A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-02 / 22. szám
egy asztal, egy vadonatúj szőke asztal, meg a telefon. Az elnök elvtárson látszik, hogy tapasztalt funkcionárius, int, hogy foglaljak helyet, és folytatja a beszélgetést. Körülbelül tíz perc eltelte után megkérdi, hogy mi járatban vagyok. Megmondom. A Csemadokrol nem tud semmit. Újra cseng a telefon. Közben belép az irodába egy bajúszos elvtárs. Tőle is a Csemadok iránt érdeklődöm.- Csemadok? - néz rám csodálkozva — miféle Csemadok? itt nincs ilyesmi. Talán .. . Losoncon. Elköszönök. Új seprő ... stb. Az új járás egyetlen „működő“ szerve egyelőre a járási pártbizottság. Ott is kopogtatok hát. Sikerül beszélgetnem Vámos másodtitkárral. — Nagyon szeretnénk — kezdi — legalább még egy ipari üzemet létrehozni. Egy üzemet, ahol mondjuk 4000 ember találna munkát. Ha a nagykürtösi járást kormányrendelettel elmaradottnak nyilvánítanák, könynyebb lenne a helyzet, hiszen akkor a beruházó vállalatok 50 %-os kedvezményt kapnának, tehát megérne nekik itt egy új, (fiók-)üzem létesítése. Ezt a kérdést állandó napirenden tartjuk. — Milyen lesz a közigazgatási szervek dolgozóinak nemzetiségi összetétele? — Csak a választások után alakulnak meg s természetesen be akarjuk tartani a nemzetiségi képviseleti arányt. Legalább úgy, mint nálunk a járási pártbizottságon, ahol minden titkár tud magyarul, többen magyar nemzetiségűek, s az apparátus dolgozóit is így válogatjuk meg. ZS. N. L. Gyermeknapi gondolatok Gyermeknapon újságaink rendszerint számos „ennivaló“, pufók gyermekarcot közölnek és versben, prózában, százféle formában Ismétlik, hogy legnagyobb kincsünk ő, a gyermek. Ö a család és az ország szemefénye, ő a Jövő. Ez így Igaz, érvényes volt tegnap, az ma is, és holnap sem lesz másként. A gyermek a jövő. Az ő szeméből, szavaiból, viselkedéséből következtethetünk arra, hogyan is alakulhat a világ képe, az ország képe a következő évtizedekben. £s ennél a gondolatnál meg kell hogy remegjünk a felelősség súlya alatt. Mert nem kis mértékben rajtunk múlik — szülőkön, nevelőkön és egyáltalán a felnőtteken — hogy jellemük hogyan formálódik, gondolkodásuk miképpen alakul. A gyermeknek nincsenek tapasztalatai, nincsenek előítéletei, a felnőtt közléseire van utalva, az ö életszemléletén át kezdi kialakítani a saját életszemléletét. Az állatóvoda jut eszembe, ahol a különböző fiatal állatok, amelyek valóban „az anyatejjel szívják magukba“ más faj egyedei pusztításának a vágyát, vagy a más faj egyedeltől való félelmet, itt békességben, jól megférnek egymással. A kis őz bizalommal fekteti fejét a mellette heverő oroszlánkölyök hátára, a fiatal róka és kutya esetlen ugrásokkal együtt kergeti a guruló labdát. Szoktatással befolyásolni lehet még az ősi ösztönöket is. Az a két kis fiú is ösztöneinek engedett, mikor a Pozsonyból Komáromba tartó ex' pressz buszon egymás társaságát kereste. Az egyik a hátam mögötti ülésen Ült, anyja térdein, nyalókát szopogatva, a papa mellettük az ablak mellett foglalt helyet. A másik fiúcska az előttem való ülésen a mamájával utazott. Forgolódás közben — unatkozott bizonyára — a sok felnőtt között észrevette a nyalókát majszolgató kis kortársat és az ülésről lecsúszva hozzátotyogott. Beszélgetni kezdtek. Hogy milyen nyelven, nem is érdekes. Valami közös gyermeki nyelv lehetett, szavak, szótagok, felkiáltások, annyi , biztos, hogy megértették egymást. I Csak a szülőknek tűnt fel, hogy nem ugyanazt a nyelvet beszélik. S közbeléptek. Az egyik kisfiút szigorúan visszarendelték a helyére, a másikat is megdorgálták, mert anyja öléből szabadulni akarván, kis társa után visítozott. A szülők nem kiabáltak, fojtott hangon utasították rendre csemetéiket, de abban a fojtottságban ott reszketett valami, valami, ami nagyon elszomorított. Valami, ami mostanában sokszor feszültté teszi körülöttünk a légkört. Nem tudom, az utasok észrevették-e a rövid kis közjátékot, de én az egész idő alatt nem tudtam már mással foglalkozni. Pár perccel ezelőtt még egymás felé nyúltak a kis kezek, de gondolatban előre futottam néhány évet. £s láttam a még ártatlan arcot, a' szájat, amint a gúny, a csúfolkodás szavait szórja, még fel sem fogva azoknak teljes értelmét. Verekedő kamaszfiúkat láttam nekihevült arccal, szemükben a gyűlölet villanásával, amelyről nem is tudják, hogyan került szívükbe. És ablakbetöréseket láttam és újságcikkeket és mérgező szavakat fröcskölő szónokokat. Hol kezdődött, mikor kezdődött mindez? Nem tudom. De folytatni mindenképpen esztelensé^ lenne. I Vigyázzunk tehát! Vigyázzunk gyermekeinkre, hiszen ők a Jövő. Ne akadályozzuk, de segítsük őket a kéznyújtásban, az egymásratalálásban, hogy a különböző, de mindegyikünknek oly drága anyanyelv ne legyen válaszfal, egyek lehessenek a közös haza boldogulásán való munkálkodásukban. ORDÖDY KATALIN ETET
