A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-09-22 / 38. szám
Ne hanyagoljuk el o közgazdaságtudományt! A „Hét“ 31. számában dr. Csanda Sándor közzétette a Csemadok KB tudományos szakbizottságának egy' csehszlovákiai nemzetiségi tudományos intézet felállítására vonatkozó javaslatát. E szerint a felállítandó nemzetiségi kutatóintézet önálló kutatási siznten foglalkozna a nyelv, irodalom, történelem, szociológia, pszichológia és néprajz tudományágakkal, és a javaslat részletesen felvázolja a tennivalókat e területeken. Ezeken kívül legalább terminológiai siznten kellene foglalkozni a javaslat szerint, többek között a közgazdaság- és jogtudománynyal. Nehezen érthető, hogy az utóbbi két fontos tudományág miért szorult a második helyre. A jogtudományról mint laikus csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a jogrend a születéstől a koporsóig bizonyos medret szab életünk folyásának, miáltal szebbé vagy göröngyösebbé teheti életünk útját. Hogy érdemes-e nemzetiségi szempontból is mélyebben foglalkozni e befolyással, azt mérlegeljék és döntsék el az erre hivatottak, én inkább a közgazdaságtudomány problémájához szeretnék hozzászólni. Közismert igazság: az embereknek ahhoz, hogy egyáltalán élhessenek, élelemre, ruházatra, lakásra és más anyagi javakra van szükségük. Ahhoz, hogy kultúráidét élhessenek, először az élet alapvető anyagi szükségleteinek, majd azután kultúrszükségleteink fedezését kell megteremteni. A társadalom életének alapja az anyagi termelés. A politikai gazdaságtan az a társadalomtudomány, amely a társadalmi termelésnek és az anyagi javak elosztásának a törvényeit tanulmányozza; a gazdaságpolitika pedig az a tevékenység, amellyel a társadalom az anyagi javak termelését és elosztását szabályozza. Az anyagi javak termelésével tágabb keretek között, azaz országos vagy még magasabb szinten a makroökonómia, szűkebb keretek között, azaz táji, vállalati szinten a mikroökonómia foglalkozik. Egy nemzetiségi tudományos intézet koncepciójában okvetlenül méltó helyet kell kapnia a mikroökonómiai kutatásnak, mégpedig önálló kutatási ágazatként. Az illetékes szlovák tuHangja elakadt. A lapátot, amelyet Olavi még mindig a kezében tartott, félretaszította... az megcsörrent a padlón... azután hevesen megragadta Olavinak mind a két kezét, és keserves sírásra fakadva, térdére hajtotta a fejét. Olavi úgy érezte, hogy sötétség tölti be az egész szobát. Mozdulatlanul ült, mint egy szobor, nehéz fejét lecsüggesztette és a szeméből nagy cseppek hullottak alá, mint tavaszi hóolvadáskor az ereszről. Hosszú idő telt el. Végre a nő felemelte a fejét, leült Olavi lábához a földre és sírástól dagadt szemével mélyen a szemébe nézve beszélni kezdett: — Ne haragudj rám, Olavil El kellett jönnöm, hogy megszabaduljak a tehertől, amelyet ezekben az években a lelkemben hordoztam. Olyan boldogtalan voltam. Most, amikor látlek téged, megértem, hogy a te válladon is van kereszt. Bocsáss meg, hogy olyan goromba voltam és illetlenül beszéltem. Ha nem beszélek, talán nem tudtam volna egy szót sem szólni, hanem sírva fakadtam volna ... Olavi! Feleségedről is mondtam valamit? Nem, nem... én nem gyűlölöm őt. Nem tudom már magam sem, hogy mit beszéltem. Most jobb nekem, hogy még egyszer láttalak téged. Elfordult és elmélázva nézett a messzeségbe, mintha egyedül ülne az esthomályban és álmodoznék. — Olavi! — szólalt meg egy idő múlva és szemében különös fény égett. — A könyvekben ugye azt írják, hogy a zarándokúiról reménykedő lélekkel térnek haza a zarándokok? ... Haza! — összerezzent, mintha álomból riadt volna fel. — Ha én is hazamennék?... Mit szólsz hozzá, Olavi? Apám és anyám várnak. Tudom, hogy szeretettel fogadnak akárhogy is kerülök haza. Tudod, Olavi? Nem voltam otthon már két éve... Istenem, hogy Is lehettem ilyen!... Hazamegyek, igen... most, azonnal! Csak engedd, hogy még itt üljek egy kis ideig és a szemedbe nézzek ... úgy, mint régen, akkor lesz erőm az élethez... És a nő elnézte hosszan. De Olavi csak ült és maga elé meredt, mintha látomások gyötördományos intézetekkel és gazdasági intézményekkel együttműködve két fontos kérdéscsoportot kellene minél sürgősebben tisztázni: 1. Az anyagi termelés színvonala és lehetőségei. Milyen természeti és társadalmi lehetőségei vannak a vizsgált területnek, és milyen mértékű e lehetőségek kihasználása? Hogyan lehetne az említett lehetőségeket még jobban és hatékonyabban kihaszálni, mind makroökonómiai, mind mikroökonómiai szempontból? 