A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-09-15 / 37. szám

Lev Nyikolajevics Tolsztoj a XIX. század orosz irodalmának kimagasló egyénisége. Művei a világirodalom legnagyobb értékei közé tartozik. Kortársai „szent öregnek“, Oroszország második „cárjának“, „tizenharmadik apostolának“ nevezték. Kosztolányi „az írásművészet csodájának“, Romain Rolland „kora lelkiismeretének“ tartotta. Valójában az orosz lélek, az orosz teremtőerő megtestesítője volt. Nagy író és nagy álmodó.

Élete rendkívül színes, rendkívül érdekes volt. Életében sok volt a tévedés, az ellentmondás, a pálfordulás, a lelki és erkölcsi válság. Szinte kettős életet élt: gróf és paraszt volt egy személyben. Az arisztokráciához tartozott, és a néphez vonzódott. Ellentétek között vergődött egész életében. Találóan jellemezte kitűnő francia életrajzírója, Troyat: „Tolsztoj a kiváltságait féltve őrző arisztokrata és parasztruhába öltözött népbarát, lángoló szlavofil és szelíd nyugatos, a magántulajdon esküdt ellensége és birtokait gyarapító földesúr, vadász és az állatok védelmezője, nagyevő és vegetáriánus, paraszt módra ájtatoskodó pravoszláv és az egyház dühödt támadója, művész és művészetellenes gondolkodó, parázna és aszkéta.“

Dúsgazdag családból származott, Jasznaja Poljánán született 1828-ban. 82 éves korában halt meg. írói munkássága 90 vaskos kötetet tesz ki. Tizenhárom gyermeke, 700 jobbágya és 20 millió koronát érő vagyona volt. Szüleit korán elvesztette. Gyermekkora a harminckétszobás ősi kastélyban telt el. Nőrokonai nevelték. Négy testvére volt. A Tolsztoj gyerekeket 11 házitanító oktatta s vagy 30 cseléd szolgálta ki. Mint fiatalember öt és fél évig tanult a kazanyi egyetem keleti nyelvek karán, később átiratkozott a jogtudományi karra, de tanulmányait egészségi okokból abbahagyta, s Jasznaja Poljánán telepedett le. Birtokán modernizálni akarta a mezőgazdaságot, s magasabbrendű életre, nagyobb jólétre akarta szoktatni az írni-olvasni nemtudó, sanyarú sorsú jobbágyait. Minden erejével az egyszerű emberek boldogításán fáradozott, — de csalódnia kellett, mert a muzsikok nem értettég meg reformtörekvéseit. Falusi magányában nemes terveket kovácsolt: magasrangú tisztviselő, diplomata vagy gárdatiszt szeretett volna lenni. Az utóbbi mellett döntött. E célból Moszkvába, majd Pétervárra ment. Egyénisége kialakítása szempontjából nagyon sokat várt a katonai szolgálattól, de csak az előkelő körök könnyelmű, kicsapongó, léha életére, a gyönyörök élvezésére futotta erejéből. Nem tudott ellenállni a nők és a kártya csábításának. A kártyacsatákban játékszenvedélyének csaknem áldozata lett: vagyona egy részét, még szülőházát is elkártyázta. Hogy szabaduljon a züllött légkörtől, részt vett a krími háborúban, s itt döbbent rá, hogy milyen üres életet él. „Lelki nagytakarítást“ rendezett: elhatározta, hogy búcsút mond a katonaéletnek, követi életcélját, s életét felebarátainak, jobbágyainak, honfitársainak és az irodalomnak szenteli. Felismerte hivatását: „Az én hivatásom az irodaloml írnil Irnil Holnaptól fogva egész életemben dolgozni fogok...“ írta Naplójában. S ez az elhatározás komoly fordulatot jelentett életében.

Első írásait osztatlan siker koronázta. Nyekraszov és Turgenyev is a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott róla. Kritikusok és olvasók egyként lelkesedtek érte. Ö azonban elégedetlen volt: egyetlen jó könyv megírására vágyott. Az írásnál még jobban érdekelte a jobbágykérdés. A jobbágyok felszabadításáról ábrándozott: „A népért vagyok, a muzsikért, a munkáért“ — vallotta, de jobbágyai nem értették meg: nem akarták a szabadságot.

