A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1969-08-24 / 34. szám

tok, hogy mérges tüske vájődott a lelkűnkbe, ami tetteink és sza­vaink nyomán még mélyebbre ha­tol, s mind nagyobb fájdalmat okoz. Kegyetlenül szenvedtem, és szót­lanul emésztettem magam nap, mint nap. Egyszer — akkor már második gimnazista volt — leültem vele beszélgetni. Nem általános dolgok­ról, hanem a ml kettőnk ellent­mondásos, megromlott viszonyá­ról. Éjfélbe nyúlott a beszélgeté­sünk. Akkor a lányom rároemelte a fekete szemét hidegen, állítom, hogy hidegen, és ezt mondta: — Bocsáss meg, anyukám, ne ha­ragudj rémi... Belátom, hibáztam, rossz voltam, utálatosan viselked­tem, pedig nem érdemied, nagyon sokat tettől értem, amiért hálával tartozom, bocsáss megl... Ugye, megbocsátasz? Bólintottam, ö elaludt, én meg reggelig sírtam. Hiába is tagad­nám, örültem: végre kimondta a lányom azt, amit olyan régen vár­tam. Ugyanakkor kételyeim támad­tak, mert úgy éTeztem, hidegen, kötelességszerüen mondta ki. Mindegy. A következő hónapok­ban Javult a viszoyunk. Már-már elfelejtettem minden „gonoszsá­gát", hiszen maga Is Jól tudja, ho­gyan van az: egy anya hamar meg­bocsát a gyerekének. Kissé ugyan zárkózottá vált, velem szemben azonban kedves ős figyelmes volt. Jól tanúit és szép lánnyá fejlő­dött. Fekete a szeme, haja, telt és formás a melle, lába, egyszóval: az Irigy szem sem találhatott ben­ne hibát. Büszkeségét éreztem, nagy-nagy büszkeséget! Kitüntetéssel loőrettséglzett, ős az egyetemi felvétele Is sikerült. Akkor arra gondoltam: lám, még­sem gürcöltem és kínlódtam hlá­­'ba, mindaz, amit érte tettem, las­san meghozza a gyümölcsét. Az érettségi banketten nagyon Jól éreztük magunkat. Igaz, egy ki­csivel én Is többet Ittam a kelle­ténél. Ráadásul a Jó zene, meg a fiatalok fékezhetetlen Jókedve en­gem is magával ragadott. Kacag­tam, s emelkedett hangulat szár­nyán együtt röpködtem a fiatalok­kal. Közben elnéztem a parketten zsongó áradatot. Mintha száz szí­nes pillangó karlkázott volna előt­tem önfeledt mámorban úszva. Könnyekig hatódtam. Eszembe Ju­tott az Ifjúságom, s arra gondol­tam, vajon hányfelé sodródik majd ez a színes, vidám forgatag s hánynak sikerül közülük felszár­­nyaliüa az ígéretes „napfényes csúcsokra", s hányán hullnak le szárnyszegetten a „mélybe"? Mert valamikor én is így röp­ködtem, plllangóztam a sima par­ketten, bennem Is égtek a vágyak, feszült az erő, s lám, egy kissé mégis félresikerült az életem ... Nem baj. Az a fontos, hogy az én vérem, az én lányom többre viszi, s az ő boldogságának a fé­nye talán majd egy kicsit beara­nyozza, átmeloglti az én életemnek alkonyát Is.. . Hlggyje el, kérem, érettségi után valóban érett nőt láttam a lányom­ban. Ogy kezeltem. Eszembe sem jutott, hogy minden lépését ellen­őrizzem. Csak annyit tettem — persze tapintatosan — hogy mégis magán érezze a szülő szömét, hogy legalább önmagával szem­ben érezzen felelősséget. Egyetemi ével alatt nem voltak különösebb kilengései. Néha ugyan túlságosan fáradt, kiégett ember benyomását keltette, néha kima­radt, néha spiccesen Jött haza — ennyi volt az egész. Én pedig Igye­keztem megérteni, lépést tartani a mai Ifjúság érzés- és gondolat­­vilgával, ne