A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-05-19 / 20. szám
Nem téved, aki azt állítja, hogy a világon alig van olyan ország, ahol az emDer a töübékevésbé jól megoldott kérdések mellett ne találkozna félig megoldott vagy megoldatlan problémákkal is. Napjainkban keresve sem találunk olyan szakterületet, amely meglehetne útkeresés nélkül. Nem csupán a szakemberek, hanem az egyszerű dolgozók közül is jó nébányan szinte nap nap után azon törik a femket, vajon hogyan lehetne ezen vagy azon a munkaterületen a jelenleginél jobb megoldási találni, miképpen lehetne javulást elérni. Ez az „örök elégedetlenség" viszi előre a világot, és biztosítja az egész emberiség javát szolgáló haladást. Mi sem természetesebb, mint hogy ez a világszerte tapasztalható mozgás az oktatásügyet sem hagyja érintetlenül Így van ez nálunk is. Reformtörekvések figyelhetők meg a szocialista tábor államaiban s ugyanakkor a nyugati félteke országaiban Is. A társadalom fejlődése gyorsabb ütemű, mint volt apáink idejében, és a fejlödéshozta változások törvényszerűen megkövetelik az iskolafajták módosulását, korszerűsítését. Akik az élet által támasztott korszerű követelményeket nem Ismerik eléggé, általában minden változás ellen igen könnyen fölemelik szavukat. „Már megint törik a fejüket az iskolák megváltoztatásán?“ „Hát nem változtatják még meg eléggé iskoladendszerünket?" „Vajon igazán elkerülhetetlen az újabb iskolareform?“ Ilyen és ezekhez hasonló kérdések / elég gyakran hangzottak el az utóbbi időben, nem is teljesen indokolatlanul, mert — mondjuk meg nyíltan — az elmúlt két évtized alatt bizony nem minden változást előzött meg alapos megfontolás. Mi tagadás, a hirtelen és kellőképpen elő nem készített változtatások nem jelentettek mindig jobb megoldást, s ez olykor furcsa fényt vetett Csehszlovákiának, a nagy Komensktf hazájának iskolaügyére. Pedig az idősebbek jól emlékeznek rá, hogy az első világháború utáni korszakban hazánk iskolatípusai közül nem egyet az európai élvonalban emlegettek. Mindenkit, akit a közelmúlt kisebb-nagyobb hibái miatt az újabb változtatás híre kétkedéssel tölt el, mindjárt elöljáróban meg kell nyugtatnunk, hogy a készülő iskolareform megvalósítására alapos megfontolás és a legkülönbözőbb körülmények mérlegelése után kerül majd sor. A változás legnagyobb mértékben a kilencéves alapiskolát és az általános műveltséget nyújtó középiskolát (vagy röviden általános középiskolát) fogja érinteni, de a korszerűsítés követleményei alól a többi iskolatípus sem lehet kivétel. A kötelező alapiskola korszerűsítése nemcsak a művelődési anyag, hanem az oktatónevelő folyamat során alkalmazott módszerek és munkaformák korszerűsítését is magával hozza. Az oktató-nevelő munka eredményességének fokozását a szemléletesség és az aktivizálás elvének következetes érvényesítésével, valamint a tanulók tudatos és önálló munkájának megkövetelésével kell biztosítani. Ezek olyan követelmények, amelyek elől nem lehet kitérni, ha jobb eredményt akarunk elérni. Mivel az alapiskolában az anyanyelv a tanulók értelmi fejlődése szempontjából központi szerepet tölt be, nyilvánvaló, hogy az iskolai oktatómunkában elérhető eredmények nagymértékben függnek a magyar tanítás követelményeitől és színvonalától. Tapasztalati tény az is, hogy minél jobban ismeri a tanuló az anyanyelvét — ezt a tárgyat tanulja a tanulók döntő többsége a legkevesebb nehézséggel —, annál könnyebben ér el jó eredményt a többi tantárgyban. Arról is meggyőződhetünk, hogy napjainkban az iskolaköteles gyermekek általában testileg is, szellemileg is jóval fejlettebbek, mint egy két évtizeddel ezelőtt. Ezt a szellemi fejlettséget az új tantervi követelmények megállapításakor többé-kevésbé minden tantárgyban föltétlenül tekintetbe kell majd venni. Az alsó tagozaton, az 1—5. osztályban végzett kutatómunka eredményei azt bizonyítják, hogy itt — ellentétben a felső osztályokkal — elég sok az időtartalék. Ezért a készülő alapiskolai reformok során az egyes osztályokon belül nemcsak