A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-16 / 7. szám
Szellemi életünk <2=r fejlesztéséért Kérdezzük meg önmagunktól: Mit tettünk? Kérdezzük meg barátainktól: Mit tettetek?! És kérjük számon egyetlen magyar tömegszervezetünktől, a Csemadoktól, hogy mit tett a csehszlovákiai magyar kultúra ápolásáért, szellemi életünk fejlesztéséért, az egészséges csehszlovákiai magyar társadalmi élet kialakulásáért. Mondhatjuk azt is, hogy sokat, azt is, hogy keveset. Bizonyára azok, akik tettek valamit, sértve éreznék magukat, ha azt mondanánk, hogy keveset. Van, aki azt állítaná, hogy nem volt lehetősége arra, hogy tegyen valamit. De hol van az az objektív mérce, mely szerint meg lehet állapítani a húszéves munka effektivltását, tényleges eredményeit, s azt, hogy mennyire teremtette meg a folyamatos követelmények kielégítéséhez szükséges alapot. Ha egyáltalán létezik ilyen mérce, akkor az csak csehszlovákiai magyar társadalmunk helyzeti állapotának meghatározása és az egész ország társadalmi élete közötti viszony eredménye lehet. Valamint az, hogy mennyire elégíti ki az elmúlt idő alatt létrehozott társadalmi erőtartalék a fejlődés függvényében egyre nagyobb mértékben jelentkező igényeket. Látnunk kell azt, hogy az elmúlt húsz év létrehozott értékeket, megteremtett egy társadalmi életet, vitatható minőséggel. Megteremtette a társadalom reprezentációját, és megszilárdította a rotáció képtelenségét. Megszilárdította, s szinte ön fertőzővé tette, mert úgymond a lovagok egymást ütötték lovaggá. S közben az egyedüli mérce csak a hasonszőrfiség volt, amit régen úgy mondtak: büdös paraszt, ne tedd a lábad az úri kaszinóba. Az ötvenes évek elejének fiatal generációja elfoglalta a csehszlovákiai magyar társadalmi élet kulcspozícióit, s a mai napig alig nyílt lehetőség az új jövevények beáramlására. Mindez bizonyos stabilizációt hozott létre, bizonyos igénytelenséget. A fejlődést igénylő élet tervezéshiányát, társadalmi passzivitását, a perspektíva hiányát. Asztaltársaságok ugyan vitatták a problémákat, de alig-alig indult el olyan alkotó kezdeményezés, mely változást idézett volna elő. A természet a változások érdekében hatalmas áldozatokat hoz. Földrészek pusztulnak el azért, hogy a fejlődéshez kedvezőbb feltételek alakultjának ki a földgolyón. A társadalom viszont az áldozatokat többnyire a változatlanságért hozza, ennek ellenére azért mégiscsak bizonyos fejlődés oldalára billen a mérleg. Az elidegenedés állapotába jutott a csehszlovákiai magyarság (úgy mint egész társadalmunk, de talán még jobban), mert nem tudott kilábalni földhöz ragadtságából, mely úrrá lett rajta (meglévő belső értékei ellenére sem.) Olyannyira, hogy az 1968-as tavas/i aiegújhódás is csak az egyenjogúsítás! törekvéseket váltotta ki, de nem idézett elő olyan belső mozgást, amely magával hozta volna a felfrissülést. Kiharcoltunk ugyan új pozíciókat, melyek távlatokban mérve lehetőségeket rejtenek magukban, de az eddig meglevő potenciálok maradtak. És itt merül fel a következő kérdés: egyáltalán megvoltak-e a változás előfeltételei? Lettek volna-e vajon megfelelő káderek az eddigi állapot megjavításához, vagy vállalkozott volna-a valaki? Mind a kettő kérdéses, s tekintettel arra, hogy ez nem történt meg, így talán nyugodtan válasz nélkül hagyható. Jobban mondva, inkább ne adjunk rá választ, mert talán kellemetlen csalódást okozhatna, főleg azok számára, akik eddigi nagy eredményeinkről, fejlődésünkről tanúskodtak szavakban vagy kimutatásokkal, önámításképpen. De miért ne lettek volna vállalkozók? Elsősorban azért, mert ez