A Hét 1969/2 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1969-07-06 / 27. szám
Télt hangulat BÁCSKÁI BÉLA képkiállítása Besztercebányán Mfi]us második felében Besztercebánya múzeuma Bácskái Béla festőművész alkotásait látta vendégül. A kiállítás anyagát Bácskái az elmúlt hét év terméséből választotta ki. Ha hozzátesszük, hogy ez a hét év a Képzőművészeti Főiskola befejezését követte, ismert analógiák alapján azt hihetnénk, hogy tapogatődzó, félénk vagy túl nagy hangú, feltűnésre vágyó lesz a kiállítás hangja. Fiatal művésztől mindez megbocsátható lenne. A művészvilágban elég megszokott Jelenség az Is, hogy úgy, .ahogy egy áruházban sétál és válogat a modern kor vevője, úgy sok művész is ekőppen sétál a XX. század művelnek tárházában és bátran válogat, komponál, kombinál az itt talált elemekből. Összeállít, de nem alkot. Az eredménynek több köze van a kor bizonyos divatos áramlatához, mint a művész belsejéhez, életéhez, a Korhoz. Ritka örömmel állaplthajuk meg, hogy Bácskái élettel teljes, bensőséges képei más világot képviselnek. Meglepően érettek, egyéniek, magabiztosak. A világ, amelyet elénk tár, szülőföldjének, Gömörnek tájai, falvai, motívumai. Aki figyelemmel követi Bácskát Béla festőművész a modern művészet útjait, felvonhatja a szemöldökét — tájkép, ma? És méghozzá egyéni? Fiatal művésztől? Igen, épp ezeknek a kérdéseknek Igenlő válasza teszi érdekessé és sajátossá Bácskái művét. A legtöbb fiatal elhagyja szülőföldjét, vonzza őket a város, a rohanás, a változatosság, felveszik a divat egyenruháját, saját kezükkel vágják át a gyökereket, amelyek életük első szakaszához és folytonosságához kötik őiket. Nyárra haza ugranak a mamához, leülnek a kertbe íz almafa alá, beszippantják a csép- és szagát, nosztalgiával járják végig gyerekkoruk táját — de érzik, hogy már nem tudná megtölteni tartalommal azt az ürességet és unalmat, amit a vidéki élet lassú folyása Jelent a számukra. Mennek vlszsza a városba — fogyasztani, válogatni, keresni az érdekeset a változatosságban. A csehszlovákiai magyar Irodalom sok prózájában és versében találkoztunk ezekkel az érzésekkel. Bácskái műve éppen az ellenkező életirányból fakad, ö hazament — minden szentlmentálltás és nagyképűség nélkül. Képei arról tanúskodnak, hogy ugyanolyan komolyan és egyszerűen áll a táj szélén ecsetjével, mint a gazda áll ott aratás vagy vetés előtt. Nem Idegesíti az Idő lassú múlása, elfogadja a természet Időmérését, az évszázadok változását. Kell több változatosság, mint a tá] változása, kell-e több belső erő, feszültség, titok és felszín, gazdagabb formavilág, mélyebb és tisztább színek, mint amit a táj nyújt? Bácskái nem tájképfestő, hanem a Iá) Festője, számára ez nem egy a térnék közül, hanem életének alapfeltétele, melyhez lénye minden szála fűzi. Képeiben különös egység alakult ki -— a festő egyéniségének és a táj leikőnek egysége, rokonsága. Fővonásai az erőteljesség, monumentalttás, forma és színtisztaság. A kiállítás néhány tanulmánya sejteti, milyen Irányban klsérlete-Havas úton, olaj zett az első években — Cézanne, fauvlzmus. További fejlődése megvilágítja e képek tanulmány Jel le gét. A forma és szlntisztaség keresete vezette úgy ezekhez a tanulmányokhoz, mint tovább saját kifejezésmódja kereséséhez és meg találásához. Bácskái további útja sem lesz fejlődésnélküll — magára vállalta a sorsot, hogy saját énjéből és tudatából teremtse a különböző tartalmat és formát a látszólag változatlan témakörnek. Néhány képén a formák és színek absztrahálásával próbálkozik, egyszerűsíti őket, síkra fekteti. Véleményem szerint nem ez az út fogja tovább vezetni. Müve ott teljes és erőteljes, ahol formagazdagság felé törekszik, ahol teret alkot, ahol dinamizmusa minden Irányban érvényesül, ahol nem a szimbolizmus, de maga a valóság mély tartalma és tartalmának rétegezése uralkodik. Korunkhoz különböző módon lehet viszonyulni — lehet borzadni tőle, idegenkedni, utálni, szeretni, hangsúlyozni destruktív vagy konsrtuktlv elemeit. Bácskái konstruktív és egészséges fa ma neurltlzált művészetében ez határozottan pozitív Jelző). Ösztönösen vagy tudatosan életének olyan környezetet választott, amelyben konstruktív és egészséges lehet anélkül, hogy hazudnia kéne a Kornak vagy önmagának. Ez a környezet azonban a múló évekkel egyre igényesebb lesz belső életével szemben — egyedül, tükrök nélkül kell megharcolnla az utat egyénisége tovább fejlesztéséért, a legsajátosabb forma megtalálásáért, egyedül kell megteremtenie egyénisége és művészete egységét a falusi környezetben élő festő és a 20. század élet- és természetszeretetének mondanivalója között. Az a nagy igazság önmagával szemben, amit kiállítása bizonyít, arra mutat, hogy további útján nem fog megtorpanni, KUBICSKO KLÄRA 17
