A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-27 / 43. szám
Dr. Gustáv Húsúk, az SZLKP KB első titkára, a kormány alelnöke ünnepi beszédet mondott a tornád mantfesztádó 30. évfordulóján Tornác ünnepeit Harminc ívvel ezelűtt, 1938 szeptemberiben 18 ezer ember vett riszt a tornúci manlfesztáciön, is most, 19BB. X. 19-én a kultúrház nagyterme xsúfoléslg megtelt, hegy Ilii miden ünnepeljük meg a bátor kiállásnak, a szlovákok is a magyarok összefogásának nagyszerű píldáját. Amikor egész Európa emberi jogait féltette az egyre inkább elűretürS német fasizmustól, Törnie és környékének lakósal, magyarok és szlovákok összefogtak a hitleri fasizmus ellen, a közös haza védelmére. S mindezt az egész világ tudomására hozták. A manifesztáclét követi évek, Csehszlovákia feldarabolásának időszaka teljes mértékben Igazolték a tornáéi állásfoglalás helyességét. A tornócl manifesztácjó harmincadik évfordulójának alkalmából rendezett emlékünnepélyen megjelent dr. Custáv Husák, az SZLKP első titkára, Laco Movomesk^ nemzeti művész, a Szlovák Nemzeti Tanács küldöttsége, valamint a Csemadok képviseletében Dobos László elnök és dr. Szabó Rezsi főtitkár. Dr. Gustáv Husák beszédében értékelte az 193B. szeptember é-én megtartott nagygyűlés jelentőségét, majd kitért a napjainkat érinti legidőszerűbb problémákra. Beszélt a hazénkban élő nemzetiségek és különösen a legnagyobb, a magyar nemzetiség helyzetének rendezéséről. Október 28-én alkotmány törvényt fogad el a Nemzetgyűlés a nemzetiségek helyzetéről. E törvényt később a Cseh. illetve a Szlovák Nemzeti Tanács konkrét tormában dolgozza ki. Ezt a törvényjavaslatot nyilvános vitára bocsátották. Nagyon sokan bírálták magyar és szlovák részről. Dr. Husák a szlovákok és magyarok kapcsolatét illetően kijelentette: — Ogy vélem, egy dologban megegyezünk, nevezetesen abban, hogy a két nemzetiség — a mi esetünkben a szlovák és a magyar — egy évezred óta él e területen. Politikai képviselőinknek tehát arra kell törekedniük, olyan megoldást kell találnlok, hogy se az egyik, se a másik fél ne érezze magát megkárositottnak sem anyagilag, sem kulturális szempontból, de politikai síkon sem, hogy kialakítsák a türelmes, jó, közös élet előfeltételeit. Innept nagygyűlés a kulúrházban (V 1 y/edno/e joroiktef n.» Igt/fí-i/bcn a imriiilíila tun. Dr. Szabó Rezső: A kisebbségtől a nemzetiségig (Csehszlovákia magyarságának 50 éve az alkotmányok tükrében) Az állam alaptörvénye az alkotmány. Az alkotmány határozza meg az állam jellegét társadalmi rendszerét, a hatalmi szerveknek a néphez való viszonyát, az állam polgárainak, valamint a polgárok alkotta természetes társadalmi alakulatoknak a jogát és kötelességét. A kisebbségekét is. Az alkotmány Jogforrásu a törvényeknek. Az alkotmány — tükör. Nézzük meg ebben a tükörben a csehszlovákiai magyarság — jogi helyzetének — sorsának alakulását 1918. október 28-tól 1968. október 28-ig. A kép, amit kapunk, erős kontúrok rajzolta kép lesz. Elvesznek rajta az olyan „apró részletek“, amelyek egy nemzedék idegőrlőharcát mutatnák az emberi jogokért, az állampolgárság megszerzéséért. Nem tarkítják fényes foltjai a „középeurópai gond vállalásnak“ és sötét árnyékai a kisemberek kétségbeesésének. Nem mutatja egy másik nemzedék reménytelenségét és a nemzetiségi jogok elnyeréséig vezető bonyolult társadalmi mozgást. Történelemmé vált, megmerevedett öt pontot tükröz az ötven év öt alkotmánya s kiinduló pontot a Jövőre nézve a Nemzetgyűlés elé 1988. október 28-án terjesztett alkotmányt módosító két alkotmánytörvény javaslat. Statikus pontokká sűrűsödik az az állandó mozgásban, változásban leledző élő organizmus, mely meghatározó tényezőinél fogva a társadalmi élet apró rezdüléseire is oly érzékenyen és gyorsan reagál. Az alkotmányok mögött rejlő történelem pedig bizonyít. Bizonyítja, hogy a nemzetiségi kérdés megoldásának foka az egyéni és közösségi hangulat- és érzelemformáló erők egyike, s folyamatosságában és tudatalakító erejét tekintve a jelen és a közeljövő egyik legjelentősebb társadalomformáló ereje. A nemzetiségi kérdés megoldatlansága olyan ellentétek kialakulásához vezet, melyek nemcsak nemzetgazdasági és belpolitikai, hanem nemzetközi szinten is veszélyek forrásévá válhatnak. Minden olyan államban, ahol nemzet és nemzetiségi kisebbség él együtt, ellentétes szándékok is megütköznek. Tehát olyan folyamatról van szó, amelyben a nemzet és a nemzeti kisebbség igyekszik érvényre juttatni érdekeit. A két ellentétes szándékon belül újabb két ellentétes erő dialektikus harca is szerepet játszik. Ezért a nemzetiségi kérdés megoldása és a nemzetiségi lét egyes fokozatai, stádiumai dialektikus ellentétek eredményeiként jönnek létre. Az egyes szándék a nemzet szándéka: nemzet-állammá válni. Ez a kisebbség asszlmilálását igényli. Az ehhez vezető út a nemzeti kisebbség elnyomása, hátrányos jogi helyzetben tartása. Viszont az államhatalmat a pillanatnyi államérdekek engedményekre kényszerítik. A nemzetközi szerződések kisebbségi jogokat deklarálnak (rögzítenek), a modern termelés fejlesztése érdekében iskolákat kell nyitni. A hazafiságra, államiságra való nevelés engedményekre kényszerít, politikai stb. jogokat kell adni. Vagyis az államhatalom fő szándékával ellentétes engedményekre kényszerül. Ezeknek az engedményeknek a célja: csökkenteni, korlátozni azokat az okokat, melyek a nemzetiségi kérdést elmérgesedett politikai vagy gazdasági problémává tehetik. A másik szándék, a nemzetiségek szándéka: megőrizni nemzeti hovatartozásukat és öntudatukat. Ez belsőleg szintén ellentmondásos, mivel egyrészt az eredeti nemzethez való tartozás tudatának megtartását, másrészt az önálló nemzetté válás tendenciáját rejti magában. Nem elégszik meg ugyanis az első szándék eredményeivel, hanem a kisebbségi lét hátrányainak csökkentése, korlátozása helyett e hátrányok teljes kiküszöbölését, felszámolását igényli, vagyis a megoldás tárgyából a megoldás aktív tényezőjévé, társadalmi-politikai alkotöerővé akar válni. Ehhez pedig nemzeti szervekre van szüksége. A két szándékból a meghatározó jellegű mindenkor az államalkotó nemzet szándéka, míg a nemzetiség szándéka alárendelt, vagy ha úgy tetszik: védekező jellegű. Ugyanakkor azonban fejlődésének feltételeit önmagának kell kivívnia és biztosítania. A kapitalista társadalmi rendszer ezt lehetetlenné teszi, ezért a felsorolt ellentétek antagonisztikussá válnak. A szocialista társadalmi trendszer feltételeket teremt a megoldáshoz. A lehetőség és a valóság azonban nem azonos fogalom. Az elszakítottság életérzetével átitatott egyedek azonos érdeközösségé: nemzeti kisebbséggé válásának, s a kisebbségből a nemzeti szubjektum jellemző jegyeivel rendelkező természetes társadalmi alakulat: a nemzetiség kialakulásának ezeket az egyes stádiumait tükrözik az elmúlt 50 év alkotmányai. Tekintsük ét őket, elhagyva most minden egyéb szempontot, sőt még a téma keretéből is kizárva a teljesség igényét. A Csehszlovák Köztársaság első ideiglenes alkotmánya 1918. novmber 13-án lépett érvénybe. 21 paragrafusa közül egyetlenegy sem veszi tudomásul a nemzeti kisebbségek létét és jogait, jóllehet az 1921. évi adatok szerint a köztársaság területén 4 607 018 főnyi (ebből 747,096 magyar nemzetiségű) nemzeti kisebbség élt. 1919—20-ban a Párizs környékén folyt tanácskozások egyik legtöbb vitát kiváltó és a békeszerződések aláírásét, valamint Csehszlovákia elismerését késleltető kérdése a nemzetiségi kisebbségek helyzetének törvényes megoldása volt. E külső kényszer hatása alatt nyert végleges formát a Csehszlovák Köztársaságnak a Nemzetgyűlés által 1920. február 29-én elfogadott alkotmánya. Az 1920. február 29-1 121. sz. alkotmánytörvény s az ezt kiegészítő 122. számú nyelvtörvény az amerikai, az 1875 évi francia és a weimari alkotmány erős hatása alatt egészébe véve demokratikus — burzsoá demokratikus — alkotmány, mely a kisebbségek jogairól folytatott két éves vita után, a szövetséges és társult nagyhatalmak és Csehszlovákia között Sain-Germain-em Laye-ben 1919. szeptember 10- én kötött szerződésbe foglalta alapelveket „A nemzeti, vallási és faji kisebbségek jogai" címen a VI. fejezetbe foglalta. Ez a szerződés 1920. július 16-án lépett életbe. (Folytatása a 10. oldalon.)
