A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-31 / 35. szám

A Szlovák Nemzeti Felkelés

és a magyarok Vadász Ferenc

Amikor mi a Csehszlovák Köztársaság magyar kommunistái az 1938-as müncheni, illetve bécsi döntést megelőző hónapokban kiadtuk és hirdettük a jelszót: Védjük a köztársaságot! Védjük a magyar nép jövőjét! Védjük Magyarország függetlenségét! — akkor az a felismerés vezetett bennünket, hogy ha a német fasizmus terve sikerül és szétdarabolja a Csehszlovák Köztársaságot, nem kétséges, Horthyék irredentizmusa átmenetileg akárhány látszat diadalt arat, végső soron Magyarország dolj gozó' népe éppúgy vesztes lesz, mint ahogy vesztesek lesznek a szétdarabolt Csehszlovákia népei. Odavész — ha időközben területileg bármennyivel megnagyobbodik is Magyarország — az a maradék függetlenség, melyet a budapesti kormány még magáénak mondhat. Hovatovább egész Közép-Európa a német militarizmus martalékává válik.

Amikor a bécsi döntést követően Horthy seregei bevonultak Ipolyságra, Komáromba, Érsekújvárra, Párkányba, Losoncra és a többi magyarok által lakott dél-szlovákiai városba és faluba, azokat a magyar munkásokat, parasztokat és értelmiségieket, akik korábban Csehszlovákia Kommunista Pártjának tagjai voltak, s magukévá tették ezt a jelszót, a rendőrség és a csendőrség kíméletlen tortúra alá vonta, hazaárulással vádolta. Azt mondta rájuk, hogy a csehszlovák állam zsoidjába szegődtek, hiszen nem is tagadták, hogy készek Csehszlovákia fegyveres védelmére. Az indokolást, hogy a kommunisták, a cseh, a szlovák és a magyar nép nemzeti függetlenségét, Hitler-ellenes antifasiszta egységét elválaszthatatlannak tartották valamennyi közép-európai nép jövőjétől és boldogulásától, nem voltak hajlandók még meghallgatni sem.

Jómagam 1938 november második felében — miközben mindennap kétszer jelentkeztem a régi komáromi megyeháza földszintjén az ott beszállásolt politikai osztályon — a kihallgatók állandó kérdéseire rezignálton válaszolgattam: Hitem szerint a németek Csehszlovákia feldarabolása után a szövetséges Magyarország állami szuverenitását nem fogják tiszteletben tartani.

Az országgyarapítás terveitől megmámorosodott tisztviselő az ilyen fanatikus megszállottak szavaira csak ökölcsapásokkal tudott válaszolni.

A kommunisták és más baloldaliak ezrei vagy emigrációra kényszerültek, vagy elnyelték őket az internáló táborok, a börtönök. Sokan évekig rendőri felügyelet alatt éltek. Ezek többségét Horthyék különleges büntető alakulatokba sorozva küldték ki a frontra.

1934-től, tizennyolc éves koromtól a Kommunisták Csehszlovákiai Pártja komáromi szervezetének tagja voltam, így aztán a Horthy-hadsereg 1938 november hatodik! bevonulása után néhány héttel internáló táborba kerültem. Onnan szabadulva 1939 szeptemberében a Kassáról kiinduló, Schönherz Zoltán által szervezett és irányított pártmunkába töb-A Hét társadalompolitikai melléklete 35

9 Felelős szerkesztő: Mőcs József

bed magammal bekapcsolódtam és néhány hónapon át — akkor már, mint a Kommunisták ^Magyarországi Pártja illegális szervezetének ^ tagja — résztvettem az antifasiszta, háborúellenes, agitációs és szervező munkában. Illegális szervezetünknek 1940 kora tavaszán nyomára bukkantak: ötvenhét más volt csehszlovákiai magyar kommunistával együtt a győri bíróság elé állítottak. Hosszabh-rövidebb fogház-, illetve börtönbüntetésre ítéltek bennünket. Egy komáromi és három érsekújvári társammal fegyházbüntetésre Ítéltek. A szegedi Csillagbörtönben töltöttem két évet. A büntetés leteltének napján a tőketerebesi járásban lévő garanyi internálótáborba vittek, ahol 1944 tavaszán valamennyiünket kiszolgáltattak a Magyarországot megszálló náciknak. A Gestapo előbb az auschwitzi haláltáborba, majd egy kisebb koncentrációs táborba szállított bennünket, a cseh határ melletti alsó-sziléziai táborban — akkor Dörnhau-nak hívták, ma a Lengyel- Népköztársasághoz tartozik a helység és Kolce a neve. Egy évig voltam ott. Ott értem meg a felszabadulást, mint a tábor csehszlo» vák antifasiszta bizottságának vezetője, 1945. május 9-én reggel. Táborunk abban a körzetben volt, ahol a fasiszták a legtovább védekeztek és utolsó percig tartották magukat.

Mindezt csak azért mondtam el, hogy érzékeltessem: az 1944-es esztendőben, Magyarország német megszállása milyen tragikus dráinaisággal bizonyította be a csehszlovákiai magyar kommunisták 1938 őszét megelőzően kiadott jelszavának igazát. Abban, amit Hitler, Horthy, Tiso és más cinkosai segítségével 1938-bap Csehszlovákiában véghezvitt, abban Magyarország átmenetileg győztesnek érezhet- te magát, de 1944-ben maga is megalázott, tönkre tett, iszonyatos tömeggyilkosságban bűntárssá aljasított, kiszolgáltatott náci vazallus lett.

Amikor 25 évvel ezelőtt, az erősödő partizán akciókat követően 1944. augusztus végén a Garant völgyében s Felső-Nyitra ipari központjában, a Nováki Szénbányák és a Vegyigyár munkásainak, valamint szlovák katonai egységeknek részvételével kibontakozott az a fegyveres felkelés, amely a Közép- és Észak-Szlovákia nagy részére kiterjedt partizánmozgalommal együttműködve végső szakaszába lendítette Csehszlovákia népeinek leszámolását a fasiszta megszállókkal, régi társaim, a szlová-. kiai magyar kommunisták közül már sokan fegyverrel a kezükben ott küzdöttek a résztvevők soraiban. Mi, akik akkor már hatodik évünket töltöttük ráesők és árammal töltött drótok mögött, amikor erről hírek jutottak el hozzánk, csak irigyelni todtuk őket.

A magyar csendőrség központi nyomozó parancsnoksága szeptember elején azt jelentette Budapestre a belügyminisztériumnak, hogy a szlovákiai felkelők között egyre több a magyar nemzetiségű és sok e katonaszökevény. Egy fegyveres partizáncsoport magyar területen géppisztolyokból tüzet nyitott a csendőrségre, majd Szlovákia irányában elmenekült. A csendőrnyomozók megállapítása szerint a csoport tagjai a Losonccal szemben lévő szlovák területen „partizán bandához“ tartoztak. Ebből a csoportból később a magyar területekre történő partizán beszivárgás nap-nap után megismétlődött. Ipolyfödémes határában a közbiztonsági kirendeltség gépkocsijára a partizánok géppisztoly sorozatot adtak le, de az utánuk folytatott nyomozás ismét meghiúsult, mert szlovák területre vonultak vissza.

Ezek voltak az első jelentkezések. A csendőrségi jelentés szerint Magyarországról Szlovákiába szökött katonákból és civilekből külön partizáncsoport feállttása volt folyamatban azokban a napokban. A horthysta hatóságok nem kis riadalommal nézték a felkelés besztercebányai központjának működését. Aggodalmuk csak nőtt, amikor 1944. szeptember 20-án a partizánok felrobbantottak egy Losonc felé tartó német katonai szerelvényt. Ugyanez az összefoglaló csendőrségi jelentés adott hírt arról Is, hogy a Magyarországról kiszökött civilekből és katonaszökevényekből mintegy háromszázan csatlakoztak a szlovák partizánokhoz. — A katonaszökevények között olyan is van, emelte ki a jelentés, aki a Donkanyarbari vívott harcok közben szökött át az oroszokhoz, s mint a helyzettel ismerősöket, most a magyar—szlovák határra küldték őket. „A partizáncsoportok golyószóróval és automata puskával szerelték fel. Feladatuk — közölték a csendőrnyomozók — a német utánpótlás megakadályozása. Parancsot várnak a Magyarország ellen megindítandó támadásra ..."

