A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-01 / 22. szám
MIKLÓS és az »1928« című folyóirat JAROSLAVA PA5IAKOVÁ Ha József Attila életműve olyan híd, amely mind a magyar, mind az európai költészetbe beletartozik, akkor a most 60 éve született Radnóti Miklós sorsa és költészete hiteles képviselője és megtestesítője az európai antifasiszta lírának. Radnóti költészete a modern magyar lírában csaknem egyedülálló jelenség, de európai méretben egy egész nemzedék közös életérzésének és élményének szerves része. Ez volt az a nemzedék, amelyben a fasizmus kiváltotta „az életért elítéltek“ érzetét. Radnóti Miklós költői és művészi sorsában beérik az az újjászületés, belső fejlődés és erkölcsi pátosz, amely általában jellemzi az antifasiszta irodalmat. A harmincas évek közepétől kezdve feltűnően megváltozott a haladó magyar irodalomnak nemcsak a tematikája, hanem a világirodalom kontextusában elfoglalt helye is. Ogy vétem, hogy Radnóti korai versei [az irodalomban való jelentkezését általában a harmincas évek elejére teszikj a fenti állítást igazolják. Radnóti 1928—30-as években eszmeileg önállósult, s fokozatosan megszabadult nemcsak az idegen (német, francia), hanem a hazai hatásoktól is. Számunkra különösen figyelemre méltó, hogy első expresszionista korszaka éppen csehszlovákiai tartózkodásának idejére esik, s nálunk fejlődött ki a szociális kérdések iránti vele született érzékenysége. Apja halála után, az 1927/28-as iskolaévben kereskedő nagybátyja elküldte őt tanulni a libereci kereskedelmi iskolába. De épp itt, ebben a cseh—német környezetben határozta el Radnóti (egy német munkáslánnyal való szerelmi élménye után), hogy felhagy a kereskedő pályával és humán tanulmányokat fog folytatni. Még 1930-ban beiratkozott a szegedi egyetem magyar—francia szakára, s itt jelentek meg első verseskötetei is. Radnóti libereci alkotásait s innen kifejtett szerkesztői tevékenységét (még Glatter Miklós néven) művészi pályája Ígéretes kezdetének tekintjük. Ogy látszik, hogy „1928“ című folyóirata rokon jellegű a haladó világirodalom egykorú törekvéseivel, melyeket az „emberbarátság“ eszméje ösztönzött. 1919-ben adta ki Ludwig Rubier „Kameraden der Menscheit“ címmel azoknak a francia költőknek az antológiáját, akik a gyűlölet éveiben sem váltak közömbösekké az emberiesség iránt. Ogy vélem, hogy az „1928“ című folyóiratot nem lehet egyszerűen a húszas és harmincas évek tipikus avantgardista folyóiratai közé sorolni. Az egykorú, Prágában, Pozsonyban, Bécsben vagy Pesten megjelenő avantgardista lapok a nyilvánvaló nyelvi és néha eszmei különbségek mellett egyben kétségkívül megegyeztek: nem kapcsolódni semmi régi hagyományhoz, semmihez, ami a gondolkodásban, művészetben nem állta meg helyét az első világháború naturalista, destruktív katarzisében. Nem kapcsolódtak semmihez, ami értéktelennek, ideiglenesnek, hamisnak és embertelennek látszott vagy nem volt elég erős és meggyőző ahhoz, hogy az emberiséget elfordítsa a pusztulás örvényétől. Az „1928“ folyóiratnak kétségkívül számos közös vonása van az avantgarde irányzatokkal, mint pl. proklamatív bevezető jelszava: „Tiszteld a fiatalokat“, az új értékeket építők ifjú frontjához való jelentkezésre, de valamiben erősen különbözik is tőlük, s ez — úgy vélem — egészen egyedülálló a 20—30-as évek folyóiratirodalmában. Ez a valami a kihalt emberi lelkiismeret és humanista érzés feltámasztására irányuló szívós törekvés; az élet nevében követeli az igazságosságot, s küzd az ellen, ami a folyóirat keletkezésének idején még csak