A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-07 / 1. szám

Playboy: John A. McCone, a CliA volt Igazgatója ezt mondta Oswaldról: ,,A CIA soha nem lépett vele kapcsolatba; soha nem tárgyalt, soha nem beszélt vele, soha nem kapott és nem is kért tőle semmilyen információt, nem volt vele semmiféle összeköttetésben. Lee Harvey Oswaldnak soha semmiféle közvetlen vagy közvetett kapcsolata nem volt a CIA-val“. Miért utasítja Ön el McCone nyilatkozatát?

Garrison: Ügy vélem, hogy a CIA főnöke jól meggondolja, elismerje-e, hogy volt alkalmazottainak közük volt az Egyesült Államok elnökének meggyilkolásához — még akkor is, ha azok esetleg nem a CIA megbízásából cselekedtek. Így vagy úgy, a CIA eddigi nyilatkozatai nem túlságosan bizalomkeltők, ami a szavahihetőséget illeti. A CIA funkcionáriusai hazudtak, amikor tagadták, hogy szerepük volt Arbenz Guzman kormányának megbuktatásában Guatemalában; letagadták, hogy részük volt Moszadek megbuktatásában Iránban; hazudtak, amikor azt állították, hogy nem volt részük 1958-ban a Szukarno elleni sikertelen puccsban; hazudtak az U-2 incidenssel és minden bizonnyal hazudtak a kubai invázióval kapcsolatban. Ha a CIA a sikeres ügyeiben is hajlandó hazudni — mint például Guatemala és Irán esetében elhinné, hogy az Igazgatója igazat mond olyan gyalázatos dologban, mint ez? A CIA funkcionáriusai ugyan annyira megszokták mér a hazugságot és a szélhámosságokat, hogy szerintem az idők folyamán teljesen elvesztik az ítélőképességüket: mi az igazság és mi a hazugság. Bár az is lehetséges — mint Orwell mondja —, hogy végül Is azt hiszik: ami hozzájárul az állam biztonságának megerősítéséhez, az igaz, és ami megbolygatja, az hazugság. John McCone kész lenne esküt tenni rá, hogy ő maga álruhás törpe, ha azt hinné, hogy ezzel támogatja a CIA érdekeit — márpedig ő egyenlőségi jelet húz a CIA és az USA érdekei közéi

„Halálának oka — kíváncsiság"

P.: Áttérünk a merénylet körüli tényekre, úgy, ahogyan azokat ön látja. Hol — és mikor — kezdett kételkedni a Varrón-bizottság jelentésének igazában?

G.: 1968 novemberében még teljes bizalommal voltam a jelentés iránt. Sőt még a kritikáját is ugyanolyan kétkedéssel fogadtam, mint amilyennel a sajtó túlnyomó része most engem. Ezért nem is akarom a sajtó cinizmusát túlságosan elítélni, kivéve azt a néhány esetet, amikor az újságírók Washingtonnal összejátszva torpedózzák a vizsgálatunkat. A «Afarrenjelentés iránti bizalmam azonban tájékozatlanságomon alapult, mivel soha nem olvastam el. Hogyan is mondja Mark Lane? „A jelentést csak akkor hiheti el, ha nem olvasta.“ De azután novemberben együtt voltam New Yorkban Russel Lang szenátorral és a merényletről beszélgetve a szenátor komoly kétségeinek adott kifejezést a Warren-bizottság olyan értelmű döntésével kapcsolatban, hogy Lee Harvey Oswaldnak nem voltak társai. Fúrta ez az oldalamat, mert az USA Szenátusában a demokrata többség vezére mondta, és nem olyasvalaki, aki reklámot hajhász, vagy egy elméletet akarna érvényesíteni. Ha egy ilyen embernek még mindig kétségei vannak a Warren-jelentés miatt — gondoltam —, akkor talán több van a merénylet mögött, mint ami látható. így hát nekifogtam és elolvastam a merényletről szóló minden könyvet és cikket, ami a kezembe került: nagyon is lehetséges, hogy a sírkövemre majd ráírják: „Halálának oka — kíváncsiság“. Végül is minden egyebet abbahagytam és beletemetkeztem a Warren-bizottság által összegyűjtött tanúvallomások és bizonyítékok 26 kötetnyi anyagába. Ez azután végképp elintézett. Aki csak egy kicsit objektív és normális adag Intelligenciával rendelkezik, annak a 26 kötet elolvasása után el kell jutnia a végkövetkeztetéshez, hogy a ».Varren bizottságnak a merényletről hozott valamennyi jelentősebb döntése téves. Ezzel végétért számomra az ártatlanság korszaka.

