A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-25 / 21. szám

hogy gyémániba harapnak? A gálám’ csoatú lélek Herkules mindez észre se vette, sebezhetetluniil álit az ablak négyszögében, kopott házikabátban társalkodón a szelíd madarakkal, hallgatta a tehenek méla kolompját, a gyerekkocsit toló anyák gügyögését, s a láthatár vibráló képernyőjéről leolvasta a figyelmeztető s kérlelhetetlen jóslatokat. Ú egek, erdők, szelek, vizek, nyissatok kaput az aggódó Igazságnak! Ne félj, nappal is, este is sokan látjuk a világos ablakot, nem tömött sorokban állunk — a kard és a feszes hadrend tőlünk idegen — vályú peremén ülve, iskolapadban, gyepes dombon, lányderekat szorítva vigyázunk, — s minden végiggondolt tiszta gondolat bevehetetlen bástya. Az ablak négyszögét csak az életünkkel együtt moshatják ki belőlünk, de akkor a dombok, fenyők fehér cipók s a hintalovak is gomolygó füstbe vesznek ... Mint mélytengerek örök éjszakájában a világító halak, úgy nyüzsögnek tudatunk néma fenekén igéid. Varga Lajos rajza 13 data a valóság része volt, aztán a zuhanás rémülete eltorzítja az arcát, talán torkaszakad­­tából és gáttalanul üvölt a félelemtől, már tud­ja, hogy meghal, de még nem hiszi el, mert nem tudja elképzelni, hogy meghal, a halál lényegében elképzelhetetlen és ezért egy ki­csit valótlan tényező az ember életében, tudjuk, hogy van, de nem tudjuk, milyen, és ez felold­ja a realitását. Valóban, mi történik akkor? S a fantáziája olyan érzékletes képeket raj­zolt elébe, hogy összeborzongott; látta, ahogy a repülőgép ülései egymásba futnak és össze­zárulnak, mint a prágai mulató bűvészének kezében a harmonikaszerűen széthúzott kár­tyalapok, és az embereket acélos ölelésbe préselik, csillogó alumíniumcsövek fúródnak a gyomrukba és a mellükbe, és látta, ahogy az előtte ülő fiatal mérnök feje középkori ágyú­golyóként elrepül valamerre, és egy selyem­­harisnyás női láb repül vele, és amikor a gép orra a földbe fúródik, ő a hátsó ülések egyi­kén ül, illetve kuporog, furcsán hason fekve és összehúzódva, maga elé bámul, és a gép orrában, a mélyben lángörvény nyílik, mint egy csodálatos gonosz virág, mely magába so­dorja, vonzza, mint a húsevő virágok az apró rovarokat. Sok mindent látott a Moldva felett a fényben, és sok mindent ed tudott képzelni, csak azt nem tudta elképzelni, hogy az utolsó pillanatban ml történik ővele. Ezt képtelenség volt elképzelni és mégis nagyon akarta, és úgy közelítette meg a problémát, hogy azon kezdett gondolkozni, hogyan hathatnak az óriá­si és mérhetetlen természeti erők; hogyan hat például két teljes sebességgel egymásba rohanó gyorsvonat dinamikus energiájának eredője az összeütközés pillanatában. Hogyan hat egy atomrobbanás? Igen, ott minden elpusztul, meg­ég és lerombolődik, mindent megsemmisít a hűhullám és a nyomáshullám és a radioaktív sugárzás. Mindez szép és érthető, de hiányos, mert csak körülírja a történeteket és leszögezi a következményeket, de nem elégíti ki a mez­telen emberi lélek önkínző kíváncsiságát, s nem ad pontos választ arra a kétségbeesett kér­désre, hogy ml történik abban a pillanatban, amikor meghalunk? Ligetfalun, a Mártírok utcája tizes számú épülete földszintes, hegyes fedelű családi ház, még az elrendezése is a falusi parasztházakra hasonlít; két lakóház között keskeny udvar, alig három méter széles, s az utcáról zöldre festett fakapun át léphetünk az udvarba. A ka­pu állandóan zárva van. Ahogy belépünk, a kis udvar néhány méteres szakaszon