Az ötvenes években tanulmányútra ment Németországba, Franciaországba és Svájcba. A nyugati civilizációból kiábrándulva tért haza Jasznaja Poljanába, ahol napközben hajnali négytől parasztjaival egy sorban kaszált, és segített nekik a legnehezebb munkában is, este pedig a dolgozószobájában Beethovent játszott, regényt írt, az Iliászt olvasta, vagy Platónt, Spinozát, Hegelt, Kantot, Schopenhauert tanulmányozta, — a szellem világában élt.

Ebben az időben az emberhez méltó tevékenységek közül a nép nevelését tartotta legtöbbre. A birtokán a parasztgyerekek részére ingyeniskolát nyitott, ahol maga tanított. Később tanítókat is alkalmazott. Iskolájában a tanító legfőbb kötelessége volt: szeretni a gyerekeket és érdekessé tenni a tanítást. A szülők bizalmatlanul tekintettek rá, „bogaras

140 éve született

grófnak“ tartották, barátai pedig „nagy bolondnak“. De Tolsztoj csak haladt a maga útján. Megint tanulmányútra ment, hogy megismerkedjék a különféle európai pedagógiai rendszerekkel. Iskolákat látogatott, szakkönyveket tanulmányozott, a helyszínen figyelte a német, a francia, a belga, az angol és az olasz nép műveltségi színvonalát. Mint író és filozófus lelkiismeretesen készült népe nevelésére. Ebben is Rousseau tanítványa volt: a gyermekek egyéniségét akarta kibontakoztatni, lángelméket akart nevelni Oroszországnak.-1882-ben megnősült, egy orvos lányát vette el. Abbahagyta pedagógiai munkásságát, viszszavonult birtokára, s belefogott legnagyobb regénye, a Háború és béke megírásába. Felesége féltő gonddal őrködött nyugalmán. Tolsztoj zavartalanul dolgozhatott. Rengeteg forrásmukát tanulmányozott át. Példátlan műgonddal hat év alatt megírta a világirodalom egyik legnagyobb regényét, az orosz nép nemzeti eposzát. A kitűnő mű roppant hatást keltett az orosz és az európai irodalmi közvéleményben. Az olvasókat megrázta, lenyűgözte ez a hatalmas alkotás: kézről kézre adták, a kritika az irodalom legmagasabb csúcsára állította. Tolsztoj rendkívüli tehetsége az irodalmi élet szenzációja lett. A Háború és béke hőse a nép, történetfilozófiai főgondolata a háború elítélése, a közösségi eszme szépségének hirdetése, mondanivalójának lényege az igazság és a szeretet. Ebben az utolérhetetlenül szép társadalomrajzában nemcsak a nép problémáit, arcát és jellemét mutatja be, hanem az arisztokráciáét, a katonaságét, és az értelmiségét is. A sok szereplő érzésvilágát és gondolkozásmódját páratlan művészettel ábrázolja. Az egész mű az élet dicsőítésének optimizmusa, költői hitvallása.

Másik híres műve az Anna Karenina. Megrázó emberi tragédia. Ebben a regényében Tolsztoj bátor hangon bírálja a modern társadalmat, az előkelő világ léha életét, laza erkölcsét. Az egész regényt átszövi Tolsztoj erkölcsi felfogása, miszerint a nő nem lehet rabja egyéni érzésvilágának. A nő küldetése: hivatásának, a családnak élni. Tolsztoj ebbe a kitűnő alkotásába belesűrítette nézeteit a jobbágyságról, a gyermeknevelésről, a szerelemről s az élet értelméről. Az író szinte meghúzódik a szereplők mögött, akik az olvasó előtt vívják szenvedélyes csatájukat. Az olvasókat lebilincselte a „nagyvilági élet“ rajza, Tolsztoj művészi módszere: aprólékos és mély megfigyelései, pontos, egyszerű természetes stílusa. Tolsztoj ezzel a művével véglegesen meghódította Oroszországot. A korabeli egyik lelkes hangú cikk így magasztalta: „Nemzedékek jönnek majd egymás után, a társadalom egész építménye átalakul, az orosz élet

új utakra tér, de a Háború és békét és az Anna Kareninát akkor is újra meg újra olvasni fogja mindenki, mert elválaszthatatlanok az orosz élettől, áz orosz műveltségtől.“ S a jóslat beteljesedett.

