A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-16 / 7. szám
tfresGen, úo A* ember nemcsak a jőra, de a rosszra Is visszagondol néha. Ezeket a rossz emlékeket azonban rendszerint megszelídíti az évek mfilása. De vannak élmények,/- (megrázkódtatások,, ' amelyeknek szürnyűségelt évek múltán sem lehet feledni. Azt az éjszakát, amikor nagybeteg kedvesünk ágya mellett lestük, vártuk a hajnalt Anyánk, asszonyunk, gyermekünk betegágya mellett, akiknek nem tudjuk arcáról letörülni a piros lázrózsákat. Manapság azonban ezen a téren is enyhült valamit a helyzet. Az éjszakai ügyeleti szolgálat orvost küld azokhoz, akik sürgős segítségre szorulnak. Sok azonban a panasz, türelmetlenek a betegek hozzátartozói és ezt vetik szemére ennek az igazán szociális Intézménynek, hogy „nem eléggé mozgékonyak“ a kiküldött orvosok. Nos, nézzük meg hét közelebbről, hogy mi az igazság e vádaskodás körül7 Szemben a „vádlottal" Pozsony, (Vám utca) Mytná 21, III. számú poliklínlka. Itt van az éjszakai ügyelet. Lukács elvtársat, az ügyelet vezetőjét kérdezem, igaz-e és mi az oka annak, hogy nem mindig mozog „olajozottan“ az éjjeli ügyelet? Főképp olyasmi a panasz, hogy néha megvárakoztatja a beteget az orvos. — Hát, előfordul egy kis döcőgés néha. De jó néhány rajtunk kívülálló ok is közrejátszik ebben. íme néhány csak úgy ízelítőképpen: Először is kevés az orvosunk. Sőt azok sem a mi alkalmazottaink. Az üzemi és körzeti orvosok vállalnak havonta egy-két önkéntes ügyeleti szolgálatot, ezek jóvoltából teljesíthetjük vállalt feladatainkat, összesen négyen vannak szolgálatban esténként: egy fogorvos, egy rendelőorvos, és két orvos, akik reggel hétig a fekvő betegeket látogatják a lakásukon. Ami annyit jelent, hogy egy-egy „forgalmas“ éjszakán 30—40 lakásba kopogtat be az orvos. — A másik nehézség az, hogy nem értékelik kellőképpen az egészségügyi dolgozóknak ezt az áldozatos munkáját. Sem erkölcsileg, sem anyagilag! Mindennapos eset például, hogy alig egy-két órás pihenés után veszi át éjjeli szolgálatát az orvos, s utána tovább őrölheti magát, hiszen innen egyenesen a rendes munkahelyére siet. Ami pedig a honoráriumát illeti, egész éjszakai fáradozásáért alig kap kézhez ötven koronát 1 A legtöbb nehézséget azonban maguk a türelmetlen, fegyelmezetlen betegek okozzák — állapítja meg Lukács elvtárs. — De legjobb lesz, ha erről személyesen győződik meg. Jöjjön el este hétre, és járja végig az ügyeletet egyik orvosával reggelig a várost. A rendelőben Este hét órakor úgy látszik vacsorázgatnak még a betegek, mert bizony nem nagyon csöllyen helyekre is ki kell menniük az éjszakai ügyeleteseknek rögtek Dafiova Anna diszpecsernő telefonjai, így aztán volt Időm, hogy benézzek dr. Baradlay Sándor rendelőjébe, ahova a könnyebb betegek járnak. Itt is találkoztam ugyan olyan pácienssel, akinek tényleg szüksége volt az or vosi segítségre, ketten is kaptak például tetanus injekciót, mert rozsdás szegbe léptek. Hanem olyan „csodabogarakat“' is láttam, akiket bizony kilódítok az ajtón, ha én vagyok az orvos. Egy fiatalember többek között B-vitamin injekcióért ostromolta a doktort, egy öregember pedig egyenesen fejfájás elleni port akart. A legérdekesebb „kliensre“ azonban maga Baradlay doktor hívta fel a figyelmem. — Látja azt az idős szakít, aki ott szunyókál a váróterem padján? —■ mutatott rá egy kopott kabátps emberre. — Nos, törzsvendégünk ez nekünk, néha szintén B-vitamin injekciót kér tőlem, de más okból jár ám ide. Kiadja a lakását futó szerelmesek részére, ő pedig ezalatt itt alussza ki magát! Hiába lódítják akár százszor is kt, hiába hívtunk nem egyszer rendőrt is, Róbert bácsi másnap már újból itt szunyókál. Betegeknél, álbetegeknél Fél nyolc sem volt talán, amikor a