A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-05-04 / 18. szám

csodadiéta VI. Folytatjuk 300 kalóriás ebédreeeptjeink köz­lését. Az utolsó öt recept tojásételeket tartal­maz. Tehát amint látjuk, a 25 receptben válo­gathatunk a hús-, a hal- és a tojásételek kö­zött, 21. Baszk tojás Egy zöldpaprikát .megtisztítunk, szeletekre vág­juk, két közepes nagyságú paradicsomot ugyan­csak szeletekre vágunk és ezt együtt egy kevés vízben megpároljuk. Két tojást másfél evőka­nál sovány túróval, egy kis vízzel elkeverünk, a paprika és paradicsomszeletekre öntjük, só­val és édespaprikával fűszerezzük, két kis vízben főtt burgonyával tálaljuk. 22. Paradicsomos omlett Két tojást elkeverünk egy csipetnyi sóval, ke­vés ásványvízzel, egy evőkanál sovány túró­val, két csapott evőkanál liszttel, hogy sűrű­sége megfeleljen az omlett-tésztának. Petre­zselyemzöldet, metélőhagymát aprítunk bele és vékony palacsintákat sütünk belőle a lehető legkevesebb zsiradékon. Két középes nagyságú paradicsomot kockákra vágunk, egyenlően el­osztjuk a palacsintákon és becsavarjuk. 23. Sonkás omlett salátával Két tojásból, pici sóból, ásványvízből és két evőkanál lisztből omlett-tésztát készítühk, ami­be négy szelet keskeny csíkokra vágott lazacot (vagy egy tetézett evőkanál — üvegben kap­ható — őrölt lazacot) keverünk és olajjal vé­konyan megkent palacsintasütőben mindkét ol­dalán megsütjük. Fejessalátát adunk melléje, de az ízesítéshez sem cukrot, sem olajat nem használunk. 24. Uborka-omlett Mint az előbbiekben két tojásból, Sóból, ás­ványvízből, egy evőkanál túróból, két csapott evőkanál lisztből omlett-tésztát készítünk és palacsintasütőben vékonyan kisütjük. A meg­hámozott nyers uborkát kockákra vágva ke vés vízben megpároljuk, majd két evőkanál jól felvert aludtejjel leöntjük, megsózzuk, vag­dalt zöldpetrezselyemmel megszórjuk. Fehér alapon piros-fekete kockás ujjatlan gallér­­nélküli ruha kerek kis kivágással, háromnegye­des ujjú rövid kabátkával, fehér gallérral, man­­zsettával és derékrésszel, fehér gombokkal. Nagy divat a nadrág. Együttesünk sötétkék mo­dern szabású vászonnadrágból, ugyanolyan színű rövidujjú vékony pulóverből (lehet blúz) és ka­nárisárga kétzsebes kötött mellényből áll. (Na­gyon jól kiegészíti ezt a sportos nyári viseletét a sötétkék, sárgukeretes napszemüveg.) Tip-top az irodában 25. Rántotta gombával és spenóttal 20 deka megtisztított, felszeletelt gombát egy hagymának apróra vágott felével kevés vízben megpárolunk. Két tojást kis sóval, kevés ás­ványvízzel és egy evőkanál sovány túróval összekeverünk és a hagymás tojásra dobjuk. Ha a gombás rántotta elkészült, petrezselyem­zölddel díszítjük, spenótot párolunk, ledaráljuk (25 deka lehet, friss vagy fagyasztott), megsóz­zuk egy gerezd apróra vágott vagy reszelt fok­hagymával ízesítjük, és két kis vízben főtt meg­sózott burgonyával egészítjük ki. 1. A női táskákba sok mindennek bele keli férnie, de azért ne járjunk túl nagy „koffe­rekkel" sem; nem vagyunk vele csinosak, fő­leg, ha estére is programunk van. Gyakori rendrakással még kisméretű táskában is elfér minden szükséges, sőt egy összehajtható sza­tyorka is az esti bevásárláshoz. 2. Reggeltől estig igyekezzünk csinosnak, üdék lenni, de sohasem feltűnőekI Munkahely­re nem illő a mély kivágás, túl szűk pulóver és átlátszó blúz, de a mini szoknya sem ide­való. 3. Túl magas sarkú cipőbe se járjunk irodá­ba, arról nem beszélve, hogy 8 óra hosszat abban kell maradnunk, ami bizony nem bizto­sítja a legjobb közérzetet. 4. Ne burkolózzunk Illatfelhőbe. Ami estére jó, nappalt környezetünkben visszatetszőnek hathat. 5. Csillogó ékszereinket se itt viseljük. Apró kis bross, lánc vagy karkötő azonban a leg­egyszerűbb ruhát is csinossá teheti. 8. Igen jó szolgálatot tesz, ha fiókunk mé­lyén, vagy táskánkban tartunk egy pár haris­nyát, htsz a lefutott szem valóban nem szép látvány, és ha estére valahová készülünk, leg­alább nem kell hazaszaladni. 7. Ügyeljünk arra, hogy frizuránk mindig ápolt legyen, de a hatalmas hajköltemények színházba, esti szórakozóhelyekre valók. A di­vatos szemfestést sem tanácsos túlzásba vinni, a kék, zöld szemhéjak nappali fénynél riasz­tóak. 8. Aki teheti, tartson az irodában ernyőt vagy esőkabátot, így sohasem érheti megle­petés. 9. Nem hiányozhat fiókunkból egy kis varró­készlet sem, erre valóban sokszor szükség van. 10. begyem íróasztalunk mindig rendben; azonnal áttekinthető. A szigorú rendet egy szál virág feloldja, s ez kellemessé varázsolja ma­gunk es kollégáink számára is a szobát. 11. Különösen titkárnők gép- és gyorsíró­nők ne hanyagolják el a körömápolást. Ápol juk kezünket és körmeinket, szépek a pasz­tellszínű lakkok, de nincs csúnyább, mint a vörösre festett „saskarmok“. 12. Utoljára, de nem utolsósorban szeret­nénk felhívni a figyelmet... a szemüvegre. Ez az, aminek viselétét általában szeretjük elodázni, pedig megfelelő formájú keret ki­választásával biztosan senki sem mondja majd: csak az a kár, hogy szemüveges ... mm 21

Next

/
Oldalképek
Tartalom