A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-11 / 19. szám

A nemzeti kérdés a nemzetek {elszabadulásának és szabad fejlődésük feltételeinek kérdése. A nemzeti kérdést történelmileg kell vizsgálni, mivel tartalma és jelentősége a különböző korszakokban más és más. A nemzeti kérdés kialakulásának idején a feudalizmus megdöntése és az idegen nemzeti elnyomás alóli felszabadulás feladataival függött össze. Az imperializmus korában a nemzeti kérdés államok közötti kérdéssé vált, összefonódott a gyarmati népek felszabadulásának általános kérdésével, vagyis nemzeti-gyarmati kérdéssé fejlődött. Szorosan összefonódott a parasztkérdéssel is, hiszen a nemzeti felszabadító mozgalom résztvevőinek zömét a parasztság alkotta. Az Okóberi Szocialista Forradalom győzelmével beköszöntött a szocialista és a nemzeti felszabadító forradalmak kora, a gyarmati rendszer felbomlásának kora. Ojabban a nemzeti kérdés számos fejlett tőkés ország népénél, de a szocialista rendszerű országokban is ismét időszerűvé vált.

Több országban a munkásosztályra és a kommunista pártra hárul az a történelmi feladat, hogy maga köré tömörítse a nép összes demokratikus és hazafias erőit — megakadályozza ezáltal az imperialisták hódító terveit —, hogy a munkásosztály saját kezébe vegye a nemzeti függetlenség és szuverenitás megvédésének ügyét. Míg a tőkés világ ideológusai a nemzetek elszigetelődésében látták a nemzeti kérdés megoldásának egyetlen módját — ami valójában az egymás közötti gyűlölködés fokozódásához, a kis nemzetek leigázásához vezetett —, az Októberi Szocialista Forradalom megmutatta a második, a forradalmi út lehetőségét és célszerűségét. Ez az üt a kapitalizmus megsemmisítésének és a nemzeti elnyomás teljes felszámolásának, a nemzetek közötti barátság megvalósításának útja. A szocialista rendszer nemcsak deklarálta a nemzetek egyenlő jogait, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy a lehető legrövidebb idő alatt megszűnjenek a nemzetek között a régi

rend örökségeként fennmaradt gazdasági és kulturális egyenlőtlenségek. A Szovjetunió nemzeti köztársaságai a kölcsönös segítségre, mindenekelőtt az orosz nép segítségére támaszkodva korszerű ipart teremtettek, kinevelték a munkásosztály és az értelmiség saját nemzeti szakembereit és kialakították nemzeti jellegű, tartalmában szocialista kultúrájukat. A kommunizmus építése a Szovjetunió népeinek és a szocialista tábor népeinek még szorosabb egységéhez vezet, az osztályok közötti határok eltűnése, a kommunista társadalmi viszonyok fejlődése fokozza a nemzetek szociális egyneműségét, hozzájárul kultúrájuk, erkölcsük s létformájuk közös kommunista vonásainak fejlődéséhez; a kölcsönös bizalom és barátság további megszilárdulásához vezet.

A szovjet nemzeti politika alapelveit „Az oroszországi népek jogainak deklarációja“ nyilvánította ki, amelyet 1917. november 2-án Lenin aláírásával tettek közzé. A deklaráció egyszerű, világos, erőteljes szavai széles körben visszhangra találtak, nemcsak Oroszország népei között, hanem a külföldi gyarmati és függő helyzetben levő nemzetek körében is. A deklaráció kinyilvánította, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom a cári Oroszország valamennyi nemzetét felszabadította, és a szovjethatalom nemzeti politikájának következő alapelveit állapította meg:

1. Oroszország népeinek egyenlősége és szuverenitása (felségjoga);

2. Oroszország népeinek szabad önrendelkezési joga, beleértve a különválás jogát és az önálló állam alakításának jogát; 3. Minden nemzeti és nemzeti-vallási kiváltság és korlátozás megszüntetése; 4. Az Oroszország területén lakó nemzeti kisebbségek és népcsoportok szabad fejlődése. A szovjet állam ezzel a politikával az elnyomott népek ősi törekvéseit elégítette ki s ezzel megerősítette szövetségüket a hatalmát szervező orosz munkásosztállyal.

