A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-22 / 25. szám
Gelléri Andor tndre A kulcs Bosnyáknak egy kis lakatosműhelye van a Kázrnér utca sarkán. Apró zug az egész: két vasablak világítja nappal, este meg a gázláng. A műhely most csendes; Bosnyák egy fölfordított ládán ül, s az ablakon át a napba néz. Csontos tenyereivel támasztja a fejét; makacs, apró szájában kialudt a cigaretta. Erősen gondolkozik: két szemöldöke között összefutnak az apró ráncok. Azon töpreng napról napra, hogy mit kellene csinálni... mire lenne vevő a mai világban ... rrilt kéne föltalálni. Kályhamelegítőt még korai, hiszen süt a nyár; még a legjobb lenne valami újfajta zárt a lakásajtókra, mert a betörések elszaporodtak. Nyolc éve önálló; úgy tud dolgozni, mint kevesen a szakmájában — kinyújtja a kezét: csak volna mit! ... S roppant keserűséggel a feleségére csúsznak át a gondolatai. Utálja már, de mégse bír tőle elszakadni. Talán nem is rossz még az asszony, de elég a gyanú .. . talán nem is igaz, hogy míg ő itt ül csüggedten, azalatt az asszonyához egyik részletes a másik után jön be, s csak hozza a sok finom árut, fizetni meg szinte sosem kell érte ... de ahogy a házbeliek súgják... az ügynökök soká szoktak tárgyalni a feleségével ... Mikor idáig jut: talpra szökken. Ogy pislant maga elé, mint aki megtébolyult. Szeretne kabátot kapni, hazarohanni, megnézni, igaz-e a pletyka? De elröstelli magát. Hazudni nem tud, se kényszeredetten viselkedni. Ha az aszszony azt kérdezné: — Minek jöttél? ... — megmondaná... S ha rajtakapná ... tudna-e ütni? ... Tudna! — villan végig rajta hidegen, mert ő nem érdemli, hogy mert nincs most munkája meg keresete, az asszony olyan asszonyok flanca után öltözködjön, akiknek az ura biztos állású ember. Az önálló iparos a maga ura, de az élet szegénye. Forróság fojtogatja a mellét. Istenem, ha valami munka jönne már... — sóvárogva rápillant a napsütésben heverő szerszámjaira... mintha csibéire, libáira, barmaira nézne ... olyan szomorúan gubbaszt ott a pádon az a kis satu, mint egy beteg, fekete tyúk ... ez az ő jószága... ezek az ipa ros barmai: a szerszámok. Amint ezüstözi őket a nap ... lángolva ver a szíve a vágytól: valami munkát már. Hogy bírjon magával, odamegy az esztergapadhoz, leszedi a fogaskerekeket, s úgy cseréli őket, hogy negyedes csavarmenetet lehessen velük vágni. Már-már gömbölyű vasat fog be az amerikáner acélpofája közé, hogy .megvágja a maga szórakozására ... amikor egy fiatalember lép be az alacsony pinceajtón ... lakkcipőit óvatosan rakja lefelé lépcsőről lépcsőre — s tétován körülnéz, aztán leemeli puha, fekete kalapját. Ápolt, fehér keze van, s meszsziről sugárzik róla a jó illat s a fürdés. Bosnyák elveszi olajos kezét az esztergáról, s előre köszön neki: — Jó napot kívánok. A fiatalember megbiccenti a fejét... aztán a kabátzsebébe nyúl; egy pillanatig kotor benne, s egy furcsa kulcsot vesz elő. — Kérem — mondja fojtott, úri hangon —, egy ilyen kulcsot kellene nekem sürgősen megcsinálni... meg tudná? — s álmosan fénylő szemeit ráveti a tömzsi lakatosmesterre — és meg is várhatnám? — Igen, kérem! — örvend meg Bosnyák, s már dobálja szét a nyerskulcsokat, s végül kikap egyet: ebből fogja kireszelni. S már dolgozik is rajta. Ehhez való szerszámon forgatja, pörgeti a kulcsot, aztán mérővel méregeti. Igyekszik vele; homlokán már apró vízcseppek ülnek; oldalt, a reszelő alól szóródik a finom vaspor. A fiatalember cigarettázik; egyik lábát átteszi a másikra; ásít. Unja már a félórás hallgatást ... vigyázva a satupadhoz húzódik, s kényeskedve beszélgetni kezd a lakatosmesterrel. — Hogy megy a bolt — kérdi —, rágyújt, mester úr? Tessék, gyufa is. Bosnyák szippant a cigarettából, s fúj egyet: — Nehéz munka ám. Nyolcrugós ajtózár, még ilyent ajtón nem is láttam soha. A fiatalember elkezd halkan hahotázni: — Kérem — mondja mosolyogva —, ez csakugyan egy nem mindennapi zár. Ezzel egy asszonyt tartanak ám zár alatt, ah-ha-ha! Elhallgat, s leüti cigarettájáról a hamut. Bosnyák szíve megdobban. Egész a velejéig hasít a hirtelen