A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-14 / 15. szám
Hová el nem Jutnak a beatlesek? — A beatlesek sikere „végtelen.“ Bejérjék Európa országait, a földkerekség sok-sok országét meglátogatták. Tessék Jól megfigyelni ezt a felvételt, mely azt bizonyítja, hogy mér Ide — az Antillák szigetére is eljutottak. A látszat néha csal. — Erról győződhetett meg Cerdele amerikai városka lakossága „Az év anyja“ megválasztása után. A város lakossága ezzel a titulussal a képen látható 35 éves tanítónőt. Janié Glbbsont tisztelte meg, mivel a „szegény“ asszony 18 hónap legforgása alatt úgyszólván Összes hozzátartozóit elvesztette. Elhúnyt három fia, férje és unokája. Mivel 19 esztendős fia állítólag szívszélhűdésben pusztult el, holttestét felboncolták, melyben arzén nyomaira bukkantak. — Az „Év anyja“ tehát rács mOgét került. Meggyőzte a feleségéti — A chicagói temető egyik síremlékén az alábbi felirat olvasható: Drága feleségem! Elhiszed már végre, hogy beteg voltam? A szív csodálatos munkája. — Az emberi szervezet végtelenül fontos szerve, a 350 gramm átlagsúlyű szív csodálatra méltó munkát fejt ki. Néhány évtizedig tartó emberélet alatt 2,5 milliárd ütést végez, egy pillanatra le nem állhat, percenként { nyugalmi helyzetben) átlagosan hat liter vért Juttat az ember szervezetének egyes részeibe. Az emberi szív — 24 órás mükOdés alatt — 10 000 literes tartályt megtöltene. Ha a szív egész életen át kifejtett energiáját egyszerre használhatnánk fel — elegendő lenne az ember Holdra való fellövéséhez. Egy film — egymillió dollár! — „Kik a leggazdagabb filmcsillagok?" — tette fel a kérdést a Blick svájci napilap szerkesztője. Állítólag Lee Marvin hollywoddy filmcsillag keres a legtöbbet, aki egy-egy fllmszerepért 1 350 000 dollárt kap. Második helyen a Taylor—Burton szlnészházaspár áll, mivel minden filmszerepükön — fejenként — 1 125 000 dollárt keresnek. Sokkal rosszabbul állnak e tekintetben az európai sztárok. Brigitte Bardot, Jean Paul— Belmondóhoz hasonlóan, egy fllmszerepért 375 000 dollárt kap. Ursula Andress ennél az összegnél kissé többet, 450 000 dollárt, keres, Ezek a blúzok semmit nem takarnak. — Dior tanítványa, |Yves St.— Laurent nem mindennapi meglepetést okozott az ez évi párizsi tavaszi divatbemutatón. A manökenek u. 1. teljes átlátszó anyagból készült, mezítelen testre öltött blúzban Jelentek meg az érdeklődők „kíváncsiskodó“ szeme előtt. Twiggy szomorúan sóhajtott fel: „Sajnos, ez nem nekem valói" A za] — az egészség ellensége. — A tudósok a zajt az alábbi okoknál fogva tartják a hoszszú élet legfőbb ellenségének: ártalmasán hat a szervezet tevékenységére, csökkenti az éberséget, lassítja a pszichikai reakciókat, fokozza az Ingerlékenységet, gyorsítja a fáradtság bekövetkezését és befolyásolja az anyagcserét. A za] növekedését elsősorban a technikai vívmányok elszaporodása okozza. A munkahelyek zajának, zörejének hatása és következménye megmutatkozik majd ezer és ezer ember egészségi állapotán. A tudósok éppen ezért úgy vélik, hogy a zaj elleni küzdelem egyre jobban életfontosságúvá válik. Ml az atyai tekintély forrása? — hangzott el a kérdés nemrég egy Franciaországban megrendezett ankéton. A tekintély kialakításában legtöbben a hagyománynak tulajdonítottak fontos szerepet. A megkérdezettek 30 %-a azon a véleményen volt, hogy a tekintély kialakításában az apa személyi tulajdonságai a mérvadóak. Mások viszont úgy vélik, hogy a tekintélyt az apák túlnyomó többségének gyakori távolléte teremti meg. Az ezeregyéjszaka meséinek világában érezhetik magukat Bangalúr polgárai, amikor Káli Istennő tiszteletére hagyományosan megrendezik a 10 napig tartó ünnepségeket. Az ünnepségek Idején a maharadzsa legkedvesebb .pompába öltözött“ elefántjának hátán járja be a város utcáit. Detektívregény hősének is belllene. — Az 1903 augusztusában történt angliai postakocsirablás annak Idején nagy botrányt keltett. Nem Is csoda, hisz a rablók 120 millió korona értékével felérő összeget raboltak el. A tolvajok akkor elmenekültek, de később sorra börtönbe kerültek (kivéve a csoport vezetőjét, Bruce Reynold „őrnagyot“) A rablók elleni nyomozást a Scotland Várd nyomozója, Toma Butler felügyelő vezeti, aki kijelentette, hogy az összes tolvajt lakat alá helyezi. A banda egyik tagja, Charles Wilson 1964-ben megszökött a börtönből, három és fél évig rejtőzött Kanadában — álnév alatt. A közelmúltban egy ősz hajú úr Jelent meg a lakásán, kinek szájából megdöbbentően hatott „A törvény nevében..." Ez az úr Tom Butler felügyelő volt, aklneik még két szabadlábon lévő bandatagot kell elfognia. Feladata teljesítéséhez nincs sok Ideje — Jó három hónap múlva nyugdíjba megy.