A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-08-17 / 33. szám
Orangután-ikrek. — A müncheni álla tker them ez év februárjában két orangután-bébi látott napvilágot. Az ikertestvérek annál Is Inkább jól érzik magukat, mert a becses utódokat a schwabingt gyermekkórház vette gondviselésébe. Egyébként az a második, rabságban született, orangután Ikertestvér a világon. Montre&lban „Az ember és világa“ elmen nemzetközi kiállítást rendeztek. A nagyszabású kiállítás anyagát témakörök szerint csoportosították, csupán a „Hazám“ elnevezésű gyermekrajzokból létesített részleg mintegy 1200 képet mutat be. Mi lett a nagy turbékolásböl? — A költőnek Igaza volt, amikor azt állította, hogy a nagy szerelem katasztrófához vezethet. Velence Szent Márk terén az utóbbi években túlságosan elszaporodtak a galambok. A városban körülbelül 150 ezez galamb röpdös, és azok „turbékolása" egyre nagyobb gondot okoz a város vezetőinek. A tekintélyes urak attól tartanak, hogy városuk valóságos galambházzá változik. A szelíd galambok ráadásul nem a tornyokon, hanem az élelemmel teleszórt földön tartózkodnak, könyörtelenül plszkítják a város utcáit és terelt. A helybeli hatóság ezért rendelte el a galambok számára készített fogamzásgátló szerek alkalmazását. Mivel a kisméretű tablettákat az élelemhez keverik, ezekután azok a galambok járnak jól, melyek a turista kezéből csipkedik az eledelt. B. B. illetve C. C. után D. D.? — Dórit Dom személyében egyesek Brigitte Bardot és Claudte Cardinale nagy vetálytársát látják. Mások német Lollobrlgidának nevezik a kölni szőkeséget Abban azonban mindenki megegyezik, hogy a „Party — Fotograf“ című filmben bemutatkozott D. D. előtt nagy karrier áll. Egymillió rövid és hosszú pálcika van belehorgolva ebbe a négy méter hosszú egyedülálló csipkeruhába, Suzanne Neale esküvői ruhájába. Egy öreg angol házaspár horgolta csaknem két éven át. S az esküvöt mégis el kell halasztani, mert a kabátja még mindig nem készült el. A fotómodellek sorsa egy csöppet sem Irigylésre méltó. Szegény leánykának az utóbbi Időben még fürdőruhára sem futja, olykorolykor éles és formátlan kősziklákon kell üldögélniük. Pedig hány megértő férfi akadna, aki készségesen felkínálná saját térdét, vagy akár még heverőjét Is! Múlt és jelen. — Egyiptom népe 17 évvel ezelőtt, 1952. július 23-án fosztotta meg Farukot a királyi tróntól. Az állami ünnepnek számító nagy eseményt azóta rendszeresen megünneplik az egész országban. Az aszuání felvétel Egyiptom legősibb és egyben legújabb történetének bizonysága. Moszkvában nagy gondot fordítanak a város telefonhálózatának kiépítésére és karbantartására. Az egyre növekvő telefonhasználati igény szükségessé tette a telefonfülkék számának emelését és korszerűsítését. A főváros számos részén ilyen impozáns telefon-automata sor áll a lakosok rendelkezésére. 18