Pintér István történész, a magyar ellenállási mozgalom és a Szlovák Nemzeti Felkelés kitűnő ismerője, e kérdésről szóló tanulmányában azt írja, hogy a szlovák partizánharc és felkelés a Szlovákiával határos magyar területeken — ahová eljutott — a tömegekben rokonszenvet és együttérzést váltott ki. Egy 1944. szeptember 17-én kelt bizalmas jelentés szerint a szlovákiai események nem maradtak hatás nélkül általában sem a magyarországi közhangulatra. A magyar lakosság körében nagy meglepetést keltett, hogy a közeli front mögött, a szlovák területeken váratlan események bontakoztak ki. A németek iránt fokozódott az ellenszenv még azok körében is, akik korábban közömbösek voltak irántuk, vagy rokonszenveztek velük.

„Kövessük a szlovák példát!“ — sürgette ezekben a napokban a Moszkvában működő magyar Kossuth rádió, amely ettől kezdve rendszeresen beszámolt a szlovák nép szabadságharcáról. Az addig Ukrajnában, Lengyelországban, Oroszországban működő, magyarokból álló partizáncsoportokat központi parancsnokságuk a régi csehszlovák—magyar határterületekre irányította, hogy a magyar— szlovák határ közelében fegyveres akciókkal segítséget nyújtsanak a helyi ellenállóknak egy magyar partizán-övezet létrehozásához, és ezáltal is csökkentsék a Szlovák Nemzeti Felkelésre egyre erőteljesebben fojtogató fasiszta katonai nyomást. így került a Szlovák Nemzeti Felkeléssel kapcsolatba a nemzetközi munkásmozgalomban jelentékeny tisztségeket betöltő Nógrádi Sándor számottevő fegyveres erőt képviselő partizáncsoportja, majd később Grubics Zoltán — Fábry József partizánegysége.

„Az orosz és szlovák partizánok, a csehszlovák és a Vörös Hadsereg katonái — olvasható egy korabeli röpiratban, — testvéri szeretettel fogadnak minden becsületes szándékú magyar katonát, aki átlépi a szabadságért küzdő szabad Szlovákia határát. Magyar katonák! Alakítsatok újabb magyar partizáncsoportokat, könnyítsétek meg a diadalmas Vörös Hadsereg útját, vagy szökjetek át teljes felszereléssel a szabad testvéri Szlovákiába“.

A Nógrádi-féle partizánalakulat létszáma kezdetben 60—100 főre volt tehető. A Petőfi nevét viselő egység — paracsnoka kezdetben egy a Horthy hadseregből átállt Grubics nevű százados volt, később Fábry József egy közülünk való csehszlovákiai magyar kommunista munkás lett, aki ma a magyar néphadsereg ezredese — mintegy 300 főt számlált.

Fábry 1928-tól volt a CSKP tagja. 1938 után a magyar hatóságok őt is internálták, majd 1942-ben- büntetőszázaddal a frontra küldték. Átszökött a Vörös Hadsereghez és a következő évben már a Fjodorov partizánegységben harcolt, onnan került a Petőfi partizáncsoport élére.

A Nógrádi-egység Losonc, Tamási, Dévaványa körzetéből a németek előnyomulásakor az Alacsony-Tátrába vonult vissza, ott újjászerveződött s a szlovák partizánokkal együttműködve harcolt, úgy jutott át Magyarország területére. Érintkezésbe kerültek a nácik által üldözött, bujdosó szlovák katonákkal, a szlovák helységek lakóival, s a köztük végzett politikai munkával hozzájárultak nagyszámú szlovák hazafi újbóli harcbaállításához.

Fábry József csoportja Zólyom körzetében a „Tri duby“ repülőtéren ért földet. Tagjai voltak: Ráti János Nyírlövőből, Pataki Pál a Kassa mellétti Miglécről, Gyenes József kőbányász Gyöngyös környékéről, Mátrai László Rimaszombatból, Csizmadia István nagybárl parasztfiú, Dajkó Ferenc rimaszombati tisztviselő, Lövei Dániel miskolci zászlós, Koppány Sándor tanító, Horváth István viszneki napszámos és mások. A csoport hosszú ideig a szlovák felkelés területén állomásozott, összeköttetést tartott fenn a felkelőkkel. Fábrynak nagy segítségére volt 1938 előttről származó helyisme-