A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-19 / 3. szám
KALLUS LÁSZLÓ Fejvadászat RÄTONYI RÓBERT írásaival Josephine Baker A világ leghíresebb revűsztárja évek óta „egyedül“ él, már úgy értve, hogy nincs férjnél. Férje nincs, de családja vant A világ minden tájáról örökbe fogadott tiz-ttzenkét gyereke állandó témája a nagy világlapoknak. Baker jótékonysága közismert. Persze, az újságírók között olyan is akad, aki tnkább aziránt érdeklődik, Baker miért nem megy férjhez. A szellemes Josephine így válaszolt múltkoriban egy ilyen kérdésre: — Nézze, uramI... Van egy papagájom, aki káromkodik, van egy majmom, aki cigarettázik és van egy macskám, aki az éjszakákat házon kívül elcsavarogja ... Minek nekem még egy férj is?l Fernandel 1939-ben, a második világháború küszöbén a már világszerte Ismert filmművészt behívták katonának. Bajtársai körében óriási népszereüségnek örvendett, a feljebbvalói azonban nem nagyon szívelhettek. Ennek meg is volt az oka. Amikor első ízben vonult ki századával gyakorlatra, már az első faluban felismerték a menetoszlopban baktató Fernandelt, és megrohanták autogramért. Egy perc alatt úgy körülvették a menetoszlopot, hogy nem Is tudtak tovább haladni. A jó falusiak azt hitték, valami jllmfelvétel van, és egymást túlharsogva kiabálták: Halló, Fernanden ... Énekeljen valamit! ... Adjon egy autogramot!... Mókázzon egy kicsit!!! A katonatisztek tehetetlenül nézték a felbomlott csapatot. A hadfiak és a civilek „keveredését“ A botrány minden faluban megismétlődött, sőt még fokozódott is. Amíg Fernandel nem énekelt, nem engedték tovább a katonákat! Néhány nap múlva Fernandelt ,jnlnt alkalmatlant“ leszerelték! Mint ő maga szokta mondani: „Kiénekeltem magam a katonaságtól!" Honthy Hana A Csárdáskirály nő második felvonásában mélyen kivágott estélyi ruhában lép színpadra Honthy, azaz Cecília nagyhercegnö. Amikor jelenésére vár a színfalak mögött, fedetlen vállára az öltöztetőnője, Eta néni, frottírtörülközőt terít, nehogy a művésznő megfázzon a huzatos színpadon. A törülközőt a színpadra lépés pillanatában veszi csak le az öltöztetőnö Honthy válláról Egy alkalommal Honthy olyan hirtelen lépett be a színpadra, hogy az öltöztetönő elkésett a mozdulattal, és a színfalak mögül mindenki rémülten nézett Honthy után, aki frottírtörülközővel a vállán lépett be a „nagyhercegi palotába“. A színpadon levő kollégákban megfagyott a vér, senki nem mert nevetni, de a közönség annál inkább. Amikor kijött a színpadról, boldogan újságolta: — Nagyszerű közönség van ma, gyerekek! Beléptem a színpadra, még ki se nyitottam a számat, és máris nevettek! A történethez hozzátartozik, hogy amikor Honthy kilépett a színpadról, Eta néni úgy tett, mintha visszatette volna a törülközőt, azaz a „semmit", Honthy vállára, és így a művésznő nem tudta meg, ml történt. jHacsak most meg nem tudja, amikor ezt a kis írást elolvassa.) Dr. Szabó Rezső 2. A nemzetiségi Ez a meghatározás azonban látszólag megkerüli a kérdés második és döntő részét, hogy rendelkezik-e a nemzetiség a társadalmi alakulat, szubjektum olyan karakterisztikus vonásaival, melynek alapján kollektív jogokra s ezek intézményes biztosítására lehet igénye és van szüksége. Ez a kérdés megkerülés azonban csak látszólagos, mivel egyrészt a nemzet fogalmából vezettük le nemzetiség meghatározásunkat, másrészt, ha az ugyan sok oldalról támadott, de mindmáig jobb meghatározással nem helyettesített sztálini nemzet definícióból indulunk is ki, (a nemzet az emberek történelmileg kialakult tartós közössége, mely a nyelv, a terület a gazdasági élet és a kultúra közösségében megnyilvánuló lelkialkat közössége alapján keletkezett) — megállapíthatjuk, hogy Csehszlovákia magyar nemzetisége, úgy is, mint társadalmi alakulat rendelkezik a nemzet kritériumaival (talán a történelmileg kialakult tartós közösség ténye vitatható), tehát a nemzethez hasonlóan társadalmi csoportot képez. Vagyis a kollektív jogokra s ezek Intézményes biztosítására jogos igénye lehet. Az előadás bevezető részében utaltunk arra, hogy bár az európai államok alkotmányai deklarálják a polgárok nemre, fajra, nemzetiségre, stb. való tekintet nélküli egyenjogúságát, a valóságban ez csak akkor biztosított, ha azonos jogokkal bírnak a társadalom csoportjai Is. Ha a polgárok egy csoportja, az állam egyik társadalmi alakulata, olyan kollektív jogokból fakadó előnyökkel rendelkezik, amelyeket nemzeti államjogi szervek felállításával biztosít, s az állampolgárok máük csoportja nemzetiségi