A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1969-03-09 / 10. szám

(jyurcíó litván ki tudja, mikor nehezebb a föld? Ha valaki meghal a föld nehezebb lesz, nehezebb, ha olyan halt meg, akit szerettek, mert az élők szivéből súlyos bánat száll le a sírba a halottal együtt. De könnyebb a föld, ha temetik a gonoszság tetemét, mert ilyenkor mázsányi megkönnyebbülés sóhaja száll el az élők kebléből. A súly kiegyenlítődik. A gyűlölet nem kevesebb, mint a szeretet: a Föld tovább forog. Ozfvald Árfád tél Csak a csontra-száradt fák kiabálnak vergődve a szél tenyerében, csak a zuhanó madár jajszava hangzik; fagyott göröngyök ülnek a télben. Nagy József: Éjjeli maszkok (tollrajz) anyanyelv Micsoda ősi döbbenet ül a szájon, sziklák gördülnek háborgó vízmosáson, szó-darabok törnek, gyémánt csiszolódik, madárszárny-értelem égre felcsapódik. Ketzeli Ferenc 13 itt nyugszik halovány arcomat kifestették sárral halovány arcomat kifestették sárra] halovány arcomat kifestették sárral halovány arcomat kifestették sárral halovány arcomat kifestették sárral halovány arcomat kifestették sárral nyállal kifestették halovány sárral i halovány arcomat kifestették sárral nyállal sárral sárral kifestették halovány arcomat 1 e k ö p t e k r mese es valósán Hol volt, hol nem volt, nem az Óperenciás tengeren tül, hanem sokkal közelebb, volt egy­szer reges régen egy önálló magyar könyv­kiadó. Ez a könyvkiadó —• nem tudni, mivel vétkezett, de bűnösnek találtatott — egy szép napon arra ébredt, hogy megfosztották önálló­ságától. Sírt-ritt szegény, keserves könnyeket hullajtott, de hasztalan: senki sem könyörült meg rajta. „ Élt Meseországban egy apa is a három fiával. Azt mondja egyszer a legidősebb fiú: — Édes­apám, elmegyek szerencsét próbálni, hátha megtalálom a kiadó önállóságát. Ment, ment, mendegélt, térdig elkoptatta a lábát, ám az el­tűnt portékát semmiféle furfanggal nem sike­rült visszaszereznie, A középső fiú még rosszab­bul járt. A legkisebb fiú nem nézhette ölbe tett kézzel bátyját küzdelmét. Egyre csak töp­rengett, gondolkodott, majd váratlanul oda­­állt az édesapja elé, és bejelentette megmásít­hatatlan elhatározását: ő is elmegy szerencsét próbálni. Nem használt sem szép szó, sem fe­nyegetés, a fiú útra kelt. Bejárta az egész or­szágot, kilincselt és rimánkodott, de sehol sem talált megértésre. Már-már belátta, hogy talán a fivéreinek volt igazuk, amikor óva intették ettől a sok veszedelmet rejtő és eleve sikerte­lenségre ítélt próbálkozástól. Ám ekkor váratlanul melléje szegődött a szerencse. Meseország királya megszánta a fiút, kihirdette, hogy ha kiállja a három próbát, teljesíti kívánságát. És csodák csodája, a fiú okosságával, ügyességével kivívta a király el­ismerését, aki be is tartotta adott szavát: ju­talmul odaajándékozta a hosszú ideig fogva tartott önállóságot. A fiú boldogan sietett haza a drága kinccsel, hazafelé vivő útja valóságos diadalmenet volt, az emberek könnyes szemmel boldogan áldották a fiú nevét. A mesének még nincs vége, tulajdonképpen csak most kezdődik. Tehát megvolt már a hőn óhajtott önállóság, csak éppen azt nem tudták, hol ts helyezzék el a kiadót. Igaz ugyan, hogy hajdanában volt egy saját épületük, de hát hol van már a tavalyi hó. Az idő múlásával fokozatosan csökkent a rozoga épületben a kiadó rendelkezésére álló helyiségek száma. Ilyenformán azt a keresztülvihetetlennek látszó súlyos problémát igyekeztek megoldani, hogy hová is ültessék az embereket. Mert ha a har­mincat elosztjuk hattal (30 az alkalmazottak száma, a helyiségek száma 6) és a bonyolult számtani műveletet helyesen végezzük el, ezt a meglepő végeredményt kapjuk: az igazgató­nak és a főszerkesztőnek olyan helyiségben kell hivatali teendőiket végezniök, ahol rajtuk kívül még négyen ülnek. Nem számít az, hogy a szerzőkkel telefoncsengés, írógépkattogás, könyvelőgép duruzsolása szolgáltatta kísérő­zene mellett tárgyalnak. De ha már a maga­sabb matematikánál tartunk, tornásztassuk meg egy kicsit az agyunkat. Az önálló magyar könyvkiadó alkalmazottai és az önálló magyar könyvkiadó íróasztalainak, valamint székeinek számát arányba állítva ezt a felettébb elcsüg­gesztő eredményt kapjuk: egy főre egy egész íróasztal harmadrésze esik. No de panaszra azért mégsincs ok, mert a székeknél már sok­kal jobb a helyzet: háromnegyed, tehát majd­nem egy szék esik egy főre, illetve egy . . Igaz, úgy hírlik, már csak évtizedek kérdése, és az íróasztal, valamint a széknehézség is kedvezően megoldódik. A kiadó vezetősége ugyanis épp a napokban folytat komoly tár­gyalásokat egy igen előkelő cég képviselőivel, és — mint kiszivárgott— alighanem sikerül néhány, igaz, hogy vadonatújnak éppen nem mondható kiselejtezett, de jó masszív harc­edzett íróasztalt jutányos áron megkaparinta­nia. Micsoda kérem? Hogy igazán beszerezhet­nének új íróasztalokat is? Hogy egy új kiadót új berendezés illetne meg? De kérem, ne le­gyünk szerénytelenek. Utóvégre nem lehet egy kiadónak önállósága, épülete, ráadásul még új berendezése isi KOPASZ CSILLA

Next

/
Oldalképek
Tartalom