A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-14 / 2. szám
VARGA LAJOS rajza Kedves hallgatóim, a Központi Anyakönyvi Hivatal előszobájában vagyunk, ohol nagy számban jelennek meg férfiak és nők házasodás szempontjából, hogy előkészítsék egymást az örök boldogságra, az emberi kor legvégső határáig... Abban a szobában, ahol most vagyunk, vőlegények és menyasszonyok sokasága várakozik, és érdekes megfigyelni, ugyanannyi vőlegény van, mint amennyi menyasszony ... No de persze, akad itt jócskán tanú, rokon és egyéb funkcionárius; valóságos nagyüzem ez, egyesek csak most készülnek bemenni, hogy megesküdjenek, mások már jönnek kifelé, ezek készen vannak ... Itt a közelemben látok egy fiatal jegyespárt, amint türelmetlenül várnak a boldogságra. Nosza, menjünk oda hozzájuk, és tegyünk fel nekik néhány tapintatos kérdést:- Kedves férjjelölt, szeretnénk, ha elmondaná a Rádió hallgatóságának, miért akar megnősülni, és miért pont ezt a nőt veszi el, miért nem egy másikat?- Hát ugyebár azért, mert őtet szeretem ...- Nagyon helyes! És most kérdezzük meg az iruló-piruló kis menyasszonyt, ő is szereti-e ezt a kótyonfittyet?- Nagyszerű! Ez a jó házasság, ha kölcsönösen szeretik egymást. Mert vannak olyan házasságok, ahol a férfi részeges, és veri a feleségét, az asszony pedig fűvel-fával csalja az urát. Ezek bizony, nem jó házasságok .., De maga ugye nem részeges, kedves ... hogy is hívják?- Pozdorja István. Nem vagyok részeges.- Nem is szép az. Mert ugyebár egy-két pohár jó bor még nem a világ, de amikor valaki négykézláb mászik, az már csúnya dolog. De hát reméljük, erre nem is lesz ok, mert az asszonyka hűséges lesz, és nem borul össze mindenkivel. Ugye, igy lesz, kedves ...- Müller Rozália. így lesz.- Ez nagyon fontos. Csak nem elzülleni, édes Rozikám. Nem is érdemelné meg ezt a szép szál Pozdorja Istvánt, mert szép szál gyerek ö, magas, karcsú, barna hajú, barna szemű, csak kár, hogy a bal lábára biceg, de azt észre sem venni... Nincs magának protézise? Mivel foglalkozik, kedves Pozdorja István?- Fröccsöntő vagyok, vagyis hogy ...- Szóval, csapos. Nem baj, az is tisztes foglalkozás, ha mértékletesen űzik . .. De már úgy látom, hogy jönnek is ki az előző esküvő résztvevői. Csak még néhány fontos kérdést. Hány gyereket szeretne, Rozika?- Kettőt-hármat.- Nagyon helyes. És ahogy én ezt a keménykötésű férjjelöltet elnézem, ez nem is fog különösebb problémát okozni... Ugyebár, kedves Pozdorja István? On képesnek érzi magát arra, hogy két-három egészséges kis lurkóval ajándékozza meg épülő-szépülő hazánkat?- Hát, majd igyekezni fogok...- Az jó is lesz, mert az igyekezeten sok múlik ... Most még csak egy kérdést: mi lesz a mai esti programjuk?- Hát... Ma lesz a nászéjszakánk ...- Persze, persze... A nászéjszaka! A násznak éjszakája! Milyen szép is az! Amikor két mohó szív egyesül az éj leple alatt... Egész éjjel fent lesznek, vagy aludni is fognak egy kicsit?- Hát, azt majd meglátjuk ...