A Hét 1969/1 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1969-02-02 / 5. szám
Dr. Szabó Rezső 4. a nemzetiségi kérdés és állam A harmadik fokozat — külön — saját nemzetiségi képviseleti és végrehajtó szervek felállítása az államhatalmi szervek keretében. A csehszlovákiai magyar nemzetiség nemcsak ma rendelkezik mindazokkal az objektív és szubjektív feltételekkel, melyek a fokozat biztosítását lehetővé és szükségessé Is teszik, hanem rendelkezett velük már az 1950-es évek végén is. A saját nemzetiségi államhatalmi szervek hiánya a múltban is akadályozta fejlődésünket — s így az egész Csehszlovák társadalom fejlődését is. A 144/1968. Tt. számú alkotmánytörvény 5. cikkelyének 2. bekezdése („A nemzeti tanácsok törvényei egyben meghatározzák, hogy mely képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett létesülnek olyan szervek, amelyek biztosítják a nemzetiségi jogok érvényesítését“) alkotmányos alapot teremt ahhoz, hogy a központi, kerületi, jáirási és helyi választott végrehajtó és közigazgatási államhatalmi szervek mellett speciális nemzetiségi szervek jöjjenek létre. Csak ezek a szervek biztosíthatják a nemzetiségnek, mint társadalmi alakulatnak az egyenjogúságát. Csak így képzelhető el a nemzetiségek tényleges egyenjogúsága, mert mint az előadás elején láttuk, az egyedi egyenjogúság — olyan államban, mely az egyedek jogait azok társadalmi alakulatainak adott jogokkal érvényesíti és az államakarat kialakítását nemzeti szervekkel biztosítja — a valóságban és a gyakorlatban jogegyenlőtlenséghez vezet. Mint az idézetből s az alkotmánytörvény többi cikkelyéből is kitűnik, a közeljövőben több — a nemzetiségek helyzetét szabályozó törvény előkészítésére és elfogadására is sor kerül. A képviseleti és végrehajtó szervek felállítását, hatás- és jogkörét meghatározó törvény mellett, mindenekelőtt a nyelvi törvény, az oktatásügyi törvény, a kultúra fejlesztéséről szóló törvény, a nemzetiségek kulturális-társadalmi szervezetekbe való tömörüléshez való jogát és e tömörülés módját szabályozó törvény, a sajtó és a tömegtájékoztatási eszközök anyanyelven való használatának jogát szabályozó törvény meghozatalára kerül sor. Törvénnyel kell biztosítani minden polgárnak azt a jogát is, hogy saját meggyőződése szerint, szabadon dönthessen nemzetiségéről, illetve, hogy döntése ne váljon és ne válhasson kárára a politikai, gazdasági vagy kulturális életben való érvényesülésekor. Ugyancsak jogszabálynak kell feleletet adnia arra a kérdésre, hogy mi meríti ki „az elnemzetlenítésre Irányuló nyomás“ fogalmát, s a törvény erejével kell biztosítani a megtorlást az ilyen irányú megnyilvánulásokért. Csak az itt felsorolt törvények elfogadása, hatályba lépése és az e törvényekhez tartozó végrehajtási utasítások kiadása után tekinthetjük elértnek és biztosítottnak az államjogi helyzet meghatározására általam felállított fokozatok második kategóriájának harmadik lépcsőjét. Az olyan önigazgatási szervek létrehozatalát, melyek közül főleg az iskolaügyi és a kulturális szervek a teljes önállóság alapján s az önigazgatás szellemében végeznék munkájukat, a 144/1968. Tt. számú alkotmánytörvény nem teszi kötelezővé. Hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiség társadalmi fejlődési szinten erre érett, azt bizonyítja a CSKP akcióprogramja is, mely többek között kimondja: „...rögzíteni kell az alkotmányos és törvényes biztosítékait a teljes és tényleges politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságnak. A nemzetiségek érdekeit biztosítani kell az országos, kerületi, járási, városi és helyi államhatalmi és közigazgatási szervek felépítése szempontjából is. Szükséges, hogy a nemzetiségek létszámának arányában képviselve legyenek politikai, gazdasági, kulturális és közéletünkben a választott és végrehajtó szervekben. Biztosítani kell a nemzetiségek aktív részvételét a közéletben az egyenjogúság szellemében és annak az elvnek a szellemében, hogy a nemzetiségeknek joguk van önállóan és önigazgatással dönteni az őt érintő kérdésekben.