íájdalom. Amint lángoló arccal nézi ezt a ficsúrt: a szép ingét, nyakkendőjét, ápoltságát, fényes körmeit... érzi, hogy ez a fajta szebb a nőknek, mint ő... s ha egy ilyen ólálkodna az ő felesége körül... elszédítené. Bosnyák arca tiszta vér, a fülei is vörösek, úgy járja, szúrja a kínzó fájdalom, hogy üvölteni szeretne. Hát így csalják meg az asz - szonyok a férjüket. Még a nyolcrugós zár alól is kibúvót találnak. És ő most itt egy másik férj megcsúfolásában segédkezik néhány pengőért! De szeretné tudni, hová készül a kulcs, melyik utcába ... végigjárná akár valamennyi lakás ajtaját, s kinyomozná ő, kit akarnak megcsalni. .. — Tessék csak csinálni, mester úr — szólal meg a fiatalember —, mert a kulcsnak délig otthon kell okvetlen lenni... az újat én toy" gom még ma este használni — és fölnevet. A lakatosmesterben cikáznak az őrjöngő gondolatok. Elrabolja a kulcsot, kifusson vele a kanálisig s belevágja? Vagy mit tegyen? Ó, te keserves ég, végre munka jött, s az is minő fájdalmat hozott. Amint ismét pörgetni kezdi a kulcsot, s a vékony élreszelővei formálja: a szívverése tompul, mintegy béke szállja meg, s néha lehunyja a szemhéjait. A keze már biztosan, hidegen vezeti a reszelőt. — Ha nem sértem meg — s rápillant a fiatalemberre —, délben személyesen tetszik kipróbálni a kulcsot? — Ugyan! — kiáltja a ficsúr — ennek okvetlen pontosnak kell lenni! Az istenért, hiszen férfi maga is, mester úri és tudja, hogy az ember nem megy délben kulcsot próbálni a szeretője lakására! Bosnyák hűvösen bólint rá. Per- ■ sze, tudja, s kezében villámgyorsan fut a kis reszelő. És most ér oda ahhoz a kulcsfogóhoz, amit vagy másfél milliméterrel alacsonyabbra reszel. Már ez a másfél milliméter is elég lenne, ahhoz, hogy este ne nyissa az új kulcs a zárat, de ő alig észrevehetően gömbölyűn hagy egy ferde bevágást alul. S végül, érdes csiszolóvászonnal, amennyit csak lehet, levékonyít a kulcsszár vastagságából. Fél tizenkettő van. Még csontolajjal bevonja a kulcsot: aztán két acélrúd között kifényesíti a kulcsfejét, s átadja a fiatalúrnak. Az pont szembefordul a tüzelő Nappal, ahogy Bosnyák tanácsolja néki, tátogatja a szemét, de a káprázatban semmit se lát, s mikor oldalt állt: megint nem lát semmit. Erre a kis csalafintaságra nem lenne szükség, mert a fiatalembernek tetszett Bosnyák ügyes munkálkodása, bízik abban, hogy a kulcs jó és pontos. — Három pengőt tetszik fizetni — mondja az árát Bosnyák, s gondolja: hadd fizessen disznó. De az elköszönésnél olyan rőkásan és gúnyosan cseng a hangja, hogy a. ficsúr zavarodottan visszafordul.. Bosnyák hirtelen meghajlik. Aztán megint egyedül van. Szinte látja, amint a ficsúr hanyagul rakja a lép|seit.. . egykettő ... egy-kettő ... keze a zse-* bében... a kulcsot szorongatja, és nagyokat nyel az este örömé-' re... ha-ha-ha ... de ha este bedugja a kulcsot és próbálkozik ... s már szívszorongva várja az a csapodár asszony... ha nyomja, forgatja rángatja a zárat... ha a keménygallérja megpuhul az izzadságtól ... ha ott állnak egymáshoz közel, /az ajtótól elválasztva ... vágyakozva ... és ijedten suttognak egymásnak ... és megrémülnek ... ezerszer próbálják ... és végül szomorúan, őrülten belenyugszanak a kudarcba... ő, Bosnyák szívét vad, ujjongó, öröm tölti el. Két hatalmas öklét megrázza, s beleharap az ajkába. Mintha a saját boldogságát mentette volna meg ... Most megcsörrenti a három pengőt. Ez meg tiszta haszon! S ha holnap el mer jönni ez a ficsúr, majd vonni fogja a vállát; nagyon sajnáljá, miért nem nézte meg jobban, ő átadta neki rendben... de ha sokat ugrál, hát úgy vágja mellbe, hogy elnémul. Bárcsak ilyen lenne minden férfi a világon — gondolja Bosnyák. Közben dél lesz; esküvője óta nem hallott még ilyen szép harangszót. Megmosdva, frissen lépdel hazafelé, szinte fürdik a fényben. Ha már nincs egészen rendben minden nála, legalább rendet csinált másutt. Aj, de keserves képet vág majd a ficsúr. Hogy fog bőgni az ajtó mögé zárva az asszony. Jókedvűen fölkacag, s a kezét dörzsöli. S a legelső koldusnak húsz jfillért ad örömében.