- Helyes, legyünk rugalmasak! Reméljük, nem lesz blamázs egyik részről sem, és most kívánunk minden jót az ifjú párnak, kellemes nászéjszakát, jó szórakozást, a viszonthallásra, kedves Hallgatóink. Gádor Béla — Gazella! — kiáltott fel az ifjú a győztes örömével. Csakhogy a mozdulat nagyon heves volt, elveszítették az egyensúlyt, leestek — tekintetük egymáséba mélyedt. És még gurultak egyet a gyepen. Olyan volt ez Olavlnak, mint egy álom, nem tudta, hogy miképpen történt az egész. Csak azt érezte, hogy a leány a keblén nyugszik, hogy a szétbomlott haj az arcán omlik el. És úgy érezte, hogy e lágy simogatás a heves küzdelemnek jutalma, és hogy a selyemfürtök megfojtják. Tekintete a leány kipirult arcára tapadt, igéző gazellaszemébe süllyedt és a keze még mindig fogva tartotta derekát, úgy mint esés közben. És be akarta hunyni a szemét, hogy álmodjék — leesésről és gazellaszemről.. — Szent Isten, hisz a többiek várnak minket I Meghökkenve néztek egymásra és kibontakoztak az ölelésből, de olyan zavarban voltak, hogy alig tudtak felállni. Olavi végre megkereste a cipőt, amely tovagurult esés közben és odanyújtotta a leánynak: — Húzd fel, aztán meg induljunk! A leány felhúzta, de nagy zavarában még mindig csak állt ugyanabban a helyben. A bosszúság pírja szökkent Olavi arcára. Bosszantotta saját zavara és bosszantotta a leány ügyetlensége. — Gyere! — szólt parancsoló tekintettel. — Fussunk! Éljen-kiáltás fogadta őket, amikor kézenfogva lefutottak a domboldalon. A térséghez közeledve újra zavar fogta el Olavit. Ajkát kellett harapdálnia, hogy nyugodtnak lássák. — jól van, jól van? — kiabálták mindenfelől. — Hohó, Olavi! Kifogtad a cipőt, megfogtad a gazdáját, hanem ugyancsak belepirultál. — Egy kicsit — bökte ki nagy nehezen a szót Olavi. — Utolsó pár — előrel — Nem, nem! Nem kell elrontani az ilyet. Nem láthatunk ilyesmit mindennap. — Helyes. Elég is ebből ennyi. Olavi szeme felragyogott és titokban rámosolygott Gazellára. — Szeretnének még egyet-kettőt fordulni, mielőtt elválunk — mondták a leányok. — Forogjunk háti Két csillag van véltünk szembe, Mondd meg nekem, mit jelent e’? Azt jelenti, leány s legény Egy pár lesz annak idején. Szép ének! — gondolta Olavi és akaratlanul megszorította a mellette lépkedő Gazella kezét. A leány visszaszorította. Ugyanakkor valaki behúzta Olavit a kör közepére. Alégy csillag van velünk szembe, Mondd meg nekem, mit jelent e’? Legény, leány kezet jognak, Másokkal ők nem gondolnak. — Hogy is nem figyeltem én eddig ezekre a szavakra! — gondolta megint Olavi és kezét nyújtotta Gazellának. öt csillag van velünk szembe, Mondd meg nekem, mit jelent e’? Bú s öröm az ember sorsa — Össze a szerelem fonja. — Tőlem ugyan fonhatja — szólalt meg nevetve valaki. — De az bizonyos, hogy nekünk, akik meszebbre lakunk, indulni kell már haza! — Szó sem lehet arról, hogy két csoportra Dalától szakadjunk; együtt Indulunk, ha Indulunk. De előtte még táncolunk egyet! Én tetőled el nem válók, El nem válókI ha kö szakad, föld meghasad, ha fa kidül, víz fékéiül, El nem válQk, el nem válókI — De válni kell, akárhogy sírsz is miattal Isten veled, Isten veled! A különböző Irányba távozók kezet fogtak búcsúzóra. Olavi a leányok egyik csoportja felé tartott, amikor megjelent előtte valaki — mély, nyílt tekintetével, kék szemével — az Erdőtündérl Tekintete éppen olyan szelíd és békés volt, mint azelőtt, de volt benne valami más Is, ami hegyes árként szűrődött Olavi szivébe. A fiú bűnösnek érezte magát s elfehéredett, mint a gyolcs. Nem tudott előrelépni, sem pedig viszszafordulni, csak azt érezte, hogy az a kék szempár egyre reá szegeződik.