P.: Talán arra céloz, hogy a Warren-bizottság szándékosan eltussolta vagy meghamisította a merénylet valódi körülményeit?

G.: Nem, a Warren-jelentést mindössze tehetetlenségnek minősíthetjük, semmi rosszabbnak. Amikor először olvastam, még nem tudtam, hogy a bizottságnak egyszerűen nem állt minden adat rendelkezésére és hogy abból, ami rendelkezésére állt, sok minden nem volt igaz, hála annak — mint arra mát felhívtam a fi-JIM GARRISON

gyeimét —, hogy a CIA vagy eltussolta, vagy meghamisította a bizonyítékokat. Ha hozzáteszi a tényt, hogy a bizottság tagjainak nagy része már előzetesen abból indult ki, hogy Oswald a bűnös és egyszerűen az ezt megerősítő adatokat kereste, akkor megérti, hogy miért végezte a bizottság olyan szörnyű fiaskóval. Végeredményben azonban egyáltalán nem azon múlik, vajon a bizottság tagjai hű hazafiak, vagy pojácák voltak-e? A kérdés az, vajon Oswald egyedül, idegen segítség nélkül ölte-e meg az elnököt. Ha ezt nem erősítik meg bizonyítékok — márpedig ez a helyzet —, akkor ezen a tényen a Potomac partján egymás mellett üldögélő ezer becsületes férfi sem változtathat.

P.: Azt jelenti ez, hogy az elnök elleni merénylet kivizsgálására nem késztette önt erősebb impulzus, csupán saját kétségei és a Waren-jelentés bírálóinak elmélete?

G.: Nem így van. Kérem, ne adjon a számba olyan szavakat, amiket nem mondtam. Amit a *:Varren-jelentés bírálói — főképp Edward Epstein, Harold Weisberg és Mark Lane mondtak — felébresztették bennem az alapvető kétségeket. De fontosabb az, hogy megmutatták, mit kell átvizsgálni. Amikor tudatosítottam, hogy valami valóban nincs rendben és hogy ez komoly dolog, nem volt más lehetőségem, mint elismerni a tényt, hogy Oswald röviddel megelőzőleg hat hónapig New Orleans-ban lakott. Fejtörést okozott nekem, hogy mit művelt ez az állítólagos merénylő abban az időszakban, amikor az én körzetemben élt, és ezért munkatársaim hozzáfogtak Oswald tevékenységének és kapcsolatainak felülvizsgálásához New Orleans területén. Kihallgattunk embereket, akikkel a *<Varren-bizottság sohasem beszélt, és teljesen új perspektívák tárultak fel előttünk. Amikor Oswald dallasi ténykedését tanulmányoztam, felötlött bennem, hogy 1963- ban a merénylet után kihallgattunk három embert — David Ferrie-t, Alvin Beauboeuf-öt és Melvin Coffey-t, mert gyanúsak voltak, hogy közük volt a merénylethez. Eszembe jutott, vajon nem volt-e túlzott könnyelműség a szabadonbocsátásuk — és felújítottuk tevékenységük kivizsgálását.

A kulcsfigura David Feme volt

P.: Miért kezdett 1963 novemberében érdeklődni Ferrie és társai iránt?