kövezett és tisztán tartott. Egy leander, szemetesvödör, la­pát és seprű, egy faláda és egy rozsdás kerék­pár áll az udvaron. A kerékpár gumiabroncsai­ban nincs levegő, kopottak és repedezettek; a megállíthatatlanul végülö közlekedési eszközt láthatólag évek óta nem használták. Balra egy masszív faajtó, itt lakik özvegy Széplakyné, jobbra a másik, nem kevésbé masszív ajtó. itt laknak Körnerék. Hátul a rövid udvar télikert­szerű üveges faépülette! zárul, mely összeköti a két lakóházat, mondhatnánk a két szomszéd­­várat. A télikerten ablakos ajtó, belül egy ker-Nagy József rajza ti asztal, néhány könnyű szék, örökzöld növé­nyek és galambok. A galambok az asztalon és a székeken ülnek, s ha megzavarják őket, ab­bahagyják a tollászkodást, méltatlankodva röp­ködnek a szűk helyiségben és veszélyeztetik az alkalmatlankodó szemét. Éjszaka itt alusz­nak, nappal sem röpülnek messzire, mert Szép­lakyné kenyérmorzsával és nyugdíján vásárolt magvakkal eteti őket; a tökéletes kényelem hatása a fizikai erőnlétükön is meglátszik: lus­ták és kövérek, alig totyognak napközben, és utódokat kelletlenül, kötelességszerűen nemze­nek. A télikerten áthaladva az udvar tovább folytatódik, és nagy rendetlenségbe, ésszerűt­len zűrzavarba torkollik. A földön horpadozott meszesvödrök hevernek, egy rozsdamarta vas­kályha elidegenedve áll közöttük, amott desz­karakás és egy nagy ládában szén az albérlők számára, egy csenevész körtefa meg egyene­sen a peremvidékek kietlenségét személyesíti meg; görbe derekú, komor legény, púpok és görcsök kínozzák, melyekben talán köszvény és reuma lakik, gyümölcsöt hozni képtelen, s már az is eredmény, hogy május közepén bátortalanul kivirágzik s leveleit szeptemberig zölden tartja. Itt már csak a baloldali épületen van ajtó, barna és üveges, mely egy keskeny előszobába vezet, a helyiség valamikor kamra lehetett, s belőle újra balra további ajtó, mely egy háromszor három méteres, sötét helyiség­be nyílik. A berendezés két ágy, egy széles szekrény, egy asztal, két szék. A mosdó a szür­ke pléhlavórral az előszobában áll, a szenes­láda és a favágótoké mellett. Három napja lakik Itt Morvái. Övé az egyik ágy, a szekrény fele, az asztal fele és az egyik szék. Háziasszonya özvegy Széplakyné, a Grand­iról ismert Nagyasszony. így hívja őt: Szerkesz­tő úr. S ő vissza: Asszonyom. Havi százötven koronáért bérli a szoba felét, s az itt lakás jó­gán túl, etetheti a galambokat. A szoba hűvös — nyáron nagyszerű ezekben a forróságokban, jegyezte meg a háziasszony, a télről nem beszélt —, sötét és barátságtalan, de ha kinyitja az ablakot, melyre egész nap árnyékok esnek, friss langyos levegő és lusta galambturbékolás áramlik be rajta. Kevi szerezte neki a szobát, amíg Csehország­ban járt. így mesélte el a történetet: Megje­lent a Grandban a Nagyasszony, nyugtalanab­bul, mint bármikor, és egyenesen az asztalá­hoz ült. Valami albérlőjére panaszkodott, aki­vel nem érti meg magát, és fél tőle mert az Illető fenyegeti. Homályos célzásokat tett arra, hogy körülvették és behálózták, hogy üldözik, zavaros szorongásokat emlegetett. Kevi aján­lotta, hogy vegyen fel albérlőnek még egy va­lakit, aki megbízható^ az ő pártján áll, és meg­védi ellenségeitől. Morváit ajánlotta. A Nagy­asszony egy napi gondolkodás után elfogadta az ajánlatot és közölte Kevlvel, hogy vissza­térte után várja Morváit. Reméli benne telje­sen megbízhat. Benne meg, biztosította a Nagy­asszonyt Kevi... | Folytatjuk. I

Next

/
Oldalképek
Tartalom