A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-28 / 17. szám
zatunk átépítésére nem elég általános javaslatokat benyújtanunk; 6 maga tett Is nyomban néhány konkrét javaslatot magyar iskolák létesítésére, a nyitrai Pedagógiai Fakultás önállósítására és áthelyezésére, valamint főiskolásaink számának gyarapítására. Vavreczky Gálán Géza színész kifogásolta, hogy az értekezleten a szlovákok részéről senki sincs jelen; magunk közt vitatkozunk, elmondjuk egymásnak panaszainkat, követeléseinket, ám hogy szavunkat az illetékesek meghallgatják-e, senki sem tudja. Vavreczky Géza továbbá kijelentette: a fiatalság képviselőit titkosan, igazán demokratikusan kell megválasztani. {Kerekes András, a nyitrai Pedagógiai Fakultás hallgatója Lúőan iskolaügyi megbízottnak és Pecho párttitkárnak a leváltását követelte.) Az értekezlet első része után az egybegyűltek megválasztottak egy több mint harminc tagú ideiglenes tanácsot, hogy az új ifjúsági szervezet megalakulásáig, vagyis az országos közgyűlésig az képviselje a csehszlovákiai magyar fiatalság ügyét. Az esti órákban Duray Miklósnak az általános közéleti problémáinkat érintő beszámolójához kapcsolódott a vita. Duka Zólyomi Árpád fölolvasta a prágai Ady Endre Diákkör nyilatkozatát, majd több bíráló megjegyzést tett sajtónk és a Csemadok címére: a hazai magyar sajtó eddig még nem foglalkozott érdemben a jogtalanul elítélt magyarok rehabilitációjával, a magyarok deportálásának, kitelepítésének, reszlovakizációjának ügyével;, a CSEMADOK Javaslatai szlovák nyelven még nem jelentek meg; a CSEMADOK nem rendezett idejekorán népgyüléseket, nem lépett kapcsolatba az ifjúsággal; a Csemadok vezetői panaszkodnak, hogy nincs emberünk, pedig emberünk igenis van, csak körül kell néznünk — húsz—harminc év körüli fiatal értelmiségünk eddig még nem kapta meg kisebbségi sorsunk" irányításában azt a helyet, amely megilleti. Kuruc Sándor prágai főiskolás azon csodálkozott, hogy míg cseh ás szlovák körükhen az elmúlt hetek folyamán már_iúnéhány kompromittált funkcionáriust leváltottak, magyar berkeinkben még mindenütt a régi garnitúrával találkozunk. Miért? Magyar vonalon talán mindenki jól végezte a munkáját? Kuruc Sándor megemlítette a közelmúltban többször tapasztalt ellentétet a CSEMADOK és az ifjúsági klubok között, s fájlalta, hogy a CSEMADOK nem találta meg a kellő formát ahhoz, hogy a fiatal csehszlovákiai magyar értelmiséggel együttműködjön. A Csemadok szerveinek fölülvizsgálásában ifjúságunk képviselőinek is részt kellene venniök. Nincs az a személyiség, aki évtizedeken keresztül mindig tudna tenni valami újat — idővel a valamikori haladó vezetők is vaskalapossá válnak. Újságírásunkat sem ártana fölülvizsgálni. A vereknyei Németh István is a magyar körökben való tisztogatás mellett foglalt állást. Ilyen értelemben szólalt föl Bojtos József prágai főiskolás is, aki Cronwell szavait idézte: „Már túl hosszú idő óta ültök itt, hogy várhassunk tőletek valamit...“ A lévai Grendel Lajosnak az a javaslat, hogy a csehszlovákiai fnagyarság képviselője a legfőbb poszton Dobos László legyen, viharos vastapsot aratott. Beke Sándor javasolta, hogy a több tisztséget betöltő személyek funkcióit osszák szét több ember között. Dobos László figyelmeztette az egybegyűlteket, hogy pusztán helycserével nem sokra megyünk; meg kell szüntetnünk azt a több évtizedes gyakorlatot, hogy az itt élő magyarságot egy-két ember képviselje csupán. Több képviseleti szerv létrehozására kell törekednünk, meg kell > teremtenünk a föltételeit egy egészen más formájú, merőben újszerű politikai • életnek. Az igazságtalanul félretolt, észre nem vett embereket kell posztokra:] juttatnunk. Kerüljük a demagógiát — intette a jelenlevőket Dobos; — ha bírálunk, adjunk lehetőséget a megbíráltnak a védekezésre. A Csemadok-elnökség tagjainak a tevékenységét fölül kell vizsgálni, s mielőbb össze kell hívni a Csemadok rendkívüli országos közgyűlését. Ami a rehabilitációt illeti: ha a Csemadok hozott a múltban olyan határozatokat, vagy ha a Csemadok képviselői tettek a múltban olyan kijelentéseket, amelyek embereket sértettek, ügy a Csemadoknak most revideálnia kell a megsértett emberekkel szemben tanúsított magatartását. Am ne hagyjuk magunkat elkapatni — a Csemadok problémáit oldja meg a CSEMADOK, persze megfelelő publikálással. Azután Szabó Rezső dr., a CSEMADOK KB vezető titkára lépett a mikrofonhoz, s