A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-04-13 / 15. szám

Abban az időben egészen mások voltak a távolságok; a szél szemetet söpört le a dombokról, melyeket azóta már rég el is hordtak, / és Kansas City erősen hasonlított Konstantinápolyhoz. Lehet, hogy el sem hiszik. Senki sem hiszi el, pedig így van. Akkor délután havazott, és egy autókereskedés kirakatában, megvilágítva, mert korán sötétedett, ott állt egy ezüstös versenykocsi, motorháza tetején ez a felirat: Dans Argent. Ez, gondoltam, anynyit tesz, hogy ezüst tánc, vagy talán: ezüst táncos, és bár kissé zavart, hogy nem tudom pontosan, mégis boldog voltam, hogy láthattam a kocsit, és örömmel töltött el, hogy tudok egy idegen nyelvet. A Woolf Testvérek helyiségéből jöttem éppen, ahol karácsonykor meg Szilveszter napján ingyen pulykát szolgáltak fel, és a magas dombon épült városi kórház felé igyekeztem, ahonnét az ember lenézhetett a füsttengerre, a város házaira, meg az utcákra. A kórház szalonjában ott találtam a két ambuláns sebészt, Fischer dokit és doktor Wil-ERNEST HEMINGWAY

coxot: az egyik íróasztal mögött ült, a másik meg a fal mellett, egy széken.

Fischer doki sovány ember volt és homokszőke, a szája keskeny, a szeme élénk, és a két keze mint valami atlétáé. Doktor Wilcox viszont alacsony, barna; és állandóan magánál hordott egy tárgymutatóval ellátott könyvet. A fiatal orvos barátja és vezetője volt a címe, mely minden egyes kóresetet külön-külön tárgyalt, részletezve a tüneteket és a kezelésmódot. De volt a könyvben egy ellentárgymutató is, amely a tühetekből kiindulva adta meg a diagnózist. Fischer doki azt javasolta, hogy az újabb kiadásban még egy mutatót kéne alkalmazni, amely a kezelési módokból kiindulva adná meg a bajokat és a szimptómákat.

Doktor Wilcoxnak érzékeny pontja volt ez a könyv, de nem tudott meglenni nélküle. Fakult bőrbe volt kötve, belefért a kabátzsebébe, és tulajdonképpen egyik volt tanárának tanácsára szerezte be, aki azt mondta neki: — Nézze Wilcox, magának semmi keresnivalója sincs az orvosi pályán, és én mindent el is követtem, ami módomban állt, hogy ne minősítsék annak. De ha.már tagja ennek a tudós testületnek, azt tanácsolnám magának a humanitás nevében, hogy vásároljon meg egy példányt A fiatal orvos barátja és vezetője Című könyve bői, és forgassa, doktor Wilcox. Tanulja meg, hogyan kell használni.

Wilcox doktor nem szólt egy szót sem, de még aznap megvette a bőrbe kötött útmutatót.

— Nos, Horace — szólt Fischer doki, amint a fogadóba léptem, amely tele volt a cigarettafüst, jodoform, karból és az erősen felmelegedett fűtőtest szagával.

— Jónapot, urak — mondtam.

— Mi újság rialtón? — kérdezte Fischer doki. Szeretett bizonyos nyelvi extravaganciákkal élni, amit én rendkívül elegánsnak tartottam.

— Woolfnál ingyen pulyka — válaszoltam.

— Jutott magának is?

— Bőven.

— Sok kolléga volt jelen?

— Mindnyájan. Az egész kar.

— Volt sok karácsonyi móka?

— Nem mondhatnám.

— Hát Wilcox doktornak éppen nem jutott ki belőle — mondta Fischer doki. Doktor Wilcox ránézett, azután énrám.

— Iszik valamit? — kérdezte tőlem.

— Köszönöm, semmit.

— így is jó — bólintott doktor Wilcox.

— Horace — ezt Fischer doki mondta. — Ugye nem veszi rossznéven, ha Horace-nak szólítom?

— Nem.

— jó öreg Horace, rendkívül érdekes esetünk volt máma.

— Valóban — mormogta doktor Wilcox.

— Emlékszik arra a kamaszra, aki tegnap itt járt?

— Melyikre?

— Amelyik eunuch szeretett volna lenni.

— Igen.

Éppen ott voltam, amikor bejött. Olyan tizenhat esztendős forma fiú. Kalap nélkül jött, nagyon izgatott volt és ijedt, de meg elszánt is. Jó formájú, göndör gyerek, jellegzetes szájú.

— Mi bajod van, fiam? — kérdezte tőle doktor Wilcox.

— Szeretném, ha kasztrálnának.

— Miért? — kérdezte Fischer doki.

— Már imádkoztam, s mindenfélét elkövettem, de semmi sem segit.

— Micsodán nem segit?

— Ezen a szörnyű testi vágyakozáson.

— Miféle vágyakozásról beszélsz?

— Ami rám jön. És nem tudom leküzdeni.

Egész éjjel imádkozom miatta.

— Mégis, mi történt?

