A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-22 / 25. szám
Fiatal természetjárók > és néprajzosok kiskátéja Levelet hozott számunkra a napokban Romániából a posta. Kíváncsian bontottuk fel a tartalmas küldeményt. Egy sötétzöld borítású csinos fűzött könyvecske hulott ki belőle. Szerzője Ifj. Kós Károly, az erdélyi magyarság egyik legképzettebb etnográfusa, a kolozsvári Néprajzi Múzeum tudományos kutatója. A könyv elme: „Mihez kezdjünk a természetben?“ Kiadója a bukaresti Ifjúsági Könyvkiadó a munkát a múlt esztendőben mintegy 4000-es példányszámban jelenítette meg. A könyvnek nagy volt a sikere, néhány hónap alatt teljesen elfogyott a romániai könyvpiacon. Értesülésünk szerint a kiadó foglalkozik az újrakiadás gondolatával, sőt szóba került a munka román fordításának kiadása is. A könyv az első pillanatban azt a látszatott kelti bennünk, hogy valami turisztikai kézikönyvvel van dolgunk, mely bevezeti a városlakó fiatal turistát a természet rejtelmes birodalmába. Ezt a benyomásunkat alátámasztja az is, hogy a könyv tartalomjegyzékét fellapozva ott a következő fejezetcímeket olvassuk: Ottalan utakon, Cserkészés, Tápláló természet, Változó idő, Van menedék, Falatozás, Ezerjófű, Az elemek megnyergelése stb. — Amikor azonban jobban belelapoztunk Kós Károly könyvébe s gondosabban elolvastuk bevezető részét, valamint a további fejezeket is, észrevettük, hogy a könyv nemcsak „természetjáró“-könyv, de sokkal több annál. Bevezeti ugyan az olvasót a természet világába, de nem áll meg, sokkal tovább halad, elvezeti az olvasót a természetben élő emberek, népek, hegyek, erdők, völgyek, folyók, fák, növények, állatok és ásványok szűzi világába. Bemutatja az olvasónak az ember és a természet szimbiózisát — a legrégibb kortól egészen napjainkig. Végigkalauzol bennünket Erdély és a Déli-Kárpátok vadregényes tájain, de e barangolás során mindig bemutatja az embert is benne. A szerző meg-megáll egy-egy román vagy székely pásztortanya, favágó kaliba előtt, szóba elegyedik a szántővető földművesekkel, érdeklődik munkájuk iránt. Megszólítja a csipkebogyót szedegető asszonyokat, kikérdezi mit, miért gyűjtenek, és az így nyert tájékoztatásokból igen érdekes tanulságokat von le az erdélyi népélet. Balázs Dénes: Hajóstoppal az indonéz szigetvilágban „Könnyebb helyzete volt annak a bizonyos tevének, amelyiknek csak a tü fokán kellett átbújnia..." — írja Balázs Dénes expedíciójának előkészületeiről. Nem mindennapos vállalkozás volt: „saját zsebből turistaútlevéllel és néhány szerény ajánlósorral“, s azzal az elhatározással, hogy felderítse a trópusi karsztvidék geológus-körökben sokat vitatott titkát. Repülőgépen huszonnégy óra az út Európából Délkelet-Ázsiába. Szárazföldön és tengeren negyven nap — de olcsóbb. . . Azután pedig fel a hátizsákot, és indulást Párás, fullasztó melegben,, ingszaggató, tüskés őserdőben, kénes gázokat lehelő vulkáni kráterek peremén, gyalogosan — madzaggal összekötött cipőben —, rohanó hegyi folyókon át törékeny vitorlással, rozoga bárkán a viharos tengeren, éhesen, szomjasan, kutatva a természet titkait. Es sikerült. Segítettek a tudományos intézmények, jóindulatú emberek. A „Hajóstoppal az Indonéz szigetvilágban“ az első, merész vállalkozás krónikája. A szerző azóta szerencsésen hazatért a másodikból is — átkelt a Szaharán ... Dumas: A jávai orvos Jáván, ezen a vulkanikus szigeten, már Dumas idejében is gyakoriak voltak a holland gyarmatosítók elleni felkelések. Bizonyára nem sok kellett hozzá, hogy Dumas lobbanó fantáziája a mesés keleti országból érkező hírek hallatán tüzet fogjon, és egy tisztességes, józan életű holland házaspár kalandjainak és megpróbáltatásainak meséjébe beleszője mindazt, amit hindu varázslatról, keleti kényurak életmódjáról, a művelődéstörténet számára. Az ilyen természetjárás során tehát nemcsak a természetet magát, de a természetet alakító, formáló embert is megismerhetjük, s így a természetleírás egészen észrevétlenül népszerűén megírt néprajzi kézikönyvvé válik, amit élvezettel forgathat nemcsak a természetbarát ifjúság, de a művelődni vágyó és a népi kultúrát megbecsülő kevésbé fiatal olvasó is. Miről is van szó az egyes fejezetekben? Olyan „természetjárás“-Fól van benne szó, ahol a szerző élvezhető formában ismerteti meg (elsősorban a városi) ifjúsággal az erdélyi népélet számos olyan jelenségét, mely egy nemzedékkel ezelőtt általános volt csaknem egész Erdélyben. így például a bevezető fejezetben ismerteti azokat a vadon termő növényeket, amelyeket nagyanyáink (különösen ínséges esztendőkben) rendszeresen gyűjtögettek és felhasználtak a' táplálkozásban. Elég ha itt a sok közül csak a sóskafélékre, különféle gyógynövényekre, különböző erdei gyümölcsökre utalok, amiket a hegyvidéken élő falusi nép még