kísértet, sejtés, rossz álom volt, de ami ma, történeti távlatból nézve szinte hihetetlenül előreláthatónak ós hitelesnek látszik. Az egész „1928“ tulajdonképpen egyetlen kiáltás, hivatkozás az értelemre és az emberek testvériségére, felhívás a háború embertelensége ellen. Az „1928“-ban számos ma már szinte ismeretlen novellista és költő nevével találkozunk, akik a gyorsan feltűnő és hamar letűnő irodalmárok sorsát dokumentálják. Csupán néhány szemelvény maradt fenn tőlük, melyekből ma képet alkothatunk tehetségükről és korlátáikról, s feltételezzük, hogy később a lelket ölő mindenapi munkában nem volt lehetőségük igényesebb és tartósabb értékű mű alkotására. A lap valamennyi közleményén érezni azonban a közös meggyőződés, a közös félelem és hit, az emberi életért és annak értelméért való aggódás hitelét. Észre lehet venni, hogy ezek az írások igényes intellektuális légkörben születtek, hogy a háború utáni atmoszféra jeleit viselik magukon. Ebből a szempontból figyelemre méltó Dózsi György tollrajza: Reggel 'a Golgotán (1. sz. 13J, de még inkább Érez István bevezető elbeszélése: A megváltott ember (a decemberi, a második számban]. Az elbeszélés témája a kereszténység első éveire vonatkozik, de Krisztus halálának bemutatásában, amikor látszólag a tömeg határoz arról, hogy Krisztus vagy egy közönséges gyilkos haljon-e meg, megérezzük az 1928-as év aktualizált szimbolikáját. Az „1928“-ban még három figyelemre méltó szépprózai alkotást találunk. Az októberi számban jelent meg Herbert Schlüter, német író Gyermekarckép 1919-ből című elbeszélésének fordítása (1928. i. 14—16.). A decemberi számban olvashatjuk G»1 Arthúr Irtózat c. elbeszélését (2. sz. 34—37.) és Földes Ferenc lírai színezetű Párizsi leveleit (2. sz. 40—41.). Ennek a három szépprózai közleménynek van egy közös vonása, ami annál inkább figyelemre méltó, mivel egyébként témájukkal és formájukkal erősen különböznek egymástól. Könyörtelenül leplezik le azt a tényt, hogy semmi sem állandó a világon: a gyermekség, a szerelem, sőt maga az élet sem. S hogy az emberi élet a kiszámíthatatlan változások szövevényes hálózata, a vágyaké és a csalódásoké, amelyek, végén csak egyetlen lehetőség van: újra kezdeni és folytatni, amíg csak él az ember. A Gyermekarckép 1919-ből című elbeszélésében Herbert Schlüter egy olyan 14 éves gyermek érzéseit elemzi, aki átélte a világháborút. Nem fontos, hol, hanem az, hogy hogyan. Hogyan hatottak rá a háborús élmények, milyen nyomokat hagytak lelkében az égő házak, az utcákon heverő holttestek. Miért érzi magát árvának, tökéletesen árvának a felnőttek között? Csodálatra méltó, ahogyan az első világháború gyermekének e tragikus kivetettség-érzetéből kifejlődik a felelősség és az azokkal való együvé tartozás érzete, akik ugyanezt élték át, amit ő. Mert tudja, vagy inkább csak sejti, hogy ők is éppoly elhagyottak és tanácstalanok. Nagy kár, hogy az „1928“ mindössze kétszer jelent meg (mind az októberi, mind a decemberi szám 24 lapos), mert sokban elősegítené Radnóti Miklós költői fejlődésének megértését is. A fennmaradt számokban Radnótinak öt versét találjuk; s ezek közül a Nyár van címűt más folyóiratban nem tette közzé, sőt az 1963- ban megjelent Összes versei és műfordításai közt sem találjuk. Természetes, hogy a Nyár van című vers nem egy pillanatnyi nyári impresszió, hanem a költő állandó szorongó életérzésének kifejezése, amely magában hordja a rossz végzet sejtelmét is. Domináns erőnek érzi a gondot és csak tudat alatt észleli az egészen más hangulatú nyári természet