A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-06 / 40. szám
Egyénitek leszünk a műveltség megszerzésében is Nemcsak nálunk, de a világ minden részében előtérbe kerül a legmagasabb szellemi felkészültség igénye. Az átlagműveltség elérése egyre könnyebbé válik. Ám nekünk a magas műveltség felé kell tartanunk. Az embereket nemcsak a munkában kell egyenlővé tenni, hanem egyforma mértékben kell biztosítani számukra a műveltség megszerzésének feltételeit is. Ez ránk, szocialista országra hatványozottan érvényes kell hogy legyen. Ebben az irányban is ki kell terjeszteni a demokráciát, mert az emberek testvérületésének egyik alapja az azonos műveltségi fok elérésének lehetősége fajra, nemzetiségre való tekintet nélkül. A csehszlovákiai magyarság esetében a magasabb tudás, szellemi felkészültség elérését ma is sok objektív körülmény akadályozza. Ezek közül a három legsúlyosabbat említem: 1. nyelvi diszkrimináció, 2. a magyar oktatási nyelvű szakközépiskolák alacsony számaránya a cseh és a szlovák szakközépiskolákéhoz viszonyítva, 3. az anyanyelvi oktatás hiánya egyetemi szinten. Ezek a problémák pedagógusokat, szülőket, tanulni vágyó fiatalokat komolyan foglalkoztatnak. A fő kérdés ez: Kialakulnak-e a magyar fiatalok számára is a maradéktalan feltételek ahhoz, hogy anyanyelvükön képezzék magukat különböző fokozatú iskolatípusokban? E feltételek biztosítása nemcsak nemzetiségi, hanem közösségi érdek is, mert az államnak sem mindegy, hogy mekkora és milyen képességű értelmiségi gárdája van. Márpedig az itt élő több mint félmillió magyar is jogot formál magának ahhoz, hogy a maximális lehetőségeket kihasználva a lehető legtöbb és alaposan felkészült értelmiségi dolgozót adjon a társadalomnak. Hiszen a műveltség maga nivellálja magát. A műveltség a demokrácia fokmérője is. Oktatásügyünk a fent említett igények szigorú betartásával járulhat hozzá az igazi demokrácia kialakításához. A tudást, a műveltséget a tanuló anyanyelvén sajátíthatja el a legteljesebben. Amikor e sorokat írom, a pedagógus és a szülő is beszél belőlem. A fentiek bizonyításához nemcsak az iskola a kísérleti berendezésem, hanem a családom is. Három fiam jár iskolába, így pontosan lemérhetem, hogy mit jelent az anyanyelvű oktatás. De lemérhetem ezt azokon a tanulókon is, akik nem én hozzám járnak iskolába. Az eredmény így is az anyanyelvi oktatás elsődlegességének szükségességét bizonyítja. Van erre egészen jó kézenfekvő példám, amit valamelyik cikkemben már említettem is. Lelesz 2600 lakosú nagyközség, 99 százalékban magyar nemzetiségű polgárok lakják. A szülők többsége szlovák iskolába járatja gyerekét a nagyobb érvényesülési lehetőség tudatában. Ám egyetemi szintű tudást és műveltséget mindmáig csak két tanulónak sikerült elérnie. Abara 700 lakosú község. A gyerekek többsége anyanyelvi oktatásban részesül. Van egy bölcsészetet végző tanára, két orvosszakos és egy mérnökkari hallgatója. Urbán Jóska most kezdi meg Prágában egyetemi tanulmányait atomfizikai szakon, Urbán Klára a pozsonyi Komenskf Egyetemen magyar—német szakon, Újlaki Géza pedig Nyitrán az agrármérnöki karon. Mind a hárman a nagykaposi magyar nyelvű gimnáziumban érettségiztek kitüntetéssel. A felvételi vizsgán is kiválóan megfeleltek. Kis Márta a kassai magyar nyelvű gimnáziumban folytatja tanulását. Miért pont Kassán? Márta kiváló hangú énekes is. Ott kívánja magánúton e téren is tovább képezni magát. Amikor a szlovák nyelv ismeretéről faggattam őket, a válasz egyöntetű volt: elég jól megy. Nem félünk az egyetemtől, persze szívesebben tanulnánk ott is anyanyelvűnkön, hiszen úgy mégis könnyebb. De ők így is bíznak, optimisták, ez jó jel. Ha évente csak minden nagyobb magyar lakta faluból hárman indulhatnának a nagyobb tudás megszerzése felé, mi nőhetne ki e több mint félmillió magyarságból. Ne felejtsük el, hogy a szocializmus további menete attól is függ, hogy mennyire tud igazán különb s tanultabb emberfajtát kialakítani, mint az előző társadalmi formák. A tanulás és a művelődés vágyának ezt a forradalmát teljes győzelemre csak úgy vihetjük, ha olyan pedagógiai megalapozásra törekszik iskolaügyünk, mely a szellemi egyenrangúságot mindenki számára törvényesen biztosítja. TŰRÖK ELEMÉR Most már Mert mostanáig sokat beszéltünk és keveset tettünk. Valahogy így jellemezhetjük a januárt követő napokat, heteket és hónapokat. Érthető is ez, meg nem is. Érthető annyiban, hogy a felgyülemlett problémákat tisztázni