A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-08 / 23. szám
Három filmkocka: három «terep — más-más arc („Hogyan öljük meg a felesé gílnket?“, „Hölgyek és urak“, „Sxüxet a hercegnek“Megmosolyogták a kritikusokat, akik néhány esztendővel ezelőtt azt Jósolták: Gina Lollobrlglda az ötvenes, Sophia Loren a hatvanas, Vlma Llsl pedig a hetvenes évek sztárja, Illetve, hogy — Viirnl List .esetében — minden adottság együtt van, hogy népszerűség és hírnév, vagyis siker tekintetében utolérje, sőt túlszárnyalja az „isteni“ Ginát, a „tündöklő“ Lorent, az olasz filmgyártás reklám, hírverés dolgoában irlgylésreméltóan „eleresztett“ sztárjait. Nem is tehetségét vitatták el Itőle, hiszen az már az első próbálkozások után, amikor 1954-ben, tizennyolc éves korában Llsl felvevőgép elé állt, meglehetősen nyilvánvaló, vitathatatlan volt. Inkább azt hozták fel ellene az olasz filmek két vtlághlrességével, Lollobrlgldával és Lőréiméi ellentétében, Vlma Llsl cseppet sem vamp-tlpus, ahogy akkoriban mondották: nem is különösen feltűnő, alig különbözik valamivel az átlagos olasz lányoktól. Színházban ugyan sikert arathatna, de hát a film — a film egészen más... Pedig Anconában, ebben a tekintélyes Adrla-partí kikötővároskában, ahol született „számoltak“ vele, biztatták és bíztak benne, drukkoltak Llsíjüknek (akit mellesleg családi nevén Vlma Plesalísl-nek hívtak, ám ezzel a klejthetetlen névvel — legalábbis nyelvbotlás nélkül — nemigen lehetett a filmvilágban karriert csinálni). Llsl eleinte csak lassan, zökkenőkön át jutott el odáig, hogy egyáltalán felfigyeljenek rá, megjegyezzék a nevét. Első sikere Stenonak, az olasz fllmvlgjátékok egyik legeredetibb rendezőjének nevéhez fűződik, aki az „Egy katona meg egy fél“ című vígjátékban először adott neki fontos szerepet. Vlma Llsl sikerrel vette ezt az akadályt. Ezután következett persze a javai Igazán jőnak, ellenállhatatlanul mulatságosnak a négy epizódból álló „Cicababák“-ban láthattuk, ahol Lulsát, ezt az agyonkényeztetett, kiábrándítóan butácska, csupán önmagával, saját apró-cseprő dolgaival bíbelődő fiatalasszonyt alakított, akit férje — jellegzetes módon — akkor csal meg, hagy faképnél, amikor az ‘éppen egy végeérhetetlenül hosszú telefonbeszélgetést folytat édesanyjával. Ebben a pompásan kiélezett, a szatíra legkáprázatosabb színeiben villódző játékban — amely az olasz vígjátékok egyik legigényesebb tartozékát: a helyzetkomikumokat aknázta ki, engedte szabadjára — alkalma volt Vlrna Llslnek érett, nagy reményekre jogosító színésznőként Is bemutatkoznia. Élt is ezzel a lehetőséggel! Ennek a most harmincegy éves, karrierje tetőpontja felé közelítő művésznőnek — ez már az eddigiekből Is kiderült — megszámlálhatatlanul sok arca van. Hol derűs, egyszerű, mint Pietro Germi „Hölgyek és urak“ című filmjében, hol kissé keményebb, a szatíra színeivel „terhelt“, mint Pasquale Festa Campanille „Szüzet a hercegnek“ című filmjében, amelyben — Vittorio Gassman partnereként — Júlia szerepében láttunk. S a megannyi vidámság után Vlma Llsl elérkezett a — minden művész számára legjelentékenyebb feladathoz — drámai szerephez is. „A lány és a tábornok“ című filmjében egy háborúban emberi és női méltóságában megalázott leányt játszik, ezúttal újból egy „új" Vlrna Llslt ismerhetünk meg, akinek hirtelen kivirult szépsége mellett érett, markáns tehetsége, alakltókészsége Is a meglepetés erejével, a döbbenet élményével hat. Az utóbbi hónapokban — ahogy mondani szokás — Vlrna Llsl „ki sem Jött“ a filmstúdióból. Hol a Glneclttában, hol Hollywoodban dolgozik. Az utóbbi Időben Inkább és szívesebben csak hazájában. Temérdek feladata közben nyilván nem ér rá meditálni felette, hogy Igazuk lesz-e azoknak, akik évekkel ezelőtt már a hetedik évtized nagy, sőt legnagyobb filmsztárját látták meg benne. Közönsége azonban, amely filmről filmre gyarapodik, már most Igazat ad a jóslatoknak ... B. T.