ujjongó varázsát. A költő szuggesztív erejű kontraszttal él, amikor a disszonáns egzisztenciájú ember a harmonikus természettel konfrontálja. Ugyancsak az október számban jelent meg a Tájkép I. című vers szerepel Radnóti Miklós összegyűjtött verseinek Tájképek című ciklusában, csakhogy más „Éjjel a töltés mellett“ cím alatt 1927,. július 15-i keltezéssel, A. C. Neuman et Söhne ugyanez alatt a cím alatt szerepel Radnóti Miklós összegyűjtött verseinek gyűjteményében. A keltezés 1927. október 17. Ez a vers harmadikként jelent meg az „1928“-ban. A második, decemberi számban két Radnótivers jelenik Üteg Két vers közös cím alatt, az alcímek: Vers és Milliók és milliók. Ezek a versek szintén szerepelnek az összegyűjtött versek között, csakhogy más címek alatt. A Milliók és milliók mint a Sirály sikoly című ciklus névadó verse 1928. november 3-i keltezéssel és a költő édesanyjának (Élő anyámnak) ajánlva. A Vers című az összegyűjtött versekben mint a Sirály sikoly ciklus harmadik verse „Szegénység és gyűlölet verse“ címen szerepel, keltezése 1928. október 11, s bár a versszakok száma (4) megegyezik, nem egyezik a versszakokban előforduló verssorok száma. Radnóti mindkét versben szenvedélyesen közösséget vállal az emberiség sorsával, az örö kös Golgota-járással, és testvériséget érez az elnyomottak és a megalázottak iránt. Ügy véljük, hogy mindkét vers ugyanazt az életérzést tartalmazza, mint a Nyár van s ezért ennek az eddig sehol nem publikált versnek a keltezését is inkább az 1928 évi őszi, mint nyári időszakba soroljuk és keltezési helyének is valószínűbbnek tartjuk Liberecet, mint Budapestet, márcsak azért is, mert a melankolikus életérzésnek ez a tömörsége inkább idegen, mint hazai környezetben jelentkezik. Az említett verseken kívül az „1928“ még három Radnóti írást közöl, két filmkritikát Chaplin Cirkuszáról és az Anna Karenina című Metro-Goldwyn produkciójában bemutatott filmről Greta Garbóval a főszerepben. A harmadik írás Jarnó József Börtön című (Pantheon kiadás) regényének recenziója. Nagyon érdekes Jarnó József Börtön című regényéről írt recenziója is. Nemcsak azért, mert magában foglalja Radnóti önvallomását, hanem azért is, hogy éppen ennek az írónak ez a könyve keltette fel érdeklődését. Jarnó szlovákiai magyar költő volt, Budapesten született, Kassán és Pozsonyban élt, Szíriában halt meg 1934-ben. Radnóti feltűnően a Csehszlovákiában megjelenő magyar lapokban szerzett róla tudomást, a Börtön ebben az évben jelent meg. Ebből arra is következtethetünk, hogy figyelemmel olvasta a csehszlovákiai magyar írók műveit. Befejezésül megállapíthatjuk, hogy az „1928“ egyedül álló, figyelemre méltó dokumentuma annak az expresszionista hullámnak a magyar irodalomban, amely rokon jellegű a német expresszionizmussal. Ez a tény már azért is érdekes, mert mint ismeretes, a magyar avantgárd a francia és az olasz avantgárd útját járta (tehát a szürrealizmusét és futurizmusét). Ez alól talán egyedül a fiatal Kassák kivétel a maga dinamikusságával, vitalitásával és koastruktivitásával. A magyar avantgardisták pszichikai temperamentuma, de az egész háború utáni magyar irodalom is közelebb állt az emberiség megújhódásának latin eszményéhez, mint a fájdalmas, ködös, misztikus, vizionárius, extaktikus és patetikus német expreszszionizmushoz. Az „1928“ című folyóirat közleményei (számos további példára is hivatkozhatnának, prózában, költeményben egyaránt) a messzianizmus, a rossz elleni erkölcsi tiltakozás nyilvánvaló expreissztonista nyomáról tanúskodnak. . . Ford. Cs. S. <4