A késő öregkorában írt utolsó regényében, a Feltámadásban a cári önkényuralom bűneit leplezte le könyörtelenül és megrázó erővel. Szenvedélyesen támadja benne az államot és az egyházat, a társadalmi és gazdasági rendszert, s védelmébe veszi a kizsákmányolt parasztságot, Ezt a könyvet az orosz irodalom mint a szenvedések könyvét tartja számon. S valóban az is. A regény hőse „a prédikátor, az apostol“ Tolsztoj valláserkölcsi felfogását példázza: „Erőszakkal nem szabad ellenállnunk a gonoszoknak“, vagyis az önkény, az elnyomás, a kizsákmányolás ellen elég hirdetni a szeretetet és a jóságot. — Lenin a forradalom és az osztályharc szempontjából elfogadhatatlannak, sőt károsnak tartotta ezt az erkölcsi parancsot, de elismerte Tolsztoj szerepét az orosz történelemben. Ezt irta róla: „Az ő ajkával az orosz népnek az a sokmilliós tömege szólalt meg, amely már gyűlöli a jelenlegi élet urait, de még nem jutott el a tudatos, következetes, mindvégig engesztelhetetlen harcig ellenük.“

Tolsztoj társadalombírálata mégis a haladást szolgálta. Hangoztatta, hogy az egyéni érdekeket fel kell áldozni az általános érdekeknek. Az evangélium szelleme szerint élt: az igazság és a szeretet szószólója volt. Erről tanúskodnak erkölcsnemesítő cikkei, tanulmányai, vallomásai. A Gyónás című elméleti írása ország-világ előtt való vezeklés. A Mit tegyünk tehát szociográfiai rajza arról tanúskodik, hogy Tolsztoj őszintén azon fáradozott, hogy az emberek ne fázzanak, ne legyenek éhesek, emberhez illő módon éljenek. Önként jelentkezett népszámláló összeírónak. Moszkvában • a legszörnyűbb nyomor és züllöttség negyedét választja, hogy tisztán lássa, mi a teendő. A Ne ölj, az Eszméljetek és a Nem hallgathatok című cikkeiben felemeli szavát a háború ellen, Az éhségről címűben pedig leírja az éhezők helyzetét, állami és társadalmi segítségért kiált. A semmibe prédikált. Ekkor már azzal vádolták, hogy nyíltan hirdeti a szociális forradalom programját. Pedig őt csak a parasztok megsegítése érdekelte. Bántotta a fényűzés, szenvedni akart, világgá akarta kiáltani az igazságot, amely égette őt. 1907-ben írja: „Egyre jobban és jobban, szinte fizikailag szenvedek életünk egyenlőtlensége, a gazdagság és a bőség miatt a nyomor közepette, és ezt az egyenlőtlenséget nem vagyok képes csökkenteni. Ebben van életem titkos tragédiája.“ Élete utolsó éveiben a családi környezet jólétéről is lemondott. Vaságyon pihente ki napi fáradalmait egyszerű szobájában, amelyet maga tartott rendben, maga készített be magának vizet, fát. Nem fogadta el másnak a szolgálatát. Vegetáriánus volt, szinte kávén és kásán élt. Az utolsó napig dolgozott. Nagyon szerette a rendszeres munkát. Sosasem kímélte magát, nem ismerte a tétlenséget. Állandóan képezte magát. Tizennégy nyelven értett. Szeretett olvasni, 20 000 kötetes könyvtára volt. Eszméit világszerte ismerték. Az emberi boldogság normáit kereste. Kora minden problémája foglalkoztatta: a háború, a lefegyverzés, 'a gyarmatosítás, a jobbágyfelszabadítás. Szenvedélyes hangú szószólója volt az igazságnak. Filozófiája sok millió embert ejtett rabul.

Jasznaja Poljana fogalom volt Oroszországban és Európában. Rajongók, tanácskérők, tudósok, gondolkodók, írók keresték fel.

Levelezésben állott kora nagyjaival. Körülbelül 10 000 levelet írt. Ezekben a levelekben szinte apostoli küldetéssel, igét hirdetve legnagyobbrészt önmagáról beszél. Minden levél beljebb viszi az olvasót Tolsztoj világába.

Az utolsó években anyagias gondolkozású felesége nem értette meg, megalkuvásra akarta kényszeríteni. Tolsztoj, keserűséggel szívében, valósággal elmenekült hazulról. Az asztapovói pályaudvaron érte utol a halál 1910- ben. Szemét Duáan Makovickf, szlovák orvos zárta le, aki Tolsztoj iránti rajongásból hagyta el hazáját és telepedett le Jasznaja Poljanában, ahol az utolsó években Tolsztoj háziorvosa volt.

Tolsztoj hagyatéka él és világít. Eddig több mint 60 film készült műveiből. Reá emlékezve emlékének úgy hódolunk igazán, ha sokat olvasunk műveiből.

OZORAI FERENC