A Hét 1968/1 (13. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-07 / 14. szám
A titokzatos amerikai Kennedy lemondott a területen kívüliségről, és engedélyt adott az Intelligence Service-nek a házkutatásra, amelyen ő személyesen Is részt vett. A házkutatás során Kent lakásán megtalálták a követség mintegy 500 bizalmas okmányának másolatát. Találtak két kulcsot is, amelyet Kent plasztilin lenyomat alapján készített, hogy éjszaka kinyithassa a követség különböző irodáit, s bemehessen a rejtjelszolgálat helyiségébe, ahová különben, a biztonsági előírások szerint egyedül soha senki nem léphetett be. A lakásán találtak fényképlemezeket is, amelyek a követség okmányairól készültek, s egy halom nyomtatványt, náci propaganda anyagot, amelyet a fasiszta kémek az angol hadseregben akartak terjeszteni. Természetesen az ügyoen szereplő kémek a törvény által előírt legsúlyosabb büntetéssel lakoltak tettükért. — Vége — Hitler magabiztosan közölte a tábornaggyal: — Nos, kedves Rommelem, készüljön fel a Peloponnészosz elleni támadásra. Az engolszászok Görögország irányában támadnak majd, szervezze meg annak védelmét. Rendelkezésre bocsátom a hadsereg F-különítményét.. — Jawohl, mein führer! — csapta össze a bokáját előírásosan Rommel. — Minden az ön parancsa szerint történik majd. Magam is úgy vélem, hogy a szövetségesek lemondtak a Szicília elleni támadásról. Hitler nem szerette, ha jelenlétében — rajta kívül — valaki sokat beszélt. Türelmetlen kézmozdulattal szakította félbe Rommelt. — Az ön feladata, hogy engedelmeskedjék. Hírszerzőink nagyon fontos értesülések birtokába jutottak. És ha meggondoljuk: ez csaknem ingyen hullott az ölünkbe Az angoloknak balszerencséjük van, határozott balszerencséjük van. Hiába, a gondviselés is velünk van, segít kímélni a német katona vérét. .. A führer magas fejhangon nevetett. A vezéri főhadiszálláson szolgálatot teljesítő tábornokok és magas rangú tisztek jól ismerték ezt a nevetést éppúgy, mint vezérük sírását. Hitler a végletek embere volt. Ha nevetni kezdett, sokszor negyed óráig sem hagyta abba. Máskor viszont dühében sírva takadt. De akár nevetett, akár sírt, soha nem lehetett tudni, hogy ez a betegesen gondolkozó, megszállott ember milyen parancsokat ad ki a következő pillanatban. Most azonban nem kellett veszélytől tartani. Hitler a lehető legjobb hangulatban fordult oda segédtisztjéhez: — Adják tudtul elismerésemet azoknak, akik ezeket a leveleket megszerezték nekem! — Parancsára, mein führer! Hitler a lehető legjobb hangulatban bocsátotta el Rommelt, aki azonnal visszarepült csapataihoz, a Balkánra. Pedig, ha jól meggondoljuk, e beszélgetés időpontjában, 1943 májusában, Hitlernek már nem volt különösebb oka a jókedvre. Sztálingrádnál megsemmisült a 6. hadserege, Észak-Afrikában pedig Montgomery tábornok mért El-Alameinnél Rommelre súlyos vereséget. Hitlert mégis jókedvre tudta hangolni az a két levél, amelyek — úgy vélte — felérnek egy fél hadsereggel, s amelyeknek fotókópiája ott feküdt a gondosan őrzött főhad*zállás még gondosabban őrzött páncélszekrényében. Az egyik levél így hangzott: „Kedves Alexem! Felhasználom az alkalmat, hogy Mountbatten egyik tisztjével személyes levelet küldjék Hozzád, hogy megmagyarázzam a közelmúltban közöttünk lezajlott eszmecsere néhány titkos hátterét, amely a legközelebbi földközitengeri támadásainkkal és a megfelelő fedőtervekkel foglalkozott. Elhatározásainkat talán kissé önkényesnek fogód találni, azonban biztosíthatlak arról, hogy a C. O. S.-bizottság (vezérkari főnök bizottsága — A szerk.) mind a Te, mind pedig Jumbo javaslatait nagyon gondosan mérlegelte... Jumbo Wilson azt javasolta, hogy a „Hüsky“ számára Szicíliát válasszák fedőcélul, azonban Szicíliát már a Brimstone-vállalkozás fedőcéljának választottuk. A C. O. S.