A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-01 / 48. szám
seli, s dióhéjban bizonyosan ez fejezi ki leginkább a kötet tartalmát ... — hisz többek között megjelent itt Gaál Sándor Fejetlen szobrok című költeménye, Zs. Nagy Lajos Ének a tisztaságról című verse, Monoszlóy Dezső Nullája, Ozsvald Árpád Karambolja, s ezek mind-mind szoros összefüggésbe hozhatók a híddal, akárcsak Tóth Elemér A Halak a mélyben úsznak című műve (ami egyébként nincs is benne a könyvben, de azért nagyon is öszszefügg vele!) Kisfiamnak hiába érveltem, hasztalan magyarázgattam a hidat illetően. Ö ugyanis csak az egyetlen pozsonyi Duna-hidat ismeri még, s bizony nincs tőle elragadtatva. Megszámolták azt is, hogy hány költő szerepel az antológiában. Tizenhárom, pontosan tizenhárom! — Miért nem tizenkettő? — adták fel nyomban az újabb fogas kérdést. — Hogy ne pont annyian legyenek, mint a bibliai apostolok! — vágtam rá határozottan, mert ismétlem, ezesetben nagyon komolyan társalogtam velük. Az a tény pedig, hogy a tizenhármas szám szerencsétlen, sajnálatos pech. Az őszinte együttérzésen kívül nem tehetünk semmit a szegény lantosok érdekében, punktum! És azon se segíthetünk már, hogy Ozsvald hátul a tartalomjegyzékben Oszvald, Tőzsér elöl-hátul Tőzser. A jegyzetek szerzőjéből, Koncsol Lászlóból pedig egy helyen Viliam Roncsol lett — hogy ezzel a Koncsollal is mennyi baj van! amorálisnak tűnő törvényjapaslatot is meg lehet egyhangúlag szavaztatni a parlamentben, ha valaki ezt így látja jónak. A múltban is számtalanszor megtörtént, hogy a Nemzetgyűlés olyan törvényeket fogadott el, melyek ellentétben voltak az állampolitika elveivel. A jogászok véleménye szerint ez azért történhet meg, mert hiányzik egy hatásos és független ellenőrző szerv, amely az alkotmánybíróság kellene hogy legyen. Az alkotmánybíróságról szóló rendelkezés helyet is kapott a föderációs alkotmánytörvény 81. cikkében. Sajnos az alkotmánybíróság csak az alkotmány és a többi érvényben levő törvény közötti ellentmondásokkal jogosult foglalkozni. De vajon ki illetékes a párt akcióprogramja és a nemzetiségi alkotmánytörvény közötti elentmondások megtárgyalására?! * Sem az önigazgatás, sem pedig a számarány szerinti képviselet elvét nem szabad lekicsinyelni. Valószínű, hogy azok, akik ezt így tették, tudják, miért tették. Az ilyen politikus — ha becsületes — ám álljon ki és okolja meg az efféle cselekedetet. Magyarázza meg azoknak, akiket illet, hogy nem ártó szándékkal avagy meggondolatlanságból tette. Nem tudom elképzelni, miért történt ez így. Hisz a hozzászólások zöme nem érintette ezeket az elveket! Talán az idő majd megadja rá a választ. De egy biztos. Ha valaki megtagadja ezeknek az elveknek a létjogosultságát, kötelező erejét, az önmaga jogát és emberségét taadja meg. tehet, egyesek véleménye szerint a többségi helyzet a kisebbséggel szemben azzal jár, hogy a többség jogosult a nemzeti kisebbségek jogait saját belátása szerint ajándékként meszabni. A nemzetiségi kérdés efféle „megoldása“ fokozza a bizalmatlanságot, s embereket vagy embercsoportokat szembeállít egymás- 11 sal. Am ez nem lehet célja a becsüle-De ne legyünk szőrszálhasogatók: kicsire nem adunk, s fő a tisztes szándék! Egy pillanatra rádöbbentem, hogy atyai tekintélyem veszélyben forog. Idősebb fiam azonban kutató elme, leghátul a tirázson felfedezte, hogy az antológiát csak háromszáz példányban adták ki. — Hát hiánycikket csináltak belőle? Bizony e mini-példányszámmal csak keskeny paliócska lehet az irodalomban egy igazi hídhoz képest, még a benne levő jó versek s az egyes költőkről írt helytálló jellemzés ellenére is. Végezetül felolvastunk néhány verset, s rögtön elment a kedvem a viccelődéstől is, meg a komolykodástól is. Bábit és Tőzsért — s jórészt a többieket is — így műfordítani! Se sava, se borsa — se ritmusa, se hangulata az eredetihez képest. (Moűdom, tisztelet a kivételnek!) És ezt a pontatlanságot! Csak egyetlen példaképpen: Dénes György Kapa, kapa című versében a fordító a vizeskorsóból, a csöcsös cserépkorsóból egyszerűen boros demizsont csinált, a hűs vízre szomjúhozó kapásból pedig következésképpen egy notorikus borivót ... Fuccs a glóriámnak, az atyai tekintélyemnek, Kedves Atyatársaim, ha a gyerekeim egyszer esetleg megkérdezik: — Apuka, ha a versben a csöcsös korsó demizsonná vedlik, hová lesz akkor a csöcsös korsó csöcse? KOVÁCS GÁSPÁR tes, marxista politikusoknak. S ha ma egyes politikusok így cselekszenek — figyelmen kívül hagyva a pártnak az akcióprogramban kifejtett akaratát, akkor olyan helyzetet kell teremteni, amelyben félniük kell mindazoknak, akik a problémák őszinte, becsületes megoldását akadályozzák s nemzetiségi viszályokat szítanak. „Ütvén éve jóban, rosszban lakói vagyunk ennek az országnak. A különbség mindössze annyi, hogy sose voltunk, sose lehettünk teljesjogü, egyenjogú állampolgárok, csupán »kisebbség«, e szó és fogalom minden nehezével, nyomorúságával és hátrányával. Helyt kellett állnunk mindenütt és mindenképpen, de sosem álltunk a napos oldalon. Nem kényelmeskedhettünk el soha. Ez nem irigységre méltó helyzet...“ — írja Fábry Zoltán. Követeléseinket nem a szenvedélyek szülték, s nem voltak öncélúak, sohasem irányultak más nemzet érdekei ellen. Csak azt követeltük, hogy problémáinkat a lenini nemzetiségi politika elveinek szellemében oldják meg, akármenynyire demagógiának tűnik is ez valaki számára. Ebből a szempontból a párt akcióprogramja szép ígéret volt. Meg is erősítette hitünket. Az ígérgetéseket remények követik, de a reményeket tetteknek kell követniük. Igaz, rajtunk is múlott, hogy mi vált valóra az Ígéretekből ... A kommunista párt egyik legfontosabb alapelve a proletár internacionalizmus. A nemzetiségi kérdés rendezésére hozott helyes intézkedések legfontosabb ismérve, hogy megfelel-e a proletár nemzetköziség szellemének. S ha a nemzetiségek helyzetét szabályozó alkotmánytörvényt az internacionalizmus mércéjével mérjük, akkor erre korántsem lehet igennel válaszolni. ¥ iro ★ A napokban jelent meg a könyvpiacon Szabó Béla Hűség című regénye. A csehszlovákiai magyar munkás és paraszt mindig szilárd és megbízható oszlopa volt Csehszlovákia Kommunista Pártjának. Amikor nekifogtam Steiner Gábor életrajzának megírásához, semmi más szándékom nem volt, mint hogy kifejezésre juttassam az itteni magyarság bátor magatartását a kizsákmányolók elleni osztályharcban. Steiner Gábor helyett választhattam volna Major Istvánt is, és ha mégis az előbbi mellett döntöttem, ez azért volt, mert Steiner Gábor tragikus halála oly szívbemarkoló, oly fájdalmas, hogy úgy éreztem, először az ő makulátlan, harcos és önfeláldozó életének kell emléket állítanom. Most, hogy sikerült betekintést nyernem az életébe, tiszta lelkiismerettel állíthatom, hogy választásom helyes volt. Steiner Gábor azok közé az elvtársak közé tartozott, akik mindig magyar kommunistáknak vallották magukat. Ezt bizonyítják a komáromi városházán, a parlamentben és a népgyüléseken elhangzott beszédei, amelyekben a magyar munkások és parasztok érdekeiért és jogaiért épp úgy síkra szállt, mint az elnyomott cseh, szlovák és ruszin nép kizsákmányolása ellen. Érthető, hogy azok a magyar munkások és parasztok, akik ismerték őt, a legnagyobb tisztelettel és nagyrabecsüléssel emlékeznek meg róla. Erről akkor győződtem meg, amikor — harcos, megalkuvás nélküli tevékenységének nyomait követve — Szlovál . szerte bejártam a városokat és falvakat, ahol alkalmam volt azokkal elbeszélgetni, akik őt személyesen ismerték, és valamennyien egy emberként vallották, hogy tántorlthatatlanul harcolt a dolgozó ember jólétéért. E vallomásban szeretet és ragaszkodás jutott kifejezésre, amit Steiner Gábor megérdemelt. Gazdag, fáradhatatlan munkásságán, amelyet nélkülözés, éhség, ütleg és végül a buchenwaldt koncentrációs tábor kísért, egyetlen törés sem fedezhető fel. Élete utolsó leheletéig hű maradt a párthoz, a néphez és magyarságához. Kezemben van egy üzenete, amelyet Buchenwaldból 1942 auguszusl keltezéssel — tehát két hónappal a halála előtt — küldött lányainak. Azt írja, úgy emlékszik, hogy ötvenedik születésnapjára gyermekei egy Ady-könyvvel ajándékozták meg. Sajnos nincs módjában mostani születésnapját hasonlóan megünnepelni... Mégis arra kéri gyermekeit, (folit és Irént, Laci akkor már a Szovjetunióban volt), hogy 55. születésnapján olvassák el Ady Anya és lánya című költeményét, amit jelképes ajándékként küld nekik. Sajnos mindennek a feltárása arra vár, aki majd megírja Steiner Gábor életrajzának második kötetét. Én ifjúságát és forradalmárrá érésének drámai eseményeit írtam meg, benne a Magyar Kommün harcaiban szerzett élményeit, amelyek döntő módon formálták jellemét, és határozták meg további útját. Életének ez a része a nehezebbik, mert sem a gyermekei, sem ismerősei nem tudtak számot adni ifjúságáról, úgyhogy kénytelen voltam a rendelkezésemre álló dokumentumokból rekonstruálni az ifjúságát. Láttam a házat, ahol laktak, az iskola épületét, ahol tanult, megtudtam Lakatos nevű tanítójáról egyet-mást, azonkívül itt voltak harcos életének az eredményei. Mindezt szem előtt tartva, regény formájában építettem fel ifjúságának éveit és felnőtté, majd forradalmárrá érésének korszakát. Biztos, hogy más író másképp írta volna meg ugyanezt, de az is biztos, hogy ugyanoda jutott volna el, mint én. Számomra e könyv megírása — a harcok ellenére, amelyek körülötte folytak — nagy élményt jelentett. Őszintén kívánom, hogy ebben az élményben részesüljenek a könyv olvasói is. Szabó Béla Dr. György István
