A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-30 / 26. szám
SEMMELWEIS IGNÁC (1818-1865) Semmelweis Ingnácot az egész világ úgy ismeri, mint ,,az anyák megmentőjét“. Nagy ember, nagy tudós volt. A magyar orvostudomány egyik büszkesége. Az egész emberiség áldja a nevét. Százötven éve született Budán. Apja jómódú fűszerkereskedő volt, hét gyermek atyja, akinek leghőbb vágya volt, hogy gyermekei .titanuljanak. Semmelweis Ignác középiskolai tanulmányainak befejezése után két éviig bölcsészha,igató volt Pesten, majd joghallgató lett Becsben, mert apja mindenáron hadbírót szeretett volna nevelni belőle. De a iia nagyon száraznak találta a logludományt, és átiratkozott az orvos, karra, me?t nem akarta egész életében azt csinálni, amihez semmi kedve sem volt. A hosszas útkeresés után szilárd elhatározással kitűzte maga elé a célt: gyógyítani! Ez a gondolat évek óta érlelődött benne, s így foglalta szavakba: az orvosi kutatás egyetlen célja a gyógyítás. Rendíthetetlen optimizmussal, szenvedélyesen erre tette iul életét. Az egyetemen, maja az oklevél megszerzése után a bécsi Kleinklinikán szakképzettség, szorgalom, gyakorlat tekintetében nem volt versenytársa. A Kleín-klinika arról volt híres, hogy Itt majdnem minden harmadik szülőnö meghalt. A halál aratása kutatásra, tettekre serkentette a fiatal orvost, aki elhatározta, hogy megkeresi a pusztító febris puerperalis — a gyermekágyi láz okát. Szembehelyezkedett az orvostudomány akkori, szinte babonásnak mondható magyarázataival, miszerint a gyermekágyi lázas járványokat „pontosan meg nem határozható“ kozmikus, atmoszférikus, tellurikus okok idézik elő. Szembehelyezkedett főnökével, Klein professzorral is, aki előtt már 1947-ben — a baktériumok megismerése előtt — hangsúlyozta és bizonygatta, hogy a pusztító gyermekágyi lázat fertőzés okozza, s hogy fertőtlenítő eljárásokkal meg lehet előzni és csökkenteni lehet a gyermekágyi láz pusztítását. Felfedezése sok álmatlan éjszakának és sok munkának volt az eredménye. A szülészeti tanszék -vezetője azonban kigúnyolta, gáncsolta őt, egyszerűen „budai sarlatánnak“ tartotta lelkes asszisztensét, és nem akart tudomást venni, a felbecsülhetetlen jelentőségű felfedezésről. De Semmelweis nemcsak a kor babonás felfogásával és profeszorával helyezkedett szembe, hanem 1848 márciusában nyíltan szembeszegült az uralkodó világrenddel Is. Gyűlölte Metternich szentszövetségi politikáját, a szervezett terror rendszerét, a besúgást, és lelkesedett a haladásért, a szabadságért. A népek tavaszán március Idusa őt is lázba hozta: karddal a kezében a barrikádokon harcolt a népek szabadságáért, mint az akadémiai légió tagja. A harc azonban elbukott... Semmelweis Ignác ettől az időtől „gyanús magyar“ lett Bécsben. Ettől kezdve még több sérelem, még több méltánytalanság érte. S a fiatal magyar tudós a német orvosi körökben tapasztalt hiúság és féltékenység nyomán fakadt sok-sok értetlenség, gúny, gáncsoskodás, emberi vakság és rosszindulat után véglegesen rájött arra, hogy sok keresnivalója nem lehet a számára idegen és ellenséges városban: összecsomagolt, és 1850 őszén hazatért Pestre. Itt a Bach-rendszer ellen való tiltakozása jeléül — meggyőződése és érzelmei igazolására — sürgősen Szemerényire változtatta meg a nevét. Aztán pályázatot nyújtott be, hogy a Rókus-kórház szülészeti osztályát vezethesse, — fizetés nélkül. Ki Is nevezték „fizetés nélküli, tiszteletbeli főorvossá“. A Rőkus-kórházban tovább folytatta kutatásait. Erélyesen bár, — de ragyogó tisztaságot varázsolt maga köré. A teljes tisztaság elvét munkatársai Itt is, akárcsak Bécsben, rögeszmének tartották, de Semmelweis szigorú volt, nem ismert megalkuvást. Életének nagy része harcban telt el a nemtörődömség, a közömbösség, felelőtlenség ellen. Éjjel-nappal résen volt. Meleg szívű, kemény ember volt. Aki kapcsolatba került vele, nagyon becsülte. A betegei rajongtak érte, és föltétlenül bíztak benne. Minden betegéhez volt szívből jövő, megnyugtató szava. Meleg szeretettel bánt minden betegével, gyengéd és figyelmes volt irántuk. A legnagyobb mértékben gondos, és rendkívül lelkiismeretes volt. Elismerés, megbecsülés és áldás vette körül a kórházban és az egész országban. Kitartó munkáját siker koronázta. 1855- ben nyilvános rendes tanárrá nevezték ki a pesti tudományegyetem orvosi karának szülészeti és nőgyógyászati tanszékére. Kinevezésekor azt is közölték vele, hogy előadásait német, latin, vagy ha úgy akarja, magyar nyelven is tarthatja. — A magyar nyelvet választotta .. . 1856- ban meghívták az igen jó hírű zürichi egyetem szülészeti és nőgyógyászati tanszékére, ő azonban a megtisztelő és anyagi szempontból nagyon előnyös kitüntető meghívást nem fogadta el, mert „nem kívánta elhagyni hazáját“. Negyven éves kóréban megnősült: egy tizennyolc éves lányt vett el feleségül. Öt gyermekük született, az első kettő korán meghalt. Gyermekei elvesztése nagyon lesújtotta a tudós orvost. Bánatában a közösség érdekében kifejtett munka, embertársainak a meggyógyítása vigasztalta. Fáradhatatlanul dolgozott. A sok munka azonban aláásta egészségét, felőrölte idegeit. — Élete alkonyán keserűség fogta el, önvád gyötörte, komoran tépelődött, hangulata elborult. A döblingi idegszanatóriumban halt meg 1865 augusztus 13-án. A halál oka — ami ellen egész életében küzdött — vérmérgezés volt, amelyet — ujját megszórva — operáció közben szerzett Pésten. Hívei nagyon szerették, ellenfelei hevesen támadták, — de tanai mindenütt győzedelmeskedtek. Tanítását, korszakalkotó felfedezését csak halála után húsz évvel ismerték el. Ma az orvostudomány őt tekinti az aszeptikus sebkezelés megalapítójának. Az anyák és újszülöttek megmentőjének nagyságát, emberszeretetét szobrok, életrajzok, tudományos orvosi tanulmányok, életrajzi regények, filmek, színdarabok hirdetik, és a róla elnevezett múzeum meg kórház Budapesten. S szerte a világon anyák milliói áldják emlékét... OZORAI FERENC (BEFEJEZÉS A 10. OLDALRÓL) __________________________________ pedig minden egyéb rendeletet, józan észt, humanitást, a tanulók és szülőit igényeit sutba dobva szolgai módon teljesítik az ilyen igazgatói óhajokat. Ez történik már jónéhány éve a komáromi tanonciskolában, s ez ellen az illetékes párt és állami szervek mind járási, mind pedig kerületi szinten a mai napig is tehetetlenek voltak. Hasonló a helyzet más járásokban is, ahol a magyar tanítási nyelvű tanonciskolák kiépítésére nem fordítanak elég figyelmet. A kőműves akkor lesz jó szakember, ha ismeri szakmájának csínját-bínját. Ehhez azonban nem szükséges, hogy a tanonciskolában szlovák nyelvű oktatást kapjon. Egyszerűen azért, mert vakolni, vagy falat rakni „szlovákul" is csak úgy kell és lehet, ahogyan „magyarul". Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a tanonciskolák nem nyelvi szakiskolák, hanem céljuk a szakmunkásképzés. Dél-Szlovákia ijxirosítása a jövőben egyre jobban megköveteli a magyar nemzetiségű szakmunkások számának lényeges növelését. A tanonciskolák mellett ezt a feladatot a szakmai iskoláknak Kellene biztosítanák. Az eddig elmondottak azonban ezekre is érvényesek. A lehető legrövidebb időn belül el kellene érni, hogy a már meglévő nagyobb ipari üzemeink mellett (Komáromban, Párkányban, Kassán, Vágsellyén, Tornaiján), magyar tanítási nyelvű szakmunkásképző iskolák működjenek. • • • A magyar tanítási nyelvű II. ciklusú iskolák fejlesztése elsőrendű társadalmi érdek, és a csehszlovákiai magyarság szempontjából is a leglényegesebb kérdések közé sorolható. Nem kevesebbről, mint arról van szó, hogy ezekben az iskolákban mintegy 25 ezer magyar nemzetiségű fiatal műveltségének emeléséről és szakmai képzéséről kell gondoskodnunk. Csakis ennek biztosítása teszi lehetővé, hogy ezek a fiatalok az emberi szabadság és egyenjogúság alapján tudásukat és alkotókészségüket teljes mértékben szocialista hazánk további felvirágoztatásának szolgálatába állíthassák. ONÓDI JANOS 14