-bizottság még egyszer alaposan átvizsgálta az egész kérdést, és arra az elhatározásra jutott, hogy — figyelembe véve algériai előkészületeinket, a tunéziai partraszállási gyakorlatokat és azokat a súlyos légitámadásokat, amelyek a szicíliai repülőterek kikapcsolását célozzák — ragaszkodjunk ahhoz a tervünkhöz, hogy a Brimstonevállalkozást fedezzük ezzel. Erre valóban nagyon jó lehetőségünk van; a cél annyira kézenfekvő, hogy az ellenség minden bizonnyal azt fogja hinni, hogy Szicíliát akarjuk megtámadni, és emiatt minden bizonnyal már most is idegeskedik. A másik oldalról azonban a bizottság nem lát sok reményt arra, hogy meg tudja győzni a bocheokat arról, hogy ezek a nagyszabású előkészületek a Földközi-tenger keleti részében Szicíliára is irányulnak. Ez okból felszólították Wilsont, hogy félrevezető támadásának egyik pontja feküdjék közelebb a vállalkozáshoz. így például a Dodokanészosz. Mivel kapcsolataink a törökökkel szemmel láthatólag megjavultak, az olaszoknak már komoly aggodalmaik lehetnek e szigeteknél... Ogy vélem, hogy ezek az érvek mindent megvilágítottak számodra. Tudom, hogy ebben a pillanatban mindkét kezed tele van munkával, és aligha lesz alkalmad, hogy beszélhess Eisenhowerrel az elkövetkező hadműveletekről. Ha azonban valóban támogatni akarod Wilson javaslatát, remélem, rövidesen közlöd velünk, mert a dolgot túl hosszúra már nem nyújthatjuk . .. Minden jót: a te Archie Nyéd“ A másik: „Kedves Admirális! Megtárgyaltam a V. C. I. C. S-szel (a birodalmi vezérkar helyettes főnöke. — A szerk.), hogy Martin őrnagy felkeresi önt és megbeszéli a nála levő levélnek Alexander tábornokhoz történő továbbítását. A dolog nagyon sürgős, a levél viszont „forró vas“, mert néhány olyan megjegyzés van benne, amely a sztratégiai hivatal más tagjainak nem kell hogy tudomáséra jusson. Ezért nem mehetett rádión keresztül. Biztos vagyok benne, ön gondoskodni fog arról, hogy a levél biztosan és haladék nélkül továbbításra kerüljön. Egyébként úgy gondolom, hogy Martinban megtalálja azt az embert, akire önnek szüksége van. Nyugodt, eleinte kissé bátortalan, valójában azonban nagyon érti a munkáját. A dieppe-i dolgoknak a várható lefolyását bármelyikünknél pontosabban előre megmondta, és az egész kísérletet végigcsinálta, amit most a legújabb partraszálló eszközökkel és felszerelésekkel Skóciában végrehajtottunk. Kérem, küldje őt vissza azonnal, amint a támadáson túl vannak. Esetleg hozhatna számunkra néhány doboz szardíniát magával, hiszen itt csak szelvényekre adják.“ Az első levél címzettje Alexander angol tábornok, aki Eisenhower amerikai főparancsnok alatt szolgált a 18. hadsereg főhadiszállásán Észak-Afrikában, küldője pedig Sir Archibald Nye tábornok, a brit birodalmi vezérkar helyettes vezetője volt. A második levelet Algírba Sir Cuminghamnek, a földközi-tengeri angol flotta főparancsnokának címezték, aláírója pedig senki más, mint Lord Louis Mountbatten, az egyesített szárazföldi, légi és tengeri hadműveleti erők parancsnoka. Vajon hogyan került ennek a két levélnek a fotókópiája a német főhadiszállásra? Egy William Martin nevű angol őrnagy zsebéből — Spanyolországból. William Martin, aki Cardiffban született, s Londonból futárgéppel volt útban Észak-Afrika íelé, hogyan került Spanyolországba, s hogyan jutottak az iratokhoz a németek? William Martin soha nem tette a lábát spanyol földre. Amikor a spanyol partokra sodorta a víz, már nem élt. S csak ki kellett venni a zsebéből az iratokat a spanyol hatóságoknak, akik ugyan a szerencsétlenül járt angol őrnagy hulláját s holmiját, közte iratait is átadták a huelvai angol helyettes konzulnak, de természetesen addigra mindent gondosan lefényképezlek, s a Spanyolországban dolgozó német ügynököknek — hiszen Hitler mindenben élvezte a „semleges“ Franco rokonszenvét és támogatását — már gyerekjáték volt megszerezniük az iratokat. És ezek a dokumentumok csalhatatlanul bizonyították, hogy az angolszászok Görögországban támadnak majd, s a Szicília elleni akciók tulajdonképpen csak arra szolgálnak, hogy a valóságos célról eltereljék a figyelmet. Ennek a két levélnek nagy szerepe volt abban, hogy Hitler azt a parancsot adta Rommelnek, ne Szicília védelmének megszervezésére, hanem Görögország védelmére helyezze a fő súlyt. S amikor 1943. június 9-ről 10-re virradó éjszaka az első angol és amerikai ejtőernyős egységek és tengeren szállított csapatok Szicília földjére léptek, alig találkoztak ellenállással. Az Eisenhower főparancsnoksága alatt álló inváziós csapatoknak (a 8. angol hadsereget Montgomery tábornok, a 7. amerikai hadsereget Patton tábornok irányította) három órával az általános támadás megindulása után más A HALOTT, AKI SOSEM ÉLT sikerült mintegy 150 kilométernyi hosszúság, ban Siracusátől délre és nyugatra hídfőket létesíteniük. Az invázió első két napján a szö. vetséges flotta 80 000 embert, 7000 járművet és 300 tankot tett partra; a gyors kezdeti sikerek kiaknázását elősegítette, hogy már 48 óra múltán hat szicíliai repülőteret tudtak használni az angol—amerikai légierők. Eisenhower tábornok a következőt jelentette: „Az elözönlést megelőző összes mozdulatok nyugodt végrehajtása után bámulatosan csekély ellenállásra találtunk a tengerparton; elfogott olasz tábornokok mondták, hogy teljes mértékben megleptük őket; a partraszállás előtt három órával végrehajtott légitámadás volt az első jele annak, ami majd következik. Ejtőernyőseink és a brit rohamcsapatok erős szél és rossz hajózási viszonyok ellenére rendben elfoglalták állásaikat. A keleti parton az időjárás nemigen zavarta a partraszállást, a 45. és az 1. hadosztálynak azonban rendkívül erős hullámverés jutott ki.“ A demokratizálódott, a partra szálló angolt amerikai csapatok ellen csak ímmel-ámmal harcolni akaró 6. olasz hadseregen kívül előbb csak két, majd négy német hadosztály vette fel a harcot a támadók ellen. A főerők Görögországnál várták a támadást, beleértve a rendkívül erős F-különítményt, amelyet Hitler Rommel rendelkezésére bocsátott — hogy ott építsen ki komoly védelmet, ahol — mint kiderült — semmi szükség nem volt rá. Londonban, egy megfelelően álcázott villában, széles, sugárzó arccal koccintottak egymással azok az emberek, akik a legelsők között kezdték meg az inváziós támadást, jóllehet soha nem léptek Szicília földjére. Annak a különleges csoportnak a főhadiszállásán ünnepelték a győzelmet, amelyet az angol hírszerzés azért hívott életre, hogy a titkos szolgálat módszereivel csökkentse a szicíliai partraszállás veszteségeit. Igaz, egy ideig vita volt az amerikai és az angol hadvezetőség között, hogy a Tuniszban aratott győzelem után miként folytassák a támadást, Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban vagy Dél-Olaszországban szálljanak-e partra, de a casablancai tanácskozáson Churchill javaslatára már egyértelműen eldőlt, hogy a következő cél Szicília. Többek között az szólt a szicíliai partraszállás mellett, hogy e sziget elfoglalása nélkül a Földközi-tengeren minden átkelés súlyos veszteségek veszélyével járt. A szicíliai partraszállás előkészítése általában is nagy feladatot rótt az angol titkos szolgálatra. Az invázió csak akkor lehet eredményes, ha valóban váratlan. Ezért az elhárító szolgálat különleges csoportot hozott létre, amely feladatul kapta; biztosítsa, hogy az ellenség ne tudjon meg semmit az előkészület- • bén levő hadmüvelétekről. Folytatjuk 14
