A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-03-02 / 9. szám
immmimi Savary gyógyszerész kopogtatás nélkül rontott be Angelika hálószobájába. A meglepett szerelmesek csodálkozva bámulták az Ijedségtől reszkető öregembert. — Madame . .. elnézését kérem — hebegte —, nem tehettem mást. . . Desgréz katonákkal vette körül a kastélyt, az átkozott megint valami rosszra készül. — MenekülJI — Gyorsan! Biztosan téged akarnak elfogni, — mondotta Izgatottan Rákóczinak Angelika. A szerelmes herceg pillanatok alatt magára kapkodta ruháját. — Ebből az egérfogóból ezúttal nehezen szabadulok ki, de egyet megígérek: élve nem fognak ell — Van Itt egy titkos alagút, Jól Ismerem . . . Biztosan egérutat nyer, de ne tétovázzon! Jö)|ön azonnal utánam! azonnal utánam! Savary és Rákóczi a hálószobát egy kis titkos ajtón hagyták el . . . Desgréz ekkor már a szomszédos szobában Járt. Ott osztogatta parancsait. — Minden kijáratot őrizzenek! Kuttassák át a kertet! Itt kell lennie! Elve kerítsék kézre! A következő pillanatban kitárult a hálószoba ajtaja. Desgréz, a király titkosrendőrségének parancsnoka állt a küszöbön. — Egyedül van? — kérdezte Angelikától. — Igen! — Mezítelenül fekszik az ágyban és azt akarja velem elhitetni, hogy egyedül van? — Jegyezte meg gúnyosan Desgréz, majd folytatta: — Parancsot kaptam Rákóczi herceg letartóztatására. A király parancsát teljesítem! Ultözzün fel és jöjjön velem! tint is le kell tartóztatnom! Desgréz hiába kutattatta át embereivel a kastélyt és a hatalmas kert minden zugét-zugát. Rákóczinak nyoma veszett, csak Angelikát vihette magával. Azonnal a király elé vezette. — Nagyon naiv voltam, hogy hittem önnek! tin egy közönséges... —■ Mondja csak ki nyugodtan — vágott a király szavába Angelika —, de tudom, amit mondani akar, az nem igaz és nem való, hogy a király olyan szót használjon. — Tönkreteszem! Elpusztítom! — ordította dühösen a király. Ha nem tudn)á, mindenre képes vagyok! — Azt jól tudom, de mégsem félek. — Miért bújtatta el azt az embert? — Azért, mert megmentette az életemet, s azért, mert Igazságtalanul üldözték! — Es a szeretője lett! — Ha úgy volna, megtehetném, szabad vagyok! — tin nem szabadi — Azért, mert ön is, úgy, mint a többi férfi, kíván engem? Azért, mert ön is szerelmes belém ... ? — Beszéljen velem Ügy, ahogyan Iliik és ahogyan kell! Szólítson Slro-nek, vagy őfelségének! Es ne feledje: Tudok magamon uralkodni, de eb ben az esetben nem felelek tettemért! — Nem vagyok az a szeretőtlpus, aki a királyt ki tudná elégíteni — válaszolta nyugodtan Angelika. De la Velliére kisasszony is a szerelembe, és én sem vagyok olyan, mint de Montespan asszony . . . Legyen hozzá hfi és ne kísértsen, mert érzéseimnek úgyis csak nehezen tudok ellentállni. — Ön is szeret, kíván engem . ..? — kérdezte tágra nyílt szemmel, hebegve a király. — Es ba ez Így van, csodálkozik? . . . A Napkirály nem válaszolt. Átölelte Angelikát és hosszasan csókolta. Angelika viszonozta a csókot, majd, amikor lépéseket hallott, gyengéden eltolta magától az uralkodót. — jöjjön ön is velünk — mondotta átszellemült bangón a király — vendégeinknek megmutatjuk új, csodálatosan szép kertünket, melynél csak az ön szépsége varázslatosabb . . . (Folytatjuk)