válaszolt néhány, a vitában elhangzott kérdésre. A késő estig elhúzódó vita utolsó fölszólalói közül a pozsonyi Adorján Zoltán aláhúzta a régi funkcionáriusok lemondásának az igényét, a tornaijai Kovács János pedig örömmel állapította meg, hogy noha a múltban egy-egy értekezletre száz meghívott közül alig jött el J hetven, most csaknem kétszer annyian vesznek részt a gyűlésen, mint ahány meghívót a rendezők szétküldtek. Kovács János bírálta egyes hivatalos tényezők magyarellenes nyilatkozatait, valamint a szlovák sajtóban megjelenő cikkek hangját, s javasolta, hogy a kassai kormányprogramból azonnal iktassák ki a magyarok ellen irányuló, diszkrimináló j intézkedéseket- -Indítványozta továbbá, hogy a „szlovák..iéyében rendezzenek vi- j tát a nemzetiségi kérdésről. Böjtös József Koczka István dr. erkölcsi rehabilitálását követelte. Mihály Géza pozsonyi közgazdász magyarlakta területeink áldatlan közgazdasági helyzetét vázolta föl. Végül Izsói István magyar szociológusok és etnográfusok hálózatának a kiépítésére buzdított. Az értekezlet, amelyről több levelet küldtek a demokratizálódó Csehszlovákia hivatalos képviselőinek, s amelynek határozatába a vitafölszólalások számos követelését és bíráló megjegyzését belefoglalták, jelentős mérföldköve az 1945 utáni csehszlovákiai magyar kisebbségi sorsnak. Huszonhárom év óta alighanem először történt meg, hogy minden fölsőbb utasítás nélkül, illetve az adott kereteket messze túllépve az ország minden tájáról ekkora magyar tömeg gyűlt öszsze, s hogy egy országos magyar összejövetelen a vita nem előre megvonalazott mederben folyt le: hogy a tömegek tenni akarása megjelenésben és fölszőlalásokban ilyen spontánul megnyilvánult. A minap valaki azt kérdezte tőlem: — Mi akart ez lenni, ifjúsági szervezet alakuló ülése, vagy szabad vitafórum, amelyen akárki fölszólalhat? — Az én válaszom: — Ez is, az is. Ha valakinek 1968 tavaszán szokatlan, hogy Csehszlovákiában az emberek spontánul összesereglenek és spontánul, azaz szájkosár nélkül vitatni merik közéletünk — s benne ifjúságunk — időszerű problémáit, az bizonyára még nem ébredt föl téli álmából. MIKÓTS I. RÓBERT Egy boldog autótulajdonos monológja Polgártársak! Nem bírom magamban tartani az örömhírt: Végre van autóm! Négy esztendei, hol türelmes, hol türelmetlen várakozás után végre ott trónol a garázsban a drága. (De milyen drágái Több mint ötvenezer!) Ma már csak nevetek tíz év előtti ostoba énemen. Akkor, ha valaki a vadonatúj Spartakjával hencegett, vagy a Simcája előnyeit, Renaultja kecses formáit emlegette, én csak legyintettem és efféle „bölcs“ megjegyzéseket tettem: „Ha ki akarom törni a nyakam, azt gyalog is megtehetem“, meg „az államvasutak és az autóbuszok a pénzemért bárhová elvisznek és még csak defektet sem kell javítanom“. Ez azonban — mint említettem — még vagy tíz évvel ezelőtt történt. Azóta pedig nagyot lendült az idő kereke. Az autómánia nevű újkeletű fertőző betegség járványszerűen lépett fel erre mifelénk is és vírusai — úgy látszik — egy ártatlannak látszó vajaskenyéren, vagy talán éppen a rántottcsirkéhez tálalt uborkasalátán belém is befészkelték magukat. Tény, hogy a betegség első tünetei rajtam is mutatkozni kezdtek. Ha egy csillogó Wartburg, egy masszív kis Moszkvics vagy a visszapillantó tükreit kacéran villogtató Octávia suhant el mellettem, úgy forogtam utánuk, mint kamaszkoromban (no meg azóta is) a lányok után. Aztán az újabb tünet is szabályszerűen mutatkozott rajtam: a „körüljárás“. Mihelyt városkánk főterén megállt egy külföldi rendszámú, krémszínű Cortina, máris odarohantam és „körüljártam“. Igaz ugyan, hogy rendkívül hiányos műszaki ismereteim következtében ekkor még hajlamos voltam a sebességváltót öszpzetéveszteni a tengelykapcsolóval (magyarul: kuplunggal), ez azonban egyáltalán nem csökkentette bennem a lelkendezést a szebbnélszebb autók iránt. Amikor pedig észrevettem, hogy az autó volánja mögül olyan elegánsan lehet kiköszöngetni a járdák porlepte aszfaltján csetlő-botlő hitvány gyalogosoknak, akkor már egészen határozottan kezdtem érezni, hogy ez az, ami nekem még hiányzik a boldogsághoz. Pedig a volán mögül! kiköszöngetés, az még semmi az autóstop nevű újszerű társasjáték minden bizonnyal Irigylésre méltó örömeihez képest. Mert remek dolog ám, kérem, az autóstop! Persze nem csupán az autót megállító trampok számára, hanem az autóban ülő „úrvezetők“
