A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-30 / 13. szám
A hatalmas műterem plafonjáról csurog a víz. Valahol odafent megrepedt a cső, s most átázott a mennyezet. Furcsa, fehér mészlepkék hullanak alá, a székekre, a szőnyegekre, mintha köszönten! akarnák a mestert hatvanadik születésnapja alkalmából. Érdekes, fanyar festékszag a levegőben; tüdőre szívom, mert szeretem. Aztán óvatosan leereszkedem egy székre. Nem zavarhatom a művészt, sem dr. Cerftánsky orvosprofesszort, akiről portrét készít. Az utolsó ecsetvonások kerülnek vászonra a szemem előtt. Aztán egy mély lélegzetvétel, az ecset megáll a levegőben, a mester megtörll a homlokát, s miután a professzor elhagyja a műtermet, rágyüjt fél cigarettájára. Most már lehet beszélgetni. Egy kissé csodálkozom, egy kissé kíváncsiskodom. — Olaj? Hét vagy tíz év múltán? — Igen. Olaj... És hogy hány esztendő múltán — lényegtelen. Igen, a művész új állomáshoz érkezett. Mert melyik művész életében ne lennének állomások? Tévedések, kínlódások, megrekedések, nagy várakozások, amikor nem másra, önmagára vár, néha nagyon-nagyon sokáig? A művészetnek min-Ihletet adó esőcseppek dig megvoltak az útvesztői, megvannak ma is ... Nehéz küzdelmet kell vívnia az izmusokkal annak, aki meg akarja őrizni egyéniségét s közben újat, maradandót akar alkotni. Felsorolhatnék egy csomó adatot, amely nevéhez, életéhez, munkájához fűződik, de semmi kedvem hozzá. Előttem már sokan megtették, amúgy sem szeretem a számokat, az adatokat. Inkább azt szeretném elmondani, hogy harminc éve lakik Pozsonyban, s ennek ellenére nem pozsonyi mégsem, hanem liptói, mert nemcsak hogy ott született a Liptói-havasok alatt, de ezeket a hegyeket, vihartépte fáit, a Vágót ott hordja a szivében, még ma is. Olyannyira, hogy szive néha nagyon is elnehezül a hegyek súlyától, s akkor mennie kell, ecsettel, palettával, hátizsákkal, hogy megfesthesse pasztellszín akvatelljeit, amelyek olyanok, mintha futtában kapta volna el rajtuk, a szelet. Az ember úgy érzi, hogy tovasuhannak rajtuk a felhők, opál színben ragyog a víz, szeretne ledőlni szénaboglyákba, hogy megpihenjen a havasi réten, s magába szívja a hegyek ózondús levegőjét. Akvarelljeivel jelentkezett először, ezek tették ismertté a nevét, összesen huszonhét kiállítást rendeztek műveiből. Akvarelljeit jól ismerik nemcsak itthon, de Budapesten, Szófiában, Moszkvában, Amerikában is. Egy Időben olajjal is festett, de egy napon, hogyhogynem az olaj és a vászon kitagadott gyermeke maradt. Azóta — éveken át — sokszor föltette a kérdést, vajon az olaj és a vászon tagadta meg őt, vagy ő az olajat és a vásznat. Mert Csemiczky László tisztségeket viselt. Nem is egyet — sokat. Szívesen vállalta őket, az az ember ő, aki szeret a másikért tenni is valamit, nemcsak beszélni a humánumról. Negyvan éve kommunista. 1929-ben Lőrlncz Gyulával együtt lépett be a pártba. Legkedvesebb emlékei közé tartoznak azok az angyalföldi pincék, ahol éjszakai viták során a marxizmus tanait szívta magába. Ezért vállalta sztvvel-lélekkel a rábízott tisztségeket, forradalmár volt, ember és kommunista akart lenni, nem csupán párttag. De funkciói kivették kezéből az ecsetet. Műtermének magánya szemrehányás volt: mi lesz a művészettel? Éveken keresztül harcolt önmagával, kereste az utat, a művészet igazmondó kifejezési formáit. Sokéig és sokszor nem sikerült. Sokáig nem sikerült kihoznia magából azt, amit szeretett volna. Hosszadalmas volt az útkeresés, de végre elérkezett művészetének ahhoz az állomásához, ahol megtalálta önmagát. Most portrét fest. Az emberi arc a lélek tükre, maga is egy világ, mint ahogy az volt száz év előtt és az lesz száz év múlva is. Egy világ, amelyet be kell Járni, fel kell tárni, mint annyiszor önmagunkat is. Ülök és nézem az arcokat, amelyek némán is nagyon beszédesek. A jövőnek sokat Ígérő s talán sokat is adó emberek portréi néznek vissza rám. Ülök és hallgatom az esőcseppek monoton zaját. A mester is azt hallgatja. Esik az eső. Nem odakint, a műteremben. — Szeretem az esőt — mondja a mester, mintha gondolataimban olvasna. — Szeretem, de nem itt, a műteremben. Bosszantó ... S már másodszor ebben az esztendőben. És senki sem tesz ellene semmit itt a főiskolán. Halk kopogtatás az ajtón. Egy , asszony lép be fehér kalappal és fehér esernyővel. Az új modell. Megdöbbenve veszi észre, hogy szakad az eső Csemiczky László professzor műtermében. Nem csukja össze az esernyőjét. Egy pillanatra a mester is meglepődik: feláll, mindenről elfeledkezik egy percre. — Ne mozduljon — szól. — így fogom megfesteni. Ihletet adó esőcseppek ... MDYZES ILONA Necpál, akvarell Pályázati FELHÍVÁS A prágai Ady Endre Diákkör, a Csemadok pozsonyi helyi szervezete mellett működő József Attila Ifjúsági klubbal karöltve a csehszlovákiai magyarság körében országos amatőr fotopélyázatot hirdet, EMBERKÖZELBEN 68 elmen. Ezzel a fotópályázattal szeretnénk felmérni a csehszlovákiai magyarságnak a művészi foto iránti érdeklődését. A fotopályázat feltételei: A fotópályázaton részt vehet minden amatőr csehszlovákiai magyar fotós. A pályázat Jeligés. Minden résztvevő legfeljebb 15 db. feketefehér, esetleg színes felvétellel pályázhat. A beküldött képek egyik oldalának legalább 30 cm hosszúnak kell lennie. Ezenkívül még beküldhető 5 db 6X6 cm-es színes diafelvétel. A felvételekhez mellékelni kell egy jeligével ellátott lezárt borítékot, amely tartalmazza a szerző nevét, elmét és a beküldött képek tartalomjegyzékét. Beküldési határidő 1969. április 1. A fotópályázat dijai: I. díj 1500,— korona II. díj 750,— korona III. dl) 650,— korona Kiilöndfjak: — tárgyjutalom — foto és laboratriuml felszerelés — egyenként 600,— korona értékben, továbbá — a Hét különdíja — A Madách Könyvkiadó különdíja — a Népművelés különdíja — a Szabad Földműves különdíja — az 0] Ifjúság különdíja — az Űj Szó különdíja. A bírálóbizottság a prágai Filmművészeti Főiskola szaktanáraiból fog állni. Az elfogadott képekből a szervezőbizottság vándorkiállítást rendez 1969. július 31-lg. Ezen idő alatt a szerzői Joggal a szervezőbizottság rendelkezik. A kiállított képek visszaküldési határideje 1969. augusztus 15. A fényképeket a következő címre kell beküldeni: Kovács Antal, Roseweltova kol. II/g5, Strojnfoká Ul, P R A H A — 7.
