A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-16 / 11. szám
csodadiéta Kedves asszonyok, lányok vessenek egy pillantást a kát mellékelt képre. Nem fognak hinni a szemüknek. A két felvétel ugyanazt a négy nőt ábrázolja csak az egyik fogyókúra előtt, a másik fogyókúra után. A karcsú termet hatását még kiegészítették némi kis kozmetikai beavatkozással, mint új hajviselet, új hajszín, és az eredmény fölötti új, boldog mosoly az arcokon. Szeretnénk a példa követésére csábítani azokat az olvasúlnkat, akiknek egészségi és esztétikai okokbűl tíztizenöt kilogrammot le kellene testsúlyukból adnlok. Kérjük, nézzék meg még egyszer figyelmesen a két képet. A szigorú, de nem koplaltató diétát következő számainkban Ismertetjük. Felszólítjuk azokat a 20 és 45 év közötti olvasóinkat, akik komolyan elhatározták magukat a diéta betartására, küldjenek magukról az itt közölt képekhez hasonló felvételeket, közvetlenül a fogyókúra megkezdése előtt. A kúra befejeztével meghívjuk szerkesztőségünkbe, lefényképezzük őket, elbeszélgetünk velük, hogy további ösztönzésül szolgáljanak másoknak is a felesleges kilók elleni harcban. Az elhatározáshoz kitartást, a fogyáshoz jó eredményt! Rövidesen várjuk a jelentkezők fényképes leveleit! még többet ér, az iskolában is kitünően megállják a helyüket. Még külön zeneórákra is járnak. — Ezt az anyjuktól örökölték! — mondja az édesapjuk. — Szegény feleségem élt-halt a zenéért. A két legkisebb lány a szomszéd kisfiúval játszik, Annuska takarít, Jóska főz. — Magukra vessenek. Ha megírták volna, mikor jönnek, valahogyan rendbe tettük volna a lakást, de nekünk csak így vasárnap van erre Időnk! — szabadkozik Szabó Gyula. De így legalább azonnal látjuk, hogy levelében minden szó igaz. — Képzeljék csak el, amikor este hét gyerek írja ezen az asztalon a házifeladatátl Egyszerűen nincs hely. Szerettem volna a házhoz toldani még egy helyiséget, de nincs miből. Egy ember élete dióhéjban — Fiatal koromban már azt nézték, hová temetnek majd, mert két évig voltam tüdőszanatóriumban. Nagyon sokszor elmegy a kedvem mindentől, de a gyerekek kedvéért... Szóval értik. Olyankor azt mondom, hogy miért nem haltam meg én? Ha én halok meg, az asszony automatikusan kapta volna a pénzt és a gyerekekkel Is jobban tudna bánni. Amikor hazajövök, azt sem tudom, mit csináljak hirtelenében. 1933- ban Ungvárott azért sztrájkoltam, hogy nyolcórás legyen a munkaidő és most csaknem három műszakot dolgozok le naponta. A gyerekeim két éven belül úgy elkutyulnak, hogy szégyenemben lemegyek a földről. Ha egy napig nem vagyok itthon, feje tetején van minden. Ebben a korban szinte apátlanul-anyátlanul nőnek fel ezek a gyerekek, mivel én csak este látom őket... Majd a szívem kiesik, amikor látom, hogy a tízéves kisfiam délután négykor gyújt be, hogy ötre bemelegedjen a lakás és munkához láthassunk. — És a fizetése? — érdeklődünk. — Havi 244 órát dolgozom le és ezért körülbelül ezerötszáz koronára jövök ki, meg a családi pótlék. Kit üssek agyon, hogy a családomnak legalább a legszükségesebbet megadhassam? A feleségem is szegény volt, két ruha sem maradt utána a szekrényben, meg minden nagyon sokba kerül. Kóstolják meg a fiam főzte káposztát! — így mondja Szabó Gyula és nincs kibúvó, mert már előttünk is áll a gőzölgő, finom illatot árasztó töltött káposzta, amit legnagyobb gyermeke remekelt, aki a