G.: Ha alaposan meg akarom ezt önnek magyarázni, valamit arról is kell mondanom, hogyan működik az én apparátusom, amely a maga nemében egyike a legjobbaknak az USA- ban. Munkatársaim közül egyik sem került po-i litikai úton a funkciójába, ezért őszinte érzéssel vannak a közös ügy iránt és nagy lendülettel derítik fel a magyarázat nélkül maradt körülményeket. A merénylet másnapján összeültünk, átnéztük az iratainkat és sorjában leellenőriztünk valamennyi extrémista politikust, vallási fanatikust és különcöt, akikkel valaha dolgunk volt. Közülük David Ferrie neve vált ki különlegesen. Amikor mint számtalan más kétes személyt kihallgattuk, megállapítottuk, hogy november 23-án Texasba utazott „vadkacsavadászatra“ és „korcsolyázni“. Ez természetesen felkeltette az érdeklődésünket. Körülzártuk a házát és tudakozódtunk utána a barátainál. Amikor visszatért — visszatérése után egyébként is legeisősorban ügyvédet fogadott, majd éjszakára elrejtőzött egy New Örleans-on kívül lakó barátjánál — letartóztattuk és kihallgattuk két társával együtt. Ferrie az élményeit igen furcsán festette le. Kiderült, hogy szörnyű viharban kilenc óra hoszszat autózott Texasba, majd fütyült a vadkacsákra és inkább Houstonba ment a jégpályára, ott pedig két óra hosszat várt egy telefonautomatánál és korcsolya egyáltalán nem volt a lábán. Ogy véltük, hogy mindezek a körülmények nagyon gyanúsak, három személy letartóztatására is elegendőek, ezért letartóztattuk őket és értesítettük az FBl-t. Az érdeklődést mutatott és megkért minket, hogy a három személyt engedjük át nekik kihallgatás céljából. Megtettük, de Ferrie-t nemsokára szabadon bocsátották, a személyéről szóló jelentések legnagyobb részét szigorúan titkosnak nyilvánították, elhelyezték a szövetségi levéltárban, ott pedig a nyilvánosság számára csak az úr 2038. esztendejének szeptemberében lesznek hozzáférhetők. Azokat az írásokat senki sem láthatja — én sem.

P.: Mit gondol, miért titkolta el az FBI a Ferrie-ről szóló jelentést?

G.: Ugyanabból az okból, amiért eltitkolják az elnök boncolásáról készült röntgenképet és egyéb felvételeket, valamint okmányokat az üggyel kapcsolatban. Mivel kiderülne belőlük az elnök meggyilkolására szőtt összeesküvés létezése, olyan összeesküvésé, amelyben részük volt a CIA volt alkalmazottainak.

P.: Amikor három évvel később felújították Ferrie kivizsgálását, felfedtek újabb tényeket?

G.: Lelepleztük egy földalatti tevékenység egész labirintusát, amelynek részesei a CIA, a fél-katonai Jellegű jobboldali szervezet és a harcias Castro-ellenes csoportok. Kapcsolatot fedeztünk fel David Ferrie, Lee Oswald és Jack Ruby között. Röviden: megállapítottunk valamit, amiről pedig azt hittem, hogy a Warren-jelentés iránti kétségeim ellenére sem lesz igaz, hogy ugyanis létezett egy jól megszervezett összeesküvés John Kennedy meggyilkolására, amely célját 1963. november 22-én valósította meg Dallasban és amelyben Dávid Ferrienek kulcsfontosságú szerepe volt.

Kennedyt fanatikus antikommunisták ölték meg

P.: Fogadjuk el egy pilanatra az Ön állítását, hogy létezett összeesküvés Kennedy elnök meggyilkolása céljából; sikerült megállapítani, hogy Ferríe-n kívül ki volt még beleavatva, hogyan és miért hajtották végre?

G.: Igen, sikerült. Kennedy elnököt egyetlen okból gyilkolták meg: azért, mert megegyezésre törekedett a Szovjetunióval és Castro Kubájával. Fanatikus antikommunisták csoportja gyilkolta meg, amelynek tagjait az a közös érdek fűzte össze, hogy megakadályozzák Kennedyt a békés kapcsolatok létrehozásában a kommunista világgal. Az összeesküvés aktív résztvevői voltak a Castro-ellenes kubaiak is, akik Kennedynek soha nem bocsátották meg, hogy nem támogatta légierővel inváziójukat a Disznó-öbölben, és akik féltek, hogy az 1962. évi kubai rakéta-krízis után bekövetkezett enyhülés a szabad Kubával kapcsolatos terveik teljes csődjének kezdete volt. Őszintén hitték, hogy Ken-10