A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-29 / 26. szám
Móricz Zsigmond Kilencven évvel ezelőtt' született Tiszacsécsén. Különös házasság gyermeke: az anyja református papleány, az apja ötholdas kisgazdalegény volt. Móricz Zsigmond a Tiszahátról indult el, hogy mint a XX. század legnagyobb magyar prózaírója a Duna-Tiszatájon tollával meghódítsa a szíveket és az értelmet. S ez a hódítás még nem fejeződött be, ma is tart: minél messzebb jutunk születése évszámától, annál közelebb kerülünk hozzá. Egyre többen s egyre jobban gyönyörködnek alkotásaiban. Életét az Életem regényéből, a Légy jó rhindhaláligból, a Forr a borból és sok életrajzi adalékot tartalmazó novelláiból, cikkeiből, valamint leányai és öccse könyveiből, emlékezéseiből ismerjük. A róla szóló irodalom rendkívül gazdag. Legutóbb Czine Mihály a tudós irodalomtörténész biztos kezével rajzolta meg Móricz Zsigmondról ított könyvében az ember és az író arcképét, szépen, színesen, érdekesen. Móricz középiskolai tanulmányait Debrecenben Sárospatakon és Kisújszálláson végezte. Érettségi után, a szülők kívánságára, Debrecenben beiratkozott a teológiára, majd jogász lett, aztán átiratkozott a pesti egyetem jogi és bölcsészeti karára —, de tanulmányait nem fejezte be. Sokáig mint hivatalnok és újság-' író tengette életét. Amikor az Újság munkatársa volt, bekapcsolódott a Kisfaludy Társaság népdalgyűjtő munkájába. Szabad idejében 4—5 éven át „tanulmányúton“ volt Szatmárban, hogy megismerje a népet. Ekkor ismerkedett meg igazán a magyar faluval, ez a tanulmányút volt az ő igazi egyeteme. Egész életére mennyi nótát, balladát, mesét és történetet vitt innen magával! És magával vitte a Tisza melléke színes, romlatlan, gazdag nyelvét. De nemcsak a népköltés kincseit figyelte meg, hanem a dalolók, a mesélők sorsát is. Napról napra szemtől szembe került az éhező, lázadó, elkeseredett néppel: a szegényparasztok világával. Ekkor ismerte meg igazán a szegények sivár életét. S amikor a nép szenvedése tudatos élménnyé válik benne, már nem a mesére és a dalra figyel, hanem az emberre. Már az ember életét figyeli. Eredeti, hiteles és megdöbbentő tanulmányok és tapasztalatok gyűjteményét viszi a fővárosba, a szerkesztőségekbe. Ekkor határozta el, hogy a szegény ember sorsával megismerteti az egész országot. Ettől kezdve Móricz — áhogy Czine Mihály írja — „az irodalmat nem mesemondásnak, nem is csak erkölcsi és politikai ideálok hirdetőjének tekinti, hanem, miként Ady: a nemzet lelkiismeretének.“ Móricz ennek a nemzeti lelkiismeretnek volt a megszemélyesítője egészen halála napjáig. Boldognak akarta látni a magyar népet. A század elején új fejezetet nyitott a magyar prózairodalom történetében. Hosszú idő telt el, míg megtalálta saját hangját. Több évi sikertelen írói szárnypróbálgatás után 1908-ban megrendültén roskad magába kisfia koporsójánál, — és utolérhetetlen művészettel megírja gyönyörű novelláját, a Hét krajcárt. A Hét krajcár a Nyugatban jelenik meg. Sikere óriási. írója nevét csakhamar szárnyra kapja a hír. Neve egy csapásra híressé, országszerte fogalommá válik. Egymás után írja cikkeit, elbeszéléseit, regényeit, drámáit. Többek között ekkor írja a Sáraranyt, az Isten háta mögött és a Fáklya című regényét. (Bartók Béla az Isten háta mögöttet tartotta a legjobb magyar regénynek). A magára talált író e korban keletkezett művel elválaszthatatlanok a társadalmi mondanivalótól. Publicisztikája és regényei arról tanúskodnak, hogy Móricz az egész nemzet sorsát szívén viseli. Szembe kerül kora társadalmi kérdéseivel, gyors demokratikus átalakulást sürget. Minden sorával azt akarja, hogy a szegények legyenek boldogok családjuk körében. Felháborítja a gazdagok önzése. A nincstelenek pártján áll. Gyötrődve, szenvedve éli át mások nyomorúságát. Ahogy írta: „A szívem szakad meg, ha igazi szegénységgel találkozom.“ Kevés írónk tudott olyan szépen írni a szegénységünkről, mint Móricz Zsigmond. A nemzeti nyomor láttán a Boldog ember szájába adva a szót keserűséggel állapítja meg: „El van rontva az egész ország... mindenki boldogtalan.“ A béke őre Az országos nyomort tetézte az első világháború kitörése. Kezdetben csak nagyon kevesen gondoltak a háború borzalmaira és arra, hogy a háborút el is lehet veszíteni. Az első hónapokban Móriczot is magával sodorja a nacionalista lelkesedés, az uszító propagandahadjárat, de csakhamar szembefordult a háborúval. Mint haditudósító s mint a kor krónikása nyíltan elítéli az esztelen vérontást, a sok embertelen szevendést. A hősromantika eddigi magasztalója riportjaiban és elbeszéléseiben humanista, a háború ellen lázad. Megrázó erejű háborús elbeszéléseiben már az osztályharcot fogalmazza meg, a forradalom felé fordul. Sóvárgásában megsejti és így körvonalazza a jövőt: „Az emberiségnek, ha egyéb haszna nem is lenne ebből a háborúból, az az egy meglesz, hogy egy százmilliónál nagyobb tömege boldogabb sorsot vív ki magának.“ A demokratikus forradalom szószólója. Móricz nem volt forradalmár, de a háború után — s egész életében — tollát a szocialista program szolgálatába állította. Bátran harcol a nemzeti függetlenségért, a szabadságért, az egyenlőségért, a földosztásért, a szociális jólétért. Erejét megsokszorozva járja az országot. Megírja A földtörvény kis kátéját, agitál a szövetkezeti gazdálkodás mellett, lapot szerkeszt, tanulmányokat ír. Fáradhatatlanul dolgozik. Lobog benne a lelkesedés, a munkakedv. Hirdeti, hogy az ország „Európa áldott virágoskertje lesz“. Megdöbbentő művészi erővel fejezi ki a problémákat, főként a parasztság törekvéseit. Az ő parasztja már sorsának, a magyar sorsnak cselekvő alakja: nem türelmes, és nem szelíd, tiltakozik a jelene ellen, lázadások feszülnek bene, elégedetlen: földet, jogot, kenyeret, emberséget, boldogságod szebb holnapot akar. Ez a paraszt már nagyban különbözik az addig ábrázolt eszményített paraszttól. Móricz ilyen érzelmekkel és ilyen gondolatokkal lelkesen köszönti az 1918-as magyar polgári forradalmat és a Tanácsköztársaságot. Bízik benne, hogy a Tanácsköztársaság szociális jólétét és magas kultúrát teremt. Hivatástudattal és hitvallásszérűén hirdeti a népek testvériségét. A forradalom azonban elbukik, s Móricznak az ellenforradalom éveiben zaklatás, üldözés a sorsa. Mint „nemzetfelforgatót“ kizárják a Petőfi ős a Kisfaludy Társaságból. írásait egy ideig csak a Nyugat közli. Megrendültén figyeli a reakció túlkapásait. Lehangoltság, csüggedtség, kiábrándulás vesz rajta erőt, — de nem roppan össze. Népét féltve a nemzet számára keresi a kivezető utat. Meggyőződése, hogy a jobb jövőt a jóság és a munka tudja biztosítani. Az ellenforradalom ellen való tiltakozásául ennek a hitnek a jegyében jelenik meg megkapó szépségű regénye, a Légy jó mindhalálig. Ez a könyv Móricz legnépszerűbb ifjúsági regénye. Alkotásai közül ez a lírai vallomás nőtt legjobban a szívünkhöz. A Légy jó mindhaláligot akkor írta, amikor üldöztetése idején a legkevesebb megértéssel s a legtöbb embertelen megaláztatással találkozott. A humanista Móricz az igazságkeresés hangján fájó érzéseit szólaltatja meg ebben a regényben. A meghatóan szép gyermektörténetről szóló remekmű minden sora emberséget, szeretetet sugároz. Megkapó, meleg líraiság árad belőle az olvasó felé. Nyilas Misi sorsának s a társadalomnak művészi ábrázolásával lenyűgözi az olvasót. A műnek nagy erkölcsi hatása volt. Móricz a Légy jó mindhaláligot a gyermeki lélek tragédiájának nevezte. Az 1936-ban megjelent cseh fordításához írt előszót Móricz ezekkel a szavakkal fejezte be: „Minden könyvem valahogy filozófiai állásfoglalás, de ebben érzem legtisztábban az emberi szolidaritás mélységes vágyakozását.