A fiú elmondta. — Ide hallgass, fiam — mondta Fischer doki. — Nincs neked semmi bajod. Olyan vagy, amilyennek lenned kell. Kutya bajod.

— De ez helytelen — mondta a fiú. — Ez a tisztaság ellen való bűn. És bűn a mi Urunkkal és Megváltónkkal szemben is.

— Nem — mondta Fischer. — Ez természetes dolog. Éppen olyannak kell lenned, és később magad is rájössz majd, milyen szerencsés vagy.

— Ű, ezt maga nem érti! — mondta a fiú.

— Figyelj ide — mondta Fischer doki, és elmondott neki egyet-mást.

— Nem. Nem hallgatom meg. Nem kényszeríthet rá, hogy végighallgassam.

— Kérlek szépen, figyelj — mondta Fischer.

Doktor Wilcox dühbe jött: — Hülye vagy! —

mondotta.

— Szóval nem teszi meg?

— Micsodát?

— Hogy kiherél.

— Hallgass ide — mondta Fischer doki. — Senki sem fog téged kiherélni, nincs neked semmi bajod. Pompás tested van, és nem is kell effélére gondolni. Ha vallásos vagy, gondolj arra, hogy amit itt panaszolsz, az nem valami bűnös állapot, hanem egy szentség megvalósításának eszköze.

— De amikor nem tudom megakadályozni! — mondta a fiú. — Egész éjjel imádkozom, és nappal is imádkozom. Ez bűn, folyamatos bűn a tisztaság ellen.

— Ó, eriggy a fr ... és ... — doktor Wilcox mondott valamit.

— Ha így beszél, oda se hallgatok — mondta a fiú méltóságteljesen. — Ön sem tenné meg, kérem? — fordult Fischer dokihoz.

— Nem — válaszolt ez. — Már megmondtam, fiam.

— Dobja ki innét — mondta Wilcox.

— Elmegyek magamtól is — szólt a fiú. — Ne nyúljon hozzám, már megyek is.

Ez az előző nap délutánján történt, öt óra tájban».

— És mi a folytatás? — kérdeztem most.

— Ma délben egy órakor — mondta Fischer doki — újból itt találkoztunk vele: egy borotvával megcsonkította magát.

— Kasztrálva?

— Nem. Nem tudta, mit jelent a kasztrálás.

— Belehalt — mondta Wilcox doktor.

— Hogyan?

— Sok vért veszít.

— A mi kiváló orvosunk, az én doktor Wilcox kartársam volt az ügyeletes, és ilyen ese>tet nem talált felsorolva a könyvében.

— Menjen a pokolba az effajta beszéddel — mondta Wilcox.

— De hiszen a lehető legbarátságosabban ' mondtam, doktor — folytatta Fischer, és a kezére nézett, arra a kézre, amely a segítési kötelezettség megtagadásával és a szövetségi törvények megsértésével bajba sodorta.

— Horace a tanúm, hogy az egészről a legbarátságosabb hangon beszélek. Az a fiatalember amputációt végzett, Horace.

— Szeretném, ha leszállna rólam — mondta doktor Wilcox. — Semmi szükség arra, hogy rajtam lovagoljon.

— Már hogyan lovagolnék magán, doktor, és méghozzá éppen a mi Megváltónk születése napján.

— A mi Megváltónk? Hát nem zsidó ön? — kérdezte Wilcox doktor.

— Dehogynem. Dehogynem. Mindig kimegy a fejemből. Sohasem tulajdonítottam ennek fontosságot. Igazán kedves magától, hogy emlékeztet rá. Tehát az ön Megváltója. Ügy van. Az ön Megváltója, minden kétséget kizáróan az ön Megváltója ... És az a lovaglás is Virágvasárnap történt.

— Ön fenemód szellemes — mondta Wilcox.

— Doktor, a diagnózis kitűnő. Mindig is fenemőd szellemes voltam. Itt a partvidékein mindenesetre. Kerülje ezt, Horace. Magának ugyan nincs rá sok hajlandósága, de mintha már észrevettem volna egyet-mást... Micsoda diagnózis! — és a könyv sem kellett hozzá.

— Menjen a pokolba! — mondta Wilcox.

— Mindent a maga idején, doktor. Mindent a maga idején. Ha létezik ilyen hely egyáltalán, nem fogom elmulasztani, hogy felkeressem. Sőt, egy egészen picit már be is pillantottam. Éppen csak úgy odakandikáltam. Mindjárt másfelé is néztem. És tudja-e Horace, mit mondott az a fiatalember, amikor a jő doktor bácsi behozta? Azt mondta: „Ö én kértem, hogy tegye meg. Annyira kértem, hogy tegye meg.“

— Még karácsony szent napján is — mondta Wilcox doktor.

— A nap jellege talán mégsem fontos — mondta Fischer doki.

— Az ön szemében talán nem — mondta Wilcox.

— Hallja ezt, Horace? Rátalált a sebezhető pontra, az Achilles-sarkamra, ahogy mondani szokás, és most kihasználja az előnyét.

— Ön fenemőd szellemes — mondta doktor Wilcox.

VARGA LAJOS rajza 16

Áldás - békesség, urak