A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)

1968-04-07 / 14. szám

A titokzatos amerikai Kennedy lemondott a területen kívüliség­ről, és engedélyt adott az Intelligence Servi­­ce-nek a házkutatásra, amelyen ő személye­sen Is részt vett. A házkutatás során Kent lakásán megtalálták a követség mintegy 500 bizalmas okmányának másolatát. Találtak két kulcsot is, amelyet Kent plasztilin lenyomat alapján készített, hogy éjszaka kinyithassa a követség különböző irodáit, s bemehessen a rejtjelszolgálat helyiségébe, ahová különben, a biztonsági előírások szerint egyedül soha senki nem léphetett be. A lakásán találtak fény­képlemezeket is, amelyek a követség okmányai­ról készültek, s egy halom nyomtatványt, náci propaganda anyagot, amelyet a fasiszta kémek az angol hadseregben akartak terjeszteni. Természetesen az ügyoen szereplő kémek a törvény által előírt legsúlyosabb büntetéssel lakoltak tettükért. — Vége — Hitler magabiztosan közölte a tábornaggyal: — Nos, kedves Rommelem, készüljön fel a Peloponnészosz elleni támadásra. Az engolszászok Görögország irányában támadnak majd, szervezze meg annak védelmét. Rendel­kezésre bocsátom a hadsereg F-különítményét.. — Jawohl, mein führer! — csapta össze a bokáját előírásosan Rommel. — Minden az ön parancsa szerint történik majd. Magam is úgy vélem, hogy a szövetségesek lemondtak a Szi­cília elleni támadásról. Hitler nem szerette, ha jelenlétében — rajta kívül — valaki sokat beszélt. Türelmetlen kéz­mozdulattal szakította félbe Rommelt. — Az ön feladata, hogy engedelmeskedjék. Hírszerzőink nagyon fontos értesülések birto­kába jutottak. És ha meggondoljuk: ez csak­nem ingyen hullott az ölünkbe Az angoloknak balszerencséjük van, határozott balszerencsé­jük van. Hiába, a gondviselés is velünk van, segít kímélni a német katona vérét. .. A führer magas fejhangon nevetett. A vezéri főhadiszálláson szolgálatot teljesítő táborno­kok és magas rangú tisztek jól ismerték ezt a nevetést éppúgy, mint vezérük sírását. Hit­ler a végletek embere volt. Ha nevetni kez­dett, sokszor negyed óráig sem hagyta abba. Máskor viszont dühében sírva takadt. De akár nevetett, akár sírt, soha nem lehetett tudni, hogy ez a betegesen gondolkozó, megszállott ember milyen parancsokat ad ki a következő pillanatban. Most azonban nem kellett veszélytől tartani. Hitler a lehető legjobb hangulatban fordult oda segédtisztjéhez: — Adják tudtul elismerésemet azoknak, akik ezeket a leveleket megszerezték nekem! — Parancsára, mein führer! Hitler a lehető legjobb hangulatban bocsá­totta el Rommelt, aki azonnal visszarepült csa­pataihoz, a Balkánra. Pedig, ha jól meggon­doljuk, e beszélgetés időpontjában, 1943 máju­sában, Hitlernek már nem volt különösebb oka a jókedvre. Sztálingrádnál megsemmisült a 6. hadserege, Észak-Afrikában pedig Mont­gomery tábornok mért El-Alameinnél Rommelre súlyos vereséget. Hitlert mégis jókedvre tudta hangolni az a két levél, amelyek — úgy vélte — felérnek egy fél hadsereggel, s amelyek­nek fotókópiája ott feküdt a gondosan őrzött főhad*zállás még gondosabban őrzött páncél­­szekrényében. Az egyik levél így hangzott: „Kedves Alexem! Felhasználom az alkalmat, hogy Mountbat­­ten egyik tisztjével személyes levelet küldjék Hozzád, hogy megmagyarázzam a közelmúlt­ban közöttünk lezajlott eszmecsere néhány tit­kos hátterét, amely a legközelebbi földközi­­tengeri támadásainkkal és a megfelelő fedő­tervekkel foglalkozott. Elhatározásainkat talán kissé önkényesnek fogód találni, azonban biz­tosíthatlak arról, hogy a C. O. S.-bizottság (ve­zérkari főnök bizottsága — A szerk.) mind a Te, mind pedig Jumbo javaslatait nagyon gon­dosan mérlegelte... Jumbo Wilson azt javasolta, hogy a „Hüsky“ számára Szicíliát válasszák fedőcélul, azonban Szicíliát már a Brimstone-vállalkozás fedőcél­jának választottuk. A C. O. S.