A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-21 / 16. szám
Postás bácsi A Szovjetunió gyémántalapjának kiállítása mindössze két termet foglal el. ,A Kreml fegyvermúzeumának tudományos osztálya és N. Grisin művészettörténész, a kiállítás művészi tervezője páratlan ötletességgel szemlélteti a szovjetország gazdagságát és erejét. Az első terem a szovjet gyémántokat, történetüket, a lelőhelyükről és feldolgozásukról nevezetes városokat és üzemeket mutatja be. A vitrinekben nagy darab kőzetek hevernek, beléjük ágyazott drágakövekkel... Hogy mennyi? Harminc - ötvenezer? Lehet, hogy több? Csoportokra oszlanak. Külön vannak a frissen talált „nyersgyémántok", külön az ékszernek megmunkálható darabok, amelyek gyűrűkben, melltűkben, karkötőkben fognak tündökölni, aztán külön a műszaki rendeltetésű gyémántok, amelyek majd ipari szükségleteket elégítenek ki. A kiállított tárgyakból ítélve a szovjetország az ékszerészeiben is nem mindennapi, eredeti tehetségekkel büszkélkedhet.- Sehol a világon nem állítottak ki egyszerre ennyi drágakövet, mint ebben a vitrinben - mondja a kiállítás magyarázója.- S mibe kerül? - kérdi két hölgy.- Micsoda?- Hát ez itt, mind... együttvéve..., ami a vitrinben van? A kísérő hétjegyű számot nevez meg.- Új rubelben? - szörnyűlködnek a nők, és tekintetükkel szinte felfalják a drágaköveket. Belépünk a másik terembe. Egészen kis, homályos szoba, jobbra azonban, a szoba teljes hosszában, belső fényt kisugározva a műremekek tucatjai tündöklenek. Itt látjuk összegyűjtve az orosz cárok kincseit, amelyek I. Péter parancsára „mától kezdve állami tárgyak" lettek, azaz a XVIII. század elejétől nem magán-, hanem állami tulajdonban voltak. Nagy Péter utódai közül sokan elfelejtették a rendelkezést, fosztogatták, szétszórták a nagyvilágban a nép kincseit. A vendégkísérők számtalan példát említenek arra, milyen arcátlanul fosztogatták az államkincstárat a Romanovok, „az orosz föld urai". Itt, ebben a teremben különösen érezzük, milyen erőtlenül tudja visszaadni a fénykép, a leírás az emberkéz alkotta mű szépségét. Újra meg újra elnézem a fényképeket. Nem, nem tudják visszaadni az első, ragyogó kő káprázatos szépségét. A fényképen nem látszik a színes fólia, melyet A Szent András-rend csillaga. Arany, ezQst, brllllánsok, aranyrózsák, zománc. a drágakövek alatt helyeztek el, s omelytől a briliánsok különféle színben tündökölnek. Sajnos, e remekművek alkotói névtelenek, ismeretlenek. Akkor még nem volt szokás, hogy a mesterek aláírják remekeiket. Csak később, mintegy száz év múlva tűnt fel egyes darabok hátsó felén ez a rövid aláírás: „L. Duvall". A XIX. században, e mester alkotótehetsége kibontakozásának idff> szakában, a műremekek sokkal szabályosabbak, egyszerűbbek, a fölösleges pompát, az agyoncicomázást elhagyták a mesterek. A műalkotás célja: a kő szépségének ábrázolása a maga természetes nagyszerűségében. A briliáns, a rubin, a smaragd már nem alárendelt szerepet tölt be a kompozícióban, hanem annak középpontjába kerül, magára vonja a figyelmet, szépségével szemet gyönyörködtet. Duvall - egy születésétől Oroszország-Fáy András és Kovát* Judit szerzeménye Énekelte Ambru* Kyri Copyright by Zeneműkiadó Válla_ lat, Budapest