a nemzeti kérdés fejlődése

a Szovjetunióban

A Nemzetiségügyi Népbiztosság hatalmas munkát végzett a nemzeti önkormányzat szocialista programjának megvalósítása terén azáltal, hogy autonóm nemzeti köztársaságokat és területeket szervezett és védte a nemzeti kisebbségek jogait. Már 1920-ban megtörtént Oroszország« ban a nemzetiségi elv alapján megvalósított közigazgatási területbeosztás. A határvidékek és a központi Oroszország kapcsolata az autonóm nemzeti köztársaságokban nyert konkrét formát; ezek a köztársaságok a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében egyesültek, amely a katonai és gazdasági feladatok közösségére épült.

1920 és 1922 között számos autonóm szovjet köztársaság és autonóm terület az OSZFSZK-hoz csatlakozott. Már 1919 márciusában megalakult a Baskír Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság, s ez mindenekelőtt visszaadta a baskír parasztoknak a földet, amelyet a cárizmus alatt az orosz földesurak elvettek tőlük. Baskír iskolák létesültek. A Baskír köztársasághoz csatolták Dél-Urait, gyáraival együtt, amelyek a baskír munkásosztály megalakulásának alapjául szolgáltak. 1920 tavaszán létesült a Tatár Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság. 1921 tavaszán a köztársaság központi végrehajtó bizottságának rendeletével a tatár nyelvet az orosz nyelvvel egyenrangú nyelvvé nyilvánították. A cárizmus alatt a tatároknak mindössze 70 orosz nyelvű iskolájuk volt, de egyetlen tatár iskolájuk sem (kivéve a mohamedán vallású iskolákat). A Tatár ASZSZK már 1924-ben 1700 tatár nyelvű alapfokú iskola állított fel.

1920 októberében az I. Kazahsztáni Szovjet Kongresszuson megalakul! az autonóm Kirgiz Köztársaság (Kazahsztán területén). Azok a területek tartoztak hozzá, ahol a kirgizek és kazahok éltek; a kirgizek és kazahok később különváltak és mindegyik nép önálló köztársaságot alakított. A kirgiz kormány mindjárt első rendeletéivel megállította Oroszország központi vidékeiről a Kazahsztánba való átköltözést. Ez a rendszabály biztosította a helyi lakosság számára a föld állandó kihasználását és megkönnyítette a kazahok számára az áttérést a letelpült föld« művelésre.

A szovjet hatalom ugyanígy munkálkodott az OSZFSZK-hoz csatlakozott népek nemzeti felszabadításán Észak-Kaukázusban és Dagesztánban. A Dagesztáni Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot az első dagesztáni szovjet kongresszuson kiáltották ki, mindjárt a polgárháború befejezése után. Dagesztánnak sajátossága az volt, hogy lakossága számos törzsből állt (hat nyelv és 37 nyelvjárás). A szovjet hatalom előtt Dagesztán népeinek nem voltak írásjelei. 1924-ben a köztársaságban több mint ezer iskola nyílt meg. A Karéi ASZSZK 1920 nyarán alakult meg, A Jakut Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaságot 1922-ben kiáltották ki. A cárizmus alatt a Jakutföld a forradalmárok száműzetésének helye volt. A fiatal Jakut ASZSZK fő feladata az lett, hogy újra életre támassza a területén élő népeket és fellendítse gazdasági és kulturális színvonalukat. Az autonóm szovjet köztársaságokon kívül az OSZFSZK kötelékébe önálló közigazgatásű kisebb autonóm területek (Adig, Hakasz, Cserkesz, Ojrót, Tuvai, Zsidó AT) is tartoznak, a kisebb népeknek (hauti-Iván Szilárd: Anya gyermekével