ma Is sokfelé gyűjt. De nemcsak ezekre a hagyományos botanikai ismeretekre hívja fel a figyelmet, de rámutat azoknak a drogtartalmára is. E természetjárás során megismerkedhetünk különböző hagyományos szerszámokkal, archaikus ásó- és kapaformákkal, ősi fegyverekkel, pl. a nyíllal, a lándzsával és egyéb hajítófegyverekkel (pl. a bumeránggal), ezek különféle változataival és fejlődéstörténetével. Ezeket a szerző rajzokban is szemlélteti. Igen tanulságosak a szibériai, vietnami, indián, magyar, román, balkáni és skandináviai szerszámok egymás mellé állított változatai. Hasonlóan tanulságosak Kós Károlynak a népi pranosztikára vonatkozó — bár néha kivonatos — adatközlései is. Ezeknek a számbavételével felhívja az ifjúság figyelmét a népi hagyományok sokezeréves múltjára, értékére, az azokban rejlő tapasztalatok tanulságaira. E hagyományok között sok olyan van, amely Európa népeinek egyformán közös vagyona, de igen sok csak egy-egy kisebb terület vagy etnikum specifikuma. Ezeket mind egyformán kell megbecsülni. Kós Károly könyvét, módszertani szempontból is sikerültnek kell minősíteni: az adatok közlésénél a mából tekint vissza a múltba. Ott, ahol nem áll megfelelő bizonyító anyag a rendelkezésére, a szomszéd népek anyagát és hagyományait is felhasználja. E módszerrel sokszor nemcsak évtizedek, évszázadok, de évezredek távlatait is meg tudja eleveníteni számunkra. A bizonyító anyagért ellátogat a szomszéd kontinensekre is. Ezek a „kiruccanásai“ azonban még közelebb hozzák az ember és a természet szoros kapcsolatát. Igen tanulságos a szerzőnek az a megállapítása, amikor azt írja, hogy nincs az anyagi műveltségnek egyetlen java sem, amihez a példát ne a természet szolgáltatta volna az embeT számára. „Az emberi művelődés története nem egyéb, mint a természet minél nyitottabb szeműiéi történő, egyre átfogóbb megismerése és az Így megismert adottságokban és törvényekben rejlő lehetőségek fokozottabb méretű kiaknázása.“ m A könyv elolvasása után felmerült bennünk a gondolat, milyen jő lenne, ha itt Szlovákiában mi is hasonló, hagyományaink tiszteletére és megbecsülésére nevelő kézikönyvet tudnánk adni ifjúságunk kezébe. Ez a gondolat talán olyképpen lenne megvalósítható, hogy ha Kós Károly munkáját nálunk Is megjelentetnénk. Ahhoz, hogy célját nálunk is elérje, egyes fejezeteit hazai anyagokkal kellene bővíteni. A ■ könyvben felhasznált bizonyítékokat az itteni népi kultúra dokumentumaival egészíthetnénk ki. Azt hiszem, ehhez maga Kós Károly is szívesen hozzájárulna. • Dr. MÁRKUS MIHÁLV buja pompáról és érzékiségről, babonás hiedelmekről tudott vagy elképzelt. Így kerül egymás mellé ebben a tündérmesének is beillő fantasztikus történetben a földöntúli hatalmak titokzatos ereje és a korabeli tudományos álláspontok egyike-másika, a buddhista vallásos misztika és a gyógyfüvek ismerete, a sziget történelmének gondos-pontos leírása és lakosságának hiedelmei, a gyarmatosítók elleni harc és a kalózháború. S sokféleség különös keveréke teszi a regényt olyan, közkedveltté és érdekessé. Karel Capek: Harc a szalamandrákkal Anatole France Pingvinek szigete óta aligha jelent meg a világirodalomban olyan maró szatíra a korabeli kapitalista társadalomról, mint Karel Capek egyik legnagyobb műve, a Harc a szalamandrákkal. Ferde, de utánozhatatlanul hű tükre ez a könyv a társadalom erkölcseinek, minden jogtalanságának, bűnének és embertelen cinizmusának. Capek maró gúnnyal veszi célba a kispolgár gondolkodását, éppen úgy, mint a konszernek és trösztök kapzsiságát vagy az öncélú, dekadens tudományt. Az olvasó előtt teljes egészében kibontakozik a „szalamandrakorszak“ ijesztő képe. Ezek a lények elsajátítják ugyan a technikát, de a kultúra idegen marad tőlük, nem ismerik a tudományt, zenét, szerelmet, nincsenek emberi érzéseik. Lenyűgöző Capek éles iróniája, utánozhatatlan humora, s az író elévülhetetlen érdeme, hogy müvével az emberiség figyelmét igyekezett felhívni a fasizmus veszélyére. Sienkiewicz: özönvíz I—II, Henryk Sienkiewicz nagy történelmi trilógiája — Tűzzel-vassal, Özönvíz, A kis lovag — a múlt század 80-as éveiben íródott. Az özönvíz a XVII. század második felébe visz, a svéd—lengyel háború szakaszába, amikor a svédek mint agresszorok lépnek lengyel területre, és velük szemben a lengyelek hazájukat védelmezik, tehát igazságos háborút folytatnak. Az író elítéli a svéd hatalmi terjeszkedést, és a lengyel hazafias erők nagy összefogásának alapjairól nézi a XVII. század történelmét. Művészileg az Özönvíz a trilógia legsikerültebb része. Egy nagy koncepció: a lengyel—svéd háború megörökítésének szándéka valósul meg benne, olyan sokoldalúan, annyi megragadó részlettel, és mégis szerves gondolati és stiláris egységben, hogy méltán lett milliók legkedvesebb olvasmánya.
