A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-06-02 / 22. szám
tizenharmadik országos fesztiváljára, amelyen több mint negyven előadó, a járási és kerületi versenyek győztesen vettek részt. A fesztivál nagydíját Mács Anna nyerte, a harmadik kategóriában Tóth Erzsébet, Molnár Éva, Kiss Katalin, a negyedik kategóriában Tlamás Jolán, Szaló Béla, Gergely Katalin, az ötödik kategóriában Mihály Gabriella és Mórocz Erzsébet győzött. A prózamondásban Hüttinger Györgyi és Losonszky Izabella vitte el a díjot. A Szlovákiai írók Szövetsége magyar szekciójának különdíját Szőke Edit, Bauer Ferenc, Marikovszki Ilona, valamint Fodor Rudolf kapta meg. MUTASSON PÉLDÁT A Pravda május 17-i pénteki számában nagyon okos és figyelemreméltó összeállítás jelent meg Nlet mieru na juhu? címmel Martin Hrlc és Tibor Michal tollából. Jóleső érzéssel vettük tudomásul az elfogulatlanságot, a tárgyilagosságot és a segíteniakarást. Azt hiszem, a Pravda, az SZLKP KB hivatalos lapja éppen higgadtságával, mindkét fél érveinek a figyelembevételével mutat példát abban, hogyan kell a kommunista párt szócsövének állástfoglalnla bizonyos kényes kérdésekben. Mert sem a szlovákoknak, sem a magyaroknak nem érdeke a szenvedélyek felkorbácsolása, a teljesen értelmetlen és tényeket mellőző, a félreértéseken alapuló gyanú érbesztése, a kölcsönös bizalmatlanság magvának elhintése. Amit azonban mégis szóvá kell tennünk, az a magyar gyermekek érvényesülése, vagyis a szlovák nyelv elsajátítása. A cikkírók véleménye is, hogy Szlovákiában a szlovák nyelv legyen a hivatalos nyelv. És ezzel nem lehet egyetérteni, és nemcsak nekünk magyaroknak, de senkinek — a cseheket és szlovákokat is beleértve — akik gondolkodnak. Mi azzal értünk egyet, amit a Csehszlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Társaságának nemzetiségi kapcsolatokkal foglalkozó alosztálya nemrégen a CSTK hivatalos anyagában és a napisajtóban tett közzé: „javasolja, hogy biztosítsák az alapvető nemzetiségi jogokat az egész ország területén aránylag szétszórtan élő nemzetiségi csoportok számára is: fogadjanak el egy nyelvi törvényt, amely leszögezi azt a marxista alapelvet, hogy a köztársaságban nem létezik semmiféle kötelező hivatalos vagy állami nyelv!" Ez u határozat azt is javasolja, hogy „a járások határa hozzávetőlegesen megegyezzen az etnikai határokkal“. A szlovák nyelv elsajátításáról csak annyit, hogy a régebbi évek politikai gyakorlatából éppen a pszichológiai tényezők hiányoztak. Konkrétan: olyan helyzet teremtődött: a szlovákok számára volt fontos, hogy a magyarok elsajátítsák a szlovák nyelvet és nem a magyarok számára. A szlovák viselte szívén a magyar gyermek sorsát, jövőjét és nem a magyar szülő. Mintha volna a világon egyetlen olyan szülő is, aki rosszat akarna a gyermekének. Olyannyira fontos volt ez, hogy például az 1959-es ránk vonatkozó párthatározatba is belekerült és forrásává vált a félreértéseknek. Ha a határozat kidolgozói a pszichológia tudományos eszközeit is felhasználták volna munkájukhoz, akkor nyilván nem került volna bele ez a gyanúra okot adó fogalmazás: „i* a magyar gyerek érvényesülni akar, meg kell tanulnia szlovákul"! Mert a határozat meghozóinak tudniuk kellett volna, hogy 1945-ig beszélni sem volt ajánlatos magyarul, a „na Slovensku po slovensky“ rosszemlékű Jelszava még elevenen élt az emlékezetben, 3 a magyarok joggal gondolhatták, hogy ugyan a jelszó megszűnt, de a szelleme megmaradt, hiszen ml a lényeges különbség a „na Slovensku po slovensky" és a között, hogy ha „érvényesülni akarsz, tanulj meg szlovákul"! A Csemadok-határozat meghozatala után kezdte meg felülről történő nyomásra magyar vidékeken a szlovák nyelvtanfolyamok szervezését, ami nem is lett volna baj, ami nem is szült volna rossz vért, ha... ha azokon a vidékeken a kétnyelvűség legalapvetőbb szempontjait már érvényesítették volna. Mivel azonban nem érvényesítették — s máig sem érvényesítik — a magyarok joggal gondolhatták, hogy a meglévő állapot konzerválásáról van szó. Vagyis: a magyarok tanuljanak meg szlovákul azoknak a kedvéért, akik a „hivatalos nyelvre“ hivatkozva nem akarnak szót érteni a néppel. A nyelvi törvény azért kell, hogy ezen a lehetetlen állapoton változtasson! További probléma — a cikkírók is érintik — a helységnév^ használat. Itt főleg a szlovák elvtársak érzékenységéről van szó. Mert ml nem bosszankodunk azon, ha a szlovák lapok Jágert, Pötikostolyt, Ostrihomot, vagy éppenséggel Viedent és Llpskot írnak. A nyelvnek szelleme és törvénye van, amely kizárja a különféle politikai manőverezést. De igen is, rosszul esik nekünk, hogy 45—48 helységnév politikáját most is érvényesíteni akarják. Holott a magyar vidékek helységneveinek erőszakos megváltoztatása pontosan a magyarok kitelepítésével és deportálásával függött össze. Ha magyarok nem lesznek a köztársaságban, miért lennének magyar helységnevek? így aztán olyan fura helyzet keletkezett, hogy az alkotmány és a legutóbbi népszámlálásról kiadott statisztikai jelentés tudomásul veszi ugyan a több mint fél millió magyart, de létüket mégis takarjuk a magyar települések szlovák neveivel. A tájékozatlan cseh polgár megkérdezheti: de hát hol Is élnek ezek a magyarok? GabCIkovon, Kolárovon, Stúrovon, Hurbanovon, Jesenskán, Safarikovon és így tovább? Ha ez a cseh polgár történetesen olvassa a mi Veőernikünket, érthetetlenül csóválja a fejét afölött a cikk fölött, amely a menetelő szlovák fiatalok útjáról számolt be s amelyből az derült ki, hogy Hurbanovon nem szolgálták ki frissítő Italokkal őket. Miből gondolhatná, hogy Hurbanovon (IQgyallán) magyarok élnek, akik provokációnak minősítették ezt a menetelést? A helységnév politika egyik sarkalatos pontja az egészséges nemzetiségi politikának. Elismerni bennünket jogainkkal ős településneveinkkel egyetemben! Mert például Finnországban (kapitalista állam) a 3véd nemzetiségűek semmiben nem éreznek hiányt, pedig közel sincsenek annyian, mint mi, magyarok Szlovákiában. Finnország lakossága 4 413 000. Kilencven százalékban finn, kilenc százalékban svéd nemzetiségű. A hivatalos nyelv finn és svéd (cseh, szlovák lexikonl adat). Fővárosa Helsinki, svédül Helsingfors. A finn é3 3véd városnevek egyformán kétnyelvűek, beleértve a lővárost is. A hivatalos rendelkezések Is kétnyelvűek, sőt még a levelező- és képeslapok is. Négy svéd nyelvű egyetem működik az ország területén, s nem lehet professzor az a finn, aki a svéd nyelvből nem tesz államvizsgát és fordítva. Pedig a finnek története is sokban hasonlít a szlovákok történetéhez. A XII. századtól svéd fennhatóság alatt éltek és csak a XIX. században vívták ki függetlenségüket. Addig a svédek uralkodtak felettük, a svéd nyelv volt a hivatalos nyelv Finnországban. Mégis, milyen figyelemmel é3 megbecsülő gonddal viseltetnek a svéd nemzetiségűekhez. Talán azért, mert ők a saját bőrükön érezték, mi az a hátrányos megkülönböztetés, mi az a nemzetiségi elnyomási Itt kapcsolódnak gondolataink Michal Horvátinak a Predvoj egyik közeli számában megjelent terjedelmes és okosan bölcs cikkéhez, ö írta le félreérthetetlenül, hogy a kölcsönös megértés és megbecsülés az egyedüli helyes út a köztársaság egységének megszilárdításához. Ha olyan helyzetet teremtünk, hogy a magyar is minden tekintetben egyenrangú polgárnak érezhesse magát. Ügy gondoljuk, ez a dubCekl vonal lényege és értelme isi Mi elismerjük, súlyos deformációk sértették a szlovák nemzet érdekeit, és azt kívánjuk, minden tekintetben egyenrangú partnere legyen a cseh nemzetnek. Ahogyan tehettük, ahogyan módunkban állt, segítettük 13, hogy ez így legyen. De: el kell ismerni, éppen azért, mert a szlovák nemzetet súlyos sérelmek érték, következésképpen a magyarokat is érték sérelmek és a szocialista demokráciáért folytatott harcunkban és küzdelmünkben ezeket a sérelmeket is orvosolni kell. És nem úgy, ahogy ez a kultusz éveiben divat volt, vagyis hogy mások mondták mindig helyettünk, hogyan Jó nekünk. Ezt tőlünk kérdezzék meg, ezt nekünk kell megmondani. S mi meg is mondtuk a CSEMADOK beadványában, amelyet szintén a köztársasághoz való ragaszkodás jellemez, mint ahogy a szlovák nemzet föderációs törekvéseit is ez hatja át! MÁCS JÚZSEF