ideig nem adódott lehetőség arra, hogy kibontakozhassanak, kinevelődjenek azok az emberek, akik hajlandók lennének társadalmi pozíciókat betölteni. Nem is annyira i képesség, mint inkább az elszántság Vargii uajos rajza hiánya okozta ezt. Félelem a posztoktól a lehetetlen körülmények miatt. A diktálásra végzett munkától való félelem miatt. Ambicióhiány miatt. És ennek is megvannak a társadalmi okai. Húsz éven keresztül tulajdonképpen csak a Csemadok volt a csehszlovákiai magyar társadalmi élet elsődleges alakítója és reprezentánsa. A társadalmi deformációkkal egy emberként mozgott és természetszerűleg hű kiszolgálója volt különböző direkcióknak, garnitúráknak. A szervezeti életben alig mutatkozott valamelyes önállóság. Hiányzott a csehszlovákiai magyarság társadalmi struktúrájának tudományos ismerete. Szavakban ugyan tükröződött a specifikumok jelenléte, de a gyakorlati alkalmazásban nem a sajátságokból adódó munkamódszer volt a mérvadó. Tulajdon képpen paradox helyzet állt elő: a tömegszervezet a társadalom tagjainak problémáiból és szükségleteinek megismeréséből indult ki — vagy alig tette ezt, hanem magához próbálta formálni a csehszlovákiai magyar társadalmat. És ez a gyakorlatban kétszeres negatívumként jelentkezett. Éppen azért, mert a csehszlovákiai magyarság egyedüli reprezentánsa volt. Nem volt lehetőség arra, hogy más keretek között is konstituálódjon az itteni magyarság. Igaz, ennek ellenére bizonyos lehetőséget biztosított a Csemadok, de ezzel a lehetőséggel kevéssé élt, és sok lehetőséget kihasználatlanul hagyott, pozíciókat, intézményeket adott fel, aminek egyre jobban érezzük a hatását. A szervezőt tevékenysége nagyobbrészt csak nyilvános, területi jellegű akciókban merült ki; ezek mögött ugyan volt bizonyos társadalmi erő, de a tudományos fedezet és a belső alakító erő nem volt érezhető. A szervezeti élet, alig valami változással, a műkedvelő színjátszás és az ehhez hasonló rendezvények színvonalán maradt. Persze nem vitatom ezek szükségességét, mert élmény alakító jelentőségük van. Kapcsolatokat teremt emberek között, bizonyos mértékben emeli az általános ismeretek színvonalát, tanít. Persze vitatható a produkciók színvonala és a műsorpolitika is. De elég a műkedvelősdi? Ha egészében és végleteiben is vizsgáljuk a húsz évet, a szervezet tevékenysége tulajdonképpen két határérték között mozog, szinte minden átmenet nélkül. A minimumot elsősorban az eddig említett belső szervezeti élet jelenti, mely a legalacsonyabb igényekhez volt méretezve, s ez szinte semmivel sem mozdította előre a csehszlovákiai magyarság fejlődósigényét. Ennek a gyökereit részben ott kell keresnünk, hogy húsz évvel ezelőtt egy olyan társadalmi változás jött létre, mely minőségileg más viszonyokat teremtett, de az új állapot tovább fejlesztéséhez nem az addig kialakult értékeket használta fel, hanem csupán osztályszempontbúl válogatta meg a fejlődést gyakorlatilag is meghatározó egyéneket. Ez tulajdonképpen a munkás osztály vezető szerepének téves értelmezése volt. Persze a kezdeti időszakban ez természetes, mert megfelelő előfeltételek nélkül és szolgamódra konstituálódott újjá a társadalom. De a hiba abban rejlik, hogy ezek a kezdeti és kezdetleges viszonyok a Csemadokban tartósakká váltak. És eszerint alakult az igényesség mércéje is mind a reprezentációval, mind a szervezet tevékenységével szemben. A maximumot pedig a viszonylagos — a mi viszonyainkhoz képest — magas szinten való politizálás jelentette. A kabinetpolitika. Igaz, mást abban az időben el sem lehetett képzelni. De tulajdonképpen az