A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-18 / 20. szám
Hatodszor Komáromban A JÓKAI-NAPOK ELŐTT Akaratlanul is arra kell gondolni ilyenkor, hogy mit is jelent erőterek, áramkörök nélküli szellemi életünkben a komáromi tíz nap, amely a természetes nemzeti művészeti élet hiányában öntevékeny szinten mutatja tel értékeinket. Ilyenkor ismételten rá kell döbbenünk, hogy az oly gyakran alábecsült műkedvelői mozgalom milyen jelentős megtartó erőt jelent számunkra. Megjegyzem, hogy elsősorban azok számára jelenti ezt, akik e megtartó erő fejlesztése ügyében fáradoznak. Szerencsére egyre többen vannak olyanok, akik elkötelezik magukat ez ügy érdekében, belátva, hogy tenni kell: ahogy lehet! Tenni pedig sokat lehet, ha megbecsüljük a szenvedélyes törekvést, tudást és akaratot, amely mozgásba lendíti a szunnyadó erőket. Ma már közhelynek tűnik, hogy a magyarságot ért tragédia után, a magyar iskolák megnyitásával egyidőben a műkedvelő színpadokon hangzott el nyilvánosan, tömegek előtt a magyar szó. És az oly kevés lehetőségek között mindmáig nagy űrt töltenek be e színpadok, hangozzék el azokon vers vagy próza, irodalmi összeállítás vagy karének, színmű vagy esztrádműsor; a lényeg egy marad: az anyanyelven történő közművelődés dúsítása, gazdagodása. Ez egyben azt is jelenti, hogy akik gyakorolják, teszik, csinálják gazdagabbakká válnak gondolkodásukban, erősebbek eszmeiségben. Megtehetnénk, és sajnos kényszerűségből gyakran meg is tesszük, hogy a sokrétű hivatásos művészeti élet hiányában bérbe veszünk művészeket ős csoportokat. Ez viszont csak addig hasznos, amíg nem rendeljük e gyakorlatot a lehetőségeink fölé. De az is baj, szinte vétségnek tekinthető, ha önmagunkat alábecsüljük. Ebből adódik, hogy mindent jobbnak, szebbnek, nagyobbnak tartunk a magunkénál. Hatodik alkalommal rendezzük meg Komáromban a Jókai-napokat. Ismétlem, hogy könynyelműség volna alábecsülni e komoly lehetőséget, ahol vers- és prózamondóink, irodalmi színpadjaink, színjátszó együtteseink központi jelleggel bíró fesztiválja lehetőséget nyújt egész szellemi életünkre kiterjedő, sokrétű eszmecserére is, csak élni kell e lehetőséggel. Attól függetlenül, hogy öntevékeny művészeti tömegmozgalmunk országos szintű erőpróbája a komáromi Jókai-napok, kulturális életünknek is jelentős eseménye. Állandósul már e napokon Komáromban a Madách Könyvkiadó kiállítása, megvalósulás előtt áll a hazai magyar képzőművészek kiállításának e napokra történő rögzítése, a csehszlovákiai magyar ifjúsági mozgalom is találkozásra használja fel a Jókai-napokat, de itt találkoznak az ifjúsági és értelmiségi klubok vezetői is, tehát szellemi életünknek valóban gerjesztő erőtere és nagy lehetősége ez a tíz nap, amelyet alábecsülni határozottan könnyelműség volna. A Hét társadalompolitikai meiléklete 20 felelős szerkesztő; Mács József A jövőben minden bizonnyal felhasználja e tehetőséget a most alakuló Kazinczy Nyelvművelő Társaság vezetősége is, miután gyakorlati segítségét itt hasznosíthatnánk leginkább. Ilyenkor az a kérdés is felvetődik akaratlanul, hogy mit tettünk az elmúlt tizenegy hónap alatt az ez évi Jókai-napok érdekében? A politikai, közéleti pezsgés következtében bizony jószerével nem is értékeltük a tavalyi seregszemlét. Mire az értékelésre került volna a sor, más, fontosabb események foglalkoztattak mindnyájunkat. Pedig lett volna miről beszélni. Elsősorban