A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-06-01 / 22. szám
Nagy lózsej ra/za lényegében igaza van, az előírások szerint cselekszik, de minden körülmények között be kell tartani azokat a előírásokat?... Kiállítja a belépési engedélyt, most mar mehet, mondja... Morvái úgy érzi, becsületében sértették, megtaposták. Valójában semmi sem történt, és mégis ... a társadalom lépten-nyomon bebizonyítja, hogy tárgyként kezeli az embert ... Hát lehet egy tárgy szerelmes?... Ne felejtse el aláíratni, szól utána a kapus, különben nem editort ÜW. érré elkoroolyódtk. — Csehországban jártam. — Karlovy Vary ban? — Karlovy Varyban is ... Most feszültség látszott az asszony arcán, és Morvái tudta, miért jelent meg vonásain az a futó szigorú kifejezés. Gyorsan tovább beszélt, hogy nevetségessé válása időpontját kitolja későbbi, alkalmasabb pillanatra. Arról beszélt, hogy végre komoly munkája és lakása vans, s ez nagyszerű érzés, a biztonság kiváló dolog, a Nagyasszonyról és ligetfalusi fellegváráról is mesélt, meg a lusta galambokról, melyek a testi és szellemi eltunyulás élő példaképei. Bőbeszédű ravaszsággal igyekezett elodázni a veszélyt mindaddig, amíg Zsuzsa azt nem mondta: — A múlt héten valami idétlen alak felhívott Karlovy Varyból, s utána nem jelentkezett. Tíz percig hallózott a férjem, és pokolba küldte az illetőt. — Igen, igen — morogta szemlesütve Morvái —, vannak ilyen lehetetlen alakok, hülye tréfákkal bosszantják embertársaikat, és rongálják az idegeiket. — Nem maga volt? — Én voltam... — vallotta be szomorúan Morvái. — De hát miért nem szólalt meg? — Nem mertem ... Az asszony felkacagott, aztán el komolyodott, és megkérdezte: — Miért hívott fel, ha félt? Erre aztán Morvái végképp nem tudott válaszolni, s úgy vélte, hogy akkori lelkiállapota önkritikus elemzése helyett jobb lesz, ha előveszi az üvegmalacot; a sárga üvegállatka bután szimatolt^ levegőbe, ahogy az asztalra tette... Édes kis malacka, kiáltott fel elragadtatva Zsuzsa, és Morvái úgy érezte, hogy igazi nővel találkozott, akit az érzékei és az öntörvényű női ösztönök irányítanak, és semmilyen helyzetben nem tagadja meg önmagát. — Kedves magától, hogy rám gondolt — fogta meg egy pillanatra a kezét, mintegy véletlenül érintette meg, egy hirtelen érzelmi hullám következményeképpen, és azonnal elengedte, de ez is elég volt ahhoz, hogy felkavaMorvai kiváltotta bőröndjeit a pályaudvar poggyászmegőrzőjéből és átutazott autóbuszon a Duna másik partján a Mártírok utcája tiz alá. Szerencséje volt, otthon találta Széplakynét, megegyeztek. A kerekarcú, kövérkés öregaszszony riadt tekintettel nézte Morváit, mintha most eszmélne rá, hogy újabb veszély lehetőségét engedte be a házába, az udvarba, az ártatlan galambok birodalmába. Szája széle rángott, ilyenkor nyelt, hogy bensőjében helyreállítsa az egyensúlyt. A kölcsönös megegyezés után elmondta, hogy a háború után a városból jöttek ide lakni, a férje és a lánya egy évtizede halott.'Azóta egyedül él. Az udvar másik lakóiról, Körnerékről annyit mondott el, hogy ők is a városból kerültek ide, a háború előtt németek voltak, de utána szlovákok lettek, a férfi a háborúban maradt, s bár nem kaptak róla halálhírt, az asszony már nem várja vissza, van egy ismerőse, aki gyakran meglátogatja. A télikert közös Körnerékkel, mert mindkét oldalról ajtó nyílik bele. A galambok azonban csak az övéi s ezért Körnerék gyakran méltatlankodnak, és kergetik szegényeket. Gonosz emberek ... de erről nem beszél. S Erika, az asszony egyetlen lánya kiállliatatlan kis k . .. Mindezt egyetlen vágtató monológ formájában mesélte el a Nagyasszony, és Morvainak semmi esélye nem adódott közben, hogy akár váratlan kérdés, akár helyeslés formájában félbeszakítsa. Az öregasszony elmondta még, hogy négyszáz korona nyugdíjat kap a férje után, és magára százötven korona öregségi segélyt, meg amit az albérlői fizetnek. Hát ebből él. Morvái otthagyta a bőröndjeit, de nem csomagolta ki, a másik lakó valami anyagbeszerző — állandóan utazik, biztosította őt a háziaszszony, nem fogja zavarni magát, ha este dolgozik —, nincs a láthatáron, csak az éjjeliszekrényén egy kistányér hamu jelzi, hogy Itt járt valamikor. Morvái ágyat foglalt. A magas támlájú, nyöszörgő faágy jutott neki, az anyagszerzőé csinosabb, modernebb, de ne legyünk kicsinyesek ... és kapukulcsot kért. Akkor jön haza, amikor akar — biztatta nagylelkűen Széplakyné, csak ne csapjon nagy zajt, mert éberen alszom, és felébresztene, és vigyázzon, nehogy a