“ Az elmúlt két évtizedben sajnos nem először fordult elő, hogy az állami szervek a párthatározatoknak a nemzetiségekre vonatkozó elveit redukáltan értelmezték. Az önigazgatás elvének a nemzetiségi alkotmánytörvényből való kihagyása már most is akadályozója lesz annak, hogy a csehszlovákiai magyar nemzetiség a teljes és tényleges egyenjogúság birtokában tényezőjévé váljon a szocializmus építésének. E hiány pár év múlva már olyan gátló tényezővé válhatna, mely nemcsak nemzetiségünk természetes további fejlődését akadályozná s az ellentmondások és ellentétek elmélyüléséhez vezetne, hanem ismét veszélyeztetné az egyedek egyenjogúságának biztosítását is. Ezért, az elkövetkező években, de legkésőbb az új alkotmánytörvényben a nemzetiségek önigazgatásának elvét is szentesíteni kell, s további törvényekben kell majd meghatározni az önigazgatásnak a viszonyaink és helyzetünk elemzése alapján adódó legjobb formáit. Mielőtt a 144/1968. Tt. számú alkotmánytörvényből kiindulva összefoglalnánk azt, hogy mit jelent e törvény a csehszlovákiai nemzetiségek számára, nézzük meg az I. Köztársaság alkotmányát, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság 1969. december 1-ig érvényben levő alkotmányának és a környező — nemzetiségekkel bíró — szocialista országok alkotmányainak a nemzetiségekre vonatkozó cikkelyeit. Elöljáróban szeretném megismételni az előadás elején mondottakból, hogy az európai államok alkotmányai kimondják, az állam minden polgárnak egyenlő jogai és kötelességei vannak, és biztosítva van az állampolgárok egyenjogúsága nemzetiségre és fajra való tekintet nélkül. Ennek az alapelvnek a szentesítése mellett a szocialista országok alkotmányai külön cikkelyben is biztosítják a nemzetiségek tagjainak — egyedeinek — nemzetiségi jogait. A Csehszlovák Köztársaság első ideiglenes alkotmánya 1918. november 13-án lépett hatályba. 21 paragrafusa közül egyetlenegy sem veszi tudomásul a nemzeti kisebbségek létét és jogait, jóllehet az 1921. évf adatok szerint a köztársaság területén 4 607 018 főnyi (ebből 747 098 magyar nemzetiségű) nemzeti kisebbség élt. 1919—20-ban a Párizs környéki béketárgyalások egyik legtöbb vitát kiváltó és a békeszerződések aláírását, valamint Csehszlovákia elismerését késleltető kérdése a nemzetiségi kisebbségek helyzetének törvényes megoldása volt. E külső kényszer hatása alatt nyert végleges formát a Csehszlovák Köztársaságnak a Nemzetgyűlés által 1920. február 29-én elfogadott alkotmánya. Az 1920. február 29-én kelt 121. sz. aikotmánytörvény s az ezt kiegészítő 122 számú nyelvtörvény az amerikai, az 1875. évi francia és a weimari alkotmány erős hatása alatt egészében véve demokratikus — burzsoá demokratikus — alkotmány, mely a kisebbségek jogairól folytatott kétéves vita után, a szövetséges és társult nagyhatalmak és Csehszlovákia között Saint Germain-en-Laye-ben 1919. szeptember 10-én kötött szerződés VI. fejezetébe foglalta a legfontosabb alapelveket „A nemzeti, vallási és faji kisebbségek jogai“ címen. Ez