A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-21 / 3. szám
ták reménytelenül. Aztán vége lett... A fácánok is kétségbeesetten csapkodtak szárnyukkal; fölemelkedtek a magasba s félénken rikoltoztak, mintha mit sem sejtő társaikat figyelmeztetnék: — Szánjatok el gyorsan, mert jön a halál 1 — Csakhogy a sörétzápor gyorsabbnak bizonyult a fácánok röpténél, s a tarka tollú mezőszéped százával hanyatlottak a földre. S az emberek élő sánca csak özönlött tovább, folyton előre, s a vadászpuskák dübörgése csak nem akart elcsitulni. Ez már az őzeknek is sok volt. ök is fej nélküli vágtába.kezdtek — szinte a széllel futottak versenyt, csakhogy megmeneküljenek a mind szorosabbá váló gyűrűből. S noha az emberek egész közel jártak hozzájuk, s bár a sok sörét alig néhány méternyire röpködött tőlük, s noha a vadászkutyák majd megfeszültek a pórázon — az őzeknek nem esett bántódásuk. Két napig mennydörgőn a palárikovói fácánosban, egy napig pedig Bajoson. A külföldi — dán, nyugatnémet, svéd, amerikai — vendégek zsákmánya napról-napra gyarapodott. A nagy vadászat végeredménye: 4,188 fácán és nyúl, no meg két róka, amelyeknek sehogy sem sikerült ép bőrrel kljutníok a sűrűn hulló ólomesőből, a puskások szorítőjából. A mennydörgés tehát gazdag vadászprédát jelentett, s persze értékes devizabevételt az állam pénztárába. Aztán elült a harci zenebona: a mezőkre béke és nyugalom ereszkedett. Csupán estefelé szakította meg a határ csöndjét a négy tábortűz mellett, az egyenes sorokba fektetett zsákmány közelében négy vadászkürt messzezengő hangja, amely pontot tett a mennydörgés utón, amely a hajtóvadászat végét jelezte, s amely egyben tisztelgés volt az embert ily bőségesen megajándékozó természet előtt. LADISLAV KUCHTA Jindro Vlach felvételei