kellett, be kellett bizonyítanunk, hogy formális kinyilatkoztatásokkal, hangzatos és nagy szavakkal semmire sem megyünk, sehová sem jutunk. Azzal sem, ha homokba dugjuk a fejünket a valóság előtt, azzal sem, ha nem merünk nyíltan szembenézni az előttünk álló feladatokkal, ha nem merjük levonni a megfelelő következtetésekt. januárig rendben volt minden, legalábbis úgy kellett mondanunk, hogy rendben van minden, nem voltak gazdasági nehézségeink, nemzetiségi problémák, a legteljesebb egyenjogúságot élveztük, mindenki egyforma és egyenlő volt stb. Mindenki tudta, ámítjuk önmagunkat, hogy nem így van, hogy másképp van, de az igazat nem lehetett megmondani. Kevésbé érthető, hogy a januárt követő napokban túlságosan is sokat beszéltünk, láttunk, — és alig tettünk valamit. Felmértünk, lelepleztünk, körvonalaztunk, a CSKP KB kidolgozta Akcióprogramját, amely a belső rendezést volt hivatott gyorsan és okosan végrehajtani, ám a konkrét lépés, a megoldást szorgalmazó igyekezet késett. Ezeket a gondolatokat mindössze egyetlen tény juttatta eszembe Rimaszombatban. A Csemadok Járási Bizottsága mellett megalakult és dolgozik a népművelési szakbizottság. Azelőtt is létezett ilyesmi, majd minden járásban számoltak vele, de csak tervben és papíron szerepelt, senki nem tudott vagy akart mit kezdeni a tervvel, a nemes szándékkal. Amit évekkel azelőtt, sőt még a közelmúltban is problémának tartottak — mit lehet kezdeni a magyar értelmiséggel, hogyan lehetne bevonni a Csemadok munkájába — az Rimaszombatban már nem probléma, az értelmiség színe-java tömörült a népművelési szakbizottságbanl Most már csak az a fontos, hogy a Csemadok járási elnöksége és a titkárság egyöntetűen támogassa elképzeléseiket, munkájukat, ömlesszen új vért általuk a Csemadok munkájába, használja fel tehetségüket, okos hozzáértésüket a kulturális munka színvonalának megjavítására. Az idegenkedésnek, az értelmetlen gyanúnak, a tegnapi és tegnapelőtti fontolgatásnak sem helye, sem értelme. A korábbi években megszokott kérdést le kell venni a napirendről: Jól van, tömörülnek, munkát vállalnak és végeznek, de még mit akarnak? Kellemes és hasznos számomra, számodra, amit akarnak, vajon a színvonalasabb, a tudatosan átgondoltabb munka nem veszélyezteti-e a pozíciómat, képes vagyok-e itt vagy ott, ezen vagy azon a poszton irányítani és igénybe venni ezeket az embereket? Semmi helye az ilyen fontolgatásnak, a Csemadok járási elnökségének és a választmánynak tudatosítania kell, A JOGI ÉS REHABILITÁCIÓS CSOPORT: Dr. Danis Tamás jogász, Rimaszombat, Dr. Bajnok István orvos, Rimaszombat, Béres István nyugdíjas, Rimaszombat, Dr. Csaba Márton jogász, Rimaszombat, Csomós Barnabás tanár, Rimaszombat, hogy „harcos időnkben nincs megállás“, a szocializmus ügyét és ezen belül a magyar nemzetiség ügyét méltón és hozzáértően kell képviselni, a járás magyar dolgozóit nagyobb igényességre kell serkenteni. Ami tegnap még jó volt, nem biztos, hogy ma is megfelel. Félreérthetetlenül meg kell mondanunk, hogy a magyar értelmiség helyet és teret követel, részt akar vállalni a munkából, segíteni akar. Az történt Rimaszombatban, amire évek óta várunk, a magyar értelmiség felhagyott a passzivitással, aktivitásba lendül, s nem őket kell visszatartani, gátolni, azokat kell félreáilítani, akik fenntartással és gyanakvással fogadják a jelentkezést és tenniakarástl Rimaszombatban harminckét ember — mérnökök, orvosok, tanárok, tanítók, népművelési dolgozók — alakított szakbizottságot alcsoportokkal, konkrét elképzeléssel, á feladatkör pontos ismeretében. Másszóval és pontosabban: proggrammal! A népművelési szakbizottság demokratikusan választotta meg vezetőségét. Elnök: Szokolay Imre mérnök. Titkár: Veres János író, művelődési dolgozó. Jegyző: Melczer Éva tanárnő. Az alcsoportok: jogi és rehabilitációs csoport, vezetője Dr. Danis Tamás tanár; közgazdasági csoport, vezetője Dr. Kovács Barnabás közgazdász; iskolaügyi csoport, vezetője Rigó László tanító; kulturális és népművelési csoport, vezetője Dr. Pöthe Imre orvos; klubok és rendezvények csoportja, vezetője Brezina Béla tanár. Az alcsoportok szakterület szerint ténykednek is már, de jelenleg a legfontosabb problémákra irányítják figyelműnépművelési KÖZGAZDASÁGI CSOPORT: Dr. Kovács Barnabás közgazdász, Rimaszombat, Gacsó István tanító, Jánosi. Herényi Béla mérnök, Tornaija. Sisák Győző MNV elnök, Uzapanyit. Dr. Szabó István orvos, Rimaszombat, Szokolay Imre mérnök, Rimaszombat, 10