azokról, akik szabad idejüket áldozzák fel, hogy egy-egy irodalmi mű lényegét megismerjék, átéljék és közvetítsék másoknak is. Az az út, amelyet egy műkedvelő rendező, az ugyancsak műkedvelő szereplővel végigjár, nem egyszerű. De nem egyszerű annak' a pedagógusnak a dolga sem, aki külön foglalkozik a vers- és prózamondókkal, hogy végül komoly élményt nyújtó előadást hallgassunk Komáromban azoktól, akik oda eljutnak. De nem egyszerű a dolguk az úttörőknek, az irodalmi színpadok dramaturgjainak, rendezőinek, előadóinak sem, hiszen jóformán még teljesen ismeretlen ez a műfaj, illetve minden előadásra külön gond a felkészülés, mivel nincsenek írott szabályai ennek a műfajnak, és szerencsére nem is lehet. Az elmúlt évben jeleskedtek mind a vers- és prózamondók, mind az irodalmi szín padok és a színjátszó együttesek. Tehát komolyan készültek, ami komoly munkát igényelt, felelőségteljes, elmélyült gondolkodó, töprengő erőfeszítést, szellemi tornát, ha úgy vesszük. De jeleskedett a vitafórum is, hogy még inkább mozgásba lendítse az akaratot, ösztönzést adjon máig és holnapig. És beszélni kellett volna az elmúlt évben végre a legfontosabb tényezőről, a közönségről. A közönség viszonya az utóbbi években a Jókai-napok iránt olyannyira megváltozott, hogy szinte magáénak tekinti az előadásokat, ami természetes is, ha nem tudnánk, hogy az első években nem így volt. A közönségnek ez a szeretető, magatartása, igénye kötelezi mindazokat, akiknek gondja e rendezvény, hogy még inkább kielégítse az igényeket. Művészeti tömegmozgalmunk képviselői, úgy hisszük, ez évben sem nyújtanak kevesebbet, mint tavaly. Iskolai színjátszóinkat ismét a komáromiak képviselik — ezúttal a harmadik általános iskola — Mark Twain: A koldus és királyfi című mesejátékával. Azt be kell vallani viszont, hogy az iskolai színjátszás még nem vált mozgalommá. Ha így volna, úgy esedékes lenne megrendezni a diákszínjátszók országos fesztiválját. Csak azt mondhatjuk: bár meg rendezhetnénk! Mert sokan elmondták már, hogy a szellemi életnek, így a színházlátogatónak is van bölcsődei, óvodai és iskolás kora, amely nem egyéb, mint a korán, még gyermekkorban elkezdett játék gyakorlása, és e színpadi játék nézése. Talán egyszer eljutunk addig, hogy legalább kétszáz iskolánkban megszervezik a diákegyütteseket, ezzel is segítve a szellemi fejlődést. Az irodalmi színpadi mozgalmat, ezt a nagy lehetőségű műfajt ápoló, gyámolító művészeti ágazatot a már Komáromból is jól ismert együttesek képviselik ez évben is. Természetesen új, időszerű, a társadalmi problémákat figyelő, korra tekintő műsorokkal. Ez így nem sokat mond ugyan, csak akkor felfigyeltető e korra tekintő dramaturgiai szándék, ha egyenként és összességében nézzük annak a hét irodalmi színpadnak a műsorát, amely ez évben Komáromba kerül. Mondhatnánk, hogy az emberi magatartás hitvallása minden egyes műsor. De tükre annak is, hogy a színpadok rendezői, szerkesztői, dramaturgjai miképpen gondolkodnak korunkról. Ez a színpadi műfaj alkotó egyéniségeket kíván. Itt nincs rendezői utasítás, ezt maga a rendező képzeli el minden alkalommal. És azok, akik ez évben Komáromba jönnek a maguk kis együttesükkel, kivétel nélkül alkotó egyéniségek ezen a területen, nem szólva arról, hogy szellemi életünknek is egyéniségei. Ha csak neveket említünk és az általuk szerkesztett vagy választott műsort nézzük, úgy igazolt az előbbi állítás. Veres János költő, a rimaszombati Fáklya dramaturgja ez évben Hemingway: Az öreg halász és a tenger kisregény dramatizált változatát, egyetlen gondolatot, a minden lehetőség között megmaradni embernek, ezt viszi színpadra. Vass Ottó, az ipolysági gimnázium tanára és igazgatóhelyettese a maga kis együttesével ez évben ünnepelte az irodalmi színpad ötesztendős fönnállását. Műsoruk: A leláncolt Prométeusz. Léváról, a tavaly nagydíjat nyert együttes ez évben is Ott lesz Komáromban. Gergely József, a pedagógiai iskola tanára most Juhász Ferenc költészetét, annak gondolati mélységet kutatva, mutatja be diákjaival egy műsor keretében. A csataiakat néhány évvel ezelőtt láttuk Komáromban Arany János Toldy müvével. Ez alkalommal Lovicsek Béla írt és szerkesztett műsort Újvári László rendező részére, hogy az iskola diákjaival, tanítóival azt bemutassa. A műsor szintén az emberi magatartást példázza, egy gyermeklány, a Napleány magatartását a nyüzsgő világ ezernyi gondja között. A pozsonyi Forrás, Kulcsár Tibor tanár együttese ez évben Ady műsorral készült, s az új műsort már az iskolából kikerült, volt diákok, ma a magyar szellemi élet fontos területén működő emberek készítették, rendezték. Így a forrás patakká, majd folyóvá növekedik, emberben, szándékban és megvalósulásban egyaránt. A komáromi Petőfi Irodalmi Színpad Győri Dezső költészetét, a kisebbségi magyar sors, az európai magyar sorsát viszi színpadra, pódiumra. Kiss Mihály, az együttes dramaturgja és rendezője, aki egyben a Csemadok járási titkárság kulturális dolgozója is, jó példa lehet, lehetne más járások előtt is. Ha jól emlékszem, :özel járnak a tizedik műsoruk bemutatójához, és mindezt alig négy év alatt csinálták. De ugyanilyen szenvedéllyel látott a munkához egy ifjú házaspár Búcson, Szobi Kálmán és Szobiné Kerekes Eszter, hogy e műfajban jeleskedjenek. Tavalyi komáromi szereplésük igazolta őket. Ez évben Illyés Gyula: Az éden elvesztése címűt irdalmi színpadra írt alkotásával szerepelnek. A rendezők egyénisége, a pódiumra készített műsorok bizonyítják, hitelesítik azt a tiszta szándékot, amely szenvedélyesen kíván közbeszólni, akárcsak pódiumról is, sorsunk menetébe, alakulásába, alakításába. Színjátszó együtteseink ugyanúgy készültek, mint irodalmi színpadjaink. Ez évben ismét 'átjuk Komáromban a lévai Garamvölgyi Színházat, a pozsonyi Déryné Színkört, a losonci Madách Színkört, a pozsonyi Forrás színjátszóit, egy vendégegyüttest Privigyéröl és első alkalommal vesz részt a fesztiválon a Csemadok naszvadi színjátszó együttese, és első alkalommal egy bodrogközi kisegyüttes, Kiskövesdről egyfelvonásos színmüvei. A műsor változatos. Kiemelkedik belőle két évforduló előtt való tisztelgés. A magyar szabadságharc és Petőfi halálának százhuszadik évfordulóját Herczeg Ferenc Szendrey Júlia című színművével, Kármán József születésének ^étszázadik évfordulóját Kármán—Szabó: Fanni hagyományai című színművével köszöntik az együttesek. De ahogy a közölt műsorból kitűnik, válaszhat a közönség kedve szerint, ki mit kivan megnézni. Nem utolsósorban a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara hangversenyét, amelyet már igényelt a komáromi közönség. Hatodik alkalommal kerül sor kulturális életünk jelentős eseményére Komáromban. Hiszszük, hogy mindenki számára olyan jelentős, .iJlnt azok számára, akik érte munkálkodnak. GVURCSO ISTVÁN