szakácstudományon kívül nagyon ügyes gitáros is. — Most tizennyolc éves és még legalább két évig iskolába kell járnia, de azt sem tudom, hogy hová adjaml — folytatja Szabó Gyula. — S ugyanilyen gond lesz a többi gyerekkel is, mert a taníttatáshoz pénz kell, még akkor is, ha ugyanilyen szorgalmasak maradnak. Kétszer, csupa nagybetűvel! Közben Annuska is befejezi a takarítást, s megkérjük, hogy szavaljon nekünk valamit, mivel éppen szavalóversenyre készül József Attila Mama című versével. S amíg a verset mondja, azon tűnődöm, vajon véletlenül választotta-e ezt a verset vagy szándékosan ... Mert ha valakinek ez a vers sokat jelent, akkor neki biztosan: Mama, aki elment... Mama, aki nem jöhet vissza ... Mama, akit nem pótolhat senki... És nagyon sokáig folytahatnám még ezt az elmélkedést, ami úgyis időszerű lesz, mikorra ez a cikk napvilágot lát. Azután elénekli nekünk a Mama című közkedvelt slágert, majd zongorázik — kitesz magáért. — Azt látnák, hogyan tud utánozni bárkit! — mondja az apja, de erre már nem hajlandó a kislány. Talán attól tart, hogy megsértene bennünket. De annyit elárul, hogy a színészi pálya tetszene neki. Hát Így élünk mi nyolcacskán! — Mondja, miért nem nősül meg? Bizonyára akadna rendes asszony, aki megszeretné ezeket az ügyes, jólsikerült gyerekeket. — Ha volna is olyan „jaj de hajrá“ menyecske, hamarosan meggondolná magát és faképnél hagyna bennünket. És inkább vállalok minden terhet én, de nem szeretnék mostohát hozni a házba... Hát gyerek az hét gyerekl — Valahogyan csak elleszünk így nyolcacskán! — mondja és most már mosolyog, mert Zsuzsika körüludvarolja, s a gyerekek szerint ő a család kedvence, hiszen a legkisebb. — Este is mindig így hozzám törleszkedik. Azt mondja: Apuka, csak egy vékonyát meséljen! Ki is sütök én nekik olyan meséket néha, amilyeneket még nem hallottak. Megköszönjük az ebédet, megígérjük, hogy az illetékesekkel beszélünk az ügyében, s minden tőlünk telhetőt megteszünk ... Ö még tartóztat bennünket, de nem időzhetünk tovább, ha a szavunkat állni akarjuk. Egész úton hazafelé azon gondolkodám... A társaimról is elmondhatom ugyanezt, mert másról sem esett szó, hogyan segíthetnénk ezen a kedves magyar családon. Egyikünknek az az ötlete támadt, hogy a helmed kórházban szívesen adnak nekünk tanácsot. Másnap felkerestük a kórház igazgatóját, s ő valóban tudta, mit kell tennünk, hogy megmentsük ezt a szorult helyzetbe került családot. Reméljük, hogy hamarosan kedvezőbb körülmények között élhet majd. Csupán az az érdekes, hogy az illetékesek eddig nem vették észre, hogy ez a család segítségre, támogatásra szorul — anyagilag és erkölcsileg is. Hogy érezzék: Nem kétlábú élőlények, hanem emberek közt élnek! Olyan társadalomban, amelynek minden becsületes emberre szüksége van, tehát rájuk is! Tavaszodik a Bodrogközben, már elég melegen süt a nap, a füvek kíváncsian nyújtogatják a nyakukat és testvéri egyetértéssel feszítik neki mellüket a szélnek ... Mintha sokkal jobban megértenék egymást, mint az emberek, akik folyton az eszükre hivatkoznak — az objektív nehézségeken kívül —, ha valaki az emberségüket kéri számon tőlük... Hirtelen kinyílt a tavasz, kitárult — mint az ébredő gyermek szeme — hét szép gyermek szeme, akik kíváncsian néznek bele ebbe a napsütésbe és arra kíváncsiak, mi is lesz velük. Reméljük, hogy bízhatnak ... N. LÁSZLÓ ENDRE ■»