léténél fogva nem bír ilyen jogokkal és Intézményekkel, akkor az egyedi egyenjogúság sem teljes. A nemzetek tagjai alkotta csoportot és a nemzetiségek tagjai alkotta csoportot nem lehet csak társadalmi-közösségi értelemben azonosnak tekinteni és államképződményi értelemben tagadni az azonosságot. Ez a szétválasztás, illetve e két fogalom egymással való szembeállítása elméletileg is hibás, gyakorlatilag pedig teljességgel tarthatatlan, mert logikus de factó eredménye az alkotmányba foglalt egyenjogúság tagadása, a jogegyenlőtlenségi viszony megteremtése. Az államnak az önkéntesség és a kölcsönös hasznosság alapján biztosítania kell társadalmi csoportjainak s ezáltal polgárainak egyenlőségét és javát. Sem az egységre, sem az „egész társadalom“ absztrakt érdekeire való hivatkozással nem lehet eltakarni vagy leleplezni a különböző munkabeosztású, minősítésö, korosztályú, különböző nemzetiségű stb. egyének és társadalmi csoportok igényeit és érdekeit, és nem lehet a kollektív jogok és intézmények megadásával vagy megtagadásával előnyös, illetve hátrányos helyzetet teremteni az egyik, vagy másik csoportnak. Márpedig vitathatatlan tény, hogy a nemzeti alapon állő állam, ha a területén élő másik nemzetet vagy nemzetiséget csak egyedi jogokkal ruházza fel, ilyen jogegyenlőtlenséget testesít meg. Vitatható s csak adott történelmi helyzetben s adott fejlődési feltételek mellett bírálható el, hogy a nemzeti szervekre épülő államhatalom regresszív vagy progresszív jelenség-e, de vitathatatlan, hogy hamisan értelmezett progresszivitás áldozatává válna az a kis nemzet vagy nemzetiség, mely e jogáról addig mondana le — Illetve nem harcolna e jog megszerzéséért —, míg az állam legnagyobb nemzete e jogot saját számára fenntartja, s míg az egyedi és társadalmi egyenjogúság ennek áttételes függvénye. Mesterkélt, felesleges, oktalan és jogtalan minden olyan kísérlet, mely egy adott állam alkotmányban biztosítottan egyenjogú polgárait két nem azonos jogú csoportra kívánja bontani: a nemzet és a nemzetiség államjogi megkülönböztetése alapján. E szerint az elmélet szerint az egyik csoportba tartoznak azok, akik az államiság hordozói s ebből kifolyólag jogaik nemzeti létükből erednek — a másik csoportba azok, akik bár ugyanolyan állampolgári kötelezettségekkel kötöttek, mint az „államszervező nemzet“ bármelyik fia és a termelésben, az állam védelmében és fenntartásában Is ugyanúgy kiveszik részüket, mégis önhibájukon kívül, születésükből adódóan eredendő közösségi jogokkal s ezek Intézményes biztosító szerveivel nem bírnak, azt csak az első kategóriába soroltak biztosítják számukra, — másképp kifejezve „ajándékozzák“ — persze csak adott korlátok között. Vagyis a nemzetiségeknek a kollektív jogokra, s ezek intézményes biztosítására, az állampolgárok tényleges egyenjogúságának elérése érdekében nem csak Igénye lehet, hanem szüksége is van. A nemzetiségek helyzetét az adott államban az össztársadalmi érdekek figyelembevételével a nemzetiség földrajzi, gazdasági stb. adottságaiból kiindulva kell megoldani. A nemzetiség és a nemzet államjogi kérdéseinek megoldási formája nem kell, hogy azonos legyen. De ennek forrása nem lehet az az egyedeken kívülálló ok, hogy az egyik ember nemzet tagjának született, a másik pedig nemzetiség tagjának, hanem az előbb említett földrajzi, gazdasági adottság. Tehát alap^lvként a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságából — nemcsak egyéni, csak egyedekre vonatkozó, hanem érdekazonosságot kifejező természetes társadalmi közösséget figyelembe vevő és elismerő egyenjogúságból — kell kiindulni s ezt az egyes nemzetiségek speciális helyzetét figyelembe vevő alkotmánytörvénnyel, törvényekkel, Intézményekkel és szervekkel biztosítani. Az állam csak így tudja létrehozni és állandóan felújítani a társadalmi csoportok kölcsönös bizalmán alapuló demokratikus kapcsolatokat és megteremteni polgárai egyenjogúságának feltételeit. Mielőtt a gondolatmenetet tovább folytatnánk, térjünk vissza az előbbiek során felállított ama tétel bizonyításához, hogy Csehszlovákia magyar nemzetisége — mint társadalmi alakulat — bír a nemzeti — nemzetiségi kritériumokkal: a közös nyélvvel, gazdasági élettel, kultúrával és mindezeknek, valamint a sajátos lelki alkatnak közössége alapján alakult ki tartós közösséggé. Tekintettel arra, hogy a közös nyelv és a kultúra vitathatatlan, erre ne Is vesztegessünk szót, de az egyesek által vitatott „terület" és „gazdasági élet" fogalmára szükségesnek tartjuk kitérni.
