A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-16 / 7. szám
ilt levél egy galántai magyar intellektuelhez Barátom, a minap jártam szülővárosodban, egy értelmiségi találkozón, amit a Csemadok járási bizottsága hívott össze s amelyen szép számú értelmiségi vett részt. Még most is csodálkozom, hogy Veled nem találkoztam, holott biztosan tudom, hogy Téged is hívtak. Ne haragudj rám a kíváncsiságért, de nagyon szeretném tudni, miért nem jöttél el: nem értél rá, vagy nem is érdekelt a dolog? Pedig sajnálhatod, hogy nem voltál ott. Meggyőződhettél volna arról, hogy járásotokban is van már egy sereg jólfelkészült értelmiségi, méghozzá nem abból a betokosodott, tunya kispolgári fajtából, melyet annyira utáltál diákkorodban (hajaj, hol van már a tavalyi hó!), hanem közösségi gondokat is vállaló, bátor, aktív értelmiségi had. A találkozó résztvevőit ilyen értelmiségnek láttam. Csodálom, hogy nem jöttél el, ámbár... elég régen találkoztunk s az ember manapság gyorsan (és gyakran) változik. A galántai találkozón egyik közös ismerősünk elmondta, hogy állítólag Te is nagyon megváltoztál, zárkózott lettél, csak a munkádnak és a családodnak élsz. No meg az autódnak és az Udülőházadnak. De ami a leginkább meglepett: közös ismerősünk azt állította, hogy két fiad van és egyik sem tud magyarul. Ez annyira meglepett, hogy szóhoz sem tudtam jutni. Ennyire rosszul ismertelek volna, vagy ismerősünkből csak az irigység beszélt? Irigyli tőled a mérnöki diplomát, a vezetői beosztást, az üdülőházat és az autót? Nem tudom eldönteni. Különben nehogy azt hidd, hogy túl kirívó eset vagy (még ha igazak is a fenti állítások)! Az értelmiségi találkozón több felszólaló is keserűen beszélt arról, hogy magyar műszaki értelmiségünk egy része, de sokszor még a magyar tanítók is, a jobb érvényesülés reményében szlovák iskolába járatják gyermekeiket. A műszaki értelmiségnél csak elszomorító ez a tény, a magyar tanítók esetében felháborító. Az előbbi csoportnál azzal a veszéllyel jár, hogy példájukon felbuzdulva sok munkás és paraszt viszi szlovák iskolába gyermekét, a másiknál (mivel vizet prédikál és bort iszik), erkölcstelen, álszent magatartásra neveli a magyar gyermekeket. Véleményem szerint az ilyen tanítóknak nincs keresnivalójuk a magyar iskolákon. Dehát, miért is írom mindezt neked? Szeretnélek megérteni. Szeretném tudni, mi kényszerít arra, hogy megtagadd az anyanyelved? Mert azt teszed, a fiaidban legalábbis. Hiszen Te még magyar gimnáziumba jártál, a főiskolát Prágában végezted. Tudtommal kitűnő eredménnyel. Mi okod van tehát a köpönyegfordításra? Lehet, hogy van rá okod, hiszen okot lehet találni, ha szükség van rá. Holnap talán okot találsz arra, hogy világnézetet, holnapután, hogy politikai pártot, később hogy feleséget, esetleg országot cserélj. Engedd meg, hogy ne higgyek már neked. Csak azt sajnálom, hogy a galántai járásban még sokan hisznek a hozzád hasonlóknak. Ezen a szóbanforgó értelmiségi találkozón például néhány hátborzongató adattal ismerkedtem meg. Megtudtam, hogy a járásban vannak olyan szlovák iskolák is, ahol a tanulók Jelentős része magyar nemzetiségű, például Nádszegen, ahol a szlovák iskola 251 tanulója közül 216, Sókszelőcén 306-ból 188, Vágkirályfán 81 tanulóból 70, Jókán 314 tanulóból 179, Vízkeleten 278-ból 171 magyar nemzetiségű stb. A járási tanfelügyelő, aki ezeket az adatokat felolvasta, azt is elmondta, hogy a magyar iskolák színvonala nem rosszabb, mint a szlovák iskoláké. „Tanulóink anyanyelvükön könnyebben és gyorsabban megszerzik a kellő tárgyi tudást, mint idegen nyelven. Tudomásom van arról, hogy a szlovák iskolák magyar anyanyelvű tanulói milyen nehézségekkel küzdenek, tárgyi tudásuk általában kevesebb és ezért az alapiskola elvégzése után csak kevesen jutnak el a közép-, illetve a főiskolákra.