2. A termelt anyagi javak elosztása. A termelt anyagi javak ára mennyiben felel meg vagy tér el társadalmi értéküktől. Milyen arányban részesednek a termelők az anyagi javak értékében; e részesedés megfelel-e a társadalmi szintnek, vagy milyen eltéréseket mutat ettől. Rendkívül fontos e kérdések kutatása nemcsak statikai, hanem dinamikai szempontból is. Ha a társadalmi jelenségek osztályozásánál az anyagi termelést alapnak tekintjük, a kultúrát, az ideológiát, a jogrendet pedig felépítménynek, akkor meggyőzően kimutatható a kölcspnös hatás az alap és a felépítmény között, vagyis bizonyos anyagi termelési mód befolyásolja a kultúrát és a felépítmény többi részét és fordítva. Példaként csak annyit, hogy egy primitív, képzetlen ember képtelen egy szakmunkás munkáját végezni, viszont egy magasképzettségű szakember kultúrigényei is mások, mint egy primitív képzetlen emberé. Az említett javaslatban felvázolt szociológiai osztály munkaágazatai között helyet kellene kapnia a termelési szociológiának és a pszichológiai osztály munkakörei között a munkapszichológiának. Végezetül el kell ismerni, hogy a javaslat szerzői megbecsülendő kezdeményezésbe fogtak és javaslatuk közzétételével alkalmat adtak a vitára. Örülnék, ha e rövid cikket úgy értelmezné az olvasó, mint hozzászólást a Csanda által megfogalmazott javaslathoz, s remélem, ehhez mint közös ügyhöz minél többen hozzászólnak. SÁRKÖZI DÉNES DqUluzpirosv nők, zavaros látomások, amelyek sötét árnyképekben suhannak el mellette. — Hogy megváltoztál, Olavi, amióta utolszor láttalak — szólt a nő gyöngéd hangon. — Sok bánatod volt neked is ...? Olavi nem felelt — csak ajkait szorította össze — alsó szemhéja szélén nagy csillogó könnycseppek jelentek meg. A nő arcán megindultság vonaglott át. — Ilyen, az élet...! — mondta fojtott hangon, és arcát hirtelen Olavi térdére hajtotta. Nehéz, mély csendesség. — Most elmegyek — szólt végre a nő. — Mi most.. .? Olavira nézett, mint a gyermek, aki nem talál szót, de reméli, hogy megértik mégis, amit mondani akar. De Olavi hevesen megragadta a nő mindkét kezét: — Hazamégy? — kérdezte, mintha élet és halál között kellene választani. — Haza ... de igazán ...? — Igazán! — sóhajtott fel Olavi, mintha saját gondolataira felelne. Azután megszorította a leány kezét és felállt. Támolyogva kísérte ki a vendégét és az ajtófélfához támaszkodva hosszan utánanézett... de'csak azt látta, hogy az esteli köd felszáll a földről és betakarja a rétet, mezőt. Leszámolás A férfi gondolkozik... a szoba nem mer sóhajtani sem. » Kopogtatás ... A férfi összerezzen, felveti tenyerébe hajtott fejét és tágra nyílt szemmel tekint körül, mintha nem tudná, hol van. Néz az ajtó felé, és mint hideg szél süvölt át rajta a szívfacsaró fájdalom: már megint, ki az...? Kopogás... Felpattan a helyéből. Fájdalma hullámzó felindulássá nő, mególmosodott vére mozogni kezd és buzogva száguld ereiben, a lassan táguló tüdő hevesen szívja a levegőt... az ajtónak ront... — Szabad! — kiáltja ... az ajtó csikorogva enged a taszításnak. — Gyorsan... mind! Kalappal vagy kalap nélkül... okosak és bolondok! Mint iskolás fiú álltam előttetek ... már elégi Gyorsan, egyszerre! ... Eljöttök mégis mind. Leszámolásra! Mindegyik kap... mindenki a maga részét... készen vagyok! De csak az üres tornácba kiált. És mikor erre rájön, erejét veszti, mint a harcos, aki nem találja ellenfelét, bár tudja, hogy az folyton nyomon követi. Csendesen behúzza az ajtót és visszatér. Kopogtatás... — Láthatatlan szellemek gyötörnek...? Most számolunk! Körülfordul. Kopogás megint... s egy kis madarat vesz észre, amely az ablak külső párkányán ül és villogó szemmel pislog be a szobába. — Te vagy...? A te szemed...? Menj, menj az erdőbe! Nem tudod még, hogy mi van az emberek tanyáján? Zsákmányra éhes szem,12