-bizottság még egyszer alaposan átvizsgálta az egész kérdést, és arra az elhatározásra jutott, hogy — figye­lembe véve algériai előkészületeinket, a tuné­ziai partraszállási gyakorlatokat és azokat a súlyos légitámadásokat, amelyek a szicíliai re­pülőterek kikapcsolását célozzák — ragaszkod­junk ahhoz a tervünkhöz, hogy a Brimstone­­vállalkozást fedezzük ezzel. Erre valóban na­gyon jó lehetőségünk van; a cél annyira ké­zenfekvő, hogy az ellenség minden bizonnyal azt fogja hinni, hogy Szicíliát akarjuk megtá­madni, és emiatt minden bizonnyal már most is idegeskedik. A másik oldalról azonban a bizottság nem lát sok reményt arra, hogy meg tudja győzni a bocheokat arról, hogy ezek a nagyszabású előkészületek a Földközi-ten­ger keleti részében Szicíliára is irányulnak. Ez okból felszólították Wilsont, hogy félreve­zető támadásának egyik pontja feküdjék kö­zelebb a vállalkozáshoz. így például a Dodo­­kanészosz. Mivel kapcsolataink a törökökkel szemmel láthatólag megjavultak, az olaszoknak már komoly aggodalmaik lehetnek e szigetek­nél... Ogy vélem, hogy ezek az érvek mindent meg­világítottak számodra. Tudom, hogy ebben a pillanatban mindkét kezed tele van munkával, és aligha lesz alkalmad, hogy beszélhess Ei­­senhowerrel az elkövetkező hadműveletekről. Ha azonban valóban támogatni akarod Wilson javaslatát, remélem, rövidesen közlöd velünk, mert a dolgot túl hosszúra már nem nyújthat­juk . .. Minden jót: a te Archie Nyéd“ A másik: „Kedves Admirális! Megtárgyaltam a V. C. I. C. S-szel (a birodal­mi vezérkar helyettes főnöke. — A szerk.), hogy Martin őrnagy felkeresi önt és megbeszéli a nála levő levélnek Alexander tábornokhoz történő továbbítását. A dolog nagyon sürgős, a levél viszont „forró vas“, mert néhány olyan megjegyzés van benne, amely a sztratégiai hivatal más tagjainak nem kell hogy tudomá­séra jusson. Ezért nem mehetett rádión keresz­tül. Biztos vagyok benne, ön gondoskodni fog arról, hogy a levél biztosan és haladék nélkül továbbításra kerüljön. Egyébként úgy gondolom, hogy Martinban megtalálja azt az embert, akire önnek szüksé­ge van. Nyugodt, eleinte kissé bátortalan, való­jában azonban nagyon érti a munkáját. A diep­­pe-i dolgoknak a várható lefolyását bármelyi­künknél pontosabban előre megmondta, és az egész kísérletet végigcsinálta, amit most a leg­újabb partraszálló eszközökkel és felszerelé­sekkel Skóciában végrehajtottunk. Kérem, küldje őt vissza azonnal, amint a tá­madáson túl vannak. Esetleg hozhatna szá­munkra néhány doboz szardíniát magával, hi­szen itt csak szelvényekre adják.“ Az első levél címzettje Alexander angol tá­bornok, aki Eisenhower amerikai főparancsnok alatt szolgált a 18. hadsereg főhadiszállásán Észak-Afrikában, küldője pedig Sir Archibald Nye tábornok, a brit birodalmi vezérkar helyet­tes vezetője volt. A második levelet Algírba Sir Cuminghamnek, a földközi-tengeri angol flotta főparancsnokának címezték, aláírója pe­dig senki más, mint Lord Louis Mountbatten, az egyesített szárazföldi, légi és tengeri hadmű­veleti erők parancsnoka. Vajon hogyan került ennek a két levélnek a fotókópiája a német főhadiszállásra? Egy William Martin nevű angol őrnagy zse­béből — Spanyolországból. William Martin, aki Cardiffban született, s Londonból futárgéppel volt útban Észak-Afrika íelé, hogyan került Spanyolországba, s hogyan jutottak az iratok­hoz a németek? William Martin soha nem tette a lábát spa­nyol földre. Amikor a spanyol partokra sodorta a víz, már nem élt. S csak ki kellett venni a zsebéből az iratokat a spanyol hatóságoknak, akik ugyan a szerencsétlenül járt angol őrnagy hulláját s holmiját, közte iratait is átadták a huelvai angol helyettes konzulnak, de termé­szetesen addigra mindent gondosan lefény­képezlek, s