galambok kiverjék a szemét! Napokig habozott, mikor keresse fel Kőrössinét, vonzotta ugyanakkor és taszította a találkozás. Félt, ez az igazság, nem tudta, mint mondjon, amikor meglátja az asszonyt, idegenkedett a rögtönzésektől, mert sosem sikerültek neki, rendszerint utólag jutott eszébe, mit kellett volna mondania, hogy szellemes és okos legyen, hogy győztesként hagyja el a terepet. A helyzet különben is bonyolódik, már nemcsak az mélyíti kettejük kölcsönös viszonyát, hogy sokat gondol rá, hanem az is, hogy akkor Karlovy Varyban nem szólalt meg a telefonban, és azt egyszer be kell vallania és meg kell magyaráznia. Ebből törvényszerűen következik, hogy egyszer azt is meg kell magyaráznia, mit akar tőle egyáltalán, és ez lesz a legnehezebb, mert azonkívül hogy kívánja, más okot aligha tud felhozni, a romantikus és az önzetlen szerelmek kora elmúlt. S ez nem is önzetlen, mert valóban kívánja Zsuzsát, de talán nem is szerelem, mert nem érez irányában féltékenységet, hiszen asszony, sem fájdalmat, hogy nem az övé, férje van, mégcsak annak pótolhatatlanságát sem érzi, hogy nem az övé. De hát mit érez akkor egyáltalán? ... S így lassan megsejtette, hogy nem érez semmit a vágyon kívül, de ez a vágy sem konkrét, és valahogy csak arra Irányul, hogy elérje a lehetetlent, s úgy tetszik ebben az esetben Zsuzsa testesíti meg a lehetetlent ki tudja, nem érdemes rajta töprengeni. Megírta a riportot a Moser üvegekről, a főszerkesztőnek tetszett. Használható ember leszel, Morvái... A Mártírok utcája tíz alatt a galambok már a kezéből esznek, még kövérebbek és lustábbak; addig etetlek benneteket, gondolja enyhe kárörömmel, amíg mozogni bírtok, és aztán már csak ültök, és megvalósítjátok az örök békét és nyugalmat, melyet a vágyak sem képesek többé felkavarni. Persze a végtelenségig nem lehet halogatni a dolgot. Gyerünk a rádió szerkesztőségébe, a zeneosztályra .. Rossz jel: mindjárt a postán elvi összeütközés, és a korlátolt hatalom győzelme: az ismerős kapus a személyi igazolványát kéri .. . Két hete még itt dolgoztam, mondja könnyedén Morvái, és azt hiszi, ez elég, ismerhet személyesen ... Sajnos, mindez nem elég. a kapus hatalmas és hajthatatlan, pisztoly az oldalán, a rendet és fegyelmet képviseli, és gedem ki! Tudom, hogy alá kell íratni, te orrszarvú, hörög Morvái sértett lelke. Hát ezért reszket a kezünk, ezért kapunk negyvenéves korunkban szívinfarktust, ezért vagyunk lélekben öregek. A zeneosztály állványai és szekrénykéi közül a hidrogénezett hajú, idős szexbomba tipeg elő, Kőrössiné elment a,városba, de rövidesen visszajön. Morváiban megkeseredik a lélek. Most mit tegyen? ... Megvárom, dönt végül, az üvegmalacot mindenképpen ét kell adnia. Határozatlansága és idegessége egyszerre makacs kétségbeeséssé változik. Nem mehet el addig, amíg nem látja az asszonyt, és nem beszél vela Félóráig várakozik, mogorván ül, és keveset beszél, kelletlenül. Végre kipirulva és sietve jön Zsuzsa és minden varázsát hozza magával. Hol jár ez a nő állandóan? Amilyen szép és feltűnő, képes találkára járni ilyenkor, délelőtt ... — Jó napot! — mosolygott. — Régen nem láttam, merre járt? Morvái eredeti akar lenni. — Jártam a pipázó nők városában, és voltam egy faluban, ahol a legényeket ostorral kergetik a lányok után. — Érdekes lehetett... Az asszony szemében újra gúnyoros fényerodjanak Morvái éhes érzékei és megértse: az asszony fölényesen és megalázón játszik vele. Dühös és elkeseredett lett, mint egy férfi, ha rádöbben, a nő játszik vele? Fogát vicsorítsa, szitkozódjon? Verje meg? Hát először is okos legyen. Viselkedjen fölényesen — ezt már egyszer megállapította! — aztán legyen közömbös és határozott, ha kell kegyetlen, törje meg a nőt, s amikor mindez hatni kezd lágyuljon meg, legyen engedékeny, mutasson nagylelkűséget, s ha a nő már félőrült a tehetetlen vágytól, fogadja el felkínálkozását, legyen kegyes hozzá, és mondja azt: jól van, asszonyom, látom nem tud meglenni nélkülem, hát legyen .. . Jgy összegezte Mopvai közvetett forrásokból — regényekből, filmekből Kevi elbeszéléseiből — származó ismereteit, melyek mind azt példázták: hogyan kell egy nőt megszerezni; s közben olyan bánatosan nézte Zsuzsát, hogy az bensőségesen, majdnem anyásán elmosolyodott, és gyorsan azt mondta: — Igazán nagyon helyes malacka ... jő lesz talizmánnak, biztosan szerencsét hoz. Köszönöm. A szőke kolléganő — aki időközben kiment, visszajött és egy listát hozott, lemezek és magnószalagok számaival, a vasárnapi mezőgazda-12 /