a szerződés 1920. július 16-án lépett életbe. A VI. fejezetben foglalt tételek nem közösségi kisebbségi, csak egyéni jogokként a következő fő pontokat tartalmazták: A 128. § egyértelműen leszögezi, hogy a Csehszlovák Köztársaság minden állampolgára faji, nyelvi vagy vallási megkülönböztetés nélkül egyenlő a törvény előtt és azonos polgári és politikai jogokat élvez. A vallási és nyelvi különbségek a hivatalvállalásban vagy egyéb munkavállalásban egyetlen polgárnak sem lehetnek hátrányára. Az állam polgárai a törvényadta keretek között a magán és kereskedelmi érintkezésben, válamint a sajtóban szabadon használhatják anyanyelvűket. A 129. § jelzi, hogy a nyelv hivatali használatával kapcsolatban a Nemzetgyűlés külön törvényt ad ki. Ez a törvény a 122. számú alkotmánytörvény — leszögezi, hogy a „csehszlovák nyelv“ mint officiálís (hivatalos) nyelv mellett a nemzetiségek nyelve a bírósági, hivatali és közigazgatási életben szabadon és teljes joggal használható ott, ahol a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a nemzetiségek létszáma elérte vagy meghaladta a 20 %ot. Ezen a területen a polgárok beadványait stb. anyanyelvükön készíthetik el, és az illetékes szervek döntéseit Is A közoktatás kérdése a tudományos-műszaki forradalom tükrében 1920 1930 1940 1950 1964 Az iparosítás befejező A tudományos korszak műszaki forradalom kezdető Szlovákia magyar iskolaügyének kérdésével eddig főleg a pedagógusok, szociológusok és a társadalomtudományok képviselői foglalkoztak. Meggyőzően bizonyították, hogy a tanulók a saját anyanyelvükön tudják legjobban elsajátítani a kellő tudást, tehát pedagógiai szempontból az anyanyelven való oktatás a leghatékonyabb. A több tudás pedig nemcsak magasabb műveltséget jelent a társadalom egyes tagjai számára, hanem egyik feltétele a Jobb gazdasági eredmények elérésének. Ezt nagyon is világosan bizonyltja a világ két ipari nagyhatalmának: a Szovjetuniónak és az USÁ-nak eddigi fejlődése. 1. A Szovjetunió ipari munkásainak szakképzettsége (%-banj 1925 1950 1961 az Iparosítás korszaka a tudományos műszaki forradalom kezdete Szakképzettség nélküliek 40,2 2,5 1,2 Szakképzettek 18,5 49,6 64,0 Kevésbé szakképzettek 41,3 47,9 34,2 Forrás: A. A. Zorkin: Nauka, prolzvodsztvo, trud; Moskva 1965 • 2. Az USA munkásainak szakképzettsége a mezőgazdaságban és a szolgáltatásokban alkalmazott munkások kivételével (%-ban) Szakképzettek 32,3 32,3 30,1 34,4 36,0 Betanított munkások 38,6 40,0 46,2 49,6 50,1 Szakképzettség nélküliek 28,9 27,7 23,7 16.0 13,9 Forrás: Economic Report of President 1965 A statisztika azt mutatja, hogy az iparosítás fejlesztésével egyre több szakképzett egyénre van szükség. Az alapfokú szakképzettséget nyújtó iskolák (mezőgazdasági és ipari tanonciskolák) fejlesztése tehát nagyon Is szükséges gazdasági fejlődésünk Jelenlegi fokán. A jövőben a tudományos műszaki forradalom egyes stádiumaiban azonban egyre nagyobb szükség lesz az általános középiskolai (reálgimnáziumi) és főiskolai végzettséggel rendelkezőkre. Elgondolkoztató az egyik olyan hír, hogy a gazdaságilag fejlett országokban egyes nagyvállalatok iparkodnak a kutatási intézetekkel és iskolákká) minél szorosabban együttműködni és így minél hamarabb felfedezi és a vállalatuk száméra megnyerni nemcsak a tehetséges kutatókat, hanem ösztöndíjakkal e tehetséges tanulókat nemcsak a saját országukban, hanem külföldön is. Nem az a probléma, hogy az illető milyen nyelven tudja, amit fűd, hanem az, hogy milyen eredményeket biztosit a tudása. 10