a Spanyolországban dolgozó német ügynököknek — hiszen Hitler mindenben él­vezte a „semleges“ Franco rokonszenvét és tá­mogatását — már gyerekjáték volt megsze­rezniük az iratokat. És ezek a dokumentumok csalhatatlanul bizonyították, hogy az angol­szászok Görögországban támadnak majd, s a Szicília elleni akciók tulajdonképpen csak arra szolgálnak, hogy a valóságos célról eltereljék a figyelmet. Ennek a két levélnek nagy szerepe volt ab­ban, hogy Hitler azt a parancsot adta Rommel­­nek, ne Szicília védelmének megszervezésére, hanem Görögország védelmére helyezze a fő súlyt. S amikor 1943. június 9-ről 10-re virradó éjszaka az első angol és amerikai ejtőernyős egységek és tengeren szállított csapatok Szicí­lia földjére léptek, alig találkoztak ellenállás­sal. Az Eisenhower főparancsnoksága alatt álló inváziós csapatoknak (a 8. angol hadse­reget Montgomery tábornok, a 7. amerikai had­sereget Patton tábornok irányította) három órá­val az általános támadás megindulása után más A HALOTT, AKI SOSEM ÉLT sikerült mintegy 150 kilométernyi hosszúság, ban Siracusátől délre és nyugatra hídfőket létesíteniük. Az invázió első két napján a szö­­. vetséges flotta 80 000 embert, 7000 járművet és 300 tankot tett partra; a gyors kezdeti si­kerek kiaknázását elősegítette, hogy már 48 óra múltán hat szicíliai repülőteret tudtak használni az angol—amerikai légierők. Eisenhower tábornok a következőt jelentette: „Az elözönlést megelőző összes mozdulatok nyugodt végrehajtása után bámulatosan cse­kély ellenállásra találtunk a tengerparton; el­fogott olasz tábornokok mondták, hogy teljes mértékben megleptük őket; a partraszállás előtt három órával végrehajtott légitámadás volt az első jele annak, ami majd következik. Ejtőernyőseink és a brit rohamcsapatok erős szél és rossz hajózási viszonyok ellenére rend­ben elfoglalták állásaikat. A keleti parton az időjárás nemigen zavarta a partraszállást, a 45. és az 1. hadosztálynak azonban rendkívül erős hullámverés jutott ki.“ A demokratizálódott, a partra szálló angolt amerikai csapatok ellen csak ímmel-ámmal har­colni akaró 6. olasz hadseregen kívül előbb csak két, majd négy német hadosztály vette fel a harcot a támadók ellen. A főerők Görögor­szágnál várták a támadást, beleértve a rendkí­vül erős F-különítményt, amelyet Hitler Rom­mel rendelkezésére bocsátott — hogy ott épít­sen ki komoly védelmet, ahol — mint kiderült — semmi szükség nem volt rá. Londonban, egy megfelelően álcázott villá­ban, széles, sugárzó arccal koccintottak egy­mással azok az emberek, akik a legelsők kö­zött kezdték meg az inváziós támadást, jólle­het soha nem léptek Szicília földjére. Annak a különleges csoportnak a főhadiszállásán ün­nepelték a győzelmet, amelyet az angol hír­szerzés azért hívott életre, hogy a titkos szol­gálat módszereivel csökkentse a szicíliai part­raszállás veszteségeit. Igaz, egy ideig vita volt az amerikai és az angol hadvezetőség között, hogy a Tuniszban aratott győzelem után miként folytassák a tá­madást, Dél-Franciaországban, Észak-Olaszor­­szágban vagy Dél-Olaszországban szálljanak-e partra, de a casablancai tanácskozáson Chur­chill javaslatára már egyértelműen eldőlt, hogy a következő cél Szicília. Többek között az szólt a szicíliai partraszállás mellett, hogy e sziget elfoglalása nélkül a Földközi-tengeren minden átkelés súlyos veszteségek veszélyével járt. A szicíliai partraszállás előkészítése általá­ban is nagy feladatot rótt az angol titkos szol­gálatra. Az invázió csak akkor lehet eredmé­nyes, ha valóban váratlan. Ezért az elhárító szolgálat különleges csoportot hozott létre, amely feladatul kapta; biztosítsa, hogy az el­lenség ne tudjon meg semmit az előkészület- • bén levő hadmüvelétekről. Folytatjuk 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom