A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-10-06 / 40. szám

kel van berendezve. Évente körülbelül 1650 vagon különféle zöldséget dolgoznak fel ben­ne, a város és a környező falvak asszonyai. Hamupipőke, illetve Popelka úr mélabús áb­­rázattal vezetgetett bennünket a gyár munka­helyein. Rosszkedvét azzal magyarázta, hogy gyönge volt az idei termés, mintegy háromszáz vagon zöldséggel dolgoztak fel kevesebbet a ■tervezettnél. Ez azt is jelentette, hogy több idénymunkás asszonynak nem tudtak munkát adni. Az üzem munkaidényben 1300—1500 munkást alkalmaz. Nyolcvan százalékuk nő. Férfiak csak a karbantartó részlegen és a gépgyártó műhely­ben dolgoznak. A gyár több berendezését (mo­dern szállító szalagok slb.) saját műhelyükben készítették. Az átlagos fizetés 1300 korona. Dicsértessél, Fekete Medve A városnak négy vagy öt szállodája van. Leg­előkelőbb a Znojmo, legszegényebb a Három Korona. Mondanom sem kell, hogy mi ez utób­biban kaptunk szállást, azt is a Fekete Medve közbenjárására. És itt kezdődött el határtalan lelkesedésünk a Fekete Medve iránt. Magát a szállodát isme­retlen „tettesek“ lefoglalták, tehát helyet nem kaptunk benne, így meg sem Ismerhettük. De a vendéglőjét annál inkább. Három étterme van, a belső kettő abroszos, valamivel előkelőbb, a külső súlyos faasztalok­kal, faragott lócákkal berendezve. De ami a A Fekete Medve felszolgáló személyzete. Popelka gyártásvezető. A Dyje folyó völgye. leglényegesebb kifogástalanul tiszta mind a három. Jólesett a felszolgáló személyzet udvariassá ga, kedvessége és szorgalma. Az ebédet öt perc alatt felszolgálják, jóétvágyat kívánnak, lesik a vendég óhajait. A sört kérés nélkül is hozzák, méghozzá tizenkettes Budvart, szólni csak akkor kell, ha már nem kérünk belőle és ha még forog a nyelvünk. Mi leginkább a külső teremben étkeztünk. A fehér boltívek alatt kovácsoltvas lámpák lóg­nak. A falakon ötletes, tréfás rajzok és egy fi­gyelmeztető felirat: „Azért iszunk, hogy fel­emelkedjünk, nem pedig hogy felforduljunk!“ Egyrészt ennek a feliratnak köszönhető, hogy rendkívül emelkedett hangulatban töltöttük napjainkat Znojmóban, szárnyas lényekként le­begtünk gótikus házai, és templomai között. Keskeny, kacskaringós sikátorai olasz neorea­­lista filmekre emlékeztettek bennünket. A Szent Vencel templom mellől néztük a Dyje csodá­latos völgyét, a hegyek mögé lebukó nap sugár­kévéit s a lankákat borító szőlő sárgás-zöld egyvelegét. Piaci tere-fere Szilvát és körtét áruló asszonyság a piacon. Öszesszőke haját kontyba tűzi. Olyan asszony, akitől nem lehet nem vásárolni. — Ez a szilva felér a fügévell — kiáltja — de talán még jobb ízű s mindenesetre sokkal olcsóbb. — Hiszen füge itt nincs isi — Épp ezért parancsoljanak ebből a körté­ből. Ilyet legfeljebb Bulgáriában lehet még kapni. Tessék fiatalember. — jó. Kérek egy kilót. — Egyet? Ugyani Legalább kettőt, ne keli jen mégegyszer idefáradnia. — Legyen hát kettő. — Tudja mit, éppen három kiló körtém van még. Vegye meg mind a hármat, ne legyen rá gondom. A szomszédos kofához. — Kostkáné hallotta, hogy Dubőek megint Moszkvába megy? — Nem, de nem is érdekel. — Gondolhattam volna. Mi lenne a világ gal, ha mindenki úgy gondolkozna, mint maga. — Mit bánom én. A világ dolgait intézzék a fejesek. — És ha rosszul intézik. — Arról sem én tehetek. — Az igaz, mert nem is akar. És ha a töb­biek, a „fejesek“ is azt mondanák, hogy en­gem nem érdekel? — Ugyan, hagyja márl Árulja inkább a szil váját. — Mit, árulja maga, én már rég eladtam az enyémet. Sült csirkék Minden jó, ha a vége jó. S a vége egészen jó volt. Vonatunk indulása előtt fél órával süli csirkét ettünk a „Torony alatt“ elnevezést vi­selő vendéglőben. Pirosra sült, zsírtól fényes, foszló húsú csirkét ettünk. Mellettünk két ka­tonatiszt ugyanazt ebédelt, ábrándos képpel. Merem ajánlani mindenkinek, aki Znojmóba látogat. Utána tízes pilzeni sör és jóízű békesség következzékl Zs. NAGY LAJOS Diákok paprikaválogatás közben A konzervgyárban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom