A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-29 / 39. szám
— Rajzolás kőiben mír magam elült látom a kéai alkotást! Nagy László Endre (Elkésett riport) Ebbe a perselybe raktuk a «legények segélyeséit» satut ptostl — moat) Dorosfnyi mester. Álmodnak a fák... Csodatermő illatos tavaszról, gyümölcsterhes nyárról, aranyruhás őszről, fehérbundás télről, fészekről és madárról, napsugárról és kék holdfényről sző bennük az álom tündére szivárványszln mesét... S talán valami másról is ... Pille kergető apró gyermekekről... Gyümölcsszedő és gyümölcstermő asszonyokról, gyümölcstllatú leányokról... öszhafú, szépszemü mesterről, aki az álmait beléjük faragja, mint Dorostnyt mester ... Vadonatúj fehér sipkában gunynyasztanak a brattslavai házak, lassan hull a hó... Mlhály-kapu, korzó és a Bástya-utca... Pozsony legszebb, legromantlkusabb részén lakik az ősz művész ... Építhetnek itt száz modern lakónegyedet sugárutakkal, parkokkal, mégis ez marad Pozsony szíve ... Itt járnak legszívesebben a szerelmesek, ahol a vén falak bús és víg történeteket mondanak el azoknak, akik megértik az ő néma beszédüket... Az ősz művész műtermében lő ugyan csak műhelynek mondjaj kellemes meleg fogad bennünket. A nagyhasú kályhában víg táncot járnak a lángok... S melegít a mester mosolya és a tekintete ts... Nézzük a gyönyörű faragott bútorokat, szobrokat és domborműveket ... Mintha visszafelé peregne az idő és valami halk menüett szüremlene át a múltból... Villanófény lobban, szaporán csetteg a fényképezőgép. A mester eltűnik, maid üveggel és poharakkal tér vissza. — Száraz torokkal nem lehet beszélnt! — mondja kissé szlovákos kiejtéssel, de helyes magyarsággal Dorosínyi mester... S azután beszélni kezd: .Az őseim valamikor 1700 táján kerültek Szlovákiába, egytől egyig mind műbútorasztalosok voltak ... En 1894-ben születtem Nyitrazsámbókon... A kisfiú tizenkét éves korában kezd dolgozni apja műhelyében, még nem is éri fel a gyalupadot, zsámolyra áll és úgy dolgozik.. Tizenöt éves és már segéd, amikor meghal az édesapja... Az anya nyakába szakad minden gond ... A kis Dorosínyi négy testvérét az állam nevelt a kassai árvaházban ... A kisfiú még akkor Pozsonyba jön és heti tizenhét koronáért dolgozik egy műbútorasztalosnál... A mester hamarosan megkedvelte, és a többi segéd ezért egyre több borsot tört a tizenötéves segéd orra alá . . . — Bizony, sokat sírtam, majd levelet írtam nagyapámnak Temesvárra, hogy szívesen dolgoznék nála, ha van hely a műhelyében .. Csakhamar megjött a válasz és én utaztam Tenesvárra ... Ott tudtam csak meg, hogy mi is az árvaság. A nagyapámnak alig volt valami szava, a nagybácsim volt a főnök' s ö aztán tudta, hogyan kell a segédeket meg az inasokat kihasználni. Naponta tizenegy órát dolgoztam és a bérem sem adták ki, lefogták kosztra meg lakásra. Anynyit koplaltam, mint egy kivert kutya. Este holtfáradtan estem az ágyra, és reggel alig tudtak belém lelket verni. Nem bírtam tovább, visszajöttem Pozsonyba, Kretbtch műasztaloshoz. 1914-ben elvittek katonának. Egy darabig Bécsben dolgoztam a katonaságnál egy asztalosmühelyben. 1921-ben kerültem haza betegen! Még ebben az évben önállósítottam magam. 1922-ben megválasztottak az ipartestület alelnöké-C eSTNÉ UZNAN1E nek és meg ts maradtam ebben a tisztségben egészen 1943-ig. 1921-ben nősültem meg. Olyan asszonyt találtam, hogy jobbat nem ts kívánhattam volna. S olyan boldogok voltunk, amilyen egy gyermektelen házaspár lehet.. 1926-ban aranyérmet nyertem és oklevelet kaptam, 1936-ban engem küldtek ki a párizsi világkiállításra... 1949-ben a sasvárt templom oltárjának baldachtnját csináltam, azután a kék templomba a gyertyatartókat, 1949 és 52 között a szomolányi kastély egyik hálószobáját és ebédlőjét restauráltam. Nézzék különben ezt a képrámát, ebben Ttsza Kálmán voltl — mutat egy hatalmas, dúsan faragott rámára ... Kevés olyan ország van Európában, ahová nem csináltam bútort... Megtudjuk, mennyire szívén viselte a szegénysorsú mesterembe rek sorsát, hogyan gyűjtött a javukra ... S olyan szerényen be szél, ahogyan csak egy Igazi ember, egy igazi művész beszélhet magárói... Közben futnak az órák, és mi bizony alaposan megéheztünk .. . A mester hamiskásan mosolyog a bajsza alatt: — Hát akkor én elkísérem ma gukat, mert aztán még nem jön nek vissza ... Márpedig én meg mondtam, hogy innét reggelnél hamarább el nem mennek! A jó disznótoros vacsora után visszaballagtunk a Bástya utcába és most már a mester lakásába mentünk fel... Ragyogó tiszta ság, a falon fózsl bácsi feleségé nek fényképe, gyönyörű szobrok, dísztárgyak és bútorok ... Bekere tezett oklevelek. S az asztalon — a változatosság kedvéért — kitü nő barackpálinka ... Altg-alig halljuk, hogy a közeli toronyóra már elütötte az éjfélt. S amikor hajnalban hazalndulunk, arról beszélgetünk, hogy sajnos senkt sem él örökké ... S ha meghal Dorosínyi mester, ki folytatja majd a munkáját? ... Miért nem adnak a keze alá tehetséges ftata lókat, talán még nem lenne késő! Igen! „Dorosínyi mester a néhai éhező, vergődő, rongyos tnasgyerek — igazi művész!" S ml csak azt kívánhatjuk neki, hogy még sokáig, nagyon sokáig éllen ez az igazt művész — ez az igazi ember! Foto: Tóthpál Gyula U*en éHessa, kedzes Mester!
