A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-21 / 3. szám
Az Alföld két kis peremvárosában, Nagykaposon és Sárospatakon - ünnepre fordult az idő: elérkezett Erdélyi János halálának centenáriuma. Nagykaposon fényes külsőségek között ülik meg a centenáriutpot: magas színvonalú kulturális műsort állítottak össze' a 70 ezer koronás költséggel készült Erdélyi-szobor felavatásának alkalmából. Sárospatakon — bár szerényebb formában — szintén tettek előkészületeket a centená-• rium megtartásához: Erdélyi János emlékére az ősi kollégiumban kiállítást, sírjánál — a református temetőben — koszorúzást rendeznek. Elégedettek lehetünk ezekkel a programokkal. De azért titokban várjuk a híreket, hogy Erdélyi ünneplése visszhangot kelt-e az egész magyar szellemi életben, vagy csak az Alföld két kis peremvárosára szorítkozik ... A két peremváros ugyanis közvetlenül érintett a kegyelet lerovásában: Nagykapos Erdélyi János szülőfalujának, Kiskaposnak a jogutóda. Régóta fiává fogadta a kiváló folklorista, kritikus, esztéta, költő és filozófus gyanánt ismert Erdélyit, aki 1814. április 1-én egy szalmafedeies, apró házban látta meg a napvilágot. Sárospatak pedig mindig is Erdélyi második otthonának számított: diákként és tanárként több mint egy negyed századot töltött falai között. Hiába készült, elszakadni sem tudott tőle: 1868. január 23-án itt hajtotta örök álomra fejét. A centenárium, Erdélyi halálának századik évfordulója jó alkalom, hogy életét és életművét most felidézzük, irodalomtörténeti jelentőségét határon innen és túl hirdessük ... Hiszen közvetve a magyar nép egyetemességétől, mindenkitől méltánylást érdemel a nemzeti művelődésünk felvirágoztatásáért végzett áldozatos munkája, nemcsak Nagykapos és Sárospatak lakosságától. « . Emlékezzünk csak: Erdélyi egy hétgyermekés, jobbágy sorban élő család legfiatalabb tagja volt. Apai és anyai örökségként nem anyagi, hanem szellemi és erkölcsi javakat kapott: éles eszet, irodalmi hajlamot, dalos kedvet, népi kultúrát, lelki nagyságot és határozott jellemet. Szociális helyzete mégis majdnem az elkallódott tehetségek sorsára juttatta: az önfenntartás kéj>essége, a kellő . szívósság és jóakarók hiányában aligha lehetett volna belőle jogvégzett ember. De lett! Sőt 20—21 éves korában az irodalommal is végleg eljegyezte magát; 25 évesen már beválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé; alig 28 éves fejjel pedig elnyerte a Kisfaludy Társaság rendes tagságát. Volt hozzá megfelelő felkészültsége: a latin, német és francia nyelvben való jártasság, a rendkívüli a Hét irodalmi melléklete • -3 ERDÉLYI IÁN0S e hi I é kez olvasottság, a tartós külföldi utazások igazi európaivá és magyarrá tették.f Erdélyi pályájának gyors emelkedése tulajdonképpen akkor kezdődött, amikor megjelentek a népdalok hatására és mintájára írt versei. Ezek a reformkor népies-nemzeti ízlését jól eltalálták. Közülük a legsikerültebbek (A subámnak nincs melege, Elmennék én katonának, Tavasz vidulása, Piros a te kendőd, lobog is stb.) ma is frissen, rokonszenvesen hangzanak. Természetesen Erdélyi költészetében — az ilyen népdalszerű versek mellett — ugyancsak jelentős szerep jutott az elmélkedő-gondolati lírának. Ebben a műfajban sem volt kevésbé ihletett, mint másban. Olyan versei, mint pl. az Ösdiákhoz, Egy gyermek születésére, A kor átka, Unitas, A XIX. század — minden stiláris és formai kifogás ellenére — becsületére válnak a polgári átalakulás és a nemzeti függetlenség problémájával vívódó reformkornak. Folytatódott Erdélyi pályájának emelkedése akkor, amikor — felkérésre — egy hozzá közelálló feladatot oldott meg: szervezte és irányította azt a gyűtömunkát, melynek eredménye a Népdalok és mondák három kötete lett. A magyar folklór, népköltészet maradványainak a megmentését tűzte ki célul; s ha a hatalmas anyag elrendezésekor a népdal és a műdal néha össze is keveredett — ezzel a vállalkozással örökre beírta nevét a magyar művelődéstörténetbe. Kétségtelen viszont, hogy Erdélyi pályájának igazi magaslataihoz nemcsak a Népdalok és mondák tartoznak, hanem esztétikai-kritikai dolgozatai és filozófiai munkái is. Gondoljunk itt Egyéni és eszményi című tanulmányára, melyben felvetette és számunkra is majdnem elfogadhatóan tisztázta a típus és tipikus fogalmát. Vagy emlékezzünk Valami a romanticizmusról című eszmefuttatására, melyben közéi jutott a realizmus szükségességének felismeréséhez és népszerűsítéséhez. De ne feledkezzünk meg a Magyar Szépirodalmi Szemlében kezdeményezett hasznos polémiáiról, tudományos igényű bírálatairól sem. Úgyszintén ne hagyjuk kihullani tudatunkból — még ha bizonyos eltévelyedései nyilvánvalóak is — A hazai bölcsészet jelenétől számított filozófiai kutatásainak eredményeit. Erdélyi írásai ugyanis a hegeli dialektika és esztétika elmélyült ismeretén alapultak. Haladó nézeteket vallott: ő fejtette ki először azt a Petőfi által később hangoztatott tételt, hogy a nép politikai felemelését a nép irodalmi felemelésével kelL kezdeni. Demokratikus beállítottsága végig is kísérte egész életén . . . Ott volt a népjogok harcosai között a reformkorban; ott volt a magyar polgári demokratikus forradalom hívei között 1848— 1849-ben. Hazafias érzései határozták meg állásfoglalását a polgári átalakulás időszerű kérdéseiben; becsületbeli ügyet csinált a szabadságharc szolgálatából. Erdélyi férfias jelleme, mely kibírta családi életének sok-sok megrázkódtatását, szilárd maradt a világosi katasztrófa után is. Vállalta a bujdosást, de nem az eszmei fegyverletételt. Budapestről vidékre szorult, de nem hódolt be. Elszigetelődött, de nem fáradt meg: ő indított harcot Petőfi, Arany népiességének eltúlzói, a „kelmeiség“ ellen. így Erdélyi az önkényuralom légkörében dacos nemzetnevelövé vált. Igaz, ekkor bei töltött sárospataki tanári tisztét átmenetinek tekintette csak, nem véglegesnek — de a kiegyezés után sem sikerült állást változ-Erclélyi /ános sírja a sárospataki református temetőben tatnia. Pusztán Sárospatakról ostromolta az irodalom fővárosi kapuit. A kultuszminisztériumban felkínált hivatalt pedig már nem foglalhatta el. Aránylag fiatalon, 54 éves korában váratlanul meghalt. Emléke azonban fennmaradt: a hála és kegyelet, a tisztelet és megbecsülés értékőrző erőnek bizonyult. Jelentősége igazolódott a halála óta eltelt viharos száz esztendő során. A centenárium alkalmából bátran és büszkén — Ady Endre szavaival— meg Is völlhatjuk: „Erdélyi európai magyar elme volt, minden nagy emberi eszmeáramlat értője és bajvívója.“ DOBAY BÉLA PAUL VALÉRY Alvó n ő Szivében mily tüzes titkot hevít a drága, virágot lehelő lélek a maszk alatt? Milyen haszontalan táplálékból fakad ártatlan melegén alvó-nő-ragyogása? Lélegzés, nyugalom, csönd bonthatatlan álma, legyőzöl, béke, ó, könnynél hatalmasabb, ha ilyen hatalom cinkos keblén ragad a mély szendernek el hulláma és dagálya. Alvó nő, fesztelen és arany árny-halom, nyugtod félelmes, oly kincsekkel gazdagon, ó, hosszan fürt után epedő édes őz te, hogy, lelked messze bár, poklok munkáiban, formád, tiszta ölén omló karral redőzve, virraszt; formád virraszt, és szemem nyitva van. Rónay György fordítása
