A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-15 / 50. szám

Az alcím szerint a könyv á „csehszlovákiai magyar irodalom keletkezéséről és fejlődéséről“ szól. Mint ilyen, önmagában is hézagpótló és ez már maga is dicséri az író elhatározását. „Köztudomású" — írja Csanda Sándor a bevezetőben —, hogy {egyetlen kísérletet leszámítva, Kemény G. Gáborét J még csak meg sem próbálkozott senki a csehszlovákiai magyar irodalom termékeinek rendszeres történeti jellegű feldolgozásával." A szerző szerényen úttörő próbálkozásnak tekinti könyvét, afféle arcképcsornaknak — nézetem szerint azonban több. Dióhéjban általában jól fogja meg az első köztársaság magyar irodalmának sommáját, és értékelései is helytállóak.

A csehszlovákiai magyar sajtó és könyvkiadó a két háború közt — ez a címe a bevezető tanulmánynak. Helyesen, hisz először meg kell ismernünk a környezetet, melyben ez az új magyar irodalom sarjadt. A szerző felsorolja a szlovákiai magyar lapokat, haladókat, reakciósokat egyaránt — Gömöri Jenő Tüzétől, a Kassai Munkáson, az Úton, a Magyar Napon, A Reggelen, a Prágai Magyar Hírlapon, a Magyar Ojságon, az Oj Szón, a Magyar Íráson, az Oj Híreken, a Magyar Figyelőn, a Nemzeti Kultúrán, a Képes Héten, az Oj életen, az Oj Szellemen át egészen a Magyar Albumig. Ez a részletes ismertetés inkább a majdan következő nagy műben lett volna szükséges. Itt elég lett volna nem is egész pontosan rámutatni arra, hogy az irredenta magyar nagytőke lapja, a reakciós Prágai Magyar Hírjap volt, míg a liberális színekben tetszelgő A Reggel, később a Nap, vagy a Magyar Újság a kormány által pénzelt lapok voltak. Az igazi baloldali sajtóhoz a Kassai Munkás, a Barta-féle Oj Szó, és az osztravai Magyar Nap tartoztak. A Magyar Hírlapot sem szabad egy kalap alá venni a Prágai Magyar Hírlappal. Ez a lap, a bratislavai liberális Esti Újság kezdeti gárdájával indult, később a szlovák állam alatt ez volt az egyetlen magyar napilap, és így ebbe — ha a lapvezér Esterházy János is volt — egyaránt dolgoztak jobb- és baloldali újságírók, a baloldaliak azért, mert egyszerűen nem volt módjuk másutt dolgozni. A kiadók közt a Kazinczy Kiadó a jobboldali, vagy seszínű irók fóruma "volt, ahol kimondottan haladó könyv nem jelenhetett meg (erre Sziklay Ferenc jól vigyázott), a haladó szellemű kassai Renaissance Könyvtárban igen kevés mű jelent meg, akárcsak Barta Lajos IKVÁ-jában. A Tátra Kiadóból rövidesen távoznia kellett a haladó Tamás Mihálynak, így a baloldalnak tulajdonképpen nem volt kiadója. A Masaryk Akadémia — ez érthető okokból — és főként a nyitrai Híd adtak helyet a szocialista írásoknak. Ez utóbbi teljesen önzetlenül — egy védelmi jellegű egységfront jegyében. Az irodalomban először a szlovákiai magyar lírával foglalkozik a szerző, Győry Dezsővel és Forbáh Imrével az élén. Igen, a ma romantikus történeti regényeket író Győry Dezső valaha az „újarcú magyarok“ költője volt. Csanda helyesen értékeli jelentőségét és mutat rá arra, hogy nála a helyes internacionalizmus nem a nemzeti kérdés eltussolásából, lebecsüléséből fakad hanem a minden síkon érvényesülő nemzeti egyenjogúság megvalósításából.

Az akkor Nyitrán élt Forbáth Imrét Csanda — teljes joggal — „egyik legjelentősebb lírikusunknak“ nevezi. Nemcsak jó elvtárs volt, de igazi költő is. Mit sem utált jobban, mint a plakátszerű verseket, melyekben nem csobogott költői véna. Bizarr, vílloní egyéniség volt — kommunista szívvel. Sokan megrótták őt, mint a prágai perifériák jasszos fenegyerekét, de ez a témakör nem volt menekülés az osztályharc elől. Épp ezek a versei talán a legszebbek. Csanda részletesen ismerteti fejlődését az avantgardizmustól az igazi líráig.

