A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-14 / 28. szám
Van-e szellemi centrumunk ? Úgy látszik, lényegében meguldúdutt — formálisan ezidáig — a csehszlovákiai magyar irodalom nagy dilemmája. Irodalmunk, amely éppen ebben az esztendőben ünnepli létrejöttének félévszázados jubi'eumát, mindezidáig önnönmagának szegezte a kérdést: irodalomnak nevezhetem-e magam? Voltak, akik igennel válaszoltak, és bizonygatták, hogy a csehszlovákiai magyar irodalom önálló életet élű, külön áramlású világi: a csehszlovákiai valóságból táplálkozik, s az itt élő magyarok gondjait és örömeit tükrözi. Egy másik csoport viszont azzal érvelt, hogy elképzelhetetlen az egyetemes magyar irodalom nélkül létezésünk, hiszen mi is Petőfin, Aranyon, József Attilán és Adyn nevelkedtünk, anyanyelvűnk Kölcseyé és Jókaié, tehát mindenképpen odatartozunk. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy éltük a magunk életét, s ha néha-néha, alkalomszerűen tudomást szerzett rólunk Magyarország, ujjongtunk, vagy közönyösen szemléltük a fejleményeket. A közelmúltban kezdeményezés indult Magyarországról, bennünket is érdeklő lépéseket tettek az ottani irodalmi élet vezetői, az írók és szervezők. Az Elet és Irodalom már a második jelentős cikket szenteli a külföldi magyar irodalmak problémájának, s miután megállapította, hogy a külföldön élő magyar írók művei is az egyetemes magyar irodalomhoz tartoznak, megtette az első lépéseket a művek megismerése felé. A magyarországi illetékesek leszögezték, hogy ők énnen olyan felelősek a határokon kívüli magyar irodalmak sorsáért, mint az az ország, amelynek az írók vagy költők állampolgárai. Most még a kezdet kezdetén vagyunk, de már a közeljövő is izgalmas fejleményeket ígér. Mi lenne a mi feladatunk? Jó, igényes műveket létre hozni, rangot, tekintélyt, olvasókat szerezni ezáltal Magyarországon. Erről szeretnék ezúttal néhány szót szólni. Tekintve, hogy minden ember más-más alkatú, nemigen vannak mindenkire általánosítható szabályok, s ez különösen a művészetben igazolódik be. Más külső hatások ösztönözték alkotásra Petőfit, Adyt, József Attilát, vagy Puskint. Villont, Hemingwayt. Egy bizonyos törvényszerűséget azonban itt is felfedezhet a figyelmes szemlélő: azt ugyanis, hogy — minden valamirevaló író vagy költő igyekezett megtalálni az alkotáshoz legjobb környezetet a maga számára. Párizs volt — és talán ma is az — a művészeti irányzatok forrása, kiindulópontja. Miért? A válaszra nagyon nehéz felelni, mert bonyolult dolgot bolygatunk. De egyben roppant könnyű is: olyan szellemi centrum ez a város, mint talán egyik sem. Színházai, kávéházai, utcái különleges hangulatot biztosítanak az alkotást megelőző állapotnak. Egy könyvet létrehozni nagy dolog. De még nagyobb dolog kiérezni és felfedezni a légkört, amely kicsalja az íróban szunnyadó ötleteket és gondolatokat, elhiteti vele, hogy hasznos dolog, amit csinál, vagy csinálni akar, biztatja, nógatja, szükség van a te munkádra is A színészek, írók, újságírók, festők egymáshoz közel álló egyéniségek? szükségük van egymásra, impulzusokat kapnak és adnak egymásnak, azaz az alkotáshoz szükséges éghajlatot alkotják. A nemzetiségi irodalmakra gyakran fogják rá — és sokszor joggal — hogy provinciálisak. Mert provinciális maga a környezet is, amelyben a nemzetiségi író él és alkot. Persze, kivételek vannak, mint mondtam, ez nem dogma, hiszen itt van Fábry Zoltán, aki oiyan messze van az irodalmi élet zajlásától, mint Máké Jeruzsálemtől, s lám, európai szintű műveket hozott létre. De azért mégis tegyük fel a kérdést: van-e a csehszlovákiai magyar irodalomnak, s egyáltalán a szellemi életnek valamiféle centruma? Színházunk Komáromba van, főiskolánk Nyitrán, szerkesztőségeink Pozsonyban, értelmiségünk szervezetlenül, szétszórva az országban, alig tudunk róluk, festőink szintúgy, filmünk, televíziónk nincs, a rádió magyar nyelvű adását sokszor fogni sem tudjuk, technikai okok miatt. Es összejöveteleink, vitáink sem rendszeresek, nem szervezettek, pedig legalább így kellene valamiféle zajlást és vitákat kiprnvokálnunk magunkból. \ szellemi centrum megteremtése lenne egyik legnagyobb t'elada tunk.. Beszélgetnünk kellene egymással, sokat, sokmindenről, figyelni a világot és reagálni minden eseményre. Kezdeményeznünk kellene, hiszen helyzetünkből eredően adódnak speciális feladataink, ame lynket csak mi tudnánk megoldani. Úgy mondják, hogy a tehetség egyik erős jellemzője az akarás is, a készség, megteremteni az alkotáshoz szükséges lelkiállapotot, azaz munkálkodni azon, hogy minél gyakrabban legyünk együtt, s összejöveteleinket ne a véletlen irányítsa, hanem mi magunk szervezzük. Az ötletek ott vannak e'ásva az agytekervényekben. Előhívásuk azonban legalább olyan fontos és nehéz művelet, mint bármi más. Vem szeretném, ha félreértenének, trni, dolgozni lehet ilyen körülmények között is. De mi tovább akarunk lépni, sőt, tovább kell lépnünk, mert most, amikor megnyílik az egyetemes magyar irodalom felé vezető út, már reprezentálnunk is kell. Nem elég csupán a tény, hogy csehszlovákiai magyar írók vagyunk. Rangos, jól megírt könyvekre van szükség, hogy álljuk a versenyt a jugoszszláviai, romániai, szovjetunióbeli és fokozatosan a nyugati országok magyar irodalmával. És ez — szellemi centrum, irodalmi pezsgés, egymás inspirálása, egymás művelése nélkül aligha lehetséges. Festőink is igénylik ezt a szellemi központot. Gondolkozzunk el rajta, miképp lehetne megteremteni. Mert végülis — nemcsak a reprezentálás, a Magyarországon való elismertetés és magunkra-felliívás a célunk, hanem, itteni, hazai viszonyunk szorosabbá tétele az olvasókkal, a tömegekkel, akik — hiszen van már önálló magyar kiadónk — lassan szervezettekké válnak, és igénylik a jobb, érdekesebb, egyre tisztább hangvételű és stílusú könyveket. BATTA GYÖRGY Az udvar négyszöge Az udvar négyszöge ölnyi birodalom se Prága se Budapest se Párizs se Róma az udvar négyszöge csirke liba kecske néhány ismerős arc emberre vadászó almafa-akasztófa az udvar négyszöge mint egy félkész rajzlap s udvarnégyszögű ráma festéknek kapa seprű örökirókréta az udvar négyszöge dicső születések tragikus halálok világűrtágas béke villányi szálló trágya akár a rakéta az udvar négyszöge apám anyám sorsa por ősök intelme csigahéjba kövült enyém-tiéd párharc vallásönvédelem az udvar négyszöge régi vár szüntelen hazajáró lélek mindent magába záró udvartörténelem az udvar négyszöge kényszerű jókedvgyertya és szárazabb lélek mint a vén diófa az udvar négyszöge cella cella cella nekik mégis Prága Budapest Párizs Róma «81 :~x Dühíti — Mit akarsz ezzel mondani? — kérdezte az idősebbik testvér és a torkát köszörülte. — Azt, amit mondottam, hogy most te leszel Koszkela gazdája — szólt élénken Olavi — Hiszen tudod, hogy téged szántak annak és hogy én nem vagyok gazdának való. Megállóm én a helyemet a munkában, de a parancsolás — Beleszokhatsz abba gyorsan — mondta biztatón Olavi. — Aztán meg úgy hiszem, hogy sokka! jobban felvirágzik a gazdaság, ha ásóval a kezében maga a gazda áll a munkások élén, nem pedig hátulról osztogatja a parancsokat. — Hm — szólt a bátya és megint a torkát köszörülte. Gondolataiba mélyedt és ujjaival a szék oldalán dobolt. —• És te mihez kezdesz? — kérdezte egy kis idő múlva. —' Magam maradok. Egy kis kunyhót építek és majd művelem a saját földjeimet. — Kunyhót .. ? —.. csodálkozott a bátya. — Igen Nézd csak bátyám! -— mondta Olavi vontatott hangon. — Mindenki a maga útját járja. Én most életemnek arra a pontjára jutottam, hogy nem tudok élni régi épületben. Elölről kell kezdenem mindent... és ha bírom a munkát és ha fel tudom építeni a házamat, akkor az élettel is megbirkózom. Testvére csak nézett komoly, csodálkozó tekintettel, mintha Olavi idegen nyelven beszélt volna — nézett és dobolt az ujjaival a szék oldalán. — Hm... Nem tudok a dolgaidról, nem is akarok tudni — mondta később tisztelettel, mintha feljebbvalójával beszélne. — Csak azt tudom, hogy megteszed, amit mondasz. Gondolod, hogy Koszkela az én kezemben is megmarad Koszkelának? — Gondolom — válaszolta Olavi melegen és biztatón. — Legyen hát, amint akarod De ha a dolgok rosszra fordulnak, neked kell megragadni a gyeplőt. — Megteszem. S hogy jól menjen minden, még most az ősszel felszántod a szántóföldeket. Sok szerencsét az új gazdának! — No, nol — És a bátya megint a torkát köszörülte. — Hogy egyezünk meg a birtok árában? 12
