A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-10-20 / 42. szám
kell a biztosítékokra is!“ rozatlan jellegű intézményeket. Mi nagyon is jól tudjuk, hogy ä szocialista demokrácia olyan folyamat, melyet belülről is veszélyeztetnek szélsőséges elemek, holmi álpróféták, emberkufárok, mellveregetők és pojácák, de kívülről is veszélyeztet a nemzetközi imperializmus léte. Mi tudjuk jóí^ hogy a szocialista demokrácia által nyújtott jogok és szabadságok szüntelen bővítését közvetlen kapcsolatba kell állítani e jogok és szabadságok védelmével. Ha régebben, január előtt, rejtőzködő szóhasználattal formáltuk meg mondanivalónkat, akkor most marxista egyértelműséggel kell megmondanunk: biztosítékokat akarunk, jogi és intézményes előfeltételeit annak, hogy saját népünk szeretető jegyében a jogegyenlőségen alapuló jobb jövőnket, szocialista jövőnket a cseh és a szlovák néppel közösen építhessük. Ha megvizsgáljuk az együttélés tényeit s a jövő távlatait, sok adalékot találunk e kérdés elméletének gazdagításához. A nemzetiségek helyzetéről szóló alkotmánytörvény-javaslat elkészült. Ennek egyik paragrafusában benne van: ... „képviseleti intézmények és végrehajtó szervek mellett létesülnek olyan szervek, melyek biztosítani fogják a nemzetiségek jogainak érvényesítését és a törvény által megszabott keretben, sajátos érdekeikben az önálló döntés jogát“. Ez lehetőséget biztosit. A lehetőséggel pedig élni kell. Élni, mert eddig gyakran alapvető elvek is elsikkadtak, és aki szólni mert, azzal szemben gyakran megtorló intézkedéseket alkalmaztak. Történetesen sokakat, különösen az ipolyságiakat, jogosan foglalkoztatta a tanonciskolák ügye. A múlt tanévben az Ipolysági tanonciskolának 127 tanulója volt. Közülük mintegy 80 százalék magyar oktatási nyelvű általános iskolában végzett. Ezek a tanulók komoly nyelvi nehézségekkel küszködtek, nem értették jól a magyarázatot, mert az iskolában szlovák az oktatási nyelv. Ugyanakkor a gyakorlatot vezető mestereknek kb. 80 százaléka szintén magyarul beszél a különféle üzemekben. Ez a felemás helyzet gátolta a tanulókat az ismeretek alaposabb elsajátításában. A Csemadok javasolta, hogy az 1. és 2. évfolyamokban,-a következő iskolai évtől kezdve pedig mindhárom évfolyamban magyarul folyjon az oktatás. Nem is olyan régen, 1968. szeptember 3-án megérkezett a válasz, melyben a Városi Nemzeti Bizottság oktatásügyi szakosztályának leirata alapján a következőket közölte: „A kérelem teljesítése esetén a magyar tagozaton 20, a szlovák tagozaton 18 tanuló lenne, ami nevelői szempontból nem megfelelő s a gazdálkodási normákkal is ellentétben áll. A fentiekre való tekintettel, valamint a Strojstav n. v. kérésére a KNB kénytelen továbbra is meghagyni tanítási nyelvként a szlovákot, de biztosítja, hogy a tanítók az anyagot a diákoknak magyarul is előadják. Az eredeti átiratot a HNB illetékes ügyosztályán a Csemadok megbízottja bármikor megtekintheti.“ Tény és való, hogy a két évfolyamban két szakmáról van szó, és ez az elképzelt magyar tagozaton 13, Illetve 7, a szlovák tagozaton pedig 15, illetve 3 tanulót jelent, de felmerül a kérdés: Ha nincsenek meg a feltételek a külön magyar és külön szlovák tagozat megnyitására, akkor hogyan fogják biztosítani, hogy a tanítók az anyagot a diákoknak magyarul is előadják? És erre hol van a kezesség rendszere? Hol van a biztosíték? A maga nemében jelentéktelennek látsző ipolysági példa nyomán a kérdések pergőtüze fogadja a gondolkodó embert: A Csemadok hívatott az iskolák ügyével foglalkozni? És ha teszi, vajon miért teszi? Ki más tehetné? Milyen formában? Milyen erkölcsi és jogi alapon? És dr. Husákkal együtt kérdezzük: „Hogyan különböztessük meg, mi a jogos és ml a jogtalan, ki ítélje meg ezt, s hogyan ítélje meg?“ Az elképzeléseknek, melyek ezt a problémát megoldani akarják, igazán, őszintén, szocialista módon, immár nem kell rejtőzködniük. A béklyóktól való megszabadulás élménye eredményezi, hogy olykor talán nyersebb a fogalmazás, darabosabb az érvelés, de érezzük az eddig elfojtott, leszorított kifejezési lehetőségek szabad áramlását. És tudjuk, hogy jó úton járunk. Az együttélés megmutatta életerejét a közös építésben, hisz a szocializmus építését nem tegnap kezdtük. A legújabb események új történelmi jegyeket hagytak együttélésünk arculatán. Olyan jegyeket, melyeket nem kell szégyellni sem a magyar, sem a szlovák dolgozónak. Ami eredményt elértünk eddig, az nem valami elvont erkölcsi elvek jóvoltából hullott az ölünkbe, hanem a munkásosztály forradalmi pártjának határozott és következetes harca folytán. A jövőben sem lesz másképpen. A magyar kommunisták országos aktívája nem forgácsolná szét különféle tagozatokra a pártot, de biztosítaná, hogy a párt vezette népi erők kezdeményezése és tevékenysége kikristályosodjon. Biztosítaná, hogy a szocializmus szükségleteinek alárendelve egy egész történelmi szakaszon megtarthatók legyenek azok az intézmények, melyekért küzdünk. HAJDO ANDRÁS még kiegészítésre szorul A programtervezet javasolja, hogy a Csemadok a jövőben ne csak egyéni, hanem kollektív tagsággal is rendelkezzen. Ez és a fentebb elmondottak az indítékok arra, hogy változtassuk meg szervezetünk elnevezését és annak rövidítését. A Magyar Dolgozók Országos Szövetsége (MADOSZ) elnevezés sokkal szélesebb keretet biztosít többirányú tevékenységre, mint a Csemadok elnevezés. Az elmúlt hónapokban is tapasztalhattuk, hogy a kulturális jelző az elnevezésben ellentétbe került a szervezet konkrét tevékenységével, és ezt kifogásolták is néhányszor a magyarság ellen folytatott kampány idején. A Csemadok név megtartása mellett szól a tradíció és a húszéves munka a maga sikereivel, nehézségeivel és sikertelenségeivel is. A Csemadok elnevezés mélyen bevésődött a köztudatba. Sőt bátran mondhatjuk, hogy a világ is a Csemadok révén regisztrálta a csehszlovákiai magyar nemzeti kisebbség létezését. A Csemadok és a csehszlovákiai magyarság már szorosan összefüggő, két egymástól szinte elválaszthatatlan fogalom. A Csemadok nevének, történetének hagyományai bizonyos értelemben patinássá váltak. Olyan érvelést is hallottam, amely ugyan szélsőség és kuriózum, hogy a Csemadok elnevezést megváltoztatni nem lehet akkor, amikor már a pekingi rádió magyar adása is beszél róla. Véleményem szerint ebben a kérdésben pillanatnyilag nem lehet dönteni. Meg kell várni Csehszlovákia föderatív államjogi rendezését és a nemzetiségi jogaink rendezése folytán beálló változásokat. Akkor kell majd nagyon pontosan felmérni a helyei Zetet és lehetőségeinket, hogy a megállapodott körülmények között minden kétely és aggály nélkül szavazhassunk az egyik Vagy másik javaslatra. Egy másik kérdéskomplexum, amellyel a Csemadok programtervezetének javaslata bővebben foglalkozik: a népművelő, népművészeti tevékenység magasabb szintre való emelése és tudományos intézeteink mielőbbi megalapozása. A Csemadokban folytatott kulturális munka az elmúlt húsz év alatt átment néhány fejlődési szakaszon. 1949-ben szinte a semmiből indult, a legnehezebb körülmények között kezdte munkáját a Csemadok. Falvakon, városokon szervezte a tánccsoportokat, .11 műkedvelő színjátszó együtteseket, felvilágosító előadásokat rendezett. Egyben fórumot is teremtett a magyarság számára, erősítette nemzeti öntudatát, melyre az előző évek tapasztalatai után nagy szükség volt. A második szakaszt a Csemadok kulturális életében az országos rendezvények jellemzik. Az 1949-ben megkezdett helyi jellegű aprómunka az ötvenes évek második felére olyan szintet ért el, hogy a Csemadok vállalkozhatott járási, területi, majd országos szintű seregszemlék (dal- és táncünnepélyek, különböző emléknapok) megrendezésére. Ez a szakasz fejeződött be szerintem 1968-ban. Ezen a szinten már szükségessé válik problémáink tudományos szintű vizsgálata. A csehszlovákiai magyarság a kultúrán keresztül, a kultúra eszközeire támaszkodva vált társadalmi erővé, egy meghatározható társadalmi réteggé, mely rendelkezik a nemzeti szubjektum sajátos jegyeivel. Az ezután következő szakaszban az eddigi eredményekből kiindulva, felnövekedett értelmiségünkre építve kell a Csemadoknak tovább haladnia. A programtervezet nagy vonalakban s talán nem eléggé világosan kifejti a csehszlovákiai magyar értelmiség aktivizálásának lehetőségét és jelentőségét. Nem képzelhető el egészséges társadalom értelmiség nélkül. A mi értelmiségünkre a jövőben nehéz feladatok várnak. El kell érnünk azt, hogy a közéletben és a politikai életben is arányszámunknak megfelelően szerepet kapjunk. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a Csemadok az eddigi tömegalapját veszítse el. Sőt, inkább fordítva. Az erős tömegalapot továbbfejlesztve, az értelmiség segítségével a népművészeti népnevelő munkát magasabb szintre kell emelni. Erről a szintről a tudományos kutatás és a problémáknak tudományos szintű vizsgálata már csak egy lépcsőfok. A programtervezet harmadik fejezete ezeket a problémákat, úgy vélem, nem fejti ki tökéletesen. Lényeges kiegészítésekre szorul a Csemadok-klubok tevékenységével és a tudományos élet' megindításával foglalkozó rész. A Csemadok végleges programjától a tagság és az egész csehszlovákiai magyarság pontos elemzést, pontosan meghatározott célkitűzéseket vár, és várja természetesen a módszerek kidolgozását, amelyekkel a kitűzött célok elérhetők lesznek. VARGA SÄNDOR