“ Ezeknek a gyermekeknek a szülei hisznek még neked. De a galántai járásban van már egy másfajta értelmiség is, amely nemcsak az anyagi hasznot lesi. Ezek az intellektuelek hűségesek mernek és tudnak maradni ahhoz a néphez, amelyből jöttek, a nyelvhez, amelyet édesanyjuktól tanultak. Akik eljöttek a találkozóra, arról beszéltek, mi a teendő, hogyan éljünk az új törvényes lehetőségekkel, arról, hogy az új alkotmánytörvény értelmében létre kellene hozni a járási nemzetiségi bizottságot, de a nemzeti bizottság, amely mellett működne, egyelőre az ujját sem mozdítja ebben az ügyben. — Arról, hogy magyar tanonciskolákra volna szükség, hiszen ebben a tanévben a járásból 517 tanuló jelentkezett tanoncviszonyba, magyar tanonciskola mégsincs, csak néhány magyar osztály a mezőgazdasági szaktanintézetben. Továbbá arról is szó volt, hogy nincs magyar szakközépiskola, pedig milyen jól jönne mondjuk egészségügyi, hiszen a galántai kórház ápolónői közül alig tud valaki magyarul. Az idén 141 tanuló kérte szakközépiskolába a felvételét. Nem született nagy és megváltó határozat, az összejövetelnek nem az volt a célja, hogy feladatokat tűzzön ki a résztvevők elé. Útkeresés volt ez, tanácskozás a lehetőségekről. Te mindenesetre otthon maradtál. Lehet, hogy nem volt időd, lehet, hogy nem érdekelt. Ha közös ismerősünk Igazat mondott, nem sajnálom, hogy nem jöttél el. Ha hazudott vagy tévedett: elnézésed kérem az indulatos levél miatt. Az is lehet, hogy nem rád gondolt. Az Is lehet, hogy nem is létezel, csak kitaláltalak. S ez lenne még a legjobb. Üdvözöllek: Zs. Nagy Lajos Krúdy Gyula: Festett király Életének talán legválságosabb búnapjaiban, súlyos betegén Irta Krúdy Gyula ext a regényt a mobácgi csatavesztést küvetfi idökrfll, a Habsburg család és a Dúzsa-égetfi Szapolyai párviadalárúi a magyar koronáért. Krúdy fáradt és beteg volt, de roppant indulatokat, tomboló gyűlöleteket idézett meg, melyekre egy ország halálos fenyegetettsége vetette árnyékát. As 0 törékeny, finom tolla formálta meg a korszak „hősét“, a szörnyeteg Szapolyait, aki már maga is fél önnön hatalmas erejétől és démoni indulataitól; s az 6 álmaiban kelt életre az egykori özvegy királyné, az erőszakos Habsburg Mária helyett az az elragadó, légies jelenség, bajban megkeményedő, bölcsőié kis asszony, aki soha nem létezett, csak Itt, a regény lapjain. De Krúdy oly elevenre álmodta az ű Mária királynéját, hogy szívesen vele tartunk veszélyes útján. Hegedűs Géza: Az erdőntúli veszedelem A magyar történelemnek egy kevéssé ismert szakaszáról, a Budai Nagy Antal íéle huszita felkelés történetéről szól ez az izgalmas, színes regény. Rég elmúlt idők érdekes bősei kelnek e lapokon életre: a bibliaforditó diák, az újra fegyvert fogú huszita hadvezér, a földesúr testőréből lett lázadó katona, és — ha csak rövid időre Is — elénk lép a későbbi magyar történelem halhatatlan alakja:. Hunyadi János. Aki szereti a történelmi regényeket — márpedig ki nem szereti? —, annak maradandó élménye lesz Hegedűs Géza sok kiadást megért regénye, amely az olvasók kérésére jelenik meg harmadszor is a Delfin sorozatban. Székely Júlia: Schubertiáda A múlt század elején egy bécsi kiskocsmában — hangulatos poharazgatás mellett — gyakran töltötte együtt az estét néhány fiatalember. „Schubertiénusok" nak nevezték őket, az összejöveteleket pedig „schubertiádá“-nak, mert a társaság középpontja egy erősen rövidlátó, jelentéktelen külsejű, ifjú zeneszerző, Franz Peter Schubert volt, aki állítólag néhány csinos dalt is irt, amelyeket következetesen és többször is visszautasítottak a kiadók... A harmincegy éves korában elhunyt Schubert rövid pályafutása kudarcok sorozata volt. Goethe nem állt szóba vele, Salieri nem támogatta, művein csak a kiadók gazdagodtak meg, ő élete végéig nyomorgott. Nagylélegzetű zenekari műveit nem adták elő, operái megbuktak, s a dalt, a dalformát, amelynek utolérhetetlen mestere volt — lenézte a „zeneértő kritikusok“tudós klikkje. Magánélete sem tekinthető boldognak. Gyerekkorát zsarnoki természetű apja keserítette meg, rövid férfikorát pedig néhány viszonzatlan szerelem. Székely júlia romantikus hangvételű, érzelmekben gazdag regényében találó portrét fest az ifjú zseniről és az őt körülvevő „scliubertiánusok“ kicsiny, de lelkes táboráról. Ara, 22.—.