“ Ez az „emberi szolidaritás“ teszi halhatatlanná ezt az alkotást. A könyv szinte követeli a jóságot a nemzettől és a világtól, kéri és parancsolja: Légy Jő mindhalálig! Móriczot ezután főként az ország sorsának kérdései foglalkoztatták. Mint kritikai realista eszméltetni akarja az olvasót. Vallja, hogy az Irodalomnak politikai hivatása van. Látja maga körül a sok bajt, nyomort, szenvedést, hitványságot és gonoszságot. Legfőbb törekvése, hogy hűen, tárgyilagosan ábrázoljon mindent. A húszas-harmincas években írt műveiben a nemzet jövőjével kapcsolatban sok gyötrő kérdésre keres feleletet. Novellái, regényei bevilágítanak a társadalomba. Szépítés nélkül vetítik elénk a „halálra ítélt“, lecsúszot dzsentrivilág haláltáncát és a hárommillió szegény magy« nyomrúságos életét. Ekkor írt legtöbb alkotása vádirat, súlyos ítélet az ország urai ellen: soha nem szűnő harc, dac és küzdelem. Nem egy alkotása politikai tett. Az emberi sorsokat drámai erővel kibontakoztató hatalmas történelmi regényeiben is, az Erdély-trilőgiában, a saját korának kérdéseire válaszol. Ezzel az alkotásával akart tiltakozni a fasizmust érlelő kor bűnös politikája ellen. Móricz nemcsak elbeszéléseket és regényeket írt, hanem rendkívül érdekes, színes riportokat is. Mindmáig ő a legkitőnűbb magyar riporter. A világir jdalom legjobb riportírői — V. Hugo, L. TolsJ toj, Maupassant, Gorkij, Egon Erwin Kisch, Julius Fucík — között foglal helyet. Páratlan művészi eszközökkel, pontossággal és tárgyi hűséggel megírt riportjai világosan megmutatják kora társadalmi életének jellemző sajátosságait. A felismert igazságot bátran, habozás nélkül leírja, s ezzel az átalakulás korában jelentős szerepet tölt be: az olvasót állásfoglalásra készteti. Riportjaival mindig akart valamit: a jobbat, a szebbet, a boldogabbat. Egyre hatékonyabban kapcsolódott be az ország politikai és szellemi életébe. Mindig az igazat kereste. Riportjaiban is mindig önmagát adta. Ahogy élt, úgy írt: szerette az igazságot, a csupasz-valóságot. Az élet minden megnyilvánulása érdekelte. Riportjaiban a magyar társadalom legtöbb kérdését feldolgozta. Éles szemű megfigyelő volt. Országjárása közben semmit sem szépített, semmit nem hallgatott el. A magyar irodalom büszkesége a legmagyarabb író. Óriási munkabírású volt. Sokoldalú tevékenységét nehéz lemérni. Száz kötetet kitevő gazdag öröksége maradandó érték: a teljes magyar életet tükrözi. Nagy humanista volt, — ahogy írta — nem bírta el, hogy valakinek kellemetlenséget okozzon. Nyíltan hirdette, hogy le kell bontani a kultúrákat elválasztó kínai falat. Egész életében a népek egymáshoz való közeledését sürgette. Az egész emberiség javára kívánta a szomszéd népek barátságos együttműködését. Hangoztatta: „Minden nemzet kötelessége az, hogy összefogja erőit az általános emberi műveltséggel való szövetségre.“ E gondolatok jegyében kifejtett munkássága a nemzetközi kultúra szerves része. Humanista optimista volt, szerette az életet, szerette az embert. Az igazság után sóvárgott, a jövő útját kereste. Ez legfőbb művészi erénye. Móricz Zsigmond mindmáig a legnagyobb prózaírónk. Olvassuk, hogy minél többet tanulhassunk tőle. OZORAI FERENC