süsse rám senki a „maradi" Jelzőt. Különösen a lá­nyom nel Közben befejezte a második egyetemi évet. És akkor történt valami a lányommal. Hirtelen, egyik napról a másikra megválto­zott, mintha kicserélték volna. Az egyik pillanatban szélsőségesen Ingerült volt, a másikban meg lel­kesen vidám. Néha ok nélkül sírt, máskor énekelt, s rázta magát, mint a szélütűtt. Aggódtam érte, s nem hiába. Azt mondta egyik szombaton délután, hogy beleszeretett egy „Isteni" fiúba, jugoszláv, abba­hagyja a tanulmányait, a felesége lesz, és elmegy vele Jugoszláviá­ba. Megdöbbentem, kis híján elvá­gódtam. Aztán összeszedtem ma­gam és megpróbáltam a lelkére be­szélni: meggondolatlanul ne ro­hanjon a vesztébe, előbb végezze el a tanulmányait, váljék ember­ré. KI tudja, miféle m. a fiatalem­ber? Lehet csavargó, szélhámos, s ha egyszer rádöbben, mér késő le­het. Ne tegye tönkre az életét, hi­szen értékes, tehetséges lány, sokra viheti... Kibeszélhettem a lelkem, nem használt semmil Másnap magával hozta a fiút, be­mutatta: magas, szélesvállú vlllo­­gószemű, szép férfi volt. Elegáns, Jó megjelenésű. Én mégis gyűlöltem, kimondhatatlanul gyűlöltem. Leg­szívesebben kidobtam volna. Dehát nem .teliettem. Este nálunk vacsorázott. Vacso­ra után elmentünk egy mulatóba. Nem akartam menni, tiltakoztam, magukkal vonszoltak. Ittam. Részeg akartam lenni. ök táncoltak önfeledten, szerel­mesen összebújtak, én meg — mint aki sem élő, sem holt — egyma­gámban ültem a fények vibrálásá­ban a pohár fölött, s hullt a köny­nyem... Később engem is felkért táncol­ni a fiatalember. Mit csinálhat­tam? Mentem. Szédültem, forgott velem a bár, és keserűség fojto­gatott. Aztán makacsul átadtam magam a táncnak, mint valami­kor régen, fiatalkoromban, a'ml már csak fakult álomvilágnak tűnt. Le­hunytam a szemem ... s a férjemre gondoltam: ő is ilyen szép, daliás férfi volt, erős, Izmos a karja, melynek ölelésében úgy szálltam, mint a körhintán ... S lámcsak, hová jutottami? S égett a furcsa kettősség: tánc és gyüiöletl De semmit sem tehet­tem ellene. Csúnya arcot sem vághattam. Mosolyogtam, pedig pa­rázson álltam. Nevettem, pedig Jól tudtam, hogy a lányomat búcsúz­tatom, aki a vesztébe rohan ... Istenem, azt is kibírtam, túlél­tem. A következő hét közepén — ha­zaérve a munkából — hült helyét találtam a lányomnak. Mindenét összecsomagolta és elment az „Is­teni" fiúval, akit alig Ismertem, akiről azt sem tudtam, ml a fog­lalkozása, miből él... Elhagyott a lányom. Akkor először. Én meg magamra maradtam, mint egy gyümölcsétől megfosz­tott fa az árokparton ... (Folytatjuk) 2. Minátovú jelőétele Mindig aktuális téma A modern, kisméretű lakások berendezéséhez tűbb lelemény, mint bátor kell. A klasszikus hálészoba faanyaga jól felhasználható, s csupán a kisebb elemeket kell ój anyaggal pótolni. A képen lát­ható ssobánól az ágybetétet magaalóbű rámára helyezték, az ágy oldaldeszkái adták a falrazserelt polcokat. Az éjjeliszekrényből készült a fiókos klsssekrény, töléje került a falra a régi toalett­­tfikór, egyszerű keretben. Az ablak alatti alacsony ssekrény s régi fehérneműsssekrény átalakításéból került kL mi , LlJt 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom