A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-29 / 39. szám
MAJOR ISTVÁN emléke Major István emléke, ahogy halálának ötödik évfordulóján érezhetjük, mentes minden szimbolizáltságtól, az oly gyakran már-már emberfölöttivé magasztosított eszményképek szoborszerű patétikusságától. Emlékezetünkben megmaradt olyan egyszerűnek, közelinek és emberinek, amilyen életében volt. Nem válhatott történeti múlttá életműve sem, mert az a munka, amelyet végzett, a maga jogfolytonosságában ma is tart, mint ahogy itt élnek közöttünk közeli és távoli ismerősei, egykori tanítványai és harcostársai is. Maga is csupán nyolcvanegy esztendős lenne, ha élne, ami mostani fogalmak szerint éppenhogy csak élemedett kornak számít. Talán ezért is tűnhetett sokak számára érthetetlen véletlennek, furcsa absztrakciónak ez a halál, amikor az öt évvel ezelőtti szeptemberi, verőfényes délutánon sokezres tömeg kísérte utolsó útjára a pozsonyi utcákon — ahogy általában a tegnap még eleven s ma már halott ismerősökkel vagy hozzátartozókkal kapcsolatban érezhet az ember. S halála után, a munkásmozgalmi hősök panteonjába térve sem lett belőle a munkásmozgalom kegyeleti alanya, éppen ahogy maga sem várt soha elismerést vagy kárpótlást sem az önzetlenül és áldozatosan végzett tevékenységéért, sem a szinte felsorolhatatlannak tűnő viszontagságokért, üldöztetésekért, noha már életében sokkal több méltányosságot és megbecsültetést érdemelt volna, mint amiben egyáltalán része volt. Nem lenne könnyű hirtelenében megkeresni a mélyebben rejlő okait annak a — ma már nyugodtan elmondhatjuk — szinte országosnak számító népszerűségnek s teljes morális egységet tartalmazó tiszteletnek, amely életében-halálában az emberek tudatába ágyazta nevét, mert az a többé-kevésbé ismert élettörténeti adatokon és adalékokon kívül Csehszlovákia félszázados történelmének, s benne a párt történetének az általánosnál alaposabb ismeretét is feltételezné. Azt hiszem, a magyarázatot valamelyest abban lelhetjük meg, hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja, megalakulásától kezdve széles néptömegek, a munkásság, parasztság és forradalmi értelmiség legalapvetőbb társadalmi és szociális érdekeinek kifejezője és védelmezője volt, jónéhányszor pedig, 1945 előtt is, magára tudta vállalni a nemzeti lét országos gondjait és terheit is, s ebből következően funkcionáriusai a nép bizalmának elsőszámú hordozói lehettek. Tevékenységükben az erkölcs és a politika egysége nyilvánult meg, a tényleges osztályharc kérlelhetetlen törvényszerűségei a szavak és a tettek egybevágóságát követelték meg tőlük, mert az elmélet ős a gyakorlat bárminemű egyensúlyvesztése könnyen a párt presztízsének csorbulását eredményezhette. Önkéntelenül eszembe jut egy epizód a múlt év decemberében rendezett dokumentumkiállításról, amely Steiner Gábor és Major István munkásmozgalmi tevékenységét méltatta. Az egyik láfogató, nyilván egy a névtelen harcostársak közül, azt mondta a kiállítás megtekintése után: „Olyan érzésem van most, mintha az életem filmjét pergették volna le előttem.“ Ez a személyes vallomásnak is felérő kijelentés, amely a maga nemében nem az egyetlen s nem is a legeklatánsabb megnyilvánulása volt a kiállítás körül támadt hangulatnak és vélekedéseknek, azért híven kifejezte az idősebb kommunista nemzedék ragaszkodását a párthoz, történetéhez, eszményeihez és képviselőihez — mert bár ott is, de még inkább sok személyes beszélgetésben érződött az a hovatovább már testvériesült viszony, amelyben ezek az emberek mint egyedül éltető közösségben élték le életük jobbik részét. Az azóta eltelt félesztendő alatt sorsdöntő események játszódtak le Csehszlovákia Kommunista Pártja életében. Súlyos próbát kellett kiállnia a pártnak, amelyben épségben megmaradt az, amit a legnagyobb veszedelem fenyegetett: a néptömegek feltétlen bizalma az ország vezetőereje, a párt iránt. Ez bizakodással tölthet el jövőnkre nézve is, de nekem azóta is az kísért a gondolataimban szüntelen, hogy vajon mit érezhették az ilyen veteránkorú párttagok a válság heteiben? S még inkább: ugyan, ebben a helyzetben mit sugalínazhat Major István példamutatása, s lehet-e valami üzenete számunkra? Ha van, mert kell, hogy legyen, akkor emlékezete változatlanul a marxista-leninista eszmei tudatosság, a nép iránti hűség és ügyeiért való bátor kiállás, a minden üres deklamálástól mentes, történelmi igényű proletárinternacionalista magatartás, a nemes egyszerűség és önzetlenség példáit sugározza felénk ma is. Nehéz ezt az életművet alkotó összetevőire bontani, mert a róla megmaradt összkép vesztene hatásából. A kommunista képviselő, a nagytehetségű népszónok és népnevelő, a képzett pártmunkás, az avatott tollú közíró minden adottsága megvolt benne már akkor is, amikor még néptanítóként szervezte a verebé! szociáldemokrata földmunkások emlékezetes 1920-as sztrájkmozgalmát, mint ahogy később, egyre kiteljesedettebb módon tanúsította ezt a Népszava vagy a Kassai Munkás szerkesztőségi íróasztalánál, a parlamentben, Kosát főterén, a burzsoá bíróságok és vádhatóságok előtti bátor kiállásaiban, a kassai fasisztaellenes nagygyűlésen, majd az emigráció éveiben, amikor Csehszlovákia hitlerista megszállása után rádióbemondóként lelkesítette az illegális párt munkásait s az ország népét kitartásra és ellenállásra, s az emigrációból hazatérve pedig a Pravda vezérigazgatói tisztségében, meg a budapesti nagyköveti megbízatása során is. Öt évvel halála után talán semmivel sem lehetne aktuálisabbá tenni emlékét, mint annak az internacionalista gondolkodástól áthatott hazaszeretetnek az újjáélesztésével, ami egész egyéniségét és politikai karakterét meghatározta. Ha valamikor, akkor ma elsőrendű fontossága van az olyan példaadás hagyománnyá és politikai gyakorlattá válásának, mint amilyen a Major Istváné, aki egyként tudott tanítani magyar és szlovák gyermeket, a politikai szószékről is anyanyelvén szólt a szlovák munkáshoz is, meg a magyar zsellérhez is, de egyike volt a nemzetiségi jogokért legkövetkezetesebben harcoló kommunistáknak, amikor Steiner Gábor mellett a kommunista képviselők klubjának tagjaként maga is részt vett annak az 1937-es memoranchimnak a megalkotásában, amely tulajdonképpen az első szocialista indítékú és szellemű programnak tekinthető a csehszlovákiai nemzetiségi kérdések megoldására. (m - r) ' 11