Utánuk sorakoznak fel a többiek: Földes Sándor, a komáromi majd bratislavai expreszszionista költő, aki sajnos korán elhallgatott. Vozárl Dezső, akinek lírája főként művészi igényességével, formaművészetóvel tűnt ki, a szlovákiai magyar szerelmi líra első igazi művelője, Szenes Erzsi, a korán elhunyt losonci szocialista lírikus, Berkó Sándor, a Hajnali harangszóval szebb és értékesebb pályát ígérő Mécs László, aki végül is vallási és nacionalista szólamokban laposodott el, bár Fábry legalább „rózsaszoclallzmust“ várt tőle, a „biztos formaérzékű kassal költő“, Merényi Gyula, a ksaéetben Végvárira emlékeztető, később

Csanda Sándor

SŐ

nemzedék

reakciós nacionalista szólamokba fúlt érsekújvári poéta, Ölvedi László, a Hegyország hanját magyarul megszólaltató Darvas János, a tehetséges avantgardistának induló, de korán elhúnyt bodányi költő, Mihályi Ödön, a Verhovina szocialista költője, Sáfáry László, a finoman cizellált verseket író, és korán elhallgatott eperjesi lírikus, Ásguthy Erzsébet, a halk szavú, de konzervatív világnézetű Tamás Lajos és mások.

Az epikát Barta Lajos szlovákiai szereplésével kezdi a szerző. Barta sokszor utazott le Bécsből (ilyenkor a Sarló Lőrinckapu utcai helyiségében aludt, legalábbis ott találkoztam vele először), később azonban már a szlovákiai magyar sajtó fő közlési területévé vált. A csupán pár számot megélt, de jól szerkesztett Oj Sző pedig már egyenesen az ő lapja volt. Kár, hogy Szlovákiában megjelent regényei mint a Múlt, vagy a Stöté ujj nem merítettek szlovákiai témakörből. A fasizmus előestéjén az egységfrontot hirdető Tavaszi Parlament egyik lelkes híve volt. A Magyar Tanácsköztársaság író-funkcionáriusa szlovákiai tartózkodása főként iránymutatás szempontjából volt jelentős az új magyar Irodalomban. Bányai Pálról a szerző mint a szocialista regényírás úttörőjéről számol be két regénye, a Felsőgaram és a Fakó földek kapcsán, helyesen adván elégtételt a sokat mellőzött írónak, legalább holta után. Teljesen helytelen volt mások részéről az író egyéni hibáit összekeverni Írói munkásságával, még akkori is, ha tényleg sikkasztott vagy kizárták a pártból. Szenes Piroska, a besztercebányai írónő leghíresebb könyve, a Csillag a homlokán, kimondottan szlovákiai téma, egy szegény szlovák cselédlány sorsa. Hazaárulónak nevezte el a Horthy-Magyarország éppúgy, mint a csehszlovák demokrácia. Szenes Piroska a női lélek és a társadalmi problémák hivatott művészt ábrázolója volt a szlovákiai magyar epikában — állapítja meg róla a szerző. Palotai Boris kapta a szlovákiai epikában talán a legnagyobb terjedelmű méltatást és joggal. A szerző, a már Magyarországon is befutott írónő szlovákiai működését ismerteti a szavalókórusoktől első Szlovákiában megjelent elbeszéléskötetéig (Isten ölében, 1936], Péter című ifjúsági regénye 1933-ban elnyerte az Atheneum ifjúsági díját. Ezután következnek a vágújhelyi Neubauer Pál, aki 1936-ban a Das fehlende Kapitel című könyvével elnyerte a legjobb német regény díjét, Egri Viktor, a PMH egykori nagyszombati szerkesztője, aki 1948 februárja után állami díjat kapott, és akinek legerősebb és legtehetségesebb írásai éppen az első köztársaságban jelentek meg. (Márton elindul című regényét a felszabadulás után az író átdolgozta és újra kiadta, Gedeon ház című írása erős értékű drámai alkotás). Az „intellektuális, európai humanista szellemiségi író“, Jarnó József, Darkó István, a híres Zúzmara szerzője (kár, hogy később már nem Irt ilyen regényeket), aki a szerző szerint akkor az irodalom egyik vezető egyénisége volt, a kellemes humorú Szombathy Viktor, a konzervativizmus irodalmi őrzőangyala, Sziklay Ferenc, a tardoskeddi Morvay Gyula, a Szlovákiában hosszú időt töltött Kaczér Illés, N. Jaczkő Olga, a tehetséges liptói orvos-írónő, az Erzsi tekintetes asszony szerzője, L. Kiss Ibolya, Sándor Imre, juhász Árpád, Lányi Menyhért, Szucsich Mária, a Lendület beregszászi szerzője, Ilku Pál, aki ma művelődésügyi miniszter Magyarországon, Farkas István, Rácz Pál, Tlchy Kálmán, Schalkház Sára vagy Szabó Béla, akinek Menyasszonya oly sikert ért el a mai csehszlovák irodalomban, de akinek talán mégis legjobb alkotása az első köztársaságban megjelent Ezra elindult Szerintem a szerző minden pozitív értékelése mellett sem emelte ki teljesen Tamás Mihályt, ezt • beregszászi

építészmérnököt, szerintem^ az ő novellái voltak annak idején a csehszlovákiai magyar próza legjobb alkotásai. Nem a sok vihart kiváltott Szép Angela házára gondolok, hanem a Mirákulumra, a benne lévő Drótvasútra. Nagyszerűen érzékeltette az akkori idők hangulatát és mentalitását a „Kát part közt tut a viz“ című regénye. Sellyéi Józsefet is részletesebben Ismertettem volna, ha csak egyetlenegy regénye is Jelent meg Nyitragerencsérről (Elfogyott a föld alóla), amikor is mini nyitrai katona gyakori vendég volt a szomszéd faluban. Azonkívül besoroltam volna a könyvbe a tragikusan elhunyt Rudony Teréz lévai írónőt, reális meglátását számos magyar regény dicséri, ezeket Benedek Marcell irodalmi lexikona (ha a szlovákiai részek hézagosak és hebehurgyák is) — fel is sorolja. A munkásirodalom kezdete című fejezetben Háber Zoltán és Dömötör Teréz mellett megemlítettem volna az álnév alatt megjelent verskötetet, még akkor Is, ha a mű irodalmi értéke vitatható.

A két világháború közti csehszlovákiai magyar írók az egyes műfajok között a drámában értek el legkevesebb eredményt — írja Csanda. Az eperjesi orvosírót, Sebes! Ernőt és a Pozsonyba emigrált Bihari Mihályt említi csupán, az előzőt a Félemberek, az utóbbit a Tisztelettel értesítjük kapcsán. A szerző megállapítása és konklúziója Itt is helytálló, csak még azt kell hozzátennünk, hogy a magyar színészet sivár helyzete nem is Igen tette lehetővé, hogy az Igazgatók új szerzőkkel, új darabokkal kísérletezzenek.

A szerző a könyv egyik legértékesebb részében a publiciszitka és irodalomtudomány képviselőivel foglalkozik. Elsősorban a stószi remetével, Fábry Zoltánnal, akinek azóta már ott a neve az egyetemes magyar irodalomban. Az első köztársaság idején fényforrás, mely körül a haladás erői Szlovákiában legalábbis eszmeileg tömörültek. Rajongott érte minden olvasója, minden hallgatója. Nem felejtem el a munkások kipirult arcát, amint hallhatták a füstös érsekújvári moziban. Ha nem tudtunk valamiben eligazodni — elővettük a Korparancsot vagy az Otat, melyet szerkesztett. Lángoló betűi az igazság erejével martak. Kassák Lajos annak idején a viták során azt állította róla, hogy falusi magányában tilinkozó spirituális tehenesgazda. Furcsa érvelés irodalmi vitákban, de ha így volt, hát ez a tllinkó volt az, amely felrázta a szlovákiai magyarság szociális problémái felett gyakran meghúnyászkodó lelkiismeretét. Persze nincs ember hiba nélkül, de Fábry tévedései minimálisak voltak és rendszerint rajta kívül eső okoktól függtek.

Balogh Edgár és a Sarló — a második értékes fejezet. A kolozsvári Korunk szerkesztője itt élte át Szlovákiában fiatalságát és örökre beírta nevét a szlovákiai magyar irodalom történetébe. Nem akarok most részletesebben foglalkozni a Sarlóval, ez külön írás tárgyát képezhetné, és erről szól a Hét próba is. Nem elemzem a Sarló tévedéseit sem. Tény, hogy Balogh Edgár köré összpontosult az akkori magyar főiskolások és értelmiségiek igazán értékes rétege, majd mindegyik bekerült az irodalomtörténetbe. Azt hiszem, a szerzőnek többet kellett volna foglalkoznia Balogh Edgárral, mint a kor egyik vezető publicistájával.

A publicisztikában szerepelnek Sas- Andor, ez a magas képzettségű pozsonyi esztéta és irodalmár, a haladó publicisztika egyik legtermékenyebb írója, a szakolcai és pozsonyi nevelkedésü Szalatnai Rezső, (Van menekvés), aki a régi Pozsony kultúrájának egyik legjobb kommentátora és ismerője volt, Krammer Jenő, Sándor László, a korán elhunyt Vass László, a Magyar Nap publicistája, Bellyei László, Marék Antal, Peéry Rezső, Dobossy László, Kovács Endre, Keller Imre, a maradi Alapy Gyula, a méhszorgalmú Dallos István, a nyitrai „Híd“ társalapítója — és a könyv felsorolásában csak teljesség kedvéért és utolsóként említem saját nevem Is. Hiányzik azonban Szvatkó Pál Ismertetése, ha sok jobboldalt eltévelyedése is volt Az új munka is bővebb ismeretet igényelt Szép és dicséretes munka Csanda Sándor új könyve — nem is annyira arcképcsarnok, vagy ha igen — akkor nagyon részletes — úttörő próbálkozáshoz. Azt hiszem, megérdemli az elismerő sorokat, nem szólván arról, hogy a könyv élvezetes olvasmány is. Befejező részével, a mai szlovákiai magyar irodalom ismertetésével együtt I

MÁRTON VÖLGYI LÄSZLÖ

14