egész szervezettség, tömegében, ennek az alapját jelentette, annak ellenére, hogy a szervezet tagjai tudtak volna róla. De ez az úgynevezett magas szinten való politizálás szinte semmiben sem tükröződött vissza a szervezeti életben. Nem vált és nem is válhatott belső erjesztő erővé, nem alakította ki a Csemadok mágneses erőterét. Létezett a két határpont, és közötte űr vol. Hiányzott a szervezet munkájából az értelmiség szerefórum A Hét társadalompolitikai melléklete 7 Felelős szerkesztő: Mécs József pétiek hatása, mely emelni tudta volna a tevékenység színvonalát. Hogy miért oem jelentkezett magitól az értelmiség? jelentkezett, do nem elegendő számban. Miért? Mert egyrészt az adott feltételek nem feleltek meg ahhoz, hogy képességeikhez megfelelő munkát fejtsenek ki, és azt talán senkitől sem kívánhatjuk, hogy csupán nemzeti lelkesedésből dolgozzon ott, ahol munkájához nincsenek meg az alapfeltételek, s emellett máshol nagyobb hatásfokkal működhet. Másrészt pedig jé ideig az értelmiséget nem fogadták tárt karokkal. A másik nagy hiányosság, s talán még nagyobb, mint az értelmiség hiánya, az volt, hogy a Csemadok nem foglalkozott a fiatal magyar értelmiség nevelésével. Nem vizsgálta a társadalmi és gazdasági követelmények és fejlődésük függvényében az új értelmiség számszerű növelését. Mert a tevékenység, amint már említettem, inkább csak akciókban merült ki, s mellőzte ezt a nagy kitar tást igénylő, ám azonnal kimutathatő eredménye két nem hnzó munkát. Elhanyagolta azoknak az értékeknek felkutatását és publikálását, amelyek a csehszlovákiai magyarság több évtizedes léto alatt kialakultak, jobban mondva, ezeket az értékeket teljesen egyoldalúan hozta a köztudatba. Nem állítom azt, hogy ez csupán a szervezet hibija volt, sokban közrejátszottak a társadalmi viszonyok is. üe nagy mértékben magát a szervezetet is terheli a felelősség. Főleg azért, mert már hosszabb ideje lehetőség adódik a mült munkaformáinak megváltoztatására, kiegészítésére. Hosszabb ideje nagyobb teret nyit társadalmunk a szabadabb mozgásra, az önálló kezdeményezéseknek, és a Csemadokon belül alig változik valami. Igaz, a csehszlovákiai magyar társadalmi élet Intézményesedik, ez megoldhat problémákat, de hiába létesülnek az intézmények, ha tevékenységük nem kapcsolódhat a társadalom pozitívan aktív reagálásához. A társadalmi életnek sok olyan területe van, melyeket nem érint az intézményesítés, melyek csak egyéni munkával érhetők el. Sokkal nagyobb mértékben kell reagálni a Csemadoknak a társadalom belső viszonyaira a kulturális, társadalmi, gazdasági összetevők vizsgálására. Modernebb felfogásban kell végezni a szervező munkát. Egyre nagyobb helyet kell adni az egyén érvényesülésének. Érdekel és érdeklődési köre kielégítésének. Meg kell teremteni ennek előfeltételeit. Emellett legyen hatékony szervezője az általános művelődési színvonal emelésének. A kultúra hatáskörébe nemcsak a műkedvelő színjátszás és a népi lánc tartozik, hanem olyan különböző saját a ki mind sőso: kialakítása, amelyeket a klubtagok ük szerint töltenek meg műsorral; rveződő nyelvészeti mozgalom, de szakemberképzés szervezése, el|8zükséglctelnek függvényében, dig már volt minden. Most végre lagas színvonalű és a társadalmat ismerő kulturális tümegszervezet kulturális, és a politikát próbálre szorítani. De megvannak en- 1? Sajnos még csak igen gyéren, tervek csak tervek maradnak, régi konzerváltság állapotában T -Cl *v#. "F fciasztalatok és több tudományos ^ munka kifli ahhoz, -Jiogy a Csemadok tény* |zi-‘izolváffiig amiédbaíjyfult: a csehszlovíkiaf 9
