A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-21 / 29. szám
^ sikerünk Debrecenben A rigai „Diintars“ Nfii Kar \ finn Selcakuoro Kaikn A .Vaaaa Központi Mflvéiiegyütte» Vagyai Kara A Dabrecenl Kodály Kdrm A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara Debrecen dalos hagyományai nem kis büszkeséggel tölthetik el a pusztai metropolis lakóinak szivét. Maróthi György, a debreceni kollégium professzora több mint két évszázaddal ezelőtt a többszólamú éneklés bevezetését sürgette, Collegium MuslCumot szervezett, újjáalakította a Kollégiumi Kántust és tanulmányt irt „A harmónlás éneklésről való rövid tanítás“ címen. Pont száz éve, 1868-ban alakult meg Debrecenben az Országos Daláregyesület, s annak örökös karnagyául Erkel Ferencet választották meg. Az ebből az alkalomból megrendezett Országos Dalárversenyen 54 dalárda 845 taggal képviseltette magát. Századunk folyamán is rendeztek a hortobágyi nagyvárosban országos dalosversenyeket — az 1929. évinek szabadtéri záró hangversenyén például 10 000 dalos szerepelt. A Bartók Béláról elnevezett I. Nemzetközi Kórusverseny 1961-ben zajlott le Debrecenben, öt évvel később került sor a második, ez év júniusában (az Országos Daláregyesület megalakulásának százéves évfordulója jegyében) pedig a harmadik Nemzetközi Kórusfesztivál megrendezésére. Az idei fesztiválon mintegy ezer szereplő vett részt. A nemzetközi zsűri előtt lefolytatott versenyben tizenkét magyarországi és külföldi körus lépett föl, legtöbbje 60—80 taggal. A nem verseny-jellegü koncerteken, a megnyitó és záró esten, valamint a matinékon további szereplőket is hallhatott a túlnyomórészt szakemberekből és kórustagokból álló közönség. Számunkra csehszlovákiai magyarok számára ez az idei fesztivál külön jelentőséggel bírt: a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara ezen a fesztiválon mérhette össze erejét első ízben magyarországi és idegen kórusokkal, hivatalosan, zsűri előtt. S tegyük hozzá rögtön: az eredmény igen megnyugtató — tanítóinknak a nemzetközi mezőnyben ezüstdíjat sikerült szerezniük. Ez nem azt Jelenti, hogy a tizenkét versenyző énekkar közül a ml énekkarunk volt a második legjobb, hanem azt, hogy tanítókórusunk a zsűritől annyi pontot kapott, amennyi elegendő az ezüstdíj elnyeréséhez. Mert a fesztiválon több ezüst-, sőt, több aranydíjat is osztottak. Aranydljjal a rigai „Dzlntars" női kart és a HVDSZ Szilágyi Erzsébet Női Kart jutalmazták, ezüstöt a csehszlovákiai magyar tanítókon kívül többek közt a Vass Lajos vezette Vasas Központi Művészegyüttes Vegyes Kara kapott. De a szép szereplésen túl a debreceni rendezvény fontos állomást Jelent hazai magyar kórusmozgalmunkban azért Is, mert lognagyobb kórusunk tagjai sokat tanulhattak a fesztlváihangversenyeken és matinékon hallottakból. A hatvankét tagú lett női kar sejtelmes planlsszlmól s a másik aranydíjas, a HVDSZ Szilágyi Erzsébet NŐI Kar leányainak Igényes műsorválasztása, precíz lntonálása, magával ragadó muzikalitása, az aránylag kis olasz énekkar, az Associazione Corale ,.Lulgl Canepa“ dübörgő fortlsszimól s a Sekakuoro Kalku nevű finn kórus közvetlen, természetes és mégis oly átszellemült emberi hangja, a Madrlgalkrels der Stadt Potsdam előadásában hallott mozarti „Ave verum“ s Kodály „Zrínyi szózata“ című hatalmas kompozíciója a Vasas vegyeskar tolmácsolásában, vagy a bolgár „Vaszll Kolarov*' Kórus csodálatos férfihangjai, amelyek nemcsak a duhaj életörömöt szólaltatták meg adekvát módon, hanem a bensőséges gyász szellőnél halkabb akkordjait is — ez mind-mind maradandó élménynek számit, tanulságul szolgál, mércét állít reprezentatív énekkarunk jövendő munkája elé. Fokozott érdeklődéssel hallgattuk végig azokat a kórusmüveket, amelyek csehszlovákiai magyar énekkarok műsorán is szerepelnek. Monteverdi „Lasclate ml mórira" kezdetű gyászdalát például, amelyet tanítóénekkarunk nemrég tanult be, az olaszok és a bolgárok énekelték, a közismert „Túrót eszik a cigány“ kezdetű Kodály-népdalföldolgozást a „Dzlntars“ Női Kartól, Kodály „Molnár Anná“-ját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Énekkarától, Bárdos „Harmadik népdalrapszódlá“-ját a Vándor Kórustól hallhattuk. Az élvonalbeli magyar kórusok k'özül a Debreceni Kodály Kórus és a KISZ Művészegyüttes Központi Énekkara is föllépett a Bartók Béla III. Nemzetközi Kórusfesztlválon, a nagyon jó benyomást keltő debreceniek azonban csak a díszhangversenyeken és egy matinén, tehát nem zsűri előtt. A Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkara versenyszámai közül a leginkább a „Magos a rutafa“ című Bárdos-népdalföldolgozás tetszett (a női kar előadásában), továbbá az Ag Tibor gyűjtéséből Vass Lajos által komponált „Borúra derű“ és Szíjártó Jenő „Esti hangulat Zsérén“ című földolgozása. De Eugen Suchofi „Aká sl ml krásna“ című kórusa tanítóinkban ugyancsak jó tolmácsolókra talált. Énekkarunk ezen kivül Malát „Povöz ty mné, hvSzdlöko má“ kezdetű művét és Janda Iván — Gyurcsó István „Jellgé“-jét mutatta be. Vezető kórusunk debreceni tapasztalatai remélhetőleg további sikerekre buzdítják majd a csehszlovákiai magyar dalosmozgalmat. Reméljük ezt annál is inkább, mert Debrecen megmutatta: fölösleges az a nyomasztó, elmarasztaló aggályoskodás, amely hazai magyar kórusaink tevékenységét kísérni szokta. Vannak jobb énekkarok is, mint a mieink, de legjobb kórusaink mégsem olyan rosszak, hogy akár külföldi vetélytársalkkal is ne vehetnék föl a versenyt. MIKOTS I. ROBERT hét
