A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-20 / 16. szám

FINÁLÉ 1969 Cseh és szlovák filmek fesztiválja Szökevények — J, Jakubisko t. TaZky elbeszélése nyomén alkotott Him­lő. amely az első világháború idején játszódik. Búcsűjárók — jakubisko héromrészból éllé filmjének befejező része, tulajdonképpen kommentárul szolgál az alsó részhez, a Szökevények­hez és a Dominikához, Pilzen dél-csehországi várost ez egész köztársaságban, de a nagy­világban Is főleg söréről Ismerik. Hogy a város népszerűsége ne le­gyen ilyen egyoldalú, a KNB és a VNB a Kerületi Rendező Irodá­val együtt elhatározta, hogy a Csehszlovák Fllmvőllalatnak, va­lamint a Film- és Televízió Mű­vészek Szövetségének részvételé­vel évente megrendezi az elmúlt év cseh és szlovők filmjeinek se­regszemléjét. 1909. április 10 és 17-e között másodízben kerül sor erre a ver­senyre, Az elsőt tavaly ősszel ren­dezték meg. Az utolsó nyolc év több mint 200 Játékfilmje közül 16-ot tűztek műsorra. Az egyetlen díjat, a Finálé Díját a Mindenna­pi bátorság című film nyerte és az ezzel Járó 100 000 koronát a film alkotói: Kvald Schorm ren­dező, Antonín Mása szövegkönyv­­fró és Jan Curtk operatőr kapta. Ebben az évben nyolc filmet mu­tatnak be a tavaly készített mint­egy 40 filmből, bár kettőt, A sze­szélyes nyarat és a Szökevényeket terven kívül nevezték be, még az 1987-es filmalkotások közül. Az egyetlen díjért folyó küzde­lem keménynek ígérkezik. A nyolc film színvonala egyensúlyban van, úgyhogy alapos megvitatás után dönthetnek csak majd az elsőség­ről. örvendetes, hogy bér csak A szlovák filmgyártás tavaly ki­lenc Játékfilmet produkált. Talán kevésnek tűnik, hogy ezek közül csak egy film vesz részt a sereg­szemlén. Alapjában véve Így van, de a helyzet az, hogy a cseh fil­mek roppant erős konkurrendá iá­ban nemigen állná meg több film a helyét, és az a véleményem, hogy a Palo Bleltk rendezte Három ta­nú c. film — amelyet versenyen kívül mutatnak be — sem érde­mes rá, gyengíti a komoly, mához szóló, politikai mondanivalóid fil­mekből összeállított programot. Ismertessük néhány szóval a Fi­nálé 1969 filmjeit: A plébános bukása. Schorm ren­dezői fricskája, amelyben minden­kit kinevet, aki olyan életet akar élni, amelyhez nincsenek meg a feltételei. A harangozóból pap lesz, és mi következik ebből? Főszerep­ben a Jana Brejchová — Vlastímil Brodsky házaspár látható. Királyi tévedés. O. Danék szer­zői filmje és bár a harmincéves háború idején játszódik, a mához szól. Főszereplője a feledhetatlen Rudolf Hruélnsky. A legszebb kor. A képzőművé­szeti főiskola diákjainak és rao­­delijeiknek életéről szól. Jarosiav PapouSek rendezte*, főszereplője Hana Brejchová. Visszapillantás. Antonín MáSu rendezte, a főszerepekben Peter Cepeket és Jltjna Tfebickét láthat­juk. A film a közelmúltban ját­szódik és egy asszonyról szól, aki egész életét a forradalomnak ál­dozta, de az eredményben végül Is csalódott. Szeszélyes nyár. Ezt a filmet már bemutatták nálunk, és kőt fődtjat Is nyert a tavalyi Karlovy Vary-1 filmfesztiválon. Jlfl Menzel rendez­te Vladislav Vanőura műve nyo­mán. Jó földjeim. VoJtech Jasny rende­ző legújabb filmje, közvetlenül a háború után Játszódik egy cseh faluban. A falu szövetkezetesítésé­nek nagyon szokatlan eszközökkel ábrázolt lírai története. Szökevények. Jura) jakubisko rö­vidjátékfilmje, amely az első világ­háború Idején Játszódik. Főszerep­lője Kálmán cigány, aki megszökik a harctérről, de további sorsa mé­gis tragikusra fordul. Tréfa. J. Jireä rendezte és tar­talmilag rokon a Visszapillantás című filmmel, de a főszerep ezút­tal férfié, aki az ötvenes években egy apró tréfát enged meg ma­gának munkatársával szemben, de az akkori időben a hasonló tréfák néha nagyon kemény megtorlás­hoz vezettek. A játékfilmeket a legjobbnak bi­zonyult kisfllmek egészítik ki, és gondolkodás tárgyát képezi egy olyan dí] alapítása is, amelyet nem Játékfilmnek ítélnének oda. A szlo­vák klsfllm-termésből a „Szem“ c. rajzfilmet mutatják be, egy bérház lakéival foglalkozó dokumentum­­filmet, a llpótvárl börtön-erődirő) szóló riportíllmet és L. Kúdelka ankétjét, „Milyenek vagyunk?“ címmel. A Finálé 1969 Jelentős csehszlo­vák kulturális eseménynek Ígérke­zik. Az eredményről majd április második felében értesülünk, akkor lesz ugyanis az eredményhirdetés Pllzenben. — ivr — Jana Hlaváftovára főként „Ahol az ördög nem boldogul“ c. filmből em­lékezünk. A „Királyi tévedés“-ben a királynő szerepét játssza. egyetlen szlovák film került a ver­senybe a Ladlslav Taíky Katona­­szökevény című elbeszéléséből filmre írt Szökevény, jura] Jaku­bisko rendezésében, mégis ezt a rö­vid játékfilmet a legesélyesebbek között tartják számon. Ez tulajdon­képpen az első része annak a há­romrészes filmnek, amelynek mind­egyike katonai tematikát dolgoz fel. A másik két rész címe Domini­ka és Búcsújárók (Az egész estét betöltő film közös címe: Szökevé­nyek és búcsújárók lesz); ezek már szintért elkészültek, de kérdé­ses, hogy az utómunkálatok lehe­tővé teszik-e, hogy mind a három rész együtt szerepeljen a verse­nyen. Jana Brejchová szebb kor ban a Leg-JireS rendező filmjéből, a Tréfé-ből való ez a jelenet, és a főszereplő J. Sommert fibrőzolja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom