A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-11-17 / 46. szám
Amint olvasóink a napi sajtóból és a rftdióból tudomást szereztek rála, november elsejei hatállyal megkezdte tevékenységét a Szlovák Nemzeti Tanács nemzetiségi titkársága, amelynek vezetőjévé Tolvaj Bertalant nevezték ki. Ebből az alkalombál megkértük Tolvaj elvtársat, válaszoljon néhány olyan kérdésre, amely a magyarság körében érdeklődésre tarthat számot az flj intézménnyel kapcsolatban. Miben látja a nemzetiségi titkárság jelentőségét, hatáskörét s legközelebbi feladatait? jelentősége vitathatatlan. A köztársaság ötven éves fennállása alatt ez az első olyan nemzetiségi Intézmény, amely lehetőséget teremt ahhoz, hogy a nemzetiségek önigazgatási jogukkal éljenek és sajátos problémáik megoldásában önállóan döntsenek. Bár a titkárságnak nincs végrehajtó hatásköre — ez majd a később létrehozandó további szervek feladata le3z —, de azzal, hogy mint az SZNT elnökségének szerve és az SZNT titkárságának része, törvényeket, határozatokat, javaslatokat dolgoz ki és terjeszt a legfelsőbb törvényhozó szervek elé, s hogy nemcsak joga, hanem kötelessége Is figyelmeztetni az SZNT elnökét a törvények és rendeletek végrehajtásának hiányosságaira nemzetiségi vonatkozásban, jelentős szerepet tölthet be a nemzetiségi jogok gyakorlati érvényesítésében. Külön utalok Itt egy további hatáskörünkre: „Szlovákiában minden állami ős gazdasági szerv és szervezet köteles az SZNT nemzetiségi titkárságának rendelkezésére bocsátani szükséges alapanyagokat, hogy teljesíthesse feladatait.“ Legközelebbi teendőink közé tartozik azoknak a törvényeknek a sürgős kidolgozása, amelyek az október 27-én jóváhagyott nemzetiségi alkotmánytörvény szellemében szabályozzák: milyen képviseleti testületek és végrehajtó szervek mellett kell létrehozni nemzetiségi ön- i' igazgatási szerveket. Ki kell dolgozni a nyelvi törvényt, amely konkretizálja és részletezi az anyanyelv használatának jogát az állami és társadalmi életben. Haladéktalanul hozzá kell látni a nemzetiségi oktatásügyi törvény és ál-1 tálában a kulturális és tudományos élet félté- í teleit biztosító törvények kidolgozásához stb. I Milyen érzéssel foglalja el az új tisztséget? Egyenlőre csak azt mondhatom, hogy vegyes érzelmekkel. Vagy úgy is fogalmazhatnám, hogy hullámzó érzelmekkel. Amikor a nemzetiségi alkotmánytör vény-javaslat elkészült, felbuzdultam, fellélegeztem és megkönnyebbültem, mondván: nincs veszve az ügyünk. Amikor azonban a sajtó „ráült“ a témára, s az ellenjavaslatok között nemzeti érzületünket és em-Beszélgetés Tolvaj Bertalannal, a nemzetiségi titkárság vezetőjével berségünket sértő hangok is elhangzottak, az egyenjogúsítás! törekvéseinket tíz körömmel visszahúzó erők Is porondra léptek, szinte letargiába estem, s reménytelennek és kiüttalannak láttam a helyzetet. Amikor viszont Klokoő elvtárssal tárgyaltam, az SZNT elnöke annyira bizakodó és biztató hangot ütött meg, hogy az előző napokban összegyűlt kételyeim újból eloszlottak, s az optimizmus megint erőt vett rajtam. Végleg döntöttem: Vállalom. De szilárd elhatározásom: nem leszek oslnovnyik, sem mameluk. Közben a kezembe került Janira Kálmán cikke: „A hivatalos nemzettéválás árnyékában“, s benne fülön csap a következő gúnyolódó megállapítás: „Az SZNT nemzetiségi bizottságának és titkárságának megalakítását kimondó alkotmánytörvémy még csak a javaslatok stádiumában van, de a népnyelv már ele ve sóhivatalnak nevezte el, még mielőtt megszületett volna. Reméljük, hogy a sóhlva.al megalakítása, mint tévedés sürgősen lekerül a napirendről.“ Hogyan válaszoljak erre a főbekólintásra? Lépjek vissza, hogy ne legyek sóhivatalí vezető, vagy ne torpanjak meg s bizonyítsam oe, hogy nem leszünk sóhivatal? Szeretném megnyugtatni Janics Kálmánt — akit különben Írásai alapján nagyrabecsülök — s vele együtt az esetleges további kételkedőket, hogy nem a politikai élet fényében való sütkérezés vágya visz Pozsonyba, nem a „napos oldal“ vonz vagy húz, hanem az a szándék, hogy a nemzetiségi (kisebbségi) politika terhét másokkal megosztva segítsek győzelemre vinni egy törekvést, amely nem állhat meg félúton, nem elégedhet meg azzal, hogy ltt-ott megemlítenek bennünket, talán néhány elismerő szót is szánnak ránk, olykor-olykor Juttatnak Is valami jogmorzsát; mert a kenyeret, amit sütünk, még nem mi szeljük meg, főként pedig nem mi osztjuk szét a karéjokat. Miközben ezen töprengek, Kölcsey Jut eszembe: „Lesz-e bátorságod szembeszállni minden akadállyal? Fogsz-e tűrni rettentést, Jéghidegséget, hálátlanságot és félreértést? De fogsz-e ostromot Is állni a kísértetek között? Fogsz-e szél és hab ellen küzdeni, ha bűnnek mondatik, amit angyalod kebled mélyén sugall, ha minden való és jó, minden szép és nagy legyőzetve süllyedez?“ Említette Tolvaj elvtárs a nemzetiségi törvényt. Elegendő keretnek tartja-e azt nemzeti létünk kiteljesítéséhez? Ismét csak Kölcseyvel válaszolok: „jaj a nemzetnek, mely Írott parancsokat némán olvas és vakon engedelmeskedik.“ A nemzetiségekről Írott törvényre Is Így kell tekintenünk. Rajtunk Is múlik, milyen képet teszünk a keretbe. A beszélgetést vezette: CSIKMAK IMRE Barta Gyula: GOmörl tál