diszpécserfülkében egyszerre csak szinte megbolondultak a telefoncsengőik. Egyre-másra kértek orvosi segítséget, s majd mindenütt úgy, hogy „de siessen ám az ügyeletes orvos“! Mindjárt be is ültünk a készenlétben álló mentőkocsiba, és nyakunkba vettük az alvásra készülő várost. Első utunk nem volt ugyan különösen érdekes, de alkalmat adott arra, hogy megcsodáljam, hogyan tud ügyesen, gyorsan egymás kezére dolgozni az ügyeletes orvos és a gépkocsivezető. Amíg a sofőr, Békés Tibor, nemcsak hogy majd minden pozsonyi elmet azonnal megtalált, de gyorsan megkereste a lakás ajtaját is, dr. Möller Sándor viszont kedvességével, gyors betegségfelismerésével takarított meg a következő beteg számára időt. És emellett minden vizsgálatáról részletesen beszámolt nekem is. így érthettem meg, hogy milyen fájdalmaktól szabadította meg desztillált víz injekcióval jó néhány epe- és veseköves betegét, és hány olyan szimuláns bolondított ki csak azért, mert így akart otthon maradni másnap a munkából. Voltunk például egy „betegnél“, aki csupán csak azért bolondította ki éjnek éjszakáján az ügyeletes orvost, mert almára pilzeni sört ivott, és kissé elrontotta a gyomrát. Egy öregedő asszony meg azért hívatott kétségbeesetten orvost, mert elkényesztetett angoramacskája kissé megkarmolta a kezét ... Butaság vagy felelőtlenség? — No persze, akadnak ezeknél a most tapasztalt dolgoknál még elképesztőbbék isi — „vigasztalt“ az egyik éjfélkörüli kiszállásunkkor Möller doktor. Az egyik egy jóképű fiatal kollégámmal esett meg, a másik meg velem. Fiatal kollégámat egyszer éjjel személyesen kérte telefonihoz egy sírástól fuldokló női hang. „Jaj, jöjjön ki azonnal, szörnyű görcseim vannak“ — könyörgött szívmegindítóan. A kolléga autóba is vágta magát, és még siettette is a sofőrt, hogy nagyobb gyorsasággal hajtson. Amikor aztán becsengetett a megadott címre, italokkal, hideg tálakkal megrakott asztal mellett egy kifestett, kicícomázott öreg dámát talált. „Maga az én egyedüli orvosságom kedves kis doktorkám!“ — támadt a delnő a meglepett orvosra. És bizony alig tudta lerázni a szerelmes szívű öregasszonyt. — Az én esetem nem volt ilyen pikáns — folytatta az éjszakai ügyelet történeteit a doktor. — Az egyik szilveszter estén történt, hogy szintén görcsökre panaszkodva telefonáltak ide az ügyeletre. Magam is lélekszakadva hajtattam a címre, ahol két mosolygós nő meg egy italos fiatalember fogadott. „Ne haragudjon doktor, hogy ilyen csúnya trükkel csaltuk el ide hozzánk! — szabadkozott mosolyogva a háziasszonynak látszó partner nélküli nő. — De hát bridzselni szeretnénk, és hiányzik a negyedik.“ A diszpécsernönek is sok a munkája Baradlay doktor az éjszakai rendelőben Súlyos idegbajon is segít az ügyeletes orvos Miért tűrik mindezt? Ezen az éjjelen nem volt csúcsforgalom. De Így is háromnegyed hét lett, mire visszaértünk az utolsó beteglátogatásról. Jártunk Járatlan utakon, enyhítette az ügyeletes orvos sok ember fájdalmát. De főképp azért nem bántam e fárasztó, álmatlan éjszakát, mert most már tudom, ml az éjjeli ügyelet, s remélem ezek után olvasóink is meg tudják becsülni az éjjeli szolgálat névtelen hőseit. Egy dolgot azonban magam sem értek még. Miért kell eltűrni a felelőtlenek, a szímulálök és lógósok „ügyeskedéseit“! Hiszen egyegy szükségtelen kiszállás miatt talán épp egy súlyos beteg megmentése forog kockán: későn érkezhet az orvos. Erre talán nincs meg a megfelelő recept? Ű, dehogy is nincsen, akár magam is ajánlhatok egyet: Kövesse az éjjeli ügyelet is a mentők példáját, és ha ok nélkül hívnak orvost, fizettessék meg a kiszállás költségét. Tudom, így sokaknak elmenne a ked vük a szimulálástól a felelőtlen cselekedetektől! Neumann János Prandl Sándor felvétele 19