a tananyag terjedelmével összefüggő kérdéseket, hanem az igényesség problémájával kapcsolatban a tanulók életkori sajátosságainak és „teherbíró képességének“ legjobban megfelelő tananyagátcsoportosítást is meg kell oldani. E fontos kérdés azért igényel alapos körültekintést, mert helyes megoldása alapvetően járul majd hozzá a 6—9. osztályba Iskoláink ■ jjj ft MM időszerű problémái járó tanulók jelenlegi túlterhelésének lényeges csökkentéséhez. Az Iskolaköteles korban levő tanulók túlterhelését hivatott részben enyhíteni az az Intézkedés is, amely szerint a kilencéves alapiskolákban minden második hét szombatján szünetel a tanítás. Ezzel a pedagógusok is részesei lettek az országos intézkedés nyújtotta pihenési lehetőségnek. Egyébként a mostani „szabad szombatokkal“ kapcsolatos intézkedés érvényét az 1968/69-es tanévben az eredeti tervnek megfelelően a különböző típusú középiskolákra és ipari tanuló iskolákra is kiterjesztik. (Itt jegyezzük meg, hogy az Oktatásügyi Minisztérium egyik szakbizottsága ez év első negyedében már az 5 napos iskolai hét tervbe vett bevezetésével is foglalkozott, és néhány szakembert bízott meg a megoldásra vonatkozó részletes javaslat elkészítésével.) Miért kerül sor az általános műveltséget nyújtó középiskola megváltoztatására? Nem titok, hogy az utóbbi években szülők és pedagógusok egyaránt ismételten hangoztatták az általános középiskola korszerűsítésének szükségességét, mert az eddigi, alaposan meg nem fontolt módosítások nem oldották meg kielégítő módon a felmerülő problémákat. Nehéz és bonyolult kérdésről van szó, ugyanis ennek az iskolatípusnak kettős feladatot kell teljesítenie: a továbbtanulókat jól elő kell készítenie a főiskolai, illetve egyetemi tanulmányokra, a többieknek pedig — akik bármilyen ok miatt nem tanulnak tovább — az általános képzésen kívül szakmait is nyújtania kell, hogy az érettségi után minden különösebb nehézség nélkül kenyérkereső pályán helyezkedhessenek el. Az új középiskola azt tűzte ki céljául, hogy általánosan müveit közösségi embereket képezzen, akik nemcsak felsőfokú tanulmányok folytatására képesek, hanem bizonyos szakképzettségre is szert tesznek, hogy általános irányú középiskolai végzettséghez kötött munkaköröket is elláthassanak. Nyilván igen sok emberben jogosan felmerül a kérdés: Vajon milyen tantárgyak fogják biztosítani az új középiskolákban ezeknek az igényes feladatoknak a teljesítését. A lényeges változások közül első helyen kell megemlíteni, hogy az új általános középiskolában — valószínűleg Ismét gimnáziumnak fogják nevezni — a tanulmányi idő az eddigi három év helyett négy lesz. A javaslat készítői a különböző tantárgyakat négy csoportba osztották be. Az első csoportba kerültek az általánosan kötelező tantárgyak, amelyeket minden tanuló egyforma óraszámban fog tanulni. A magyar tannyelvű középiskolákban ezek a következők lesznek; magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, orosz nyelv, latin nyelv, filozófia, történelem, földrajz, politikai nevelés, esztétikai nevelés ás testnevelés. A második csoportban szerepelnek az ún. tagozatos tantárgyak. Ezek szintén általánosan kötelező jellegűek, a tanulók azonban tervbe vett felsőfokú tanulmányaikra, illetve a kiválasztott munkakör követelményeire való tekintettel vagy nagyobb, vagy kisebb heti óraszámban fogják ezeket a tantárgyakat tanulni. Ide tartoznak: a matematika, fizika, kémia, biológia és az idegen nyelvek közül valamelyik. A választható tantárgyak a harmadik csoportba kerültek, ezek közül minden tanuló köteles egyet választani. A választható tantárgy vagy a felsőfokú tanulmányokra való alaposabb felkészülést, vagy pedig a gyakorlati — szakmai előképzést biztosítaná. Az egyik alcsoportban szerepelnének pl. a további idegen nyelvek és a klasszikus nyelvek, a történelmi és társadalomtudományi ismeretek, a fizikai, kémiai és biológiai gyakorlatok stb. A gyakorlati tantárgyak alcsoportjában lennének például a gépírás, gyorsírás, irodai teendők, könyvelési alapismeretek, egyes mezőgazdasági foglalkozásfajták, bizonyos (pl. Idegenforgalmi, közlekedési, egészségügyi) szolgáltatásokkal összefüggő alapismeretek, laboratóriumi teendők, gyermekgondozás stb. Hogy az új iskolatípus a lehető legjobban kielégíthesse az ifjúság sokirányú érdeklődését, a tanulók nem kötelező tantárgyakat is tanulhatnak. Ezért kerültek ebbe a negyedik csoportba részbeni olyan tantárgyak is, amelyek ugyan már szerepeltek a választhatók csojjortjában, azok közül azonban csupán egyet választhatnak majd a tanulók. A nem kötelező tantárgyak között lesz pl. a latin nyelv (ugyanis ez a tantárgy csak két évfolyamban lesz általánosan kötelező), a műszaki rajz, az ábrázoló geometria, a zenei nevelés, a képzőművészeti nevelés, a sportjátékok stb. Mivel a nemzetiségi iskolákban a tantárgyak száma eggyel nagyobb — ugyanis a tanítási nyelven kívül a szlovák nyelvet is tanítják —, a magyar tannyelvű új középiskola végleges óraterve csak akkor fog megszületni, ha az országos vita lezárása után kialakul az új csehszlovákiai középiskola óraterve. Ezt a problémát azért nem lehet az országos megoldástól függetleníteni, mert az egyazon típusú iskolákban a tantárgyak túlnyomó többségét — tanítási nyelvre való tekintet nélkül — teljesen azonos követelmények szerint tanít|ák. Ennek az elvnek az érvényesülése biztosítja, hogy a magyar tannyelvű iskolák tanulói pontosan olyan ismeretekre tesznek szert anyanyelvükön, mint az ugyanolyan típusú szlovák vagy cseh iskolák növendékei. A múlt hibáin okulva az új iskolatípust nem vezetik be azonnal mindenütt, hanem előbb néhány kísérleti iskolában fogják ellenőrizni, vajon helyese az elgondolás. Az iskolaúgyi problémák nem lehetnek senkinek sem közömbösek. A kérdések helyes megoldása kedvezően, a kevésbé szerencsés megoldások fékezően hatnak társadalmunk fejlődésére. Helyes tehát, hogy oktatásügyünk megoldásra váró problémáihoz nemcsak a nevelők, tanítók, tanárok és a neveléstudomány képviselői, hanem a szülők és nempedagógusok is mind nagyobb számban foglalnak állást, és teszik meg hasznos észrevételeiket, reális javaslataikat. Általában jó szándék vezérli őket, amikor őszintén, tárgyilagosan beszélnek a helyenként mutatkozó hiányosságokról, és Igyekeznek rámutatni a szerintük célravezetőbb megoldásra. És a közös ügy érdekében így van ez jól. Prágában az Oktatásügyi Minisztérium ez év márciusában foglalkozott a csehszlovákiai nemzetiségi iskolák különböző problémáival. A beterjesztett anyagot, a nemzetiségi iskolákra vonatkozó távlati fejlesztési terv első részét az egyes nemzetiségek képviselőiből alakított kollektíva állította össze, és a minisztérium osztályvezetőiből álló bizottság minden különösebb módosítás nélkül hagyja jóvá. Rólunk folyt a tárgyalás, de már nem nélkülünk! Joggal reméljük tehát, hogy nem ismétlődhetnek meg többé az olyan minősíthetetlen beavatkozások a nemzetiségi iskolák kérdéseibe, mint amilyen például a személyi kultusz éveiben az irodalmi nevelés erőltetett átmeneti megoldása volt, amelyet 1963-ban a magyar pedagógusok egységes állásfoglalása következtében visszavontak. Azóta a felmerülő kérdéseket egyre tisztultabb légkörben tárgyalják. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy 1968 első negyedében jóváhagyták azt a középiskolai történelemtantervet, amely szerint a magyar tannyelvű iskolákban ezentúl már hivatalosan figyelmet lehet szentelni a magyar történelem nevezetes eseményeinek. Ez majd lehetővé teszi, hogy a tanulók jó néhány magyar irodalmi alkotást könnyebben megértsenek. Nehéz és sokszor bonyolult az a munka, amelyet az oktatás és nevelés problémáival foglalkozó pedagógusok végeznek. Ha azonban ebbe a felelőségteljes munkába a társadalmi vita során szülők és nemszülők egyaránt minél többen bekapcsolódnak, nemcsak a magyar tannyelvű iskolákba járó felnövekvő nemzedék boldogulását segítik elő, hanem egyúttal egész társadalmunk fejlődéséhez is segítő kezet nyújtanak. Ez pedig szívügy is, meg állampolgári kötelesség is